"Egy nap épp a fürdőkádban ültem, amikor rájöttem, miért is vagyok én hivatva a nagyságra." Akkor bizonyíthatod legjobban képességeid, ha rád bíznak egy sorozatot, egy képregényt, egy komplett világot, hogy azt mennyire sikerül asszimilálnod (ahogy az Alien rendezői újra és újra megtették). Ha én rendezném az új Batmant, nálam Batman egy pánikszobába menekülne. Meg kell újítani a szériát, friss vért hozni a fáradt vénákba. Amúgy meg szívesen leszopatnám a világot. A szupertitkos forgatás után (csak egy-két kép kiszivárogtatása, amit már hat hónappal a bemutató előtt mindenki posztol) a másfél perces trailerbe belezsúfolnék minden akciót, ami a kétórás filmben van, majd a felajzott mozinéző azt látná, hogy az üldözések, pszichopaták, csihipuhi helyett Bruce Wayne Batruhában már a második percben pánikszobába menekül a betörök elől, és onnantól két órán át csak segélyhívogat és hangosbeszélőn kommunikál, hogy hagyják el a kastélyt, mint akit lefújtak kemotoxszal. De jót kacagnék. A nevem pedig biztos barlangban feléjük repülő denevérként égne be a rajongók agyába, atomvillanásként. Persze, valószínű, hogy nem rendezhetnék még egy részt, de csak semmi kompromisszum! Nem állhatunk meg. Ez Denevérország. Az eddigi hat mozifilm analitikus áttekintése következik.
Batman (1989)
Ha unalmas, fantáziatlan munkát kell végeznem, mindig azzal vigasztalom magam, hogy Tim Burton is hány évet lehúzott Disney-animátorként, és egészen elképesztő, ha arra gondolunk, lehet, hogy ő rajzolta a Kacsameséket. Ez a különc zseni innen jutott el rövid úton oda, hogy alig harmincévesen rábíztak egy olyan hollywoodi szuperprodukciót, mint a Batman, amiért csodálom, az egyik kedvencem, és nála alkalmasabb, érzékletesebb adaptálót valóban nem is találhattak volna, hiszen Burton a nappal és éjjel, élet és halál mezsgyéjén mozgó freakek és outsiderek (mint amilyen a gyerekkori sokktól torzóban maradt Bruce Wayne) legjobb rendezője. Vagy valami szörnyű gyerekkori sokk miatt, minthogy karácsonykor húzogatta a szaloncukrot, ráborult a fa és kiszállt belőle egy garmada denevér, vagy azért, mert már eleve valamit fordítva drótoztak össze az agyában, amit felfoghatatlan frizurájával takargat. Kórlélektanilag különösen tanulságos gyermekverskötete és maga rajzolta illusztrációi.
"Szárnya veri az ablakot, / Magam vagyok és én vagyok."
Sokszor fölvetik bántólag, hogy Tim Burton elszakadt a képregénytől, attól független párhuzamos világot, sötét dimenziót teremtett, mintegy saját képére és hasonlatosságára festette meg Gothamet. Amire én azt mondom, hogy értem a problémát, de akkor Burton jobban érzi Batmant, mint maguk az alkotók, Bob Kane vagy Frank Miller. Mert ha utóbb Christopher Nolan hozta egy az egyben a képregényt, akkor Burton feldolgozása jobb, mint az eredeti figura és világa. Bár elég nehéz átlátni a bruttó önbíráskodó Batman-genealógiáját, akár a baloldali radikalizmusokét. Az biztos, hogy az 1989-es Batman a sorozat legjobbja, legfeszesebbje, Michal Keaton pedig egyszerre a legviccesebb és legkomorabb Prima Primisimma-alapító Bruce Wayne a homlokredőivel, amúgy meg a legjobb színész, aki valaha gumiruhába bújt, ha nem is a legjobb seggű, de ez majd csak Joel Schumachernél lett elsődleges szempont.
"Talán elszáll, ha fölkelek? / Hajh, hajnalodó éjjelek."
"Sikerült nevet találnom a fájdalmamnak: Denevérember." Egy film erősségét, kultiváltságát nagy pontossággal megmutatja az idézhetőségi faktor, és nem kétséges, hogy ebben a Batman magasan ráver a következőkre. Jack Nicholson savba lökött püspöklila locsolóöltönyös Jokere felülmúlhatatlan, briliáns, és Sinkó László magyar hangja nem különben legendás. A gonoszok Picassója. Ahogy Vicky Vale-t / Kim Basingert utasítja: "