DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csucsu - REFLUX

Kincskereső kisködmön

2008. január 12. - csunderlik.péter

"Emberöltőkkel később is mesélni fogják a vajdasági Csantavéren, hogy egy közülük való legényke szerencsét próbált Budapesten, ahol találkozott azzal a jóságos varázslóval, aki kérés nélkül teljesítette minden kívánságát.” (a Bors címlapja)

Az szép. Mindjárt sírva fakadok.

Hasonló modoros prológgal manapság már csak szürreális pornófilmek szoktak kezdődni, hol a parasztlegénykét egy szakállas mágus a Keravilba repíti, ott előbb meghágja a lótuszt csócsáló eladólányokat, majd tovarepül, meg sem áll egész a kormányszóvivőig, és végül miniszterelnök lesz, vagy tán alkotmányos uralkodó, boldogan kefél, míg meg nem hal végelgyengülésben, vagy míg a kakas nem kukorékol. De addig is soha, de soha nem rikkant be egy kölyökhang a képernyő sarkából, hogy kérem, a király meztelen, és ezt azért mégse. De gyerekeknek nincs is helyük ilyen mesékben.

Hát erről van szó. Már kezd zavarni, hogy hetek óta minden áldott nap Utasi Árpit látom valami napilap címlapján, és nemcsak azért, mert inkább nézegetném ott Anita csöcseit. Meg is fogadtam, ha legalább huszonkettedszerre virít ott, akkor mindenképp írok róla. Tegnap megint címlapos volt.

Pedig már hosszú hetek teltek el azóta, hogy a vajdasági gézengúz, Utasi Árpi 14-15 éves mesemondó hobbit megnyerte az RTL Klub Csillag születik tehetségkutatóját. A műsorról már az első adás után megírtam (Elmaradt az Ősrobbanás), hogy szerintem nívótlan, de ezt később a zsűri azzal kezdte kompenzálni, hogy minden tehetségnek csak tízest-kilencest adott, egy idő után csak beleég a buta nézőkbe, hogy itt mégis utánozhatatlan szuperprodukciókat látnak, Hörömpő cirkusz, világszám! He. Ilyen kemény kritikákat utoljára Sztálin kaphatott a kijevi úttörőktől, mint amiket a versenyzők a zsűritől.

Fábry Sándor nagy pártfogoltja, Utasi Árpi, a döntőbe jutottak közül messze a leggyengébb volt.

Kérem, azért mert valaki törpenövésű, tájszólásban beszél, nagy szája van, no és ködmönt visel, attól még nem valami istenáldotta tehetség, ki százévente egyszer születik le Magyarországra. Jópofa, az kétségtelen, de ha a hátamra veszek egy diktafont, akkor minden faluból legalább kettő ilyet összeszedek. Ha mást nem, akkor meg mindenki gondolkozzon el, kikre is szokta manapság azt mondani, hogy jópofa, vagy hogy aranyos. Ugye, mint amikor mi srácok azt mondjuk egy lányra, hogy…ööö…hát szimpatikus.

A szavazó nézők mégis Árpinak jutatták azt a tizenkétmillió forintot, meg az autót, meg a megannyi csudát. Igazi karácsonyi történet. Az egész családja nyomorog a Vajdaságban, hát igazán nem sajnálom tőluk, tessék. Vigyék. Nekik volt rá a legnagyobb szükségük. Apuka és anyuka vigyázzon rá, gazdálkodjanak okosan, és ne hagyják, hogy gombszemű kisfiuk elkanászodjon, megszédítse a siker, aztán Simsonon kezdjen száguldozni Csantavéren, míg bele nem száll az első pajtába, aztán kitöri a nyakát. Legyen belőle rendes ember. Legyen. Mert Árpika még gyerek. A gyerekeket meg csak szeretni lehet, egész addig persze, míg nem késelnek egy mp3 lejátszóért tizenegy évesen, mert akkor már veszett állat az, és sintértelepre vele, mert annál már csak rosszabb lesz. De zárójel bezárva, szóval ott tartottam, hogy Utasi Árpi még csak egy gyerek. Nem kész ember.

