DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csucsu - REFLUX

Csöndzsákból hangot lop

2009. szeptember 01. - csunderlik.péter

A héten nem akartam írni, mert lenne épp elég dolgom, de Temesi Ferenc író szlenges plágiumbalhéja és ezért parkolópályára pöckölése után talán nem érdektelen a saját kis történetem.

A képek megcsócsálásán túl ritkán olvasok bele a Playboy cikkeibe, egyfelől, mert többnyire írásképtelen tahók jegyzik luxusórákról, szivarokról, megjátszós Faszkalapokról, másfelől azért, mert az igazi férfiak Pontyvilágot olvasnak. De tegnap reggel csak-csak megint belekukkantottam az albérletünkben lökődő 2009. márciusi Playboyba, melyben, nicsak, "A betűt is röptében. Pornó vagy irodalom?" címmel a tököm tudja milyen díjas kortárs költő, Babiczky Tibor is jegyzett egy ismeretterjesztő szöveget az erotikus irodalom evolúciójáról.

És ekkor horkantam föl, mert a Tizenegyezer vesszőt ajánló bekezdést az én 2008 szeptemberében írott, itt és másutt is közzétett, szórakoztatónak szánt ismertetésemből ollózta és fércelte össze, khümm, meglehetősen nagy darabokból, tehát hogy egész mondatokat átvesz, az láthatóan nem érdekli, nem is zavartatja magát, a gázsit megkapta, a többi meg le van szarva, leginkább én, a láthatatlan leszart ember.

Persze, sokszor egész sorokban utalok én is József Attilától Az utolsó cserkészig, de itt most nincs miről beszélni, legfeljebb csak megkérdezni ettől a barkós műmájertől, hogy fej vagy gyomor?

Babiczky írása:

"Valamikor a dekadens századfordulón a bukaresti Bebascu örökös hospodár és önjelölt herceg megelégeli, hogy mindig csak elszenvedője a szerb konzul Buzilo Tosszevics szó szerinti baszogatásainak, és hogy már rajta röhög az egész város, ezért inkább összeszedi minden vagyonát, és Párizsba utazik. Itt találkozik a nimfomán Alexine Capbeával és Puncilina de Chegbecourt-tal, akiknek fellengzősen elbüszkélkedik, hogy amennyiben nem bír ki húsz menetet megállás nélkül, akkor sújtson le rá tizenegyezer vesszőcsapás. Innentől kezdve a regény megállás nélkül a legbetegebb csoportos aktusokon át robog a vég felé, ahol Bebascu végzete beteljesül."

És akkor idézném a saját, éretlen írásomból a megfelelő részletet, amely, nem lehet elégszer hangsúlyozni, bő félévvel előzte meg Babiczky ponyváját:

"Valamikor a dekadens századfordulón, a bukaresti Bebascu örökös hospodár és önjelölt herceg megelégeli, hogy mindig csak elszenvedője a szerb konzul, Buzilo Tosszevics szószerinti baszogatásainak, és hogy már rajta röhög az egész város, ezért inkább összeszedi minden vagyonát, és Párizsba utazik, hogy végre az élet császára legyen, és ő uralkodhasson. Nem csak azért oda, mert a párizsi nők libidóját mítoszok övezik, hanem mert az is köztudott, hogy minden buzi között a legnagyobb buzi, a francia buzi – hogy Dosztojevszkijt idézzem. Mert a jó svádájú Bebascu herceg kétlaki. Itt veszi kezdetét a pikareszkregény.

Párizsban találkozik a nimfomán Alexine Capbeával és Puncilina de Chegbecourt-tal, akiknek fellengzősen elbüszkélkedik, hogy amennyiben nem bír ki húsz menetet megállás nélkül, akkor sújtson le rá tizenegyezer vessző. Ezzel pedig elköveti az antik tragédiákból jól ismert hübriszt, azt a gőgösséget, amit mindig lecsapnak az égiek. Nos, Bebascu herceg nem bírja az orgiát: mert miután a füléből kiharapnak egy darabot, és egyéb testrésze is kárt szenved, és még egy normandiai lovászlegény is megjelenik egy ostornyéllel, végül idő előtt feladja. Innentől kezdve a regény megállás nélkül, a legbetegebb csoportos aktusokon át robog a vég felé, ahol Bebascu végzete beteljesül."

Idézés? Hivatkozás?

Vagy a lopást megint intézzük el a posztmodern intertextualitással?

Nyolc patkó kop-kop-kop.

Faszfej.

 

 

 

 

 

 

 

Update: az Index cikke után felhívott Radnai Péter, és nem is hittem volna, hogy egy Playboy-püspök ennyire jó fej lehet. Ezek után a szerzőik jó részét minősítő, csipőből kilőtt nagyfiús beszólásomat kicsit szégyellem, mert egy B-oldalas poénért megint eladtam a lelkem. De ha már leírtam, akkor otthagyom. Babiczky Tiborról azt írtam, amit megérdemel.

Bookmark and Share

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr281352413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Medzsik 2009.09.01. 11:25:55

A pofátlanságnak nincsenek határai...

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.01. 12:36:37

Már válaszolt is az úr egy magánlevelemre:

"Kedves Csunderlik Péter,
látom, hogy ez most "beakadt", és megértem. Vannak dolgok, amik "beakadnak". Hallottam, olvastam másoknak is miket mondott, írt. Ennek nem ez a módja. Szeretném megkérni, hogy mind engem, mind a kollégáimat, barátaimat hagyja békén. Nem én tehetek róla, hogy ön ennyi szenvedésen megy keresztül. Kérem, írjon a Playboy szerkesztőjének, és tegyen panaszt a megfelelő helyen (érdemes volna kissé diplomatikusabb stílusban, mint ahogy eddig tette más fórumokon). Nem állt szándékomban bántani, és értetlenül és szomorúan állok a kontrollálatlan gyűlölete és rosszindulata előtt. Az ügyet ezennel lezártnak tekintem (részemről ki sem nyílt), kívánok további jó munkát és sok sikert, üdvözlettel,
Babiczky Tibor"

A bicska, az nem nyílt még ki.

wannee/mayaa/du/ yaru (törölt) 2009.09.01. 13:22:03

"Az ügyet ezennel lezártnak tekintem"

A jó xxxxxxxxxxxxxxxxx-t!

bölönc úr 2009.09.01. 13:47:12

bazmeg írjál nekik, ez lopás, és még be is ismeri a kis szarszürcsögő geciputtony

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.01. 15:31:41

Persze, írok majd egy levelet a Playboynak, amelyben nem faszkalapozok, hanem tőmondatokban felvázolom, mi bassza a csőröm.

Egyébként a legjobban az, hogy ennyire igénytelen volt, hogy még csak át se gyúrta a szövegeim a saját képére és hasonlatosságára, pedig miből állt volna?

Arról nem is beszélve, ha legalább tényleg valami bravúrosan megírt, széteffektezett bekezdést lopott volna tőlem, amiért érdemes kockáztatni, de nem, olyan részt ollózott ki, amelyben nincsen semmi extra, csak pár primer szóvicc, idegen szó, ennyi.

Nem is értem, hogy lehet valaki ennyire agyatlan.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.01. 16:04:22

A kifogásolt ugatásomról pedig csak a jó Mr. Bustát tudom idézni: "Mert Mr. Busta olyan, hogyha kell, akkor lövök, / Ha nem lovas a rendőr, én se pitbullal jövök."

szomszédúr 2009.09.01. 17:55:19

ha írsz nekik, kérdezd meg, hova küldheted a számlát

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2009.09.01. 19:38:01

vicces sztori. és még viccesebb babiczky "válasza".

