A Café Flore - korábban Saint-Germain Café - 1905-ös vendégkönyvében talált "Istennel reggeliző" Ady-alkotás után nem sokkal újabb irodalmi szenzációról adtak hírt ezúttal a román lapok. A Sas-kabaré romániai transzfertörténetéből doktoráló fiatal irodalomtörténész, Andrei Luciu-Mare Ady egykori nagyváradi barátja, a kabarészerző Nagy Endre hagyatékában talált rá a vörösborral pöttyözött, megsárgult fecnire.
Iharos, köd-temetőben, hol a Vajda sírja,
Érzem utóját savanya bor-íznek,
Ott egy ásó, itt egy kút; öblögetnék,
Ha nem lenne dögszaga a temetői víznek.
Moha, rozsda, műanyagvirágok.
Minden magyar sorom egy kitépett rózsatő.
Pofán vernélek vele, hazajáró lélek!
Ha nem fogna le a Magyar Temető.
Varjú károg, hideget érzek, mi ez? Rémes!
Koporsófedélként csapódik a csendre,
Nézem, csont-kezem van, bassza meg,
És a síron a név: Ady Endre.
(1904 körül)
A Luciu-Mare megtalálta vers kézirata vélhetően egy átmulatott éjszakán keveredhetett el, a celebritás Ady ugyanis nevezetes volt arról, hogy asztaltársasága szórakoztatására tollat ragadott a "korcsma gőzében". Egyes kéziratok ilyenkor átmenetileg, vagy akár végleg is elveszhettek, a Magyar Temető minden jel szerint ezért maradhatott ki a korabeli magyar lírát szétrobbantó 1906-os Új versekből, hasonlóan a párizsi kávézó vendégkönyvébe koldis-aranyként odavetett Párisi reggelhez.
A fotográfián szerkesztőségi "műhelyében" láthatjuk a fiatal, nagyváradi zsurnaliszta Adyt, aki Szerb Antal szavaival "előbb volt jó újságíró, mint jó költő". Ady nagyváradi sajtópörével robbant be a köztudatba, melynek történetét itt olvashatja el. A laboratóriumi vizsgálat még várat magára, de amennyiben a Magyar Temető korban megelőzi a Vízió a lápon-t, akkor az első "igazi" Ady-versre bukkanhatott a bákói irodalomtörténész. Luciu-Mare szerint a felfedezés nagy sikere a román irodalomtörténetnek.