De már most a harmadik évezred nagy mesemondójaként címlapokon ünnepli a magyar média. Vérszagra gyűl az éji vad, te tetted ezt király!

Igen, kedves Fábry Sándor! Szép és jó, ha gyerekeket támogatsz, de ezt ne úgy csináld, hogy a nemsokára induló új műsorodba meghívod állandó fellépőnek, és álomvilágban tartod. Az RTL Klub pedig már azt is lezsírozta, hogy kiadatnak a kissráccal egy mesemondó albumot. Hátha bejön, és talán hoz sok pénzt, sok-sok pénzt az uraknak. Ha meg nem…

Hát nem fog. Már lebontották az összes karácsonyfát, és egyébként is csak egyszer volt Budán kutyavásár. Egyszer megszánták a nyomort, a nézők megszavazták győztesnek. Ennyi. De az, hogy a közepesen tehetséges Utasi Árpi mesemondóként talpon marad, arra annyi esélyt látok, minthogy egyszer tényleg valósággá válik a fentebb vázolt pornófilmes történet. Nem, nem, olyan nincs. De megpróbálják elhitetni.

Még évekkel ezelőtt gimnazistaként voltunk Győrben egy határokon innen és túli többnapos történelmi verseny döntőjében. Volt ott minden, például az egyik csapat kísérője már a megnyitó után pár órával olyan részeg volt, hogy kiesett a második emeletről, a pannonhalmi bencéseket csalás miatt kizárták, mi pedig révbe is érhettünk volna, ha csapatkapitányként nem bírálom többször is felül csapattársaimat. Immáron mindegy, de ott volt, hogy az egyik délután ránkszabadították Berecz Andrást, a magyar mesemondók überpápáját. Az első történeténél még mosolyogtam is, hogy he, ez jópofa. Mikor a második mesét mondta ugyanúgy, kicsit kezdtem fészkelődni, a harmadiknál pedig már én kértem elnézést helyette is. Kezdett kínossá válni, pedig ő Berecz András volt, aki azért mégse egy szövegértési zavarokkal küszködő, nímand Utasi Árpi.

A hivatásos mesemondók ideje kegyetlenül lejárt, mint egykor a lantosoké vagy a csehszlovák búgócsigáé. Ez van. Már csak annyi igény van rájuk, mint a gyertyára. Karácsonykor vagy halottak napján elővesszük, de amúgy nem. Esetleg áramszünetkor.

Hát csoda, hogy a nagy diadal óta csak kétszer hívták fellépésre a gyereket, és azok is a saját falujában voltak? És erre Árpika lenyilatkozta, hogy csalódott. Brühühü, jajj, töröld csak meg piszén pisze orrod a kisködmönbe. Ez van, erről szól az élet. De már így is többet kaptál, mint a legtöbb ember tízezer év alatt.

Igen. A magyar média még facsarja egy ideig, s mikor belátják, hogy már nem lehet belőle több pénzt kihozni, meg mikor Kelemen Anna kétségbeesésében már leszop egy krokodilt is, csakhogy visszahódítsa a címlapot, akkor Utasi Árpikát eldobják majd, mint egy használt kotont. Legfeljebb tizenhat éves lesz akkor.

Még most föl kell rá készíteni, ha nem akarjuk, hogy már kamaszként menthetetlenül alkoholista legyen. De ha így folytatják, erre most fölöttébb nagy az esély. Még pár évig tanulnia kéne, okosodjon és fejje a tehénkét, ne folyton tévéműsorokban szerepeltessék.  Ha meg tényleg egy Arany János-kaliberű őstehetség, akkor idővel úgyis kibrekeg a mocsárból. De addig is óvják a szülei, gazdálkodjanak a nyereménnyel, és ne hagyják, hogy kis békájuk minden csali-lotyóval leálljon csókolózni, aki egy talpalatnyi királyságot ígér neki, hogy aztán jól megsüssék, megcsócsálják, és végül kiköpjék, mert mégse jött be.

Mert ebbe már belerokkantak páran, de annyian, hogy megtöltenének tucatnyi Aprajafalvát. Pedig azok többnyire felnőtt emberek voltak. Az egykorvolt gyereksztárokat fel sem merem emlegetni. Hosszú a sor: egész odáig ér, hol a kurta farkú malac túr, az üveghegyen túl. Hol nincs televízió, meg lemezszerződés.

