És mégis. Kilencvenötödik életévében elhunyt Kosáry Domokos. Mint Yoda, talán utolsót köhécselt, aztán egyesült az Erővel. Pedig néha már azt hittem, örökké fog élni, hisz annyi mindent túlélt: drágán adta életét, miközben legfeljebb csak az atlétája koszolódott be, de ő maga sohasem. Akkor is megmaradt gerincesnek, mikor csak a saját nyálukon csúszó csigák juthattak igazán előre, "s ki néma volt netán, vagy csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest." Ha egész életében csak dinnyét termesztett volna, akkor is nagy űr keletkezett volna utána, hát még úgy, hogy vele minden idők talán legnagyobb magyar történésze távozott el. Szakmailag és emberileg egyaránt. Le a kalappal, Mr. Majestic.

1913-ban született Selmecbányán. Édesanyja a ma már szerintem elfeledett Kosáryné Réz Lola írónő volt. Eötvös kollégista lett, majd történelem-latin szakot végzett a mai ELTE bölcsészkarán. Szekfű Gyula tanítványa volt, első jelentősebb munkáját a Görgey-kérdés történetéről írta, mely tudásom szerint az addigi magyar historiográfia csúcsteljesítménye. Később kibővítette, és a mai napig alapmű. 1941-ben alapítója volt a Teleki Intézetnek (a mai Történettudományi Intézet elődje), később igazgatóhelyettese, majd igazgatója. Tanított, folyóiratot szerkesztett, és emellett diplomáciai szolgálatot is teljesített. 1949-ben, a magyar történettudomány sztálinista átalakításának évében menesztették oktatói és igazgatói munkájából, és sokakkal együtt (Váczy Péter, Hajnal István) gyakorlatilag száműzték  a magyar tudományos életből.

Levéltárosként kellett dolgoznia. Sokak talán az alkoholizmusba menekültek volna, de ő csak rendületlenül fütyült a csőbe, forgatta a tárt, és csinált egy kis Amerikát: a poros sötétségben matatva összeállította a Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába című háromkötetes ma már nélkülözhetetlen segédletét. A harmadik kötethez még a nevét se adhatta. Ha valaki most történelem szakra megy, akkor jó eséllyel ebből a retrospektív bibliográfiából kapja első házifeladatát.

Ötvenhatban aztán a Magyar Történészek Nemzeti Bizottságának elnöke lett, ezért 1957-ben letartóztatták. Gondolom egy idő után már unhatta az egykezes fekvőket, ezérta a sitten megírta Széchenyi Döblingben című művét, amit a mai napig tárgyilagossága miatt sokan nem szeretnek. 1981-ben meg is jelent. Kosáry 1960-ban amnesztiával szabadult, és mehetett vissza megint levéltárosnak egy jó időre. Mivel történelem-levéltár szakos vagyok, hát tudom milyen jó az.

A kádári konszolidáció megtörténtével 1968-1989 között az MTA TTI munkatársa volt. 1982-1985 között az MTA levelező, 1985-től rendes tagja. 1990-től pedig egy másik történészt, Berend T. Ivánt követve lett az MTA elnöke, két cikluson át, 1996-ig. Közben elnöke lett a Magyar Külügyi Társaságnak, a Magyar Történelmi Társulat 2000-ben választotta elnökének. Számtalan hazai és külföldi kitüntetés birtokosa volt. Sok ember túléli magát, de ő élete végéig megőrizte szellemi frissességét és alkotókedvét.

Kosáry Domokos élete példaértékű. Ezért hát menjenek a picsába azok a kis senkik, akik tavaly október 23-án kifütyülték és lehazaárulózták, mikor avatták az emlékművet. Le kéne vágni a töküket, és megetetni egy kutyával.

"Az öreg indián hangja remegetett.
- Egy derék, igazságos, bölcs és bátor harcos indult el azon az ösvényen, mely népe örök vadászmezeire vezet - mondta. - Amikor Wahcondah hangja szólította, a derék harcos nyomban jelentkezett. Menjetek, gyermekeim. Tartsátok emlékezetben a sápadtarcúak nagy főnökét, és távolítsátok el utatakból a tüskéket.
    A sírt náhány öreg tölgyfa árnyékában ásták meg. A páni farkasok gondosan őrzik és ápolják mind a mai napig, s gyakran megmutatják az utasoknak és a kereskedőknek a helyet, ahol egy igazságos fehér ember alussza örök álmát. Idővel követ állítottak a sír fejéhez, azzal az egyszerű felirattal, amelyet a trapper kívánt. Middleton maga csak ezt a néhány szót tette hozzá: