DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csucsu - REFLUX

Ezért tényleg nincs köszönet

2007. április 01. - csunderlik.péter

Napokkal ezelőtt utaltam rá, hogy nemsokára jön majd az új magyar tinicsapat, az ungarische Tokio Hotel, az úgynevezett NO THANX földbe döngölése és lepisálása. Az idő eljött, felszakadt a hetedik pecsét, puttók trombitálnak, a tenger vérré vált, aztán belehullt minden csillag. Az imént ugyanis láttam a NO THANX Egy másik nemzedék című bemutatkozó performanszát. A múltkor tévedtem. Ezeket le se pisálom.

Ez ugyanis valami olyan mértékű szellemi környezetszennyezés, egy akkora kulturális csernobil, hogy arra nincsenek szavak. A bemutatkozó sajtótájékoztató helyét (Europark) szerintem még hatezer évig legalább csak kétszáz kilós ólommellényben lehet megközelíteni. Kismamáknak még abban sem, mert a sugárzástól majd vízilovat szülnek. Már ha el nem vetélnek.

A NO THANX kitalálójának az édesanyja is elvetélhetett volna. Persze még a hatodik hét előtt, legyünk humánusak, no. Egyébként szívem szerint minden lelkiismeret-furdalás nélkül falhoz állítanám a menedzsert, és lelőném emberiség elleni bűnökért. Nem egyszer, nem kétszer. Sokszor. Nálam ezt még Adam Sandler és Steve Martin se érdemelte ki. El lehet képzelni milyen ez a NO THANX. Hát ezért tényleg nincs köszönet.

Erik, Péter, Dávid, Dani, Olivér. Ők a bandatagok. Erik a frontember. Őt valami horvát zenei hepajon fedezték föl, noha ránézésre nem krabót, hanem inkább a megtestesült tirpák. Szájából a póréhagyma úgy elmaradhatatlan, mint Kobráéból a gyufaszál. Azt rágcsálja fájdalmas arccal. Gondolom az olyan emós. Meg biztos az orrát is tisztíccsa. A többieket nem is ecsetelem. Ki lehet találni milyenek, ha egy Erik a frontember. Esélyegyenlőségi programban részt vevő down-kórosok. Nem sokkal jobbak, mint akik a Moszkván zsömlékért bendzsóznak.

A plázában tartott sajtótájékoztatón egyébként egy látványos szuperprodukcióval is szolgáltak a srácok: tűzbe tették a kezüket, jelezve, hogy ők nem egy Picasso Branch, mert komolyan gondolják a zenélést (ez aztán a küldetéstudat, titkon csak nem Ákos az ideológus?). Öt elszánt Mucius Scaevola, és köröttük sokkot kapó 10-16 éves Vesta-szüzek. Háromból kettő biztos elvált szülők gyereke. A harmadikat meg gondolom megcsalta a barátja. Vagy fordítva. Több itt a sérült, mint a Vészhelyzetben csúcsidőben.

És akkor A DAL. Egyszer egy zenész cimborám azt mondta, hogy előbb bízna rám egy agyműtétet, mintsem, hogy valamely zenéről véleményt mondjak. Most mégis megteszem. Meggyőződésem, hogy Emilio segge tehetségesebb, mint az egész banda együttvéve.

Egy másik nemzedék. Ez a címe a slágergyanús számnak. Ami mellesleg kutyaszar. A szöveget szerintem a halálból adrenalinnal két percre visszahozott Szenes Iván körmölte, nagyjából annyira banális. A zene meg. Hagyjuk, fogyatékosokat nem illik baszogatni. Mondjuk bagoly mondja, én még furulyázni se tudok.

Egyébként meg mondom, ezért tényleg nincs köszönet.

Ennyire cinikus menedzsert. Ehhez aztán kell pofa.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr6153287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr András 2007.04.01. 22:21:47

Sajnos nem ismerem a részletezett "performanszot" így nem tudok róla véleményt mondani.

Azt viszont konkrétan tudom, hogy a falhoz állítós sort nagyon gyorsan törölni kellene, mert ki tudja, hogy ki ássa majd elő 10-20 év múlva, ha majd arról lesz szó, hogy bevegyenek-e a kormányba vagy sem.

Hallottam én már oyanról, akinek félresikerült blogbejegyzése miatt hiúsult meg a szépen ívelő karrierje.

Egyszó mint száz, én a békesség kedvéért törlném az ilyen gondolatokat, mert vannak rosszindulatú emberek is,a kik szeretnek rákapini az efféle szarokra.


B.

mitch 2007.04.02. 15:41:08

Előttem szólónak igaza lehet, bár őket én is falhozálítanám... Na ennyit a Csucsuval való közös kormányzásunkról. sebaj államtitkárnak majd jó leszel, azokat kevésbé baszogatják...

pepe 2007.04.05. 08:52:10

Én láttam ezt muzsikát,és objektiven értékelve nem túlzás a falhoz álitás.A jövö politikusi rétegnek aki elöhozza ezt,annak simán meg kell mutatni az ominozus zenét,megfogják érteni a gondolat menetet.Csucsu forever!

ákos B in da house · http://bardoczi.blogspot.com 2007.04.05. 21:53:13

Nekem tetszik a post, ha lesz több időm, a többit is elolvasom. Ha már szóba került a személyes blog és a karrier kapcsolata: az egyetemünk meghirdetett egyetemistáknak egy sajtószóvivői és elektronikus újságíró képzést, amire pályázattal lehetett bekerülni. Pályáztam is, olyan szellemileg takarékra vett arcok nyertek, akik még egy büdös önálló gondolatot nem vetettek klaviatúrára egész szaros kis életükben, én pedig nem, pedig rendszeresen blogolok és cikkezek. Mint később kiderült, a pályázatot meghirdető intézet vezetője igencsak agilis módon politizál az egyik oldalon. Én meg ugye a cikkeimben festékszóróval fújom a fikát jobbra is, balra is, ha arról van szó - na többek közt ezek a cikkek is ott voltak a pályázati anyagomban a referenciák közt...

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2007.04.07. 13:03:56

Ugyan, ugyan. Tudjátok, hogy megrögzött pacifista vagyok, nem szeretem igazából a gyilokot. Amúgy Ákos, hát ja, a mai világban leginkább az olyan csigák érvényesülnek, akik a saját nyálukon csúsznak előre, és patyolattiszta úri seggek jelzik kondenz-csíkként nyomvonalukat. Szomorú, szomorú. De majd ha hatalomra jutunk, akkor más lesz, ugye?

KGX 2009.12.27. 11:12:04

"Nem sokkal jobbak, mint akik a Moszkván zsömlékért bendzsóznak."

"Mondjuk bagoly mondja, én még furulyázni se tudok."

Nagyon király.
süti beállítások módosítása