Fábry Sándor, most légy észnél, ha már akkor nem voltál, mikor mindenre tízeseket osztogattál. Mert igen, eddig úgy tűnik, ezt a gyereket eldobja majd a média, mint egy használt kotont. Csak idő kérdése.

Mondom én, hogy gyerekeknek nincs helyük ilyen mesékben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr71294424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

travis 2008.01.12. 13:13:02

Fábry ostoba küldetéstudata tényleg nagyon vak. Mindenárom próbál úgynevezett Kultúrát csempészni a kereskedelmi média világába. Berecz is ezért kapott műsoridőt tőle, aki 5 mondat után tényleg unalmas, és ezért kapott a Nagy Könyv nevű szörnyűség is ingyenreklámot pár éve, szintén a Showderben.
Maga Fábry is elég unalmas jelenség, nézőszáma megmagyarázhatatlan. "Ugyanazok az arcok, ugyanazok a poénok", ahogy Jerry Lewis mondta Robert De Nirónak a zseniális A komédia királya című filmben.
Fábry kétségbeesetten kompenzál, akár humorról van szó, akár politikáról. A mérleg nyelvének tartja magát, hogy önmagával és pártfogoltjaival kiegyenlítse a kereskedelmi média gagyiját és a politikai baloldal médiatúlsúlyát.
A törekvés érthető, de ízléstelen. A kivétel erősíti a szabályt alapján azonban a napkeltés Verebes-alázása szemet gyönyörködtető volt!

Végh Éva 2008.01.12. 16:58:10

Szia Csucsu!

Én nen tudok ilyen ügyesen fogalmazni bevallom, ezért csak szerényen gratulálni szeretnék ehhez az eszmefuttatáshoz. Természetesen a tartalmával is egyet értek.

Üdv. Éva (néni) de ezt nem használom.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.01.12. 17:31:43

szia Csucsu, bocs, de sztem Berecznél már kissé melléfogtál, Öcsémuram... Ez a mondat pedig, bár tök más jelentésűnek szántad, színigaz - s neked mondd ellent: "Már csak annyi igény van rájuk, mint a gyertyára." Eztet mink ünnepnek híjjuk... És való igaz: tényleg nem hallgatok minden nap meselemezt...

A 'használt kotonos' kisé erős (és redundáns) de jogos...

Vic · http://vicinholland.blog.hu 2008.01.12. 18:31:11

"Olyan kemény kritikákat utoljára Sztálin kaphatott a kijevi úttörőktől, mint amiket a versenyzők a zsűritől." :):)

Ez volt az a srác aki énekelte a himnuszt a ertéel klubon? Mert az... AZ megadta az alaphangulatot az évre, majd elvágtam a kezem az újévi pezsgővel, és elrontottam a gyomrom. Még a sör se kellett! ejnye.

gege 2008.01.12. 19:47:37

Ja és nézzétek meg a rengeteg "megasztárt", hol vannak? Ha a Rtl nem próbálná kétségbeesve nyomni öket már rég el lettek volna felejtve.
Csucsu, a Casting-ot megnézhetnéd, és esetleg egy kritika?

Mixer 2008.01.13. 16:25:53

Hát csoda, hogy a nagy diadal óta csak kétszer hívták fellépésre a gyereket, és azok is a saját falujában voltak? És erre Árpika lenyilatkozta, hogy csalódott. Brühühü, jajj, töröld csak meg piszén pisze orrod a kisködmönbe. Ez van, erről szól az élet. De már így is többet kaptál, mint a legtöbb ember tízezer év alatt.

én láttam a kiscsávót egy Parlamentben tartott karácsonyi ünnepségen regélni. Ez így már mindenképpen három.

gege-ez a megasztár rötölö klub dolog képzavar. A megasztár másik csatorna. Egyébként szerintem vannak olyanok,akiknek az a műsor bejött. Gáspár Maci, Tóth csajok, Oláh Ibolya (most valami filmben lesz Kern Andrással)Szabó Eszter/Kontor Tamás és nem felejtsük el Rúzsa Magdit,sőt- szal ez összességében nem is rossz.

gege 2008.01.13. 19:49:11

Hát igen csak ezek mesterségesen gerjesztett népszerűségek -tisztelet a kivételnek- ez számomra elég hamis. Szerintem aki igazi tehetség annak nem kell az RTL vagy a TV2 hátszele.
A többiből meg van 1OOOO ...