"az ügyet ezennel lezártnak tekintem" igazi idióta basszus, modorosblogon a helye.

szóval a fickó megszólalásaival már találkoztam a könyvesblogon is, és igazi, hamisítatlan segg.

arról az apróságról pedig ne is beszéljünk, hogy mégiscsak egy íróról, költőről van szó, akinek basszus lehetne annyi igényesége saját MAGÁVAL szemben, nem csak az olvasókkal szemben, hogy nem nyúl le egy az egybe szöveget. legalább kicsit átgyúrja, beleír saját poénokat, mondatokat, szavakat, stb

ez nem író, hanem egy bohóc.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.01. 23:53:49

Elismerem, ütősebb lett volna, ha a végére a "Faszfej" helyett azt írom, hogy "Erkölcstelen ember". Az váratlanabb lett volna. Retorikailag igazat adok azoknak, akik ezt bírálják. Nem sokat agyaltam, megírtam, míg bedobtam a reggeli hosszúkávét.

cicavizio 2009.09.02. 02:05:38

Pökhendi kis lúzer! Óvodás. A személyeskedésen kívül mást nem tud. Jól be kéne perelni (őt is és a lapot is), hadd fájjon.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.02. 11:37:35

És vajon hány hasonló eset történhetett? Amikor "profik" blogokból lopnak? Az enyém is csak véletlenül derült ki. Morális válság van. Meg alkotói, ezek szerint.

.szali 2009.09.02. 12:34:03

@Csunderlik Peti: én is sok ilyenről olvastam már, pl. amikor a South Park hivatalos fordítói lopnak szövegeket és ötleteket Vitótól.

Szal remélem, ezúttal lesznek következményei az ügynek.

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2009.09.02. 12:48:23

@Csunderlik Peti: már miért lett volna ütősebb?

babiczky válasza tízpontos! loptam, és? mit ugrálsz?

mike gorgon 2009.09.02. 12:51:15

Szega, ez konkrétan büntetőügy, még akár azt is mondanám, hogy tegyél feljelentést, de az pont olyan stílusú köcsög válasz lenne, mint amilyet ez a kis fasz nyomott (+ vszínűleg élvezné is, hogy eljárás alá vonják). Sztem egy levél Radnai Siminek bőven elég, azt még tőle is el lehet várni, hogy ilyen egyértelmű lopás után ne kérjen több cikket ettől a kis pöcstől és az - a megszégyenülés mellett, ami már adott - sztem pont elég. hajrá

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.02. 13:30:13

@Tóta W. Árpád: Mert mindenki egy anyázó leütést várna, és helyette jönne egy ilyen nyugodt kiköpés, "Erkölcstelen ember". Mint amikor Henry Fonda csak kiköpi a Volt egyszer egy vadnyugatban, hogy "már hallotta a nevemet."

Gyuricza 2009.09.02. 14:28:37

Ez egy kis buzi....de nem para...úgy is néz ki! Csak bizonyított...

Medzsik 2009.09.02. 14:44:44

Én ebben a lehetőséget fognám meg.
Még az is lehet ha eléggé ráfekszel felvesznek a pléjbojba írni.Ami lélekeladás,de hát ki nem szarja le.Lenne végre más érdekesség,mint a csöcsök.

mike gorgon 2009.09.02. 15:55:31

Hoppá, duplacsavar:

a szöveg végi "faszfej" is lopott:

www.youtube.com/watch?v=0p6Wv6VGrsQ

legalább egy hivatkozást lszi minden idők legnagyobb rakendrolldetektívjére és magyar megszemélyesítőjére :)

mike gorgon 2009.09.02. 15:58:44

Hoppá, duplacsavar:

kicsit ismerős volt ez a szövegvégi, dramatizált faszfejezés... :)

www.youtube.com/watch?v=0p6Wv6VGrsQ

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.02. 16:04:12

@mike gorgon: Semmi baj, a Ford Fairlane kalandjai az egyik kedvenc filmem, és nem lehet elégszer megnézni. Sőt, minden hónapban látni kell, legalább egyszer, ahogy Az utolsó cserkészt.

travis 2009.09.03. 11:37:53

@Csunderlik Peti: A Ford Fairlane minden idő egyik legközépszerűbb filmje. Csak villámpajeszos kocsmatöltelékek szeretik idézgetni Zippo-csatogtatás közben. Röhej az egész.

travis 2009.09.03. 12:09:09

@Tóta W. Árpád:
@Csunderlik Peti:

Még egy csavar:
Tóta W. tegnap : "elnézést, el kellett mennem, hogy lefotózzanak a nyuszis magazinba. fiatal voltam és kellett a pénz."
:))

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.03. 12:33:35

@travis: "Röhej az egész." Persze. Ezért jó film! A kurva szörnyű és a nagyszerűség határán mozog.

@Medzsik: Írnék nekik DVD ajánlókat. De álmaim szövegírása az, amikor a blikkes csöcsös nők mellé kitalálják ezeket az idióta szóvicceket. Az biztos olyan meló, hogy a hét elején előre megküldik az összes meztelen lány fotóját, meg egy marmonkanna bort. Lehet dolgozni. Ott ki lehetne teljesedni, művészileg.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.03. 13:24:57

Babiczky törölte magát az iwiw-ről.

Mikor ezt elújságoltam néhány cimborámnak, Gyuricza Gergő úr következő kérdése: "Majd a térképről is törlöd?" Hehe.

Nem biztos, hogy Gergő a Dunántúl a legnagyobb bunyósa, de az első tízben benne van. Majd ő kísér el a Playboy szerkesztőségbe, ha a Radnaiék nem válaszolnak, mert tegnap írtam nekik e-mail-t.

Spielbergnek kéne eladnom ezt a sztorit, és játszhatna engem Tom Hanks, vagy Steve Zahn.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2009.09.03. 14:24:09

@Csunderlik Peti: írj majd a fejleményekről! h mit válaszolt a playboy.

emiatt törölte magát a babiczky? mentek neki üzenetek, vagy mi?

-czky- · http://www.youtube.com/watch?v=CZtj-wN404A&feature=related 2009.09.03. 15:58:52

Szolg. közl.

A szóban forgó cikk írása során az internetet - a napi, megszokott újságírói gyakorlatnak megfelelően - információszerzésre és -gyűjtésre használtam. Senki gondolatát, véleményét, egyéni nézőpontját vagy eszmei mondanivalóját (soha) nem publikáltam a saját nevem alatt. Valóban szerencsésebb lett volna, ha a kifogásolt három mondatot jobban a "saját képemre formálom". Az átvett mondatok terjedelme mindemellett elenyészőnek számít a cikk teljes terjedelméhez képest (cca. 200 leütés szemben a végső 13.000-rel). A sértett reakciója mindemellett abszolút eltúlzott és inkorrekt, mivel nem hozzám vagy a Playboy szerkesztőségéhez fordult panaszával első körben. A "faszfej", a "geciputtony" és egyéb kifejezések után a reagálás stílusát és színvonalát nem is illetném jelzővel. Nem gondolom, hogy bárki önálló szellemi tulajdonát vagy teljesítményét illetéktelenül felhasználtam volna. Egy egyszerű, kivonatolt történetleírás (amely nem tartalmaz értékelést stb.) átvételéért nem hinném, hogy kiérdemeltem volna a "gátlástalan tolvaj" titulust.
Nem hiszem továbbá, hogy létezne ma Magyarországon olyan újságíró, aki ne követett volna el hasonló súlyú "plágiumot".
Amennyiben valakit ennek ellenére is megsértettem (akár önbecsülésében, akár önérzetében) attól, természetesen, elnézést kérek, nem állt szándékomban.
Babiczky Tibor, 2009. szeptember 3. Budapest

Medzsik 2009.09.03. 16:22:59

@-czky-:
Süt belőled az értelem és az a húgyszagú középszerűség,ami ide vitte ezt az országot.

Megint csak azt mondom,aki itt ért valamihez,lehülyézik és dilettánsokat tesznek meg szakértőnek.

"Montenegró."

ceterum censeo 2009.09.03. 16:30:50

ha még érteném is az indulatot, érdeklődnék van itt bárki, aki tisztában van a plágium szó jelentésével és a szerzői jogról szóló törvény idevágó részeivel?
az eddig olvasottak alapján kétlem.

storm in a teacup..

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.03. 19:11:26

@-czky-: Ez egy Indexes kérdésre adott válaszom volt, mikor mellékesen egy-két dolgot megkérdeztek e-mail-ben, hogy aztán megírhassák, milyen szerzői jogaim vannak itten. Szóval:

"Babiczky azt mondja, szerinte is hiba volt forrásmegjelölés nélkül átvenni a szöveget, de nem érzi akkora dolgonak, mert tartalomleírásról van szó, nem más saját gondolatainak ellopásáról. Te erről mit gondolsz?"

