DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csucsu - REFLUX

Szakadék

2008. szeptember 05. - csunderlik.péter

A közvélemény Grabowskit követeli.

Válság van. Paralízis. Gyurcsány úrék nem állnak a helyzet magaslatán, már ha egy kisebbségi kormányzásnak lehet egyáltalán magaslata, és nem egy hízó gyomorfekélyre kénytelenek felállni, hogy kilássanak. Ekkora nyilvános szenvedést a Szomszédokban láttam, mikor haldoklott a házmester Böhm. Ez a kormány túlélte magát.

Előrehozott választások azonban biztos nem lesznek, ezért az ellenzékiek bedobták mentőövként a szakértői kormány fogalmát a vizenyős köztudatba, mert eddig ilyen nem volt. De most ez kéne. Egy hete a tévéből is ez csöpög estelente, az újságokból is ez csurran ki. Nagyon megtetszett mindenkinek, emberek beszélnek róla, rágcsálják a villamoson. Jól hangzik. Még jó, hogy előttem az alkoholista ma nem kért Manyikától szakértői kormányt is a gyomorkeserű mellé. Mert kell az Magyarországnak, mint kankósnak a penicillin. Majd megold mindent. Úgy várjuk, mint a Németh Miklóst. Mindenki szakértői kormányozik, már-már én is rászoktam herevakarás helyett.

Fodor Gábor is elmondta az Estében, hogy „a szabad demokrata képviselők bölcs emberek, tapasztalt emberek”, ami mellé már csak az hiányzott, hogy Garnier Fructis-zal mossál tököt, mert dúsít és tartást ad. De mindannyiunk sajnálatára a kiváló SZDSZ egyedül nem képes kormányozni. Gyurcsány helyett pedig leginkább a jó Kiss Péter jöhet, a szocik Szurgent Lajosa, hát köszönjük, nem. Az előrehozott választásokból meg naná, hogy nem kér a liberális párt, mert most úgy kéne felkaparni a küszöb alól, mint egy darab száraz macskaszart. Ezért végül Fodor Gábor is a szakértői kormány mantrázása mellett kötött ki. És ha ez a bölcs és tapasztalt férfiú is ezt teszi, akkor már végképp nézzük meg közelebbről ezt a sokat emlegetett, annyira várt szakértői kormányt. Mennyire éles ez a TV Shopos Rambo-kés?

A gyakorlatban annyira, mint bármely másik kabinet. Semmi extra. Lehet a szakértői kormány feje a Bod Péter Ákos vagy a Johnny Rotten, a kormány ugyanúgy a parlamentnek felelős, ugyanabból a mandátumszámból kell működnie. Hozhatnak szakmailag indokolt döntéseket, amiben egyetért a közgazdász elit, minthogy töröljük el a tizenharmadik havi nyugdíjat, arról ugyanúgy az országház szavaz. És a Fidesz vagy az MSZP épp úgy nem merné felvállalni, mint most. Tehát nem lenne belőle semmi. A szakértői kormány keze meg van kötve, amíg a parlamentben pártpolitikusok ülnek, és nem izé, úgynevezett szakértők. Bár azokkal szemben Bánfi János óta aggályaim vannak.

Egyébként megjegyzem, hogy papíron eddig legközelebb a szakértő kormány fogalmához a pártonkívüli Medgyessy Péter kabinetje állt. Még jó, hogy egy kósza ötlettől vezérelve nem üzent e-mail-ben hadat az Egyesült Államoknak ez a kavicsot nyelt görcsös Cicero, annyira fantasztikus volt. Az ő kormányzása alatt csúszott szét a költségvetés, köszönhetően a száz napos program osztogatásainak. Pedig nem akárki volt a pénzügyminisztere, hanem az a nemzetközileg elismert László Csaba, aki korábban könyvet írt Tépett vitorlák címen az államháztartás mindenségéről. A nevezetes mű egyszer volt a kezemben, és nem egy zsírkrétával rajzolt Búvár Zsebkönyv, annyit elárulhatok. Tehát László Csabánál nagyobb pénzügyi szakembert nem nagyon találhattak volna, mégis alatta folyt el minden, mert állandóan népszerűséghajhász, politikai döntéseknek kellett megfelelnie. Miképp annak kéne egy úgynevezett szakértői kormánynak is. A profiknak, akiket annyira várunk.

Ne reménykedjünk. A szakértői kormány egy elvont fogalom, semmi köze a valósághoz. Ahhoz, hogy működjön, az országházat is szakemberekkel kell megtölteni, és nem olyan képviselőkkel, akik a költségtérítéssel szarakodnak, meg pártoskodnak egy törvényjavaslaton. Hiú ábránd, amíg szakadék van a szavazatokra és mézesbödönökre cuppanó pártok érdeke és a szükséges, fájó operáció közt.

Két hete apró darabokban köhögöm föl a tüdőm, a májam és a vesém. Az albérletünk ajtaja elé valaki odaszaratta a kutyáját. Most egy tormás Pilóta kekszet kívánok szakértői kormány helyett. Talán többet ér.

*Ami kevés érdemi mondanivaló volt jelen írásban, azt Kancsal Milán cimborámmal hoztuk össze öklünket rázva a tévé előtt, és aztán másnap megerősített minket a magyar Dolph Lundgren, Lakner Zoltán is.

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr60649189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ltibi 2008.09.09. 21:20:47

Korrekt.
Viktorék bedobták a szakértői kormányt a köztudatba, sose gondoltam volna, hogy a Szadesz rálép. Ki is játszik itt túlélésre?

travis 2008.09.10. 12:23:27

ltibi,

Aztán mára ki is faroltak az ötlet mögül, mivel karnyújtásnyira az előrehozott Orbán Viktor.

Hogy ki játszik túlélésre? A Gáboristák és a Ferencesek biztosan. Viktor terve fényesen bevált.
Reped és szivárog ezer helyen az MSZP nevű amorf képződmény, úgyhogy ezúton küldeném nekik ezt a csodálatos dalt:
www.radioblogclub.com/open/133801/pantera_broken/Pantera_-_im_broken

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.09.11. 06:27:09

Túlélésre játszik a Ferenc, az világos.

Csak már azt nem értem, miért? Miért akar maradni?

Ahogy a cimbikkel megállapítottuk, talán Rákosi óta nem utáltak ennyire embert ebben az országban (na jó, a kora Kádár, úgy 1963-ig, az amnesztiáig), és ő mégis marad. Nem a pénz miatt, mert milliárdos, és a miniszterelnöki fizetését nem veszi fel (jó ember, no, mondjuk ki!). Ez a reformista küldetéstudat talán válasz lenne, dehát mégis mindig visszatáncol (Táncolj, Feri!). Miért jó ez neki? Lassan már tényleg az lesz a legépkézláb válasz, hogy biztos a New York - Tel-Aviv tengely helytartója,és azért marad:))

Egy biztos. Amit az őszödi beszédben mondott, hogy történelmet akar csinálni, az sikerült neki...

travis 2008.09.11. 11:16:04

Hogy miért?
Erre mondta Pacino az Ördög ügyvédjében: "Vanity...is definitely my favourite sin."

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2008.09.18. 09:39:57

"Kiss Péter jöhet, a szocik Szurgent Lajosa"
Ez kurvajó.
Bár szerinem kevesen értik!
süti beállítások módosítása