Induktív írás következik. Aztán mindenki vonja le a maga tanulságát.
Este miután megnéztem a Barátok Közt-öt, és kellemesen kigyűlölködtem magam, hová hanyatlik a világ, hogy ez a piperkőc vállalkozó, bájgúnár Patrik most már mindkét szingli nőt hódoltatja a Mátyás téren, míg én mióta már csak árnyékbokszolok; megcsináltam a vacsorámat, csécsi szalonnás melegszendvicset, majd bedobtam rá egy vaníliás fehérjefröccsöt. Háromnegyed tíz volt.
Ekkor bevillant, hogy éjszakára borzalmasan unalmas és kiábrándító tanulnivalót jegyeztem elő, hát kéne venni valamit, amitől elviselhető. Még szerencse, hogy tízig nyitva van alattunk a Coop. Tavaly ilyenkor még Honi volt, és ott lehetett kapni a környék legjobb szotyoláját. Aztán jött az új tulaj, az eladó fiatalembert lecserélték morcos csajokra, az újságos állványon a pornólapokra visszakerült a gyári nejlontasak.
Gyorsan lefutottam, tíz perc lehetett még zárásig, mikor benyitottam. Az egyik csaj éppen felmosott, de már a bejáratnál tartott, valószínűleg már háromnegyed tíz előtt elkezdhette, a másik meg a kasszánál pénzt számolt. Menten úgy néztek rám, mint templomban a nénik a használt kotonra. Azt a leírhatatlan utálatot, ami kiült az arcukra, hogy én, a kedves vevő, nem átallok tíz perccel zárás előtt bejönni vásárolni, és ezzel feltartom őket, mikor hátul már biztos várja őket egy gizda lovag, ki harsány „úúú, gecc” kiáltásokat hallatva türelmetlenül kigyózik kamerás mobilján.
- Ööö. Helló. Mi van, már zártok? – kérdeztem elbizonytalanodva, mert az nálam könnyen jön.
- Igen – így a felmosó.
- De még nincs tíz – szólt ki belőlem a mindenkiben szunnyadó Morvai Krisztina.
- Mit akarsz venni? – kérdezte szintén a takarító senkihelyettes, mintha nem lenne mindegy, hogy szőlőcukrot vagy Bánfi hajszeszt dobok be a kosaramba. Jó, a disznósajtot már biztos arcátlan provokációnak vennék, mikor a hentesárunál már fél tízkor mindent összecsomagolhattak.
- Light kólát, vörösbort és Lottó szeletet.
- Na jó, de gyorsan! – utasított hányingerrel birkózva a pénzszámláló kasszás.
Bassza meg, mintha ők tennének szívességet, ha kiszolgálnak a rohadt boltban, amikor azért kapják a fizetésüket, hogy este tízig ott legyenek és mosolyogjanak a vevőre.
Persze ez akkor nem fakadt ki belőlem, mert a nafta minél gyorsabb beszerzésének zsigeri ösztöne elnyomta a kitüremkedő hörgeményt, megvettem a túlélőcsomagot, de az utánam egy perccel betoppanó úr már az utálkozó kérdésekre inkább sarkon fordult, és máshol vette meg a cigarettáját. Könnyű neki, mert annak kötött ára van, míg én a szemközti éjjelnappaliban kétszer annyit fizettem volna, ha fellázadok a bunkóságon.
Pedig tán nekem is azt kellett volna. Milán barátom unokaöccse, Gergő, aki legendás bunyós, és legalább egy fogát havonta letöri a reális erőviszonyokkal frontálisan ütköző igazságérzet, biztos kikérte volna a panaszkönyvet. Aztán amikor egyszer egy balatonfenyvesi csemegebajszos kocsmáros nem akarta kihozni és inkább megalázóan beszólva hazatessékelte, akkor az első reakciója az volt, hogy „megyek a nyaralóba benzinért, és felgyújtom ezt a kurva csehót.” Alig tudtuk lebeszélni. Van szíve, no. Fogyasztói öntudat. Civil kurázsi. Hehe.
A boltok értünk vannak, a közért, ugye. Hadd ne citáljam ide a Szomszédokból Lenke nénit egy záró monológra. Nincs teljes foglalkoztatottság, az eladókat bármikor le lehet cserélni. Ha már a családi vállalkozások, a szatócsüzletek ideje lejárt. Ha egy egyetemi vizsgára olyan pofákat vágva mennék be, ahogy ma engem fogadtak, rögtön kivágnának. Ezzel tisztában kéne lenni, és úgyis kéne viselkedni.
Ezt sokan tudják is. Nem ismerek embert, akivel kínai büfében/üzletben bunkóztak volna, mindig mosolyognak a sárga eladók. Ezért nem érdekel, hogy jajj, bejönnek ezek a kínaiak árulni, és akkor így meg úgy, meg a nemzetvédelem. Inkább egy mosolygó kínai, mint egy bunkó magyar. Persze a magyar is mosolyogna, ha mindig attól kéne félnie, egy feljelentésre mikor csap le rá a Merkúr-kommandó. (Vajon az a magyar diák is pofákat vág, aki nagy nehezen eladó lett Angliában?)
És ez arra is igaz, amikor felhívásokkal bombáznak, hogy ne vásároljak a CBA-ban, mert a Lázár fivérek gój motorosok. Kit érdekel? Aki ilyen alapon áll, akkor ne egyen vajkaramellát, mert az meg Hitler kedvence volt. Ha egyszer a halrudacska a CBA-ban a legjobb ár/érték arányban. És ott még sose parasztkodtak velem. Kapitalizmus van, ahol az üzleteket a Kedves Vásárlók tartják fenn.
Egyébként meg te, te faszfej olvasó, ne merjél rosszat kommentelni, meg pofákat vágni, ha nem tetszik ez a szösszenet, bárki is vagy. Örüljél, ha egyáltalán megengedem, hogy betérhetsz ide. Vedd megtiszteltetésnek.
Hisz ezt tanulhattam ma az eladóktól.