"Még szép, hogy elismeri. De arról, hogy nem érzi akkora dolognak, mert tartalomleírásról van szó, nem más saját gondolatainak ellopásáról, arról meg van a véleményem. Valóban nem az atomtitkot lopta el, de egy az egyben kivágott tőlem egész bekezdésnyi mondatokat. Már most, ezek a mondatok bizonyos szavakból állnak, és ezeket a szavakat egymás mellé kellett pakolni az agyamban, hogy leírható szöveggé álljanak össze. Ezzé a szöveggé, nem mássá. Ehhez az agyaláshoz pedig csak kell valami kis szikra, amit nevezhetünk "gondolatnak", "ihletnek", kémiának.

Egyébként a legjobban az zavar, hogy ennyire igénytelen volt, hogy még csak át se gyúrta a szövegem a saját képére és hasonlatosságára, pedig miből állt volna? Csókolom, hisz ő egy X kötetes költő."

Babiczky mester, az baszott föl, hogy maga ilyen igénytelen munkával még pénzt is keres, mikor én X év tanulással, gyakorlással, lelkiismeretességgel egy ideje lófaszt se, csak néha adok el egy-két tudományos recit, amikkel napokig bütykölök, kidolgozok minden írásjelet. De alig haladok előre, mert szinte bárhova nézek, csak seggnyalással és könyökléssel lehet igazán előre jutni, nem a tudással. Igen, és ez kurvára frusztrál!

Babiczky Tibor, ha már kitüntették egy 2008-as Junior Prima-díjjal, akkor már legyen annyira igényes, nem csak másokkal, hanem - jól írták itt néhányan - magával szemben is, hogy nem nyúl le ennyire pitiáner módon másokat. Persze, lehet, hogy ez a legkevésbé sem érdekli, mikor habzsolja a szarvashúsos pizzát, és lefetyeli az arizonai bikapinát a Szépírók Szalonjában.

2009.09.03. 20:05:16

Hát mondjuk a Playboy-tól többet nemigen lehet elvárni. Remélem kapsz egy szignózott, retusálatlan képet Liptairól bocsánatképpen:)

www.flickr.com/photos/C0r0 2009.09.03. 20:57:44

Nekem ez volt a kedvenc részletem a leveléből:

"kívánok további jó munkát és sok sikert, üdvözlettel,
Babiczky Tibor"

barros 2009.09.03. 21:15:45

@www.flickr.com/photos/C0r0: Szerintem az egész levél aranyos volt.

"mivel nem hozzám vagy a Playboy szerkesztőségéhez fordult panaszával első körben." Hát te se Herr Csunderlikhez fordultál, mikor felhasználtad egyes gondolatfoszlányait.

Egyébként ragyogó bocsánatkérő levél. Hüpp-hüpp-hüpp, klapp-klapp-klapp. Én megsirattalak, megtapsoltalak. Csak a múzsáid idene tévedjenek erre az oldalra. Ők belehalnának.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2009.09.03. 22:27:41

@-czky-:

az hogy tartalomleírás, nem mentség. hülye picsák szoktak a magyar szakon szemináriumi dolgozatba tartalomleírásokat kimásolni a fülszövegekből. ennél amatőrebb dolgot el nem tudok képzelni.

író? költő? bazmeg. sokan írunk itt blogot, az írás, meg az elmondás öröméért, azt élvezzük, ha elmondhatjuk a faszságainkat a saját szavainkkal, még ha csak 5 ember is olvassa el. egy író ne legyen már annyira igénytelen barom, hogy lenyúl tartalomismertetést, ennél kisszerűbb és amatőrebb dolgot el nem tudok képzelni. tökmindegy, hogy hány mondat. egy író elvileg azért ír, mert szeret a nyelvvel gyurmázni, alakítani, formálni, elmondani saját szavaival dolgokat.

ha meg nem jut eszünkbe semmi, és átveszünk valahonnan, akkor kibasszuk azt a kurva idézőjelet, még mindig kevésbé ciki, mint sunnyogni, mint szar a fűben.

legközelebb a magvető fülszövegeit fogod lenyúlni? és ha majd szól halkan a morcsányi, akkor neki is visszaírsz, hogy 'gézukám, csak 200 karakter, annyit szabad lopni, a boltban is ezt mondom a biztonsági őrnek, hogy két sört szabad lopni, az nem tétel'.

ceterum censeo 2009.09.04. 09:03:48

csunderlik:
"Babiczky mester, az baszott föl, hogy maga ilyen igénytelen munkával még pénzt is keres, mikor én X év tanulással, gyakorlással, lelkiismeretességgel egy ideje lófaszt se, csak néha adok el egy-két tudományos recit, amikkel napokig bütykölök, kidolgozok minden írásjelet. De alig haladok előre, mert szinte bárhova nézek, csak seggnyalással és könyökléssel lehet igazán előre jutni, nem a tudással. Igen, és ez kurvára frusztrál!"

most akkor miről/kiről is szól ez a műbalhé?

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.04. 10:34:33

@ceterum censeo: Ha a Playboyban nem azt látom meg teljesen véletlenül, hogy tőlem loptak szöveget, hanem mondjuk Praznovszky Danitól, vagy más cimborámtól, akkor is megírom ezt a felhorkanást, 98 %-ban ugyanígy.

Ilyen értelemben ez a kis balhézás személyektől és nevektől független, és inkább olyan absztrakt dolgokról szól, mint a becsület, a tisztesség, a lelkiismeret, az önmagaddal és a másokkal szembeni igényesség. Hogy ilyen nagy szavakat vegyek a számra.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.04. 10:50:29

És persze, ha a Hefner-villában köntösben kanalaznám a lágytojást, nyilván nem idegel föl annyira az egész, mint most az albiban, kávé mellett, szakdoga írás közben. Amivel rengeteget görcsölök, hogy rendes, igényes munkát adjak le, nem másoktól összeollózottat, lopottat, mint sokan mások. Perfekcionista vagyok, mint Axl Rose, vagy Jacko.

zoli vagyok · http://zolivagyok.freeblog.hu 2009.09.04. 11:17:14

@www.flickr.com/photos/C0r0: naná, hogy további jó munkát kívánt, mert abból lehet neki is további jó munkája és fizetése.

Tényleg, bassza meg, mondatokat kopipésztel, aztán azzal jön, hogy de írt mellé saját mondatokat is, meg a szó szerinti kimásolás szerint csak tartalomismertetés... én akkor most üdítőitalt fogok gyártani, "Coca Cola B." márkanévvel.

Babiczky ezzel konkrétan a kínai gagyi szintjére süllyedt, elszabott Adibas póló meg Puna cipő a munkássága.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.09.04. 11:43:55

Úgy tűnik, h ez az arc egy már-már Jeszenszky-kaliberű pondró. Pedig az nagy szó. :(

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.04. 11:52:52

Az egyik színes-szagos havilap egyik tavaszi számában a konteóblog egyik posztjából (MALÉV-240-es járat) lopott szöveg jelent meg; a honvedelem.hu a lemilblogból lopott szemrebbenés nélkül (SAS-cikk), de a csurtusblogból is nyúlt már le nem akárki, hanem az MTI (Aszlányi Károly-megemlékezés).

Szóval mindenki lop, mert a blogszöveg ingyér' van, a bloggerbe pedig mindenki beletörölheti a lábát.

Amíg valamelyik tökös sztárügyvéd fel nem vállal egy ilyen pert és nem csinál bohócot a sok dilettáns lopóból...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.09.04. 11:58:21

@Csunderlik Peti:

Nekem viszont kinyílt. És az a poén, hogy ezek a férgek tényleg NEM IS ÉRTIK, mi ezzel a probléma.

Mint az elmebeteg, akire rákapcsolják a poligráfot és megkérdezik tőle, hogy ő kicsoda?

- Napóleon vagyok! - válaszolja az ápolt, s a gép meg se rezzen: nem hazudott...

xsolutions · http://blogvilag.hu 2009.09.04. 11:58:23

A Blogvilágon szó volt róla, hogy mit tehetsz, ha lopják a blogodat (blogvilag.hu/archives/2009/06/08/Mit_tehetsz_ha_lopjak_a_blogod/), illetve hogyan ellenőrizheted, hogy mit másoltak le a blogodról (blogvilag.hu/archives/2009/08/28/Masoljak_a_blogod/).

