Üdvözletem! Fájó szívvel közlöm, hogy most közel három hét szünetet tartok, mert február végén nyelvvizsgázom, és arra kell készülnöm gőzerővel, de tényleg. Addig is gyűjtöm az élményeket, miegymást, hogy aztán ha eljön az idő, akkor leüljek, szisszentsek egy üveg bort, és miután hidratáltam magam, írjak valami olvasmányosat. Tehát a legközelebbi bejegyzés március 1-én lesz, aznap mindenképp tessék felnézni! Addig is szerényen ajánlom a régebbi szösszeneteket (van vagy kilencvenvalahány, már most lehet jobbra indexelni, hehe), és aztán ne felejtsetek el minden sor után egy kicsit behunyt szemmel, aléltan élvezni, mint amikor bekeni magát az ember az új tejes-mézes tusfürdővel, vagy bekap egy Ferrero Rocher-t. (Amúgy múltkor kitaláltam egy nagyon expresszív hasonlatot, de annyira gusztustalan volt, hogy még én se mertem leírni. Pedig ez a blog aztán sok mindent látott az elmúlt majd' egy évben!) A tavaszi nyitásig minden jót kívánok! Csunderlik Péter

"Mi vagyunk a lovagok, akik azt mondják: ni!"

Átok ül ezen a földön, ma már semmi sem szent. A rekettyék sem a régiek.

Épp ezért a vártnál pár héttel korábban már maga Orbán Viktor is bekapcsolódott a népszavazási kampányba. A porondra lépett, majd jól megmondta a mélyen tisztelt publikumnak, hogy nemcsak arcátlanság, hanem egyenesen alkotmányellenes, ahogy az úgynevezett szoclib kormányzat tájékoztatás címszó alatt jó ideje saját magát fényezi, vagyis közpénzből kampányol.

Nos, érdemi mondanivalójával egyet is értek, hogy ilyet elvileg nem szabad: a mindenkori kormánypártoknak ellen kell állni a kísértésnek, hiába férgelődik a gondolat. Írtam is erről egy keveset ("Egész népemet fogom"). De Orbán Viktor úr szájából azért ez kissé visszásan hangzik, és a helyében én végképp nem mernék olyan kemény, súlyos szavakkal dobálózni, zsonglőrködni, minthogy arcátlanság, meg hogy alkotmányellenes, mert még a végén a saját fejemre ejtem azokat.

Mert, Kedves Barátom, és ez ugyan mi? Ismerős?

Vagy tán már nem is vagytok a lovagok, akik azt mondják: ni!?

  "Egyetért-e ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?"

Nem. De ne kelljen mindenkinek.

Ha szép időben egykori gimnáziumi osztálytársaimmal már annyira elázunk, hogy az Ígéret Földje felé bolyongva Depeche Mode slágereket kezdünk énekelni - én minden nyelven, de egyiken sem - akkor már nem kell sokat leküldenünk, hogy a földre húzó kritikus tömegtől lecsücsülve, a delirium tremens utolsóelőtti stádiumában arról kezdjünk beszélgetni, mihez is kezdenénk, ha kormányra kerülnénk, ahogy az megesett a Bibósokkal is. Mivel már gyakorlottak vagyunk, ki is osztottuk a szerepeket. Kancsal Milán jogász cimborám lenne a miniszterelnök, én pedig kultuszminiszter lennék a Kancsal-kormányban, ami annyira hülyén hangzik, hogy Áder Jánost mindenképp be kéne vennünk, csakhogy dögvésszel és kolerával fűszerezett atomvillantós jóslataival az emberek arcára fagyassza a mosolyt. De merjünk nagyok lenni. Csak idő kérdése a hatalomátvételünk, amit fokozottan sürget, hogy a komplett vércserét és májátültetést elég drágán mérik a svájci klinikákon. De az egészségügy nem az én tárcámhoz tartozik. Azzal majd foglalkozik az egyik gyógyszerész kollégám, de most nem ér rá, mert aluljárókban árul teasüteményt, hogy kifizesse az elfüstölt labort. Szeret kísérletezgetni, no.

Igen, most talán leendő kultuszminiszterként nyilatkozok meg és szólok hozzá a tandíjjal kapcsolatos népszavazáshoz. Tehát úgy tessék nyalni szavaimat, mint felvételizők a bélyeget.

 „-Nincs neked önbecsülésed?

- Nincs elég turhám?”

