Ma 125 éve, 1889. április 16-án született a huszadik század egyik legnagyobb és legviccesebb művésze, az első szupersztár, akinek a gázsija átlépte az egymillió dollárt, Charlie Chaplin (1889-1977).
Nem kellett magunk mellé ültetni Szabó Istvánt a 100 éves a moziból, hogy aggály nélkül kijelentsük, Charlie Chaplin a filmtörténelem talán legnagyobb zsenije. Nem csupán sétapálcát forgató, kefebajszos csavargóként kacsázott a nagyvilágban, hanem a játékon túl írt, rendezett, világosított és zenét szerzett. Teljesen autonóm alkotó volt, és ilyetén csak Orson Welles, Woody Allen - és Antikrisztusként - az eszement Ed Wood hozzá fogható az elmúlt évszázadban. A legnagyobbak közül viszont Chaplin az, aki egymaga fémjelez egy egész korszakot: kipörgette a némafilmet, pár számmal nagyobb cipőjében eső-kelő figurája a filmtörténelem alighanem leghíresebb karaktere, megelőzve Darth Vadert és a távolba révedő Árpád vezért.
Aztán Chaplin, bár először nem hitt benne, vagy száz némafilm után sikeresen állt át a hangosfilmre, és ott is nagyot alkotott.
Chaplin vállaltan balos művész volt. A Modern időkben (1936) fogaskerekek közé szorulva elsőként reflektált az ipari tömegtermelés okozta elgépiesedésre, a Kölyökben (1921) a nyomorra és a munkanélküliségre, a Diktátor (1940) című szatírájában pedig nemes bosszút állt azért, hogy a bajuszát Hitler egyszer és mindenkorra kompromittálta.
A munkanélküli Chaplin a Modern időkben belekeveredik a tüntető békemenetbe:
"Munkásmozgalmi vezetőként" börtönbe csukják, melynek kantinjában a sószóróba rejtett drogtól akaratlanul is bekokózik. Nem biztos, hogy a filmtörténelem legjobb kokós alakítása, hiszen ott van Al Pacino Tony Montanája, de valószínűleg a legviccesebb:
Egyfajta balos projekt volt az is, amikor Chaplin három másik nagy filmsztárral, David Griffith-szel, Mary Pickforddal és Douglas Fairbanksszel 1919. február 5-én megalapította a United Artists stúdiót. A dollármilliomos sztárok ugyanis azért álltak össze, hogy fiatal tehetségeknek biztosítsanak lehetőségét. A United Artistnál egyetlen szempont volt: ha már több helyen visszadobták az ötleted, mi tuti meghallgatunk. Ezt a szellemiséget az 1970-es évekig megtartotta a United Artists, ennek köszönhető, hogy beindult Woody Allen karrierje (Annie Hall - 4 Oscar), hogy lehetőséget kapott Milos Forman (Száll a kakukk fészkére - 5 Oscar), és hogy Stallone befutott a Rockyval (3 Oscar).
De hiába volt a legünnepeltebb sztár, pechére Chaplin zsidó volt, kicsit cigány, de mindenekelőtt kommunista, úgyhogy Amerikában a negyvenes évek végétől rászálltak, ahol csak lehetett. Szerette a fiatal nőket, megtalálták az apasági keresetek és talán az adóügyei se voltak rendben. Kommunistaszimpátiával vádolták, a mccarthyzmus dühöngése idején az Egyesült Államokból kiutasították: a Rivaldafény 1952-es londoni bemutatójáról már nem térhetett haza.
Svájcban telepedett le, húsz évvel később követték meg. 1972-ben rehabilitálta az Amerikai Filmakadémia, miután eltörölték a kiutasítást, Los Angelesben nyolcvanhárom éves korában átadták neki az Oscar-díjat az életművéért. Ő volt az első, aki ilyet kapott. Levetítettek egy Best ofot, majd felállva ünnepelték, mikor becsoszogott. Beszéde alatt pedig még a szétkokainozott sztárok is csöndben könnyeztek. Ha ott lett volna Stohl András, az öklébe harap.
Életéről ajánljuk az 1992-es Chaplin-filmet Robert Downey Junior főszereplésével. Önéletrajza Életem címmel magyarul is olvasható.
Chaplin rehabilitálását az Oscar-gálán beválasztottuk a 20. század legszebb pillanatai közé.
Olvassa el: Top 10: a 20. század legszebb pillanatai
