Tudom, nem halloween, hanem mindenszentek, az még egy 19. század végére, úgy a Drakula születése idejére visszamenő magyar gondolat, hogyha idegen szavakat veszünk át, jönnek az idegen gondolatok is, amelyek megtámadják a magyar agyat, miként penészgomba a védtelen organizmust, csakhogy egy triviális horrorhasonlatot mondjak, és hogy ezek az idegen szavak átprogramozzák az agyunkat, akár a legkeményebb paraziták a gazdaállatot a David Attenborough-filmekben, úgyhogy csak beszéljünk magyarul, védjük nyelvünket, mert különben jön a vég. Nem.
A vég, nekem agyvérzés vagy nektek baltás halál, akkor jön, ha valakik - tudjuk, kik - ide is bekommentelik, mint a Top 10 legjobb horrorfilm című összeállításhoz, hogy „a Ragyogás nevetségesen gyenge”, „Az ördögűző unalmas”, „az Alien végébe belepörgettem”, miközben sehol a Rosemary gyermeke. Mikor olvastam, azt hittem, mindjárt torkon ragadom a hozzászólókat, vagy egyenesen Jack Torrance-szé változom és fejszével hasítok bele az üzenőfalba. De az a minimum, hogyha ilyenek jutnak el az agyamig, menten a pisztolyomhoz kapok, akárha meghallom azt a szót, hogy pocaklakó.
Következzen hát a hatvanas-hetvenes évek horrorszentháromsága, mert ha már túl vagytok a szabolcsi rendőrség kulturális aranylövéssel felérő drogprevenciós videóján a partiállat mini-Schmuck Andorral, ő még egy horrorisztikus karakter, akkor nézzétek meg a kedvenc horrorfilmjeim. Lelkesebben propagálom ezeket, mint az eseti jelleggel becsöngető jehovások a Lionel Ricsis mennyországot. Csak ha ezeket a filmeket végignézitek este nyolctól hajnal négyig, egy sötét második eljövetel jön el.