Mixer 2008.01.13. 22:43:49

duma, hátszél mindenkinek kell, ha híres akar lenni.

Olyan nincs, h nekem van legjobb hangom Magyarországon, de csak üldögélek a mezőn, és arra várok, hogy ezt végre felismerje a világ.

Az egész világon úgy megy, h vannak tehetséges emberek, akikben felmerül az igény adott tehetségük kamatoztatására, és beszállnak az ezzel foglalkozó üzletbe.
Az igazi probléma az,h ezen üzletág üzelteimberei olykor tehetségtelen egyénekből is produkciót kreálnak.

A népszerűség pedig gerjesztett dolog. Természetesen média-felület nélkül is be lehet törni erre a piacra, de ha csak arra gondolok,h a a Petőfi rádió a megújulásával micsoda lehetőség adódott zenekaroknak, énekeseknek, akik enélkül csak nagyon lassan, vagy talán sosem váltak volna népszerűvé, akkor azt kell mondjam, siker-népszerűség-média együtt járnak.

Egyébként hány évnek kell eltelnie ahhoz, hogy valakiről azt mondjuk egy ilyen show után, h most már valóban a tehtségéből él meg? (amit mondjuk pont egy showműsor keretében tudott először prezentálni,de tényleg van neki belőle bőven)

Hendrick 2008.01.14. 01:51:35

Mi a tehetség?
Az, hogy szépen eléneklem mások amúgy silány dalait és megható fintorokat vágok hozzá.
Ha jól csinálom megdicsér Bakács Lopakodó Tibor és Ősanya Guruasszony, valamint csókot dob nekem Dorina Díva.

Aztán mint Karamella, kiadok egy albumot olyan számokkal, amikben kb. ilyen szöveg van: "nehéz az élet, de ne add fel, lesz majd napsütés"
A tehetség lényege szerint tehát népszerűsített üresség. Na, ennyit Árpi is tud, hát hol itt a hiba?

rettentó 2008.01.14. 11:36:24

"A hivatásos mesemondók ideje kegyetlenül lejárt, mint egykor a lantosoké vagy a csehszlovák búgócsigáé. Ez van. Már csak annyi igény van rájuk, mint a gyertyára. Karácsonykor vagy halottak napján elővesszük, de amúgy nem. Esetleg áramszünetkor."

Szép bekezdés, de komolyan.
Hála Istennek, fél éve nincs tévénk a feleségemmel, nem is lesz, de jó ezt a blogot olvasni, mert így az ember látja, milyen érdektelen dolgok mennek mostanában.
Tegnap Az utolsó skót királyt néztük dvd-n (PC-n), amit ugye legfeljebb Forest Whitaker halálakor fog leadni az m2 hajnali egykor.

gege 2008.01.14. 17:37:08

rettentó

Nem sokat vesztettetek. :)

Jó volt a film? Már régen meg akarom nézni.

rettentó 2008.01.15. 07:53:24

gege: OFF: mindenképpen érdemes megnézni, de nem egy "nagy" film, nem "megrázó". Érdemes előtte kicsit olvasgatni Idi Aminról. Az imdb-n sokan azért húzták le, mert nem mutatta be pontról pontra a diktátor bűneit, de ez elsősorban nem róla szól, hanem a (fiktív) dokiról, aki kiszolgálja őt.
Ebben a témában mondjuk Szabó István jobb filmeket készített. Kevés benne a "lelkizés", ami számomra egyre feltűnőbb a komolyabb amerikai filmekben is: a felszínt kapargatják. A színészek viszont jók.

Mixer 2008.01.16. 05:05:28

Jaj,ne keljen már itt is belemenni a "mi is az a tehetség?"- vitába, teljesen felesleges.

A jó énektudás tehetség. A jó előadói készség tehetség.
Ha nem lenne így,akkor mindenki rendelkezne ezekkel a tulajdonságokkal.

