A héten nem akartam írni, mert lenne épp elég dolgom, de Temesi Ferenc író szlenges plágiumbalhéja és ezért parkolópályára pöckölése után talán nem érdektelen a saját kis történetem.

A képek megcsócsálásán túl ritkán olvasok bele a Playboy cikkeibe, egyfelől, mert többnyire írásképtelen tahók jegyzik luxusórákról, szivarokról, megjátszós Faszkalapokról, másfelől azért, mert az igazi férfiak Pontyvilágot olvasnak. De tegnap reggel csak-csak megint belekukkantottam az albérletünkben lökődő 2009. márciusi Playboyba, melyben, nicsak, "A betűt is röptében. Pornó vagy irodalom?" címmel a tököm tudja milyen díjas kortárs költő, Babiczky Tibor is jegyzett egy ismeretterjesztő szöveget az erotikus irodalom evolúciójáról.

És ekkor horkantam föl, mert a Tizenegyezer vesszőt ajánló bekezdést az én 2008 szeptemberében írott, itt és másutt is közzétett, szórakoztatónak szánt ismertetésemből ollózta és fércelte össze, khümm, meglehetősen nagy darabokból, tehát hogy egész mondatokat átvesz, az láthatóan nem érdekli, nem is zavartatja magát, a gázsit megkapta, a többi meg le van szarva, leginkább én, a láthatatlan leszart ember.

Persze, sokszor egész sorokban utalok én is József Attilától Az utolsó cserkészig, de itt most nincs miről beszélni, legfeljebb csak megkérdezni ettől a barkós műmájertől, hogy fej vagy gyomor?

Babiczky írása:

"Valamikor a dekadens századfordulón a bukaresti Bebascu örökös hospodár és önjelölt herceg megelégeli, hogy mindig csak elszenvedője a szerb konzul Buzilo Tosszevics szó szerinti baszogatásainak, és hogy már rajta röhög az egész város, ezért inkább összeszedi minden vagyonát, és Párizsba utazik. Itt találkozik a nimfomán Alexine Capbeával és Puncilina de Chegbecourt-tal, akiknek fellengzősen elbüszkélkedik, hogy amennyiben nem bír ki húsz menetet megállás nélkül, akkor sújtson le rá tizenegyezer vesszőcsapás. Innentől kezdve a regény megállás nélkül a legbetegebb csoportos aktusokon át robog a vég felé, ahol Bebascu végzete beteljesül."

És akkor idézném a saját, éretlen írásomból a megfelelő részletet, amely, nem lehet elégszer hangsúlyozni, bő félévvel előzte meg Babiczky ponyváját:

"Valamikor a dekadens századfordulón, a bukaresti Bebascu örökös hospodár és önjelölt herceg megelégeli, hogy mindig csak elszenvedője a szerb konzul, Buzilo Tosszevics szószerinti baszogatásainak, és hogy már rajta röhög az egész város, ezért inkább összeszedi minden vagyonát, és Párizsba utazik, hogy végre az élet császára legyen, és ő uralkodhasson. Nem csak azért oda, mert a párizsi nők libidóját mítoszok övezik, hanem mert az is köztudott, hogy minden buzi között a legnagyobb buzi, a francia buzi – hogy Dosztojevszkijt idézzem. Mert a jó svádájú Bebascu herceg kétlaki. Itt veszi kezdetét a pikareszkregény.

Párizsban találkozik a nimfomán Alexine Capbeával és Puncilina de Chegbecourt-tal, akiknek fellengzősen elbüszkélkedik, hogy amennyiben nem bír ki húsz menetet megállás nélkül, akkor sújtson le rá tizenegyezer vessző. Ezzel pedig elköveti az antik tragédiákból jól ismert hübriszt, azt a gőgösséget, amit mindig lecsapnak az égiek. Nos, Bebascu herceg nem bírja az orgiát: mert miután a füléből kiharapnak egy darabot, és egyéb testrésze is kárt szenved, és még egy normandiai lovászlegény is megjelenik egy ostornyéllel, végül idő előtt feladja. Innentől kezdve a regény megállás nélkül, a legbetegebb csoportos aktusokon át robog a vég felé, ahol Bebascu végzete beteljesül."

Idézés? Hivatkozás?

Vagy a lopást megint intézzük el a posztmodern intertextualitással?

Nyolc patkó kop-kop-kop.

Faszfej.

Update: az Index cikke után felhívott Radnai Péter, és nem is hittem volna, hogy egy Playboy-püspök ennyire jó fej lehet. Ezek után a szerzőik jó részét minősítő, csipőből kilőtt nagyfiús beszólásomat kicsit szégyellem, mert egy B-oldalas poénért megint eladtam a lelkem. De ha már leírtam, akkor otthagyom. Babiczky Tiborról azt írtam, amit megérdemel.