ROCKTÉRÍTŐ
Vannak emberek, akik már a fizikai halál előtt megszűnnek létezni. Ilyen Pajor Tamás is.
Volt egyszer a Neurotic.
A már nevében is bizalomgerjesztő formáció a hetvenes-nyolcvanas évek nagy hatású nyugati igéjének, a punknak volt az egyik első nevezetesebb vasfüggönyön inneni megtestesülése, vámpíros arcfestéssel, bakanccsal, bőrjakóval, vécélánccal, ziherejsztűkkel, még 1981-ben, frissen érettségizett, koppintó ifiurakként. Aztán később elkapta őket a nyugati újhullám, és legvégül egész a funkyig sodródtak: trombita, lánykórus, miegymás; mindez vandalizmussal és szuicid performanszokkal fűszerezve. Az évtized második felére talán a leghírhedtebb underground együttessé avanzsáltak, köszönhetően a kultikus frontembernek, a néhai Pajor Tamásnak. Őstehetség volt, olyan szövegeket írt, hogy eldobod az agyad. Ha száz évvel korábban születik, ő ihlette volna a géppuskát, úgy szövegelt. A többi bandatag nevét a farkam se tudja. Mehetnek a balettba ugrálni, már elnézést.
Pajor Tamás. Ő lehetett volna a magyar rockzene első számú halottja. Magyar Jim Morrison, alfa-ikon, kinek összefirkált sírkövéhez lányok zarándokolnak, hogy otthagyják monogramos szívecskéjüket. De nem lett.
A késő Kádár-éra konstansan mák, szétherkázott rosszfiújának története fölöttébb érdekes. Saulusból Paulus, vagy mi, sőt 120 százalékkal olyanabb. Pajornak genetikailag meg kellett volna halnia 27 évesen, ehelyett még ma is él. És térít. Mert mikor '87 végén már csak egy hajszálnyira volt a túladagolástól, az énekes-frontember belőve megvilágosodott, és saját bevallása szerint lelkében-testében a drog helyére a Szentlélek ült. Menten abbahagyta a cuccozást, beúszott a Hitgyüli varsájába, és téríteni kezdte Isten igéjét, a Neurotic pedig feloszlott a csúcson. Ez aztán a sztori. Szentferences személyiségfejlődés, ágostonos vallomások magyar köntösben, a deklaráltan ateista kádári világban. Film is készült róla, hála az Úrnak (Xantus János: Rocktérítő, 1988).
A jelenlegi térítő Pajor ma meg már fényévekkel távolabb van üvegablakokon át belőve kiugráló, magát szanaszét vagdosó rockisten, „budapesti látnok” egykori magától, mint a 2007-es Orbán Viktor az 1988-astól. Ami pedig nem egyszerű eset, valljuk be őszintén. És mégis.
Egy vallásos bandában (Amen) ugrabugrál, gospelleket fordít, énekel azokon a nagyon vidám vasárnapokon, és gondolom masszívan kiveszi a pénzét a hitgyüli bizniszből, mint kirakat-megtért. Valamikor láttam egy műsorban. Agymosott mosollyal jelent meg, és lerítt róla, hogy a kommuna minden női tagját Betsebának hívja. Legfeljebb sorszámozza őket.
Pajor Tamás egy legenda lehetett volna, de ehelyett vicc tárgya lett.
És most idén nyáron megjelent az eddigi Pajor-szövegeket tartalmazó Kötetlen kötet.
Aki csak ezt olvasta, biztos nem érti, hogy miért tartják Pajort az egyik legnagyobb magyar szövegírónak. A létösszegzés ugyanis a megtéréssel veszi kezdetét, a zseniális Neurotic dalszövegek (például a kötelező Brék, ami az első magyar rap-számok egyike, az Esik az eső, vagy a Vén véna) teljesen hiányoznak. Azokat megtagadta, és a nagyon megtértek hagyományosan eget karcoló egójával úgy tekint rájuk, mint egy „ma már halott ember szárnypróbálgatásaira, és ugyan megcsillan bennük a tehetség, de többet ártanak, mint használnak.” Óh igen, vigyázz, vigyázz, mert megfarkal a Sátán. Épp ezért ne is reménykedjünk, hogy valaha is újra kiadnak Neuroticot. Ki akarja radírozni.
Tehát a tárgyalt könyv, ha nem is művészi élmény, de azért kórtörténetnek elsőrangú, mivel az istenes dalszövegeket, verseket, egyperces novellákat időrendben szedték csokorba, így azokat egymás után olvasva láthatjuk, hogyan húzódott egyre inkább az egykori rímember Pajor agyára a hitgyüli mindent felemésztő rákos daganata. A rút borostás kisgömböc, Németh Sándor, az. És ezért hogy lesz egyre erőtlenebb, gyengébb a pajori gazdatest.
Imitt-amott persze a középkori sötétségben is felvillan egy-egy kisebb fény: „a naplemente komplementer”, „a körték kiégtek a fán”, „valami rémlik, ááá, csak a huzat”, „az egri nők forrón szurkoltak” Neuroticot idéző bravúrjaiból látszik, hogy ez az ember még agymosottan is mestere a magyar nyelvnek, de össze sem hasonlítható egykori önmagával. Így pedig annál inkább fáj a siralmas egész, hogy Pajor a Hit Gyülekezete tolmácsrobotja lett. Minden szöveg ugyanarról szól:
„A gyerekeidet arra tanítják, hogy a fáról jöttünk le / És az iskola kapujával szemben nyílt egy szex-üzlet / Kiálts erővel az Istenhez, mert a fiad példaképe / Egy géppuskás body-builder…” (Vigyél el a folyóhoz!) Ez konkrétan tipikusan az a mű-zsoltár, amitől az emberek nem a homlokukra csapnak és megtérnek, hanem összenéznek az alkotó háta mögött.
„Hová tűnt a fény?” A szekta hát a heroinnál is jobban rombolja a tudatot.
És itt most leszögezem. Én vallásos vagyok. A megtérés önmagában nem baj. Csak mértékkel kell csinálni. Pajor Tamás kapott egy rakat talentumot az Istentől, hogy korszakos dalokat alkosson. De annyira megtért, hogy már nem tud művészileg értékelhetőt írni, mert agyára ment a szekta.. A nagy megtérés miatt nem tudja már kamatoztatni az Istentől kapott tehetségét. Micsoda paradoxon ez. Szerintem. „Ez már dupla pszeudo, ez már triplacsavar.” Hogy a Brékből idézzek.
Persze Pajor Tamás boldog. Így jó neki. Azt meg mindenki leszarja, hogy én mit akarok: „A Rák-rák-ráktérítőt, te sem térítheted el…”
In memoriam P.T.
Neurotic: Brék (a Rocktérítő c. filmből)