Caracalla szerint is az egyik legjobb módszer pont az, amit csinálsz: nyilvánosságra hozni az esetet.

xsolutions · http://blogvilag.hu 2009.09.04. 12:00:13

@Csunderlik Peti: Ha villában kanalaznád a tojást, akkor lenne elég pénzed, hogy ügyvédet fogadj és az utolsó fillért is elvedd attól, aki a cikket lopja.

Polemius 2009.09.04. 12:06:14

Nos, lehet ezt úgy is értelmezni, hogy akik természetesnek veszik, hogy mások szerzeményét tetszés szerint felhasználják, azok a saját munkájukat is közkincsnek tekintik.
És így bárki szabadon felhasználhatja, legyen szó Babiczky Tiborról vagy az MTI-ről, vagy a Playboyról.

mike gorgon 2009.09.04. 12:14:49

@Csunderlik Peti: pontosan így van. A Ford Fairlane a filmművészet egyik legnagyobb alkotása. Az ún. "plágiumot" elkövető ún. "kollega" mai indexes közleménye pedig ismét csak Fairlane-t juttatja eszembe: "nem hittem volna, hogy ma este még feldob valami, de ez a SZUPER produkció..."

Roquentin 2009.09.04. 12:25:57

@Csunderlik Peti: "Babiczky mester, az baszott föl, hogy maga ilyen igénytelen munkával még pénzt is keres, mikor én X év tanulással, gyakorlással, lelkiismeretességgel egy ideje lófaszt se, csak néha adok el egy-két tudományos recit, amikkel napokig bütykölök, kidolgozok minden írásjelet. De alig haladok előre, mert szinte bárhova nézek, csak seggnyalással és könyökléssel lehet igazán előre jutni, nem a tudással. Igen, és ez kurvára frusztrál!"

Valóban, ez után a megejtően őszinte kitárulkozás után azért jóval nehezebb elvi síkon azonosulni a felháborodással...

Hoppázó Beléndek 2009.09.04. 12:46:53

szerzői jogi probléma? szellemi tulajdon lopása?

áttételes, de ide tartozik, olvassátok ezt : kaloz.blog.hu

itt pompás indokokat lehet olvasni, miért van a lopódás teljességgel rendben! tessék elfogadni, nem pampogni. vagy ha épp minket/tőlünk lopnak, na azt má' ne?

Goyo 2009.09.04. 12:56:16

@-czky-: Most változtathatsz felhasználói nevet -cziky- re...
Lopáson kaptak, és még neked volt nagy a szád. Írónak hívod magad, pedig tolvaj vagy. Innentől kezdve korábbi "irományaidnak" is nekimennek majd keresővel, és igen nagy valószínűséggel találnak is további lopást. Meg kellett volna húznod magad, és sűrűn elnézést kérni, de ennyi eszed nem volt.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.04. 13:01:38

@Roquentin: Elismerem, ha fölmegy bennem a pumpa, akkor olyan zaklatott benyomást keltek, mint egy bekokózott, nicaraguai sandinista. Ezért egy ideje inkább nem is szólok hozzá, ha egy előadó valamivel nagyon felkúr egy konferencián, beszélgetésen, inkább csöndben elszámolok tízig, vagy ameddig kell. Többnyire.

EasyFriend 2009.09.04. 13:06:22

@Csunderlik Peti: A poszt miatt önmagában nem írtam volna kommentet. Persze felháborító mocsokság, de az ilyenekhez itt napi szinten hozzáedzik az embert. De ez a cinizmustól csöpögő, geci levél kiverte nálam a biztosítékot. Kiperelni a szart is ebből a bandából.

EasyFriend 2009.09.04. 13:12:45

@-czky-: "Nem hiszem továbbá, hogy létezne ma Magyarországon olyan újságíró, aki ne követett volna el hasonló súlyú "plágiumot"."
Na ez az, amit jócskán elhiszek. És ezért nem olvasok már "újságíróktól" (haha) szinte semmit, ellenben bloggerektől egyre többet.

zoltandavid 2009.09.04. 13:18:19

Lola... Az ilyenek nevezik magukat költőnek. Vágesz? Költő, ami eredetileg valami olyasmi embert jelenthetett, aki önállóan tud olyat alkotni, amit előtte más nem. Persze én nem tudom, én csak egy vidéki paraszt vagyok...

Pereld be ezt a gecit, neked van igazad, jó eséllyel az igszolg is neked adna igazat. (Bár a magyar igszolg... )

Olvasom a hozzászólásokat, és röhögök. Ekkora arrogáns választ, mint amit ez az enyveskezű benyögött, ritkán lehet látni. Kajak még neki áll feljebb. Csak szóljál annak a Gergő haverodnak. Az ilyeneket homlokon kell rúgni, hogy leváljon a retinája is. :-)

finomanarancs 2009.09.04. 13:32:53

babiczky címe és telefonszáma átvehető a kuruc.info szerkesztőségében :)

finomanarancs 2009.09.04. 13:38:02

Babiczky tulajdonképpen ilyen rejtett-bujtatott módon akarta csucsukát a mainstreambe hajítani.

Jahogy ezért pénzt is kapott?
Na kérem, ki kell fizetni a rezsit.

százfogú c.zenekar 2009.09.04. 14:01:00

Ha valaki egy az egyben vesz át mondatot (vagyis szó szerint) forrásmegjelölés nélkül egy másik szerző művéből, legyen az csak egyetlen mondat, és azt a sértett szerző érdemben bizonyítani tudja (mármint, hogy azt ő írta), akkor mindenképpen megalapozott a lopás gyanúja.
Ebben az esetben minden feltétel áll.
Ez a babicki tehát lopott. És még neki áll feljebb. Én simán bíróságra vinném az ügyet!

százfogú c.zenekar 2009.09.04. 14:01:32

Ja, és a babicki egy tolvaj faszfej!

szepi79 2009.09.04. 14:30:46

@EasyFriend: "Nem hiszem továbbá, hogy létezne ma Magyarországon olyan újságíró, aki ne követett volna el hasonló súlyú "plágiumot"."

nekem is ez tetszett meg legjobban. kb egyenlő azzal, hogyha más is lop, akkor ha én is lopok, az rendben van. a págiumot meg miért rakta idézőjelbe? lévén ez szintiszta plágium, nem csak bele lehet magyarázni, nem kellett volna az a fránya idézőjel...

ha meg már úgyis beismerte a lopás tényét, miért nem kér rendesen bocsánatot? igen, elkúrtam, elnézést, többet nem fordul elő, illetve egy megpróbálok egy rövid kiigazitást kérni a következő számban. sokkal jobban jött volna ki belőle.

finomanarancs 2009.09.04. 14:44:10

Nem érdemli meg Babiczky ezt a sok csúnya szót. Olyan szép ember és milyen szép neve van!


img215.imageshack.us/img215/7299/shot0009b.png

subVito 2009.09.04. 14:45:07

Ekkora egy arrogáns ekét, hihetetlen, hogy ezek mind ugyanúgy reagálnak... Lepöckölne az orráról, mint egy legyet, aztán meg csodálkozik, hogy képen baszta saját magát... Junior Prima, a faszom. Gratulálok.

Dave_hu (törölt) 2009.09.04. 14:53:47

Ezt elbasztad Csucsu. Nem hőbörögni kellett volna, hanem rögtön feljelenteni szerzői jogok megsértéséért, aztán büntetőügy lesz. Ha megvan, akkor pedig polgári per kártérítésért a playboy kiadójának. (előbb ügyvédi levél, hogy hány millióért vagy hajlandó nem beperelni őket).

Ilyenkor ügyvédhez menjetek, ne blogoljatok hülyeségeket dühötökben.

rózsaszínlazac · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2009.09.04. 14:55:12

"Kérem, írjon a Playboy szerkesztőjének, és tegyen panaszt a megfelelő helyen (érdemes volna kissé diplomatikusabb stílusban, mint ahogy eddig tette más fórumokon)."