Semmivel sem tudtak többet Koós Jani bácsiék, vagy mondjuk a mai napig (méltán) népszerű Korda Gyuri bácsi. Az akkori megasztárt magyarosabban Táncdalfesztiválnak hívták.

semmitmondó szövegnek álljon itt egy példa:
Komár László: Krisztina

(részlet...viszont teljes versszak)
Ma szombat este van,
Sajnos nem lehetek veled.
Vasárnap is nagyon-nagyon nehéz lesz nélküled.
De eljön majd a nap,
Mikor újra láthatlak.
S hét közben tartjuk meg az ünnepnapokat.

jelzem befostam.

kob2 2008.01.16. 13:50:14

Mit vártok egy olyan országban, ahol az "év hangjai" sorra roma, kövér vagy csúnya lányok, illetve kövér, ronda, roma vagy meleg fiúk. És a mai tizenéves fiúk meg lányok kikért rajongjanak? Kocsis Tibiért, akibe annyi férfiasság szorult mint egy hintalóba? Vagy Rúzsa Magdiért, akinek minden számát háttal kéne énekelnie? Nem hiszem el hogy egy országban nem születik egy dögös csaj, akinek még jó hangja is van. Vagy egy férfias fiú, szintén jó hanggal. Persze hogy a ködmönös lesz a bajnok, az összes nagymama rá szavaz. A fiataloknak meg marad a Fruzsina nevű sáskalány, aki mikrofonrugdosás közben elfelejt énekelni. Én már kinőttem a rajongásból, de szegény tizenévesekkel mi lesz?

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.01.17. 04:08:14

Óh, köszönöm az elismerést tanárnő! No lám, milyen gyümölcsöző volt az az ÉKP módszer a Zrínyi suliban:)) Továbbá, jajj, hümm. Szamárfül! Berecz nekem nem jött be, ízlések és pofonok. A hivatásos mesemondókban akkor sem hiszek. Szabó Gyula nagyon frankó volt a magyar népmesékben, de nem tört bele a bicskája Columbóba se. Mert színész, és teljesen eltérő szerepeket is elő tud adni. Ennek az Utasi Árpinak meg csak az ment, ha magát adta. Már akkor is sírás lett a vége, mikor Nyilas Misit próbálta egyszer játszani, hogy ne csak mindig azt a bendegúzi figurát lássuk, amiért annyira odavan a Fábry. A jó előadó márpedig ezerarcú. A gyertyás-ünnepes megjegyzésed jogos, de akkor se egy Utasi Árpival meséltetnék, mikor egyelőre vannak nála tízezerszer jobbak. Ezért nem jósolok neki karriert, ahogy a dolgok mostan állnak. Kob2! "Vagy Rúzsa Magdiért, akinek minden számát háttal kéne énekelnie?" hehe, no igen, kegyetlen megjegyzés, de így igaz! engedelmetekkel ajánlom figyelmetekbe róla egy korábbi írásom: "A nemzet csalogánya" csucsuka.blog.hu/2007/05/16/a_nemzet_csaloganya Amúgy köszönöm a megjegyzéseket.

DM 2008.01.23. 16:06:43

Egyetértek az írásoddal, de szerintem volt ott a döntőbe jutottak között egy másik személy, aki még kevésbé érdemelte meg, hogy bekerüljön, csak őt egy másik zsűritag favorizált: Náray Tamás által istenített Kovácsovics Fruzsina. Szerintem az ő produkciói sokkal siralmasabbak voltak Árpiénál, még Falusi Mariann is megjegyezte, hogy hát nem igazán jó dolog hamisan énekelni, de azért megadta neki a 9-10 pontokat. Náraynak meg tetszett, hogy a vékony alkatán jól állnak a ruhái, ami igaz is lehet, de hogy az éneklés és főként a gitározás nem az erőssége az biztos. Meg attól, hogy felrúgjuk a mikrofonállványt és másnap már azt írja a Blikk, hogy milyen vadóc a kislány, hát falat lehet kaparni. De ha ennek lemeze jelenik meg és még slágerlistákra is felkerül, na az lesz a totális csőd.
süti beállítások módosítása