Minden kocsmában előforduló jelenet, hogy a férfias társalgásból magát legkorábban kiivó búsképű lovag egyszercsak felriad a részegségből, egy pillanatra felemeli fejét a sörtől tocsogó asztalról, keservesen beleböffent az éjszakába, hogy „ő egy kurva”, aztán menten vissza is hanyatlik a jótékony ájulásba. Erre a mellette ülő jóbarát azonnal megveregeti az összecsuklott szerelmes hátát, hogy: „Ez az! Mondjad! Minden nő kurva!”, mire a cimborák bólogatni kezdenek, akár az olajszivattyúk a Dallas elején, és záróráig legfeljebb csak annyit pontosítanak, hogy miképp fecskéből is van afrikai és európai, úgy azért nőből is négyfajta van: a hülye, a kurva, a kurva hülye és a hülye kurva.
Persze ezzel nem értek egyet, sőt, akár még abba is bele tudom látni a múzsát, mi több, életem párját, aki épp előttem csókolta ki részegen egy pestises hulla szájából az obolust. És a szívem mélyén (de nagyon a mélyén!) egy kicsit azt is igazságtalannak tartom, hogy nem mindegy: a fiamnak van-e minden kikötőben egy szeretője, vagy pedig az én lányomon megy végig egy század tengerészgyalogos. Hisz a nők nem tehetnek arról, hogy aktuskor a broki kevésbé előnyösebb végére rendelte őket az Isten. Tehát azért az átlagnál szabadabban kezelem ezt a kurválkodás kérdést. Mégis, mégis, ha VV Anikót bárhol meglátom, már reflexből lehányom epével. A Nagy Ő kivételesen megszolgálta. A nyilatkozatai miatt. Tessék besorolni valamelyik skatulyába a fenti négyből. Nyugodtan.
Ma megint ott volt a bulvárújság címlapján, kellőképp lekicsinyítve, hogy ráférjen a legújabb X literes csöcseivel, és mellette a szöveg:
Anikó: Jó pénzért bejárónő is lennék.
Molnár Anikó torkig van, hogy itthon nincs állása. Inkább vállal alantas munkát, minthogy itthon sztárként felkopjon az álla.
Igen. Ez a kvintesszenciája az anikóizmusnak. Jó pénzért mindent, talán még leszop egy vízilovat is. Hogy torkig van, az nem újdonság, eddig is tudtuk. És hogy sztár. Naná. De akkora, hogy alig tudja kinyúlt muffját belegyűrni a Kárpát-medencébe. A cikkben pedig mindezt kibontják, ahol arról kesereg: „Itthon nem tudok még elhelyezkedni sem, mert egyrészt túlságosan ismert vagyok, hogy hétköznapi munkát végezzek, nem vesznek komolyan. Másrészt, ami átlagos fizetésnek számít, abból nem lehet megélni.” Ezért ki kell mennie nyugatra. Jajj, csak el ne morzsoljak egy könnycseppet. Szegény Anikó. Itthon nem kap már neki megfelelő munkát. Szomorú történet. Pedig micsoda referenciái vannak.
Hát ne csodálkozzon. Mindenki ismeri Anikó történetét. Ha most rasszista humorpetárdákat sütögetnék, akkor azt írnám, hogy mivel egykor fehér nőként összeállt a néger Angelóval, azzal vétett a természet törvénye ellen, és ezért az antik tragédiákba illő büntetés, hogy most komolyan nem kell senkinek. Ha pedig csak szimplán gonoszkodnék, akkor meg azt, hogy addig térdepelt üvegcserepeken és kényeztetette a maszkos urakat, míg a végén a levegőt is elszívta maga körül, és ezért nem lehet már itt maradása, mert fullad. De nem. Maradjunk csak annyiban, ha valakinek az az életcélja, hogy kétévente 300 köbcentivel nagyobb csöcsöket rakasson magára, az ne csodálkozzon, ha végén már maga is csak egy nagy csöccsé válik, azzal pedig sok mindent lehet csinálni, de nem bíznám rá a könyvelésemet. Hát akkor mire számít?
Butikos eladónak akárhova elmehetne, de ő azt megalázónak tartaná, hétköznapi munkának, és nem is tudna megélni belőle. Érdekes, nők ezrei nem tartják annak, még ha többre is hivatottak, és el is boldogulnak, ahogy tudnak. Ja, persze ők nem sztárok, hanem a pórnép. Meg nincsenek is igényeik kétévente milliós plasztikára. Anikónak ahhoz nem kéne kimennie Londonba, hogy megpróbáljon hétköznapi életet élni. De az már neki Magyarországon borzalmas lecsúszás lenne, egészen a szarba, ahol a legtöbb magyar ember él. Ő pedig ahhoz szokott hozzá, hogy jó pénzért a seggét mutogatja egy kalitkában vagy a címlapon. Csak már eleget láttuk.
Rendben. Menjen el. Próbáljon szerencsét külföldön. Hátha összejön, hogy míg kebabot szolgál föl egy gyorsétteremben, megakad rajta egy szaúdi sejk szeme, aztán mehet kilóra a hárembe. Bár ott se lenne sokáig sztár, mert mindig jön egy másik. De minket ez ne érdekeljen. Még utoljára szarjuk le Anikó szilikon csöcseit, aztán már azt se. Mehet amerre lát.
De búcsúzóul azért még köpjük oda ennek a bulvárlapokban kesergő "sztárnak", kit mostanra már a jó szerecsen Angelo is elhagyott, hogy ne keseregjen, hanem nézze inkább az élet napos oldalát.
Tán sok százezer olyan nő van Magyarországon, akinek nincs ideje szépnek lenni, mert ledolgozza a két kezét, egykori hamvas bőrét lemarta a hypo, a munkaidő végeztével rohan a gyerekekért az óvodába-iskolába, és csak főzés közben tudja felmondatni a kicsikkel a leckét, mert meleg étel kell vacsorára, de finom, különben ha este hazatér a kocsmából az agresszív alkoholista férj, akkor megüti a sörösüveggel, meg méhen rúgja. Rettegés az életük. És csak csendben sírhatják el bánatukat, magukban, nem a Blikk címlapján. Mert sokszor ez a magyar valóság.
De ezt Való Világ Anikó biztos nagyon jól tudja, hisz ő egykor döntős volt egy valóságshowban.