Ja, még ő oktatja ki azt, akit szemérmetlenül meglopott, és felvette a dohányt egy nem is rosszul fizető laptól. Idézőjelről nem hallott még az úrfi? Vagy legalább valami köszönetfélét rebeghetne lábjegyzetben, de nem, nem egyszerűbb úgy intézni, hogy még neki álljon feljebb, és a másik, aki szóvá teszi a lopást az legyen a ganajtúró.

"és értetlenül és szomorúan állok a kontrollálatlan gyűlölete és rosszindulata előtt."
-írja Babiczky

Rosszindulat? Gyűlölet? Az a rosszindulatú és gyülölködó, akit szemérmetlenül megloptak és szólni merészel?

És miért értetlen? Mit nem ért? Ezt például nagyon szeretném, ha Babiczky úr kifejtené, hogy ő mitől szomorú. Bocsánatkérésről nem hallott még? Hol nevelkedett az úrfi?

És miért szomorú? Mert nem értik meg az ő szükségletét a kisajátításra? És hogy aztán gond nélkül eladja a Playboynak, ahol tuti aláírattak vele előre egy paírt, hogy amit nekik odaad szövegként az az ő saját szerzeménye teljes egészében és nem használ fel illetéktelenül senki más szövegét? Mert elvileg egy ilyet alá kellett volna írnia.

"Az ügyet ezennel lezártnak tekintem"

- írja Babiczky. Megloptalak és ennyi, case closed. Ügy ejtve.

"írjon a Playboy szerkesztőjének, és tegyen panaszt a megfelelő helyen"

Hát persze, rohangáljon az, akit megkárosítottak. Legyen erre ideje és energiája. Én a dolgot lezárom, és ha el tudsz kapni, akkor ügyes vagy, nadehát ki fog ugyebár egy ilyen kis szir-szar üggyel foglalkozni? Senki. Case closed. case closed. Case closed. Nem hallod Csunderlik Peti? Babiczky azt mondta leszarja, ha panaszod van, menj a Playboyba, vagy a megfelelő helyre, Ő Babiczky nem a megfelelő hely. ÉRTHETŐEN MONDTAM? Ragozzam?

A legszebb az, hogy a következő bejegyzésében az egyedüli hibát abban látja, hogy nem írta jobban át az elcsórt szöveget, hanem szószerint beemelte, kicsit meghúzva.

Elképesztő.

A jövőre nézve legyen az a tanulság, hogy egy: idéző jelet használunk, ha valaki szellemi termékét szó szerint átveszünk. Vagy a szöveg végi lábjegyzetben elismerést adunk az eredeti szerzőnek. De ami legfontosabb, ha ezt valaki elmulasztja tanuljon meg bocsánatot kérni. És tegyen valamiféle igéretet arra nézve, hogy ez nem fog a jövőben előfordulni. És ezt próbálja betartani.

Dave_hu (törölt) 2009.09.04. 15:00:15

csucsu, amúgy meg ha mást nem is, de elérted, hogy a srác elvágta magát a magyar sajtóban. Vége, ügy lezártnak tekinthető. :)

rózsaszínlazac · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2009.09.04. 15:03:32

@mirko vosátka:

"hülye picsák szoktak a magyar szakon szemináriumi dolgozatba tartalomleírásokat kimásolni"

na na, nem szeretem, amikor oktalanul nekiállnak hülyepicsázni, ez pont olyasmi, amit nemre való tekintet nélkül követnek el egyetemisták, tudnék erről mesélni, de minek, ez teljesen félreviszi a témát.

rózsaszínlazac · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2009.09.04. 15:08:38

@dave:

Ne legyenek illúzióid, a magyar sajtó nem így működik.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.04. 15:14:18

@dave: Vannak arcok, amik sok mindent elbírnak. Szerintem az övé azbesztből van.

Vindex 2009.09.04. 15:15:53

Költő? Na persze! Röhögnöm kell. Szégyen, hogy az ilyet költőnek nevezik, és még meg is él abből, hogy ő "költő". Le kell járatni az ilyet. Kész.
(És mennyi ilyen eset lappanghat még)

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.04. 15:21:21

@Vindex: "(És mennyi ilyen eset lappanghat még)"

Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ez enyém is csak az egymásba botló véletlenek miatt borult ki, hat hónap után.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.09.04. 15:22:11

@Csunderlik Peti:

"Az értékeim konzervatívok, a nézőpontom liberális, az eszményeim szocialisták, az eszközeim radikálisok." (Cs)

Ez szép. Tied?

finomanarancs 2009.09.04. 15:26:24

NEM. Az enyém, tőlem lopta. Bizonyítsa be!

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.04. 15:26:52

"És megint fölnéztem az égre álmaim gőze alól, / s láttam, a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol." (József Attila)

ez a költészet

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.09.04. 15:34:58

@antikVár:

bizonyítsa be, hogy tőled lopta?


Ez mindenesetre egy történmelmi első lesz.

Hasonlít ahhoz, amikor egy bartnőm kivette a kezemből a poharat és azt kérdezte:

"undorordsz ha utánad iszom?"

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.04. 15:36:43

@oázis: Az első felét egy cimbora mondta X éve, ad hoc, tőle vettem, és hozzápasszintottam a második felét, amit a hangok súgtak a fejemben. Így gyúrtam össze a kettőt hitvallásnak. Mind a négy "bélyeget" akartam benne szerepeltetni.

bitadani 2009.09.04. 16:58:29

@EasyFriend: engem ez a mondat basz föl igazán. azért, mert ő lop, feltételezi, hogy 'nincs olyan újságíró', aki nem - ahelyett, hogy azt mondaná, hogy költő vagyok, de abból nem lehet megélni, úgyhogy bedolgozom egy pornólapnak, csak annyi ötletem, tehetségem, időm már nincsen, hogy oda (is) valami eredetit írjak, ezért másoktól lopok, most lebuktam, sajnálom.

(hírt, információt lopni is etikátlan, ha erre a gyakorlatra utalt babiczky, de egy kritikából/ismertetőből, ami totál személyes, mondatokat átemelni, a legnagyobb pofátlanság.)

bitadani 2009.09.04. 16:59:51

@Csunderlik Peti: Radnai nem ajánlott kárpótlást? még jól is járhatsz vmelyik címlaplánnyal :)

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.04. 17:03:48

@bitadani: Meg egy húszoldalas mélyinterjúval, amilyet utoljára John Lennonnal csináltak.

zoli vagyok · http://zolivagyok.freeblog.hu 2009.09.04. 19:02:44

@dave: az ügyvéd drága, a bíróság pedig azt se tudja, mi az a blog - sőt, a szerzői jog se tudja, hogyan kell minősíteni. Nem bizonyítható továbbá az okozott kár ténye/naqysága sem.
Egy ilyen pert megnyerni a bíróságon nem lehet - csak a közeg (blogoszféra + sajtó) tud odabaszni, amit meg is tett; meggyőződésem, hogy Babiczky úrnak volt pár kellemetlen hívása a mai napon, és nem most fog felívelni az újságírói karrierje.
Megérdemli, egyébként.

bitadani 2009.09.04. 20:14:02

@zoli vagyok: agree. még pár pószt és a google se a szépírók társaságát dobja majd elsőre a nevére :)

zoli vagyok · http://zolivagyok.freeblog.hu 2009.09.04. 20:45:10

@bitadani: akkor viszont a Google kedvéért:

Babiczky Tibor Babiczky Tibor Babiczky Tibor
Babiczky Tibor Babiczky Tibor Babiczky Tibor
Babiczky Tibor Babiczky Tibor Babiczky Tibor
Babiczky Tibor Babiczky Tibor Babiczky Tibor
Babiczky Tibor Babiczky Tibor Babiczky Tibor
Babiczky Tibor Babiczky Tibor Babiczky Tibor
Babiczky Tibor Babiczky Tibor Babiczky Tibor
Babiczky Tibor Babiczky Tibor Babiczky Tibor

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.09.04. 20:57:01

@zoli vagyok:

azért a google szerintem ennél bonyolultabban működik, már régóta probálom lekövetni hogyan, szóval önmagában a névismétlés nem hatja meg..

finomanarancs 2009.09.04. 21:13:28

@zoli vagyok: nem lennék az ellenséged :)

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.04. 21:24:03

@zoli vagyok: Állat vagy! Hehe.