                                                          (Bruce Willis riposztja Az utolsó cserkészben)

El vagyok ragadtatva. A magyar labdarúgó-válogatottnak megint van szövetségi kapitánya. Vagyis inkább a régi marad. Meg nem is. Egy picit. Talán. Na erre varrjon gombot, mester! De inkább varrjon be az okos lánynak, tudja kivel szórakozzon. Bár azzal a bajszos bohóccal lehet is.

Nem mintha a magyar foci még mindig stratégiai ágazat lenne, de ennél még egy informatikai minisztérium is többet érdemelne. Még Iraknak is van rendes szövetségi kapitánya, döntősök is voltak az Ázsia-kupában.

Várhidi Péter szövetségi kapitány szerződése a tavalyi év utolsó napján lejárt. Beszámolóját elfogadták, noha a csapat csak a hatodik helyen zárt a leggyengébb selejtezőcsoportban, de voltak biztató jelek, ezt látták a kávézaccban, meg azért csak megvertük az olaszokat és idegenben a tartalékos lengyeleket is, de a többi néma csend. A legfőbb érdem az volt, hogy az istenadta nép követelésére megkezdte a fiatalítást, amihez nem kell más csak egy logarléc, vagy még az se, talán csak hogy ismerje az arab számokat, de ezért még legfeljebb csak egy szalag járna egy középiskolában. De úgy tűnt, maradhat, mert hisz elfogadták a bajszos mester dolgozatát.

Még egy kicsit maradnék a Csillag születiknél, mert aztán onnan szeretnék tovarugaszkodni, noha lehetetlen küldetésnek tűnik, mivel az a műsor ugye annyira csöpögős cukorszirup, sőt, nyáltenger volt, hogy a legkevésbé sem az  a szilárd pont, amiből ki lehet mozdítani sarkaiból a világot. De még Magyarországot se.

A pszeudo-tehetségkutatóben  egész a döntőig lépkedett a népdalokat előadó tizenkét éves Bíró Gergő.  A kreatív stylistok mindvégig csak népviseletben küldték fel a színpadra, mert hisz ez így szokás a tévében, minden csatornánál: a népviselet úgy jár a népdalhoz, mint torma a húsvéti sonkához. Valamikor összenőttek, aztán úgy maradtak.

És ez nekem nem tetszik. Nem rokkanok bele, elvagyok én így is. De azért csak-csak kikívánkozik belőlem ez a kis urbánus büfi.

Miért van az, hogyha valaki a tévében népdalt énekel, akkor szinte mindig paraszt ünneplőst adnak rá, már-már kötelező jelleggel? Csak azért, mert falun keletkeztek az énekek? Olyan ez, mintha Ady-verset csak részegen lehetne szavalni, merthogy Ady többnyire beállva írta őket, rossz zsakettban, diszkréten lehányt nadrágban. Pedig nem így szokták. Miután megszületett egy verse, onnantól önálló életre kelt, és nagy hibát követnénk el, ha folyton visszarángatnánk a kocsmagőzbe.

"Emberöltőkkel később is mesélni fogják a vajdasági Csantavéren, hogy egy közülük való legényke szerencsét próbált Budapesten, ahol találkozott azzal a jóságos varázslóval, aki kérés nélkül teljesítette minden kívánságát.” (a Bors címlapja)

Az szép. Mindjárt sírva fakadok.

Hasonló modoros prológgal manapság már csak szürreális pornófilmek szoktak kezdődni, hol a parasztlegénykét egy szakállas mágus a Keravilba repíti, ott előbb meghágja a lótuszt csócsáló eladólányokat, majd tovarepül, meg sem áll egész a kormányszóvivőig, és végül miniszterelnök lesz, vagy tán alkotmányos uralkodó, boldogan kefél, míg meg nem hal végelgyengülésben, vagy míg a kakas nem kukorékol. De addig is soha, de soha nem rikkant be egy kölyökhang a képernyő sarkából, hogy kérem, a király meztelen, és ezt azért mégse. De gyerekeknek nincs is helyük ilyen mesékben.

Hát erről van szó. Már kezd zavarni, hogy hetek óta minden áldott nap Utasi Árpit látom valami napilap címlapján, és nemcsak azért, mert inkább nézegetném ott Anita csöcseit. Meg is fogadtam, ha legalább huszonkettedszerre virít ott, akkor mindenképp írok róla. Tegnap megint címlapos volt.

Emellett nem tudok szó nélkül elmenni.

