Tessék kiköpni a rágót, eldobni a cigarettát, egy perc vigyázzállás, mert éppen kilencven éve zajlott le a helyi idő szerinti Nagy Októberi Szocialista Forradalom. A bolsevik hatalomátvétel, mellyel a jövő elkezdődött, akkor még viszonylag békésen, hisz az arról készült Eizenstein film forgatásán is többen sérültek meg, mint anno a Téli Palota ostromakor. Persze később a múlt eltörlése leginkább csak a fényképek retusálásában volt fájdalommentes, de ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, hogy egy orákulumot idézzek. Maradjunk annyiban hát, hogy van valami a Veszedelmes viszonyok szerzőjének, Laclosnak a mondásában, miszerint a forradalom az olyan, mint az első szerelem. Felejthetetlenül jól kezdődik, de a végén legtöbbször rábasz az ember. Kóros elváltozás. Ámde a születésnaposról ilyenkor illik csak jókat mondani, minthogy Szputnyik, Larissza Latinyina, vagy hogy a Wehrmacht a veszteségeinek kilencvenhárom százalékát a szovjet hadseregtől szenvedte el. Ha számon kérik a hetven évet, rá se ránts, én szeretlek téged, amúgy meg jót akartak, csak rosszul sült el, ez köztudott. Hát igen, micsoda tragédia ez, Lenin a huszadik század Oidipusza, ezt csak egy Dürrenmatt tudná megírni, nem én. Be is fejezem, mert letelt az egy perc, és egyébként is a
Nos, az RTL Klub két részben tudósít a jég hátán is megélő, hazatérő tékozló lány (TV2? Nagy Ő? Megvan? ) újabb mellnagyobbításáról. A mai részben csak az előkészületeket mutatták meg, és a végén, ahogy a doktor úr megcsöcsörészi, aztán a kamerába mondja, hogy jöhet az újabb műtét, mert „Anikó emlőiben semmi kórós elváltozás nincs.” Hála az égnek. Ha magát Szűz Máriát vizsgálnák, akkor se izgulna ennyire a magyar, de ma még elvarratlanul maradtak a dolgok, mint amikor a horrorfilmben már ölelkeznek a megmenekült fiatalok, de a háttérben váratlanul felemeli fejét a már halottnak vélt félig kakas, félig polip, és snitt, stáblista. Holnap jön a második rész, csak akkor tudjuk meg, vajon kellőképp funkcionálnak-e Anikó új 2.0-ás csöcsei, és hogy mit szól az egészhez, Anikó barátja, Angelo. Igen, Angelo, a jó szerecsen. Na ehhez mit szól a Magyar Gárda.
De azért megnyugtató, hogy rendben vannak a nemes csecsek. Bárcsak az országnak menne ilyen jól, és bár politikusaink végeznék ily hibátlanul munkájukat, mint Anikó csemegebajszos sebészei. De erről kérem szó sincs, és akkor a mellműtétről át is ugorhatunk az egészségügyi miniszterre, hát lassan annyi átkötés lesz itten, mint egy-egy fárasztóbb Simpson epizódban. Nekem még van naftám úgyhogy bírom. Remélem, van, aki eljutott idáig, és még nem olvas inkább Farkasházy Tivadart.
Mert friss hír, hogy Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a jó Szekeres Imre társaságában Afganisztánban járt hivatalos úton, és a férjét vitte magával kísérőnek. Pont.
Szijjártó Péter rögtön felszólalt, hogy ezt aggályosnak tartja. Hát igen, Szijjártó mostanság többet aggályoskodik, mint Dustin Hoffman az Esőemberben, de most igaza van, még ha tudjuk, hogy ez nem is az ő saját véleménye, mert neki olyan sosincs, hanem a Fideszé. De igaz. Drága drúgjaim, ez szerintem is pofátlanság.
Balról azzal védekeztek, hogy Horváth Ágnes férjének kiutaztatása nem jelentett pluszköltséget, és különben is, katonai sátrakban laktak, meg ilyenek.
Komolyan, néha már azt hiszem, hogy a kormány már előre saját maga ellen fogadott tippmixen, mert annyi gyermeteg hibát követnek el, holott a választások még jócskán odébb vannak, bár valóban kérdéses, lehet-e még innen nyerni.
De kérem, hát nincs egy bölcs Devon a kormányban, aki irányt adhatna, mint mindig a Knight Riderben? És felszólalna, hogy ezt ne, mert azt nem szeretik a népek, már Tiborc óta regisztráltan?
Mert magyarázhatják, hogy nincs pluszköltség, az emberek nagy részének mégis az jön majd le, hogy jó merániak legszebb lovon ficánkolódnak, tegnap egy fakó, holnap egy kesely, és most ketten államköltségen mennek dugni Afganisztánba, mert ott még nem. Nos, így kell még aláásni a béka segge - de inkább Kafka önbizalma - alatti népszerűségüket.
Hisz vihetett volna magával egy rákos kisfiút, vagy akár a Baumgartner Zsoltot, de nem, ő a férjét vitte. Ja, hogy nincs költség. Ingyen van. Hát akkor legközelebb én is mehetek? Csak akad még egy hely, ha már ingyen van, hogy lássam Ázsiának az ő nagy csodáját, és vannak ott mákföldek is igen. Hát persze. A mákföldek. Basztál már kokósan, Nick? És mikor nézünk majd indiánust?
De ha a kormánynak ingyen van az ilyen utaztatás, akkor akár közcélra is fordíthatnák: állami utazási iroda is működhetne megint, és a befolyó összegből beruházhatnának lélegeztető gépekre, ugye. Az oroszok is sokat kaszálnak az űrturistákból. De nem hiszem, hogy még egy ember magukkal vitele nem jelent pluszköltséget. Mert az anyag nem vész el, csak átalakul. Ez aztán az ősi törvény, majd egyszer Ákos megénekli, ha még nem tette volna.
Családtagot magával vinni nem bűn, hanem politikalilag több annál: hiba. Amatőr. Különösen ilyen kiélezett helyzetben.
Persze ilyeneket minden hatalom elkövet, legfeljebb a demokráciában ezért már megfizethetik az árát, ha leszavazzák. De aki jön helyette, előbb vagy utóbb az is az urambátyám, a nepotizmus csábításába esik, a történelemben többnyire ez így volt mindig, de elég, ha csak a rendszerváltás utáni magyar történelmen vezetjük végig. Valamilyen szinten mindenkit megszédített az Egy Gyűrű, aki közelébe került.
Horváth Ágnes mostani esete kapcsán (kivételezés, nepotizmus, urambátyám stb.; óh, de hát szerelmes!) lehet kóros elváltozásról beszélni, de nem. Ez kortalan. A hatalom mindenkori születési rendellenessége.
Anno a születendő Szovjetunióban (első bekezdés!) a múltat végképp eltörölve elvileg ezt próbálták meg kimetszeni, már ha elhisszük, hogy komolyan gondoltak ezt egynémely alapító atyák. Hadd ne részletezzem, mi jött helyette, sokan megírták.
A hatalom hát előbb-utóbb mindig csak önmagáért van. Pesszimista kijelentés ez, de talán van még egy reményünk. Anikó csöcse. Amiben nincs kóros elváltozás, mert maga az Út, az Igazság, és az Élet.
De biztos csak csalódottságomban írom ezt, hogy nekem nem jutott a hatalomból. Mert fantasztikus dolog egy országot vezetni, ugye. Csak könnyű belebukni. De addig is: jó.
És vajon ehhez mit szól Angelo?
