Néhány gondolat a terrorizmusról. 9/11 e heti évfordulója okán.
Ahogy észreveszem, a publicitást kapó terrorizmusnak mintha már egyáltalán nem lenne kultúrája. És ha tehetek egy megjegyzést: amit sajnálok. Albert Camus "A lázadó ember" című művében hosszú oldalakon át elemzi a 19. század végén a narodnyikok radikális szárnyából létrejött orosz terrorista szervezetet, a Népítélet Társaságot, melynek tagjait (Kaljajev, Vera Zaszulics, Szofja Perovszkaja stb.) az emberiség lázadói között a lehető legerkölcsösebb (!) embereknek tekinti: "lágyszívű gyilkosoknak" minősíti őket.
Hogy hogyan lehettek erkölcsösek, amikor gyilkolnak (pl. Trepov rendőrfőnök, II. Sándor cár megölése fűződik a nevükhöz stb.), tehetnők fel a kérdést. Nos, mert mindig odafigyeltek, hogy a merényletek során ne legyenek civil áldozatok. Ezért példának okáért bombát sosem használtak. Leginkább tőrt, mert csak a célszemélyre koncentráltak. És utána vállalták a kivégzést. Persze nem is volt más választásuk.
Nem rinyáltak, pedig közöttük rengeteg mélyen vallásos volt (orthodox-pravoszláv), akik tisztában voltak azzal, hogy a gyilkosság bűn, de legnagyobb áldozathozatalként, még saját elkárhozásukat is vállalták, hogy a Földön maradt embereknek jobb legyen. Morzsoljunk el egy könnycseppet, brühühü. Ők mártírok. Talán.
Ellentétben az iszlám fundamentalistákkal, akiknél a hitetlenek gyilkolása a dzsihád szellemében erény, és egy ilyen arab örömmel robbantja föl magát egy iskolabuszon, mert ezután a Paradicsomba jut, ahol huriktól körülölelve szemezgetheti majd a jéghideg szőlőszemeket, ugyebár. Az iszlám öngyilkos fundamentalista tehát halálával a saját kultúrájában nem hoz áldozatot. A mélyen vallásos keresztény terrorista, aki a halált is vállalja: igen.
Felmerül a kérdés: egy mélyen vallásos ember, miért nyúl az ölés eszközéhez, hogy embertársain segítsen. Tömör professzor hegyezheti a cerkát, mert egyszerű (banális?) levezetés következik. Kb. Dosztojevszkij Ivan Karamazovja, vagy a hegeliánusból lett radikális Belinszkij kiváló példa: a végítéletkor mindenki megkapja a jutalmát és a büntetését. "Egy lélek ha jó, egy lélekhajó / Átviszi oda, ahol az élet csudajohohóóó." Eddig nem egy nagy was ist das, ugye.
Óh, testvéreim! De mikor lesz a Végítélet? Ezt még a Ferenciek terén se tudják az Isten boltban, talán még Ákos se. És a szeretteim mi a faszér' szenvedjenek? Fakad ki a ti narrátorotokból.
Hát ezért harcoltam Vietnámban?
Faszt. Elbánok azzal a görénnyel, aki miatt sokaknak szar az élete! Még ha beledöglök is! (...) Meg fog fizetni szenátor úr! - ahogy egy autentikus M Sat-os akcióhős mondaná. Vagyis: másoknak legyen már itt a Földön is jó, azon az áron, hogy nekem szar lesz: itt megölnek, megkínoznak, odaát elkárhozom, örök tűz, miegymás. Ez a gondolatmenet bizony szerintem (és Camus szerint is, na jó, inkább fordítva) nagy Erkölcsiségre vall. És nem mellesleg jóval civilizáltabb-fejlettebb gondolkodás, mint amilyen az iszlám fanatikusoké. Kaljajev lágyszívű gyilkos társai, valamint az iskolabuszt büszkén robbantgató arab agyamentek között (tehát terrorizmus és terrorizmus között) végtelen különbség van. A keresztények javára. Beszéljünk haza.
Ezért nem hiszem, hogy teljesen oximoron lenne a kulturált terrorizmus, kövezzetek meg. Bár egy olyan világban, ahol már fehér a leghíresebb rapper, és néger a legjobb golfos, csak nem akadnak már ezen ki.
"Ez már dupla pszeudo, ez már triplacsavar."
Végül azért leszögezem, a félreértések elkerülése végett, hogy a terrorizmus teljes hiánya sokkal jobb, mint a "stílusos terrorizmus", az erőszak csak az utolsó megoldási formája lehet bárminek, már ha megoldás lehet az egyáltalán. A merénylet egy manifesztálódott legutolsó baszd meg. És néha kell. Ez van.
De akkor méreg, szívenszúrás, vagy követ a nyakába és a folyóba vele, pusztoljon a türannosz, de nem kellenek ártatlan áldozatok, rengeteg lángolás.
Közeleg egy másik évforduló is. Addig is szarjunk bele Töki, és menjünk bowlingozni. Ez is egy megoldás. De nem lehet végtelenségig csinálni.
* még egy megjegyzés: eddig csak fikáztam a periféria terroristáit. de még mindig inkább ők, mint az a Mark Chapman, aki 1980-ban a Zabhegyezőt szorongatva lelőtte a negyven éves John Lennont, miközben az éppen albumot dedikált neki. Ki érti az ilyet? Maga Chapman se tudta megmondani: csak. A harmadik világ hülyéinek legalább van valami Ügye. Még ha az eszközeik már-már diszkvalifikálják is azt. Gratulálok.
A Bölcs Sápadtarcú most jól kiosztotta őket.