Már az is döbbenetes volt, mikor a hétfői Kékfényben Garamvölgyi László részegen jelentkezett a webkamerán: feje a főtt ráknál is vörösebb volt, imhol megbillent, és mikor valami fehérvári ügyet próbált részletezni, kb. csak annyit értettünk, hogy Feheruuaru rea meneh hodu utu rea. Rendesen be volt állva, no, szerintem ez annyira nyilvánvaló, minthogy a legolcsóbb pipiropogósba imhol megpusztult csöveseket is beledarálnak. Persze lehet az antibiotikumokra is fogni a megbotlást, ahogy azt már David Hasselhof nem egyszer megcselekedte. De amit a mai (immáron tegnapi) Híradóban hallottam, az még ennél is jobban sokkolt.

 "A szerelem olyan, mint egy medve: amikor alszik, nincs fölkelve." (BP)

Minden napra egy kérdés, ugyebár. Hát az m1 mostantól nyolcvan hétköznapon át vetíti nekünk a Modern képmesék címet viselő minimál-rajzfilmsorozatot, mindig az esti híradó előtt. Nyolcvan közéleti témát dolgoznak fel "szórakoztató, mégis elgondolkodtató" módon, ahogy a csipszre is ráírják, hogy igazán ízletes.

A 200 millió forintba kerülő tanítást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Miniszterelnöki Hivatal finanszírozta nagyjából fele-fele arányban. Volt már ilyen. Az új gazdasági mechanizmust például Dr. Agy próbálta népszerűsíteni az átkosban, aztán később volt a Szerencsi, fel! című uniós micsoda. Az államnak kötelessége tanítani gyermekeit, csak ilyenkor mindig megvan a veszélye, hogy a tanítás önfényezésbe megy át. Genetikailag. Mondjuk, hogy az úgynevezett reformokra felesküdött kormányzat azokat fölöttébb egyoldalúan magyaráztatja, és hogy végül nem problémaérzékeny okítás fog kisülni belőle, hanem legitimálás.

Tehát volt bennem egy kis gyanakvás a kormányzati megbízás, a hatalmi origó miatt, ezért hajpántot is húztam, midőn ledőltem befogadni ezt a csudát. Aztán egy perccel kezdés előtt bevillant, hogy pacalpörkölt kanalazása közben se gondolok a marhagyomorra, vagy mikor szerelmesen csókolódzok egy lánnyal, akkor is felülemelkedek azon, hol barangolhattak korábban ajaki. Szóval annyira jófej voltam, hogy igyekeztem megfeledkezni a második bekezdésben felvázoltakról, és reménykedtem benne, hogy tanítás címén nem egy szaros nyelv fog kilógni a képernyőből, vagy hogy a tévéből csókoló tanárnő azért legalább elrágott már két Orbitot, mióta, ugyebár.

Barátaim!

Új év kezdődőtt. Másszunk ki a mocsokból, dobjunk be pár felest a másnaposságra, és vegyünk lendületet. Ez a szám nekem mindig erőt ad. Iggy bácsinak a tudomány mai állása szerint majd' negyven évvel ezelőtt meg kellett volna halnia, de még mindig annyi energia van benne, mint három alulmoderált atomreaktorban. De ő nem is ember. Egy isten.

Húzzunk bele! Hehe.

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Eljött a számvetés ideje. Amikor márciusban írni kezdtem, nem is reméltem, hogy lesz olyan nap, mikor közel tízezren látogatnak fel ide (szept. 16.), hogy elolvassák éppen aktuális agymenésem. Persze látogatottságomat jelentősen megdobta, hogy az Index már jópárszor ajánlotta címlapon valamelyik írásom. Köszönöm. Az is jól esett, mikor meghallottam, hogy egyes cikkeim linkjeit ímélekben küldözgetik egymásnak emberek. Arról nem is beszélve, mikor az ELTE Történeti Könyvtára előtt állított meg egy srác, és előbb rákérdezett, hogy én volnék-e a Csucsuka, majd miután bólintottam, kezet nyújtott és gratulált, hogy csak így tovább. Igyekszem.

