Napokkal ezelőtt utaltam rá, hogy nemsokára jön majd az új magyar tinicsapat, az ungarische Tokio Hotel, az úgynevezett NO THANX földbe döngölése és lepisálása. Az idő eljött, felszakadt a hetedik pecsét, puttók trombitálnak, a tenger vérré vált, aztán belehullt minden csillag. Az imént ugyanis láttam a NO THANX Egy másik nemzedék című bemutatkozó performanszát. A múltkor tévedtem. Ezeket le se pisálom.
Ez ugyanis valami olyan mértékű szellemi környezetszennyezés, egy akkora kulturális csernobil, hogy arra nincsenek szavak. A bemutatkozó sajtótájékoztató helyét (Europark) szerintem még hatezer évig legalább csak kétszáz kilós ólommellényben lehet megközelíteni. Kismamáknak még abban sem, mert a sugárzástól majd vízilovat szülnek. Már ha el nem vetélnek.
A NO THANX kitalálójának az édesanyja is elvetélhetett volna. Persze még a hatodik hét előtt, legyünk humánusak, no. Egyébként szívem szerint minden lelkiismeret-furdalás nélkül falhoz állítanám a menedzsert, és lelőném emberiség elleni bűnökért. Nem egyszer, nem kétszer. Sokszor. Nálam ezt még Adam Sandler és Steve Martin se érdemelte ki. El lehet képzelni milyen ez a NO THANX. Hát ezért tényleg nincs köszönet.
Erik, Péter, Dávid, Dani, Olivér. Ők a bandatagok. Erik a frontember. Őt valami horvát zenei hepajon fedezték föl, noha ránézésre nem krabót, hanem inkább a megtestesült tirpák. Szájából a póréhagyma úgy elmaradhatatlan, mint Kobráéból a gyufaszál. Azt rágcsálja fájdalmas arccal. Gondolom az olyan emós. Meg biztos az orrát is tisztíccsa. A többieket nem is ecsetelem. Ki lehet találni milyenek, ha egy Erik a frontember. Esélyegyenlőségi programban részt vevő down-kórosok. Nem sokkal jobbak, mint akik a Moszkván zsömlékért bendzsóznak.
A plázában tartott sajtótájékoztatón egyébként egy látványos szuperprodukcióval is szolgáltak a srácok: tűzbe tették a kezüket, jelezve, hogy ők nem egy Picasso Branch, mert komolyan gondolják a zenélést (ez aztán a küldetéstudat, titkon csak nem Ákos az ideológus?). Öt elszánt Mucius Scaevola, és köröttük sokkot kapó 10-16 éves Vesta-szüzek. Háromból kettő biztos elvált szülők gyereke. A harmadikat meg gondolom megcsalta a barátja. Vagy fordítva. Több itt a sérült, mint a Vészhelyzetben csúcsidőben.
És akkor A DAL. Egyszer egy zenész cimborám azt mondta, hogy előbb bízna rám egy agyműtétet, mintsem, hogy valamely zenéről véleményt mondjak. Most mégis megteszem. Meggyőződésem, hogy Emilio segge tehetségesebb, mint az egész banda együttvéve.
Egy másik nemzedék. Ez a címe a slágergyanús számnak. Ami mellesleg kutyaszar. A szöveget szerintem a halálból adrenalinnal két percre visszahozott Szenes Iván körmölte, nagyjából annyira banális. A zene meg. Hagyjuk, fogyatékosokat nem illik baszogatni. Mondjuk bagoly mondja, én még furulyázni se tudok.
Egyébként meg mondom, ezért tényleg nincs köszönet.
Ennyire cinikus menedzsert. Ehhez aztán kell pofa.