A heti doktori órán a Monarchia tömegkultúrájáról referáltam, és ehhez meg kellett néznem a Csárdáskirálynőt. Eredetileg a komplett Denevér - A cigánybáró - Csárdáskirálynő operettszentháromságot akartam egyetlen délután letudni, na, annak vége lett volna egy karácsonyi bejgli-túladagolásszerű katatónia. A Csárdáskirálynőből az 1971-es magyar-NSZK filmet értem el a legavatottabb mester, Szinetár Miklós rendezésében. Eddigi történészi pályám legnagyobb áldozatát hoztam ezzel, szerintem maradandó károsodást szenvedtem Gábor Andor gátlástalan dalszövegeitől. Akadt olyan jelenet, ahol egy asztalnál ült Schubert Éva, Lorán Lenke és talán Oszvald Marika, ráadásul közülük az egyik nagyothalló asszonyt alakított. Nagyon rajta maradtam, azóta se megy ki a fülemből a Jaj, cica. Írtam is belőle egy továbbgondolást.

Jaj, cica

Ne incselkedj, ha küldöm néked a „jaj, cicát”, 
Cica, te vagy az, aki nékem ma csókot ád, 
Csókodtól úgy perdülök napsütésben, hóban, 
Mint cigányzenére Bóni a videóban. 

Csücsöríts, cica, jaj, eszem azt a csöpp, kis szád, 
Nyomj egy playt és este öleld a te Bónid át, 
Csak bírjam ki, míg galoppozva hozzád érek. 
Jöjjön egy Gábor Andor-rím, hümm, telivérek.