„-Nincs neked önbecsülésed?

- Nincs elég turhám?”

                                                          (Bruce Willis riposztja Az utolsó cserkészben)

El vagyok ragadtatva. A magyar labdarúgó-válogatottnak megint van szövetségi kapitánya. Vagyis inkább a régi marad. Meg nem is. Egy picit. Talán. Na erre varrjon gombot, mester! De inkább varrjon be az okos lánynak, tudja kivel szórakozzon. Bár azzal a bajszos bohóccal lehet is.

Nem mintha a magyar foci még mindig stratégiai ágazat lenne, de ennél még egy informatikai minisztérium is többet érdemelne. Még Iraknak is van rendes szövetségi kapitánya, döntősök is voltak az Ázsia-kupában.

Várhidi Péter szövetségi kapitány szerződése a tavalyi év utolsó napján lejárt. Beszámolóját elfogadták, noha a csapat csak a hatodik helyen zárt a leggyengébb selejtezőcsoportban, de voltak biztató jelek, ezt látták a kávézaccban, meg azért csak megvertük az olaszokat és idegenben a tartalékos lengyeleket is, de a többi néma csend. A legfőbb érdem az volt, hogy az istenadta nép követelésére megkezdte a fiatalítást, amihez nem kell más csak egy logarléc, vagy még az se, talán csak hogy ismerje az arab számokat, de ezért még legfeljebb csak egy szalag járna egy középiskolában. De úgy tűnt, maradhat, mert hisz elfogadták a bajszos mester dolgozatát.

Aztán Kisteleki István MLSZ elnök, aki olyan link, mint a TV Shop, bejelentette, hogy mégis inkább külföldi kapitány után nézne, mert hisz Széchenyi is Angliából lopta be a szövőszéket, és a magyar edzőkben amúgy is csak annyira lehet bízni, mint a pirosozó cigányban. Nyolcvanhat óta nem értek el semmit, még a Mezey doktor se. Kivéve Béla bácsit. Ő negyedikben meglátta bennem a Jorge Campost, pedig még konyakos meggyet se vittem neki.

De Kisteleki azt is kifejtette, hogy amennyiben január közepéig nem találna mást, akkor mégis marad Várhidi Péter. Nem talált, hát egy hétre elnapoltatta a döntést. És most ötórás tanácskozás után kijelenti, hogy meghatározatlan ideig Várhidi marad a szövetségi kapitány, de ha jön megfelelőbb ember, mert mondjuk már lejárt a vízuma és jobb helyekről kiutasították, akkor Várhidi megy is. Azonnal. De egyébként töretlen a bizalom Várhidi Péter iránt, ezt így belemondta a kamerába. Ja, töretlen a bizalom. Azért nyalta végig az összes számba vehető szőrös edzősegget, hátha. Ennek tényleg azbesztből van az arca.

Az érintett Várhidi Péter persze nem volt jelen a bejelentéskor, minek is. Aztán az újságírók felhívták, hogy mit szól a döntéshez, mire lenyilatkozta, hogy nem érzi megalázónak a helyzetet. Persze egy bábnak nem is lehetnek érzései. Mert ez nem férfi, hát van ennek töke?

Várhidi Péter nálam már akkor elásta magát, mikor első - időközi - kinevezésekor (2006 végén) kijelentette: mivel a válogatott korábban már annyi pontot elhullajtott, hogy esély sincs a továbbjutásra, így nincs tétje a hátralévő selejtező mérkőzéseknek.

Nincs tétje. He. Ide figyelj pubikám! Mi az, hogy nincs tétje, mikor egy egész nemzetet képvisel az általad irányított fociválogatott? Ha a Városligetben focizok péntek délután, akkor is van tétje. Az önbecsülés, az.

De minek is papolok én Várhidi Péternek az önbecsülésről?

Egy ilyen embernek, aki szó nélkül tűrte ezt a megaláztatást, amit mostan lefordítok a mágnestáblák kétdimenziós nyelvére, hogy ő is megértse. A kapitánykereső Kisteleki István mindenható MLSZ elnök legyen a csaj, Várhidi Péter meg a srác:

„Figyelj Peti! Én bírlak téged, voltak jó megmozdulásaid, és néha határozottan viccesen csiklandozott a bajszod, de most tovább kell lépnem. Szeretném megtalálni az igazit, aki igazán helyrerak. Hogy legyen már valami. Keresem is már egy jó ideje, de eddig még nem találtam meg, és úgy tűnik, hogy legalább nyárig nem is fogom. De addig is, amíg nem jön helyetted más, szeretném, hogyha együtt maradnánk. Nekem szükségem van arra, hogy mellettem legyen valaki, aki, no igen, úgy ahogy, meg persze reggelente ágyba hozza a reggelit.  Amíg nem jön más, addig te is megteszed. Én ilyen vagyok, lehet rám haragudni, de tudom, hogy te odaadó ember vagy, és úgy se tudsz. Na ugye. Pörgősen kérem. Próbálj meg nem bénázni, már amennyire tőled telhető. Egyébként töretlen a bizalom.”

Tessék. És ő a szövetségi kapitányunk, aki egy ilyenbe is beleegyezik, és nem érzi megalázónak. Várhidi Péternek annyi tartása van, mint egy amőbának. A magyar szurkolóknak meg kéne hívni egy sörre, kocsmai bölcsességeket mondogatni, megveregetni a vállát, majd végül otthagyni, mert ez menthetetlen félnótás. Nem pedig szavazásokon támogatni, mert az Indexen is ő nyert.

Hát ő legyen a szövetségi kapitány? Már az öreg indián is megmondta, hogy a csapat olyan, amilyen az edzője. Hát hogy legyen így gerince? De talán hozhatnának ide akárkit, mit is várhatnánk egy olyan válogatottól, melynek egyik legnagyobb sztárja, Dzsudzsák Balázs, miután nemrégiben a Debrecenből a PSV Eindhovenbe igazolván első holland bajnoki meccsét lejátszotta, lenyilatkozza, hogy még sose fáradt el ennyire.

Kedves Balázs! És ugyan eddig mi akadályozott meg abban, hogy egy meccsen annyira elfáradjál, hogy lefújáskor a vastagbeled is kihányjad? Párszor megtehetted volna ezt a küzdés dolgot, hogy ne szívassák le annyira a tehetetlennek tűnő magyar válogatottat. Mint a moldávok, akik ellen egyébként kétgólos hátrányban Várhidi Péter középpályás helyett védőt cserélt. Tökös ember, no.

Mindegy. És mégis én vagyok a szemét, ahogy Joe Hallenbeck/Bruce Willis mondaná az idézett filmben.