Van amikor már egy héttel előtte elhatározom, miről fogok írni (pl. Toszd meg és uralkodj, Elmaradt az Ősrobbanás), valamikor meg hirtelen jön az isteni szikra, leugrok egy üveg borért és menten megírom (pl. És nem is kell rágni, Hús és vér). Olyan is volt, hogy Horn Gyula nekrológját már félig megírtam előre, de nem halt meg azóta se. És persze hányszor, de hányszor volt, mikor szerettem volna írni, de nem csókolt homlokon a pállott szájú múzsa. Mint mondjuk az elmúlt héten, pedig Semjén Zsolt interjúját illett volna kommentelni, mert nem sok hiányzott, hogy a padre kimondja: "emberek, vessetek a mókusok elé" (Woody Allen), akkora mártír, és hogy szabadidejében madarakkal beszélget, és Naphimnuszt ír, mint Szent Ferenc. De végül nem jött az ihlet egy egész estés íráshoz. Van ilyen. Remélem minél kevesebbszer lesz. Van cikkem, amivel nagyon elégedett vagyok (pl. Fortélyos félelem igazgat), és vannak olyanok, miket talán meg se kellett volna írnom (no, ezeket nem írom ide!)

Köszönöm a sok kommentet, és külön dobok egy csókot a rendszeres hozzászólóknak. Cupp. (megjegyzem: az első kommentelőm Herr András barátom volt) Tanáraim is olvasnak. Szijártó Istvánnak és Ablonczy Balázsnak külön köszönet a tanácsaikért, és hogy foglalkoznak velem. Ez most nem nyalás volt, de tényleg. Én ilyen kutyaszemű hálás gyerek vagyok, ugyebár. És gyerekkorom óta hangosan megugatom, ha valami nem tetszik, hogy maradjunk a kutyás hasonlatnál. Van egy erős szuicid hajlamom, no. A nyáron kaptam is ezért fejrúgást.

Kicsit megkésve kívánok minden kedves olvasómnak áldott karácsonyt, és hogy inkább kegyelemben legyen gazdag, mint hasonló élményekben:

A lehető legjobbakat! Csunderlik Péter

Lazítsunk kicsit. 

Mindenki megnyugodhat, nem az Űrgammákról fogok értekezni, noha egyszer az is megérne egy misét, amolyan gitáros vicceset.

Még a hét elején egy betelefonáló anonim netpolgár kedvesen arcunkba linkelt egy veretes listát (ld. Heti műsorajánló 3. → és ott a kommentekben), melyen azon értelmiségiek vannak felsorolva A-ZS, kik kérik/követelik a nagybetűs Reform elhalasztását, és mellé a hozzászóló minimál-körítése, hogy azért van rajta egy-két nagy név, ugye? Mi az hogy, nagyon is! És ezt menten alá is húztam volna vastagon egy dupla-bólintással, de jaj, megbénultam a rengeteg tekintélytől, mint Mózes az égi csipkebokortól. Kellett is a szúrós szalmiák, Mentos és Borsodi Bivaly. Hú. Pár ujjam már tudom is mozgatni.

Érteni vélem, miről van szó. És azért most vonatkoztassunk is el attól, hogy mi a reform (száz vasutat, ezeret?), vagy hogy kell-e, és ha igen, akkor most, vagy csak később. Erről már itten írtam is egy keveset (vö. Toszd meg és uralkodj). Vannak ugyanis ezek az elismert emberek (szociológusok, történészek, építészek, mesemondók stb.), akik regisztrált tekintélyek, és ha ők azt mondják, hogy el kell halasztani a reformokat, akkor az biztos úgy van, mint amikor Szilágyi Tibor elmondja, hogy mennyire jó a Kosmodisk, meg Jakupcsek Gabriella szimbiózisa a biffidus essensisszel. Bár azért gabonához mégse keverjük a konkolyt.

Ne adja Isten, de ha valami félremormolt varázsige következtében életre kelne az a szarevő nagyvad és kimászna a Bestiáriumból, akkor a héten aztán igazán kedvére lakmározhatna, mert a tévéből csak úgy ömleni fog a színes-savas fos, mint portásból a cefreszag. Mivel szerény gyomrom a szőrszálakkal meghintett kolbászkrémet kivéve mindent megemészt, hát engem különösebben nem fenyeget a veszély, de ha valaki csak a szarvasgombával töltött pávaveséhez van hozzászokva, akkor még most forduljon vissza, mert ez aztán igazán Kaland, Játék, de leginkább Kockázat. Ha mégis továbbmész, akkor lapozz a hatvanharmadik oldalra. A Rubicon túlpartján már lefetyel nyelvével a szarevő nagyvad.