Ahogy Belmondo sziszegte a Profiban (1981): "Gyűlölöm ezt a bandát. Meg fogom izzasztani őket."

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.09.04. 21:26:49

@antikVár:

Miért? Elég masszívan reklámozza, akivel nincs megelégedve. Az ilyet meg köll becsülni.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.09.04. 21:28:29

@Csunderlik Peti:

Ez jól esik, hogy visszanyúlsz az én korosztályom szexbálványaihoz...

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.09.04. 22:11:33

@bitadani:

elfelejtetted a vers elejére odaírni a nevedet...

bitadani 2009.09.04. 22:13:41

@oázis: önmérséklet :) de majd ha lesz aki kiadja és fizet érte :D

EasyFriend 2009.09.04. 22:42:59

@zoli vagyok: Ez igaz, de talán vannak jogvédők vagy médiajelenlétet szimatoló sztárügyvédek, akiket esetleg érdekelhetne egy ilyen eset pro bono... Nem is a végkimenetele a fontos, már rég nem hiszek abban, hogy az igazságszolgáltatás valóban igazságot szolgáltat, de legalább nem gondolná azt a művész úr, hogy minden rendben. Nem tekintené lezártnak.

folyamatábra 2009.09.04. 22:42:59

Babiczky, ha jól látom, lenyúlt 3 mondatot tőled. (szerzői jog) Te meg kitetted nyilvánosság elé egy magánlevelét - a magadét, amire válaszolt, persze nem. (levéltitok) Azt hiszem, kvittek vagytok. Ja, és Apollinaire már tud a dologról?

folyamatábra 2009.09.04. 22:46:42

Ha jól látom, Babiczky lenyúlta három mondatodat. (szerzői jog) Te meg nyilvánosságra hoztad egy magánlevelét. (levéltitok) Azt nem olvashattuk, milyen magánlevélre válaszolt. Ja, és Apollinaire már tud a dologról?

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.04. 23:00:59

Pusztán a két idézetre, és a költői kérdésre.

Írtam egy cifrábbat is, de azt a Könyves Blognak és a Literának küldtem el, hadd tudják. De azt már bánom is, csak arra volt jó, hogy abból már pik-pik kijött ez a poszt, csak itt-ott kellett dörzsölgetni smirglivel, hogy gömbölyű legyen.

Azt meg nem érzem problémának, hogy menten közzétettem a briliáns válaszát, amint megjött. Az a levél közkincs! "Vannak dolgok, amik beakadnak." Az ilyen gyöngyöző szavakért nem hiába osztogatnak Junior Prima-díjakat!

Apollinaire azt üzeni, hogy "lófaszt a seggetekbe!"

folyamatábra 2009.09.04. 23:25:44

Értem, hogy utálod.
Nem azért osztották a díjat.
Magánlevél nem közkincs, legfeljebb akkor, ha blogszövegek kötetlen mennyiségben szabadon átvehetők.
Nem tudjuk, mire válaszolt.

pirostornacipő 2009.09.04. 23:45:43

@folyamatábra:

Nem tudjuk, de a válaszból sejtjük, hogy egy kiborult bilire válaszolt.

A válasz nem az a tipikus magánlevél, és nem valószínű, hogy nagyon mást írt volna a playboy szerzője egy "hivatalos levélben", hisz nem ismerik egymást.

pirostornacipő 2009.09.04. 23:49:32

@folyamatábra:

Viszont érdekelne mire osztották a díjat, a bitadani által bemutatott versre és társaira?

finomanarancs 2009.09.05. 00:40:54

@Csunderlik Peti: szívküldi szívnek szívesen

img44.imageshack.us/img44/8396/cigispmintertextww.jpg

Az INTERTEXT uralkodjon felettünk! Ámen!

finomanarancs 2009.09.05. 00:52:59

Na utolsó verzió! Közkívánságra!

img228.imageshack.us/img228/2551/cigispmintertextwwww.jpg

Add el! Úgy add tovább ahogy akarod! licenccel szállítom :)

www.flickr.com/photos/C0r0 2009.09.05. 01:27:07

@zoli vagyok: pontosan emiatt írtam, amit írtam. :)

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.05. 01:40:36

@antikVár: Mekkora Fasz vagy! :D

Azért a múzsája nem tehet semmiről, hagyjuk ki. Khümm. Mi úriemberek vagyunk.

www.flickr.com/photos/C0r0 2009.09.05. 01:40:38

@Csunderlik Peti: Lényeg, hogy tanultál az esetből és államvizsga után első dolgod lesz, hogy előfizess a Playboyra. :D:D:D

finomanarancs 2009.09.05. 02:01:14

@Csunderlik Peti: több mint múzsa, költőnk PR-tanácsadója :)

szerinted a levelet ki írta?

www.flickr.com/photos/C0r0 2009.09.05. 02:08:41

@folyamatábra: Látod, ez a probléma Magyarországon.

Mindent a jogi folyamatoknak rendelünk alá.
A jog viszont nem szolgáltat igazságot.

Ha valaki nem erkölcsösen jár el velem szemben, s én ezen felháborodom, miért én kerülök ki vesztesként a történtekből?

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.05. 02:42:23

@antikVár: Te ennyire bennfentes vagy?

ÁÁÁ, baszki, ma se haladtam sokat a korszakos szakdolgozatommal, még mindig nem fejeztem be azt a kurva fejezetet Málnási Ödönről és a magyar nemzetiszocialista történetírásról. Pedig tavaly ilyenkor kezdtem el a Málnási-szövegek összegereblyézését (is). De ahányszor lábjegyzetet írok és hivatkozok, mindig fölrémlik Babiczky haverom, és kényszeresen fölnézek ide, hátha írtatok valami kommentet.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.05. 02:54:49

@www.flickr.com/photos/C0r0: Csak amikor kihúzom sprilállal a szemem, és a tükör előtt pózolok feketében, miközben a "Venus in Furs" megy a Velvet Undergroundtól.

Egyszer kétszer tizenhat órán át hallgattam azt a számot, míg megírtam eddigi egyetlen elbeszélő költeményem: csucsuka.blog.hu/2008/07/26/pezsma_venusz_1

De akkor még vállig érő hajam volt.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.05. 03:28:59

@oázis: Josselin Beaumont / Jean-Paul Belmondo az egyik nagy példaképem volt általános iskolás kisfiúként. Most gyorsan be is szereztem a filmet, hogy megnézzem, de sajnos a Gáti Oszkáros szinkront szerváltam be, nem a Garas Dezsőst. Pedig az az igazi.

"Belmondót jellegzetes arcvonásai, édes-keserű komikuma tökéletesen alkalmassá teszik a Bajazzo-karakterek megformálására. Bajazzo, a bohóc, aki folyton tréfál, de belülről valami életidegen világfájdalom nyomja. „Kacagj, Bajazzo!” – mondhatnánk mi is megvetőn. A film előrehaladtával ugyanis kételkedni kezdünk abban, hogy ez a minket folyton megnevettető figura, akit főhősnek hiszünk, pozitív szereplőnek tekinthető-e egyáltalán."

És hogy miért Garas Dezső az igazi: www.freeweb.hu/szinkronhangok/mag/vs/ac-aprofi.html

A Belmondo-életmű csúcsa, Morricone prüntyögésével.

finomanarancs 2009.09.05. 09:42:58

@Csunderlik Peti:


Érted Peti, beakadtál bazmeg mint anyád bakelitje. Peti le vagy írva, kifolysz bazmeg. Sehol nem vagy, törpeminoritás. Van feladatod, hogy kussolj bazmeg szépen és toljad a szöveget te kis senkiházi blogger, mert amúgyis senkiháziak kezében van a blogszakma. Mi van, nem tetszik amit mondok?
Elromlott a füled Peeetya?

Refrén:

Lépj le szépen, mint nyuszi a fűben, húzz el szépen. Mit törekszel, mit kötekszel, húzz el szépen.

folyamatábra 2009.09.05. 10:24:16

@pirostornacipő: Nem tudom, milyen a tipikus magánlevél. De a magánlevél az magánlevél - ahogy a létrehozott szöveg a szerző tulajdona. Inkorrektséggel szembeni fellépéskor célszerű kínosan korrektül eljárni. A poszt is sokat finomodott utólag az első megjelenés óta. Sok kommentelőnél az verte ki a biztosítékot, hogy B. milyen arrogánsan válaszolt a posztra. De hát nem arra válaszolt. Ez persze mit sem változtat a lenyúlás tényén. Szóval, ha már kinn van a magánlevél, legalább lássuk, mire válasz.

folyamatábra 2009.09.05. 10:25:44

@pirostornacipő: A verseire kapta a díjat. Abban az időben már kötete is volt, Levegővétel címmel.

pirostornacipő 2009.09.05. 10:28:47

@folyamatábra:

Egy teljes egész verseskötete is volt már?

Akkor biztos arra kapta.

finomanarancs 2009.09.05. 10:37:39

@folyamatábra: akkor lehozhatnád már azt a kurva levelet, ha ezen rugózol :)

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.05. 11:07:13

Folyamatábra, ha kíváncsi vagy a Babiczkynak írt levelemre, akkor a blogomból olvasd a fej vagy gyomor és a nyolc patkó kop-kop-kop közti részt. Mondom, a két idézetet és a költői kérdést szegeztem neki. A Könyves Blognak pedig ezt írtam, mondom, ez hiba volt, de legalább gyorsan kijött belőle ez a poszt, amire ráharapott az Index, talám mert írtam három sort a Szilynek, hogyha ráérnek, foglalkozzanak már ezzel, meg sorstársaimmal.

Tessék, lehozom azt a kurva levelet. Az elütéseket kijavítottam.

"Kedves Könyves blog!

Csunderlik Péter vagyok, tudóspalánta, hobbifirkász, szóval egy reneszánsz törpe. Temesi Ferenc szlenges plágiumbalhéja és parkolópályára pöckölése után talán nem érdektelen a saját kis történetem.

A képek megcsócsálásán túl ritkán olvasok bele a Playboy cikkeibe, egyfelől, mert többnyire írásképtelen tahók jegyzik, másfelől azért, mert még a Pontyvilágot is karakteresebb lapnak tartom, meg hogy férfiasabb, az se vitás. De ma reggel csak-csak megint belekukkantottam a lakásunkban lökődő 2009. márciusi Playboyba, melyben "A betűt is röptében. Pornó vagy irodalom?" címmel Babiczky Tibor is jegyzett egy ismeretterjesztő szöveget az erotikus irodalom evolúciójáról.

És ekkor horkantam föl, mert a Tizenegyezer vesszőt ismertető bekezdést az én 2008 szeptemberében írott, a blogomon és a SZUB, mostanság haldokló kulturális oldalunkon közzétett, szórakoztatónak szánt ismertetésemből ollózta és fércelte össze, khümm, meglehetősen nagy darabokból, tehát, hogy egész mondatokat átvesz, az láthatóan nem érdekli, nem is zavartatja magát, a gázsit megkapta, a többi meg le van szarva.

És ez az az igénytelenség, ami leginkább bosszantó. Mert Istenem, hány olyan kortárs figura van, akik posztmodern intertextualitás címén egy féléletművet összelopnak, de ők legalább igényesek, és ha utalok, én is mennyit utalok József Attilától Az utolsó cserkészig.

De Babiczky Tiborra most tényleg rá lehet húzni a vizes lepedőt. Bizonyítékként íme az ő "kezemunkája":

"Valamikor a dekadens századfordulón a bukaresti Bebascu örökös hospodár és önjelölt herceg megelégeli, hogy mindig csak elszenvedője a szerb konzul Buzilo Tosszevics szó szerinti baszogatásainak, és hogy már rajta röhög az egész város, ezért inkább összeszedi minden vagyonát, és Párizsba utazik. Itt találkozik a nimfomán Alexine Capbeával és Puncilina de Chegbecourt-tal, akiknek fellengzősen elbüszkélkedik, hogy amennyiben nem bír ki húsz menetet megállás nélkül, akkor sújtson le rá tizenegyezer vesszőcsapás. Innentől kezdve a regény megállás nélkül a legbetegebb csoportos aktusokon át robog a vég felé, ahol Bebascu végzete beteljesül."

És akkor idézném a Babiczky cikkét bő fél évvel megelőző ismertetőm releváns bekezdését:

"Valamikor a dekadens századfordulón, a bukaresti Bebascu örökös hospodár és önjelölt herceg megelégeli, hogy mindig csak elszenvedője a szerb konzul, Buzilo Tosszevics szószerinti baszogatásainak, és hogy már rajta röhög az egész város, ezért inkább összeszedi minden vagyonát, és Párizsba utazik, hogy végre az élet császára legyen, és ő uralkodhasson. Nem csak azért oda, mert a párizsi nők libidóját mítoszok övezik, hanem mert az is köztudott, hogy minden buzi között a legnagyobb buzi, a francia buzi – hogy Dosztojevszkijt idézzem. Mert a jó svádájú Bebascu herceg kétlaki. Itt veszi kezdetét a pikareszkregény.

Párizsban találkozik a nimfomán Alexine Capbeával és Puncilina de Chegbecourt-tal, akiknek fellengzősen elbüszkélkedik, hogy amennyiben nem bír ki húsz menetet megállás nélkül, akkor sújtson le rá tizenegyezer vessző. Ezzel pedig elköveti az antik tragédiákból jól ismert hübriszt, azt a gőgösséget, amit mindig lecsapnak az égiek. Nos, Bebascu herceg nem bírja az orgiát: mert miután a füléből kiharapnak egy darabot, és egyéb testrésze is kárt szenved, és még egy normandiai lovászlegény is megjelenik egy ostornyéllel, végül idő előtt feladja. Innentől kezdve a regény megállás nélkül, a legbetegebb csoportos aktusokon át robog a vég felé, ahol Bebascu végzete beteljesül. Halálra sújtja tizenegyezer vesszőcsapás. Mert mocskosságaiért kivégzik. A japánok. Mégpedig az orosz-japán háborúban, Port Arthurnál."

Azt hiszem, a hobbiból pötyögő bloggereknek kezdhet már tele lenni a tökük, hogy kortárs irodalmunk jelesei mennyit nyúlnak le tőlük, amivel aztán pénzt is keresnek, míg mi azt a szeszkót is magunk álljuk, amit az íráshoz benyakalunk. Nekem is csak az lehet a vigaszom, hogy a Fasz tudja milyen díjas Babiczky legalább tőlem lopott, vagyis jó vagyok, mégha cikkemből nem is a legcsunderlikosabb bekezdést hasította ki.

Megköszönném, ha a Könyves blog fórumot biztosítana, mert látogatottsága nyilván sokkal nagyobb, mint a saját blogomé.

Minden jót kívánok, Csunderlik Péter"

A Könyves Blog baszott rá.

Megírtam ezt a posztot, és az arcukba linkeltem, a "gátlástalan tolvaj" kíséretében. Utána olvastam a zseniális első levelét, amire csak annyit válaszoltam neki, hogy a bicska, az nem nyílt még ki.

Remélem tetszett a werkfilm.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.05. 11:14:19

@folyamatábra: És milyen alapítványt kell pumpolni, hogy nekem is legyen kötetem?

finomanarancs 2009.09.05. 11:18:09

w(endy|aluschka) is tudják szerintem miről beszélsz, mert Karafiáth meg az "ő szövegeiket" nyúlta...
Haha tényleg vicces ez a blogszakma...

NYÚLon TÚLi BARÁTSág

pirostornacipő 2009.09.05. 11:43:54

@Csunderlik Peti:

Remélem szépfiú is vagy, és jól barátkozol felfele, mert az sem mindegy, a nevedet pedig mindenképpen javaslom valami nemesebb hangzású névre cserélni, mindezek után az alapítványok már csusszanak majd maguktól az öledbe.

pirostornacipő 2009.09.05. 11:52:00

@antikVár:

akkor már inkább Csucsiczky

tudod, cz-vel meg y-nal

pirostornacipő 2009.09.05. 11:56:36

@antikVár:

Az nem úgy volt a Karafiáth-tal, hogy ezeket a szövegeket eredetileg ő írta és küldte be álnéven a szakítós blogra, és aztán a saját szövegeit "nyúlta le"...

Nem tudom, hogy volt, csak kérdezem...

finomanarancs 2009.09.05. 12:00:13

Szóval a sorok között ént azt olvastam ki abból, amit írtam, hogy valuskáék a legtökösebb lopást hajtottak végre a szakítóssal
A sztoribeküldők szeme meg ki lett szúrva egy pólóval(?), dedikált könyvvel...

Szóval nem véletlen, ha erről a kényes témáról nem nyitnak posztot.. Ennyit akartam mondani

pirostornacipő 2009.09.05. 12:06:53

@antikVár:

Ezt már nem is tudom követni. Szóval mostmár nem is a Karafiáth a bűnös, hanem a Szakítós blog készítői?

Egyébként Valuskáék már csináltak, ha jólemlékszem "intertextes" vitát, lenyúlás, vagy művészet témában a könyvesblogon. Tehát nem idegen tőlük a téma.

De gondolom ők egy könyvesblog, ez meg itt egy ismeretterjesztő cikk a Playboyban, lehet, hogy úgy gondolták nem az asztaluk. De fogalmam sincs, csak találgatok.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.05. 12:16:36

@pirostornacipő: Hümm, ez úgy hangzik, mint egy nemes!

És hogy most megint meglegyen a napi Az utolsó cserkész-sententiánk: "A szabadúszók tönkretették az egészet." Babiczky egy szabadúszó!

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.05. 12:18:49

"Mindig csak kérnek, csak kérnek, hát meddig mehet ez még, te jó ég!"

pirostornacipő 2009.09.05. 12:46:54

@Csunderlik Peti:

"A szabadúszók tönkretették az egészet."

Ez honnan van, mire vonatkozik? Már olyan messzire van a kontextustól, hogy nem értem.

finomanarancs 2009.09.05. 12:53:51

@pirostornacipő: Nagymester Cs. néha túlrajzolja a vásznat.

Wave 2009.09.06. 14:45:32

Az "intertextualitas" szorol mindig egy dzsuvas halaszhalo jutott eszembe, ez a Babiczky most jol "beakadt". De tegye fel a kezet, aki a "Csunderlik vagy Babiczky" fantazy jatekban az utobbi karaktert valasztana! Lesz majd koteted, Csucsu, mert jo vagy! :)

www.flickr.com/photos/C0r0 2009.09.07. 01:07:04

@Csunderlik Peti:
Konkrétan csak Babiczky Úr megihletésére gondoltam.

Olvastam anno a művedet, úgy emlékszem. :)
Lehet többet kéne sminkelned? ;)

KGX 2009.09.07. 11:11:27

Petikém, meg vagyok döbbenve a rémtörténeten. (Most hadd ne meséljem el, hogy hányan köszönhetik a diplomájukat az én első számú szakdolgozatom miatt /is/ nekem. Vagy hogy melyik évfolyamdolgozatomból milyen címszó varázsolódott a "Grand Encyclopédie"-ben anélkül, hogy egy szóval is említették volna a forrást.) Ajánljak egy elméletileg is topon lévő szerzői jogász ügyvédet? Vagy megmarad a dolog a blogos nyálverés szintjén? (Persze, egy per drága, de a pervesztes fél fizet, az meg nem Te lennél.) Ez a kedves B. úr inkább edzőterembe való pultosfiúnak tűnhetik, és csak az után írónak, költőnek. Remélem, ez nem olyan tréfa, mint a Biszku-levél.

A Málnási érdekes, egyszer megmutatod, ha kész lesz?

KGX 2009.09.07. 11:13:42

Tíz éve a freelancer volt a kérdés egy olyan számítógépes játékban, ahol angol szavak magyar jelentését kellett kitalálni.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.08. 01:04:58

@KGX: Megmutatom majd, persze, most már fel kéne mutatnom a nagy művet, mert különben a tökömre lépnek. Csak elképesztő nehezen írok le bármi "szakmait", ezt már sokszor mondtam. Mindig úgy érzem, mintha nem hiányoznának a mondataim a tudományos világból. Hát, ökörségeket tényleg lazábban írok.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.08. 01:07:14

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker: Látom, Babiczky költő mindenkiből a legnemesebbet hozza ki. Talán elég is lett volna tükörbe néznie, és akkor nem kellett volna tőlem csenni, mikor a Tizenegyezer vesszőnél elkapta az alkotói válság.

KGX 2009.09.08. 22:53:44

A tudományos dolgok nehezen adják magukat. (Főleg történelem, jog, nyelvészet-a társadalomtudományok ezen ágaiban igaz, hogy nehezen jönnek a szavak:-D). Meg ha megnézzük, hogy mások mit és mennyit írtak le előttünk... De azért hosszú távon megéri a dolog, ha a tudományos pályán képzeled el magad. Viszont sok lemondással jár, és ezt kevesen bírják (ki). Hol vannak ma már Szűcs Jenők, Mályusz Elemérek, Engel Pálok? Vagy akárcsak Stephanus Katona vagy Georgius Fejér a negyvenvalahány kötettel... De te vagy a levéltár szakos... Tényleg, elég egy szakdogát írni, vagy szakonként kell egy?

finomanarancs 2009.09.10. 04:09:15

Na, elült a vihar. Mi a tapasztalat?

Lopj és ne reagálj. :)

Gyuricza 2009.09.12. 14:49:59

@Csunderlik Peti: váóóóó óda a törvényhozóhoz...:)

KGX 2009.09.18. 21:05:37

Óda a törvényhozóhoz... Megírjuk?

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.09.18. 21:49:43

@KGX: Az én verzióm elég rövid lenne. Hogy megint József Attilát idézzem: "Jogállamban a pénz a fegyver."

A kiábrándult idealistákból lesznek a legnagyobb cinikusok.

De arra még bőven ráérünk. Meg jobbat is el tudok képzelni a cinizmusnál.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.10.04. 21:39:21

Most olvastam az új Playboyt. Hát a munkatársak nem vitték túlzásba a helyesbítést. Biztos nekik sem tetszett, hogy első felindulásomban "írásképtelen tahók"-nak neveztem a Playboy szerzőit. Francba.

Nem is veszem meg. Inkább elköltöm Pontyvilágra. Most dupla poszter van benne Bensonról, a rekorder tükrösről, akit nemrég halálra etettek. Benson volt a pontyvilág Liptai Claudiája. Egymillió euróra biztosították.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.10.04. 23:11:27

@Csunderlik Peti:

Bocsi Peti, de már kezdettől meg akartam kérdezni, miért vásárolsz meg nézegetsz ilyen unodorító lapot? Ahol a nőket természetellenesen és ráadásul árucikként mutatják be.

Engem nem érdekel milyen nagynevű himértelmiségiek támogatják, illetve csorgatják a nyálukat felette "progresszívnek nevezve ezen aktust" az egész gusztustalan úgy ahogy van, legalábbis nők számára minimum visszás, visszaélés na női testtel.

Ja a főnöktől meg sugárban hányok, hát ezért végzett egyetemet az úr? Hogy aztán nők testének kiárusításával foglalkozzon és ebből gazdagodjon? Undorító. Ez nem progresszió uraim!

Félre ne érts nem a meztelen női testtel van gondom, sőt! kifejezett örömöt okoz nézni a természetes meztelen női testet, viszont ezek a kilakkozott babákká degradált testek csak egyetlen célt szolgálnak...

bahhala 2009.10.22. 14:09:59

@Csunderlik Peti: befolyásos szülők is kellenek hozzá... személyesen ismerem a szóban forgó 'tolvajt'...világéletében alá volt téve minden.

bahhala 2009.10.22. 14:30:52

megdöbbentő volt olvasni a neked írt válaszát is. talán a szociokulturális háttér teszi egyesekkel, hogy azt hiszik, tényleg övék a világ...

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.10.22. 15:35:14

@bahhala: Felcsigáztál. Mesélj. Belevesszük a Sztármagazinba.

bahhala 2009.10.22. 23:10:38

nos a 'költő' ifjú kori szárnypróbálgatásainak voltam külső szemlélője, így nem sok igazi alapom van a meséléshez...én is forró fejű vagyok, és hamarabb mondtam ítéletet,mint kellett volna:)
süti beállítások módosítása