Történt, hogy mikor tegnap nekiálltam elmosogatni az albink büdös lében rohadó háromhetes szennyesét, egy korábban Volkssturm keretében bevetett százhúsz éves, köszvényes, rokkant porcelántányéron egy moszat rezzenéstelen pókerarccal díszes ornamentikának álcázta magát, és ezért majdnem megkíméltem. Annyira jól eladta magát, hogy csak sokadszorra esett le: ez nem valami gyári matyó-rittyentés, hanem már csak egy Búvár Zsebkönyvekben, és hát a mosogatónk jótékony rezervátumában megmaradt devon-kori organizmus. Tiszteltem, becsültem ezért a mutatványért, de végül megöltem, mielőtt leszállt az éj. Nos, ezt az írást eme nagy játékos emlékének ajánlom, mert míg kéjesen fröcsköltem rá a domestost, ő adta az ihletet, hogy a Pókerarcok című vetélkedőről írjak, ahol ugyan a játékosok műveltsége sokszor valami évmilliókkal ezelőtti evolúciós szintet tükröz, de ha elég jól leplezik a butaságukat, ha elég jól hazudnak, akkor nemhogy megmenekülnek, még milliókat is nyerhetnek. Az átbaszást emelik piedesztálra.

Morális válság van.

Szóval Kurvaország rókalelkű népe végre megkapta a neki való játékot, és hol máshol, mint az RTL Klubon, mely néha legalább akkora mocsár, ha nem nagyobb, mint a mosogatónk, vagy a magából legalább Krisztus óta hányásszagot okádó fürdőszobai felmosónk. De persze kell az ilyen, no. El is füstölne az agyam, ha állandóan a magaskultúra szőnyegbombázna.

Üdvözletem!

Sajnálattal közlöm, hogy a szokásos heti műsorajánló tanulmányi kötelezettségeim miatt ezúttal elmarad. Helyette viszont azt az internetes weblapot, valóságos kincsesbányát, virtuális Eldorádót ajánlom figyelmetekbe, egyéni vagy önképzőkörös feldolgozásra, melyet Temesvári Gergő, vagyis Teréz cimborám mutatott nékem:

http://www.bmovies.com/

Igazi B-kategóriás filmekbe lehet betekinteni. Tessék csemegézni. Kurvajó.

:O

Minden jót. Cs.

Akkor jöjjön hát a meleg téma, ilyen itt még úgyse volt. Achtung! Szappannal vigyázni! Inkább tessék leülni! Höhöhö.
 

Már az is némileg aggályos, hogy a hegyekben évezredek óta kecskéket dugnak a havasi transzhumálók, de hogy Amerikában már a cowboyok is buzulnak, hát undorító, borzalom, libabőr, égnek állnak a bélbolyhok, le lett hányva a monitor. És végül mi sem ússzuk meg: ez már a globális felmelegedés, összerándul a homofób ánusz.

Az összement SZDSZ nemrég aláírást kezdett gyűjteni, 'hahó, itt vagyok; tudod, a liberális' alapon, meg hogy így kampányoljon a melegek házasságának engedélyezéséért. Minden aláíró egy darab kotont kapott ajándékba, hát megéri liberálisnak lenni, bár azért ez mégsem egy babgulyás, de egy általános iskolában biztos be lehet arra cserélni, mint régen az autórágót dinós kártyára. Óh, ha ez így megy tovább, hát mi lesz Szent István népéből? Csak valami rút szibarita váz. Bezzeg ha feltámadna Nagy Lajos, akkor sörösüveggel verné szét az összes buzeránst, és aztán addig tömjéneztetne, míg el nem tűnne az a penetráns végbélszag, mely mindig megcsapja az orromat, ha elhaladok a Szecska előtt.

Mivel a hétvége vezető híre az volt, hogy időtlen idők óta ismét pelikánt láttak Magyarországon, hát egy pillanatig úgy voltam, hagyjuk a picsába a mostani a műsorajánlót. Hiszen a pelikán kanonizált Krisztus-szimbólum, lévén, hogy a közhiedelem szerint a saját vérével eteti kicsinyeit, tehát mostani váratlan feltűnése csakis valami égi jel lehet, leginkább a közelgő Utolsó Ítéleté. Holnap tán puttók kürtszavára már fel is szakad a hetedik pecsét, vérré válik a Duna, kihullik Kövér László bajsza, szóval jön a nagy beszarás, és akkor majd úgyse tévézik a nép: valaki imádkozik, a menthetetlenek meg majd csoportos baszásba fojtják reszketésüket, mint a rómaiak a hanyatlás végén, plusz metamfetamin.  De nem, hát mégse pisálja össze magát Annus Adrián. Hisz a következő hír már a megvádolt rendőrkapitány magyarázata volt, miszerint nem is ő randalírozott az autójával, hanem valami hasonmás (Gonosz ikertestvér? Esetleg maga az alakváltó Nesquik Nyuszi?), és mivel ilyen mentegetést már kismilliószor hallottunk, hát nyugodtan kijelenthetjük: semmi sem változott. A pelikán csak bebaszva kolbászolt ide, nem jelent semmit, már tovább is állt a mecseki tigrissel. Minden a régiben.  Jöjjön hát a mégis-műsorajánló, ahogy Ady is mondaná. Szóval:

Khümm. Hát értem én.

Hisz köztudott, hogy a BKV járműveken lehet elkapni a legtöbb leprát, fekélyt, gombát, kolerát, mivel minden  kapaszkodó már önmagában egy-egy zsizsegő bioszféra, és akkor még lépten nyomon arcunkba is köhög valami antiszociális istenbarma, meg olyan emberek (?) préselődnek hozzánk, kiktől még egy mamutfenyő is elhervadna, nekem meg ugye lehámlik a mellbimbóm, annyira undorodom, és annyira reszketek, hogy előbb csak egy kis láz, aztán harmadnapra már oxigénsátorba pakol Dustin Hoffman,  annyira szarul nézek ki, mert elkaptam valamit (vö. Vírus).

Épp ezért teljesen logikus, sőt, kiváló üzletpolitika, hogy BKV járműveken reklámozzanak gyógyszereket.

Striciállam. Legalizálnák a prostitúciót.

Ez virít most a Heti Válasz címlapján, borzalmasan, rettenetesen, mintha csak egy testtelen kósza kéz firkantotta volna föl mutatóujjával az ezerszer szétfröcskölt babiloni falakra, hát jött is rémület a boltban, aztán a pfuj, kiköptem a rágót, keresztet vetettem, kisoroltam, vissza fokhagymáért, szájszagom talán még elriasztja a nyálcsorgató, éhes, mindenevő fenét.  Igen, az államot, mely most már a prostitúciót is igyekszik segge alá gyűrni. Szabályozni. Ergo legalizálni. Ez verte hát ki a biztosítékot az uraknál. Höhö, érted, kiveri.

Az idézett írás mellett még repedt tűsarok és szakadt neccharisnya látható eme címlapon. Hisz ilyen a kanonizált kurva, már az Ablak-Zsiráfban is így illusztrálták. Nos, igazán odafesthették volna még azt a strici kormányt is, egy bundás négerben manifesztálódva, ki épp kiszáll karácsonyfaizzókkal díszített rózsaszín autójából, hogy miután elvette pénzét, jól felpofozza az utcalányt, akár a Kojakban. Biztos csak a patron fogyott el, mert amúgy így lenne gömbölyű a polgári képregény.

Zseniális. Valahogy így kéne népszerűsíteni az egészségügyi reformot is.

Tessék kiköpni a rágót, eldobni a cigarettát, egy perc vigyázzállás, mert éppen kilencven éve zajlott le a helyi idő szerinti Nagy Októberi Szocialista Forradalom. A bolsevik hatalomátvétel, mellyel a jövő elkezdődött, akkor még viszonylag békésen, hisz az arról készült Eizenstein film forgatásán is többen sérültek meg, mint anno a Téli Palota ostromakor. Persze később a múlt eltörlése leginkább csak a fényképek retusálásában volt fájdalommentes, de ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, hogy egy orákulumot idézzek. Maradjunk annyiban hát, hogy van valami a Veszedelmes viszonyok szerzőjének, Laclosnak a mondásában, miszerint a forradalom az olyan, mint az első szerelem. Felejthetetlenül jól kezdődik, de a végén legtöbbször rábasz az ember. Kóros elváltozás. Ámde a születésnaposról ilyenkor illik csak jókat mondani, minthogy Szputnyik, Larissza Latinyina, vagy hogy a Wehrmacht a veszteségeinek kilencvenhárom százalékát a szovjet hadseregtől szenvedte el. Ha számon kérik a hetven évet, rá se ránts, én szeretlek téged, amúgy meg jót akartak, csak rosszul sült el, ez köztudott. Hát igen, micsoda tragédia ez, Lenin a huszadik század Oidipusza, ezt csak egy Dürrenmatt tudná megírni, nem én. Be is fejezem, mert letelt az egy perc, és egyébként is a mai Magyarországon vannak ennél az évfordulónál ezerszer fontosabb események. Például VV Anikó mellműtétje. Te jó ég, milyen sivárságra vall, ha már valakinek VV a vezetékneve? Ilyenre még a Szovjetunióban se vetemedtek, pedig ott végképp nem komálták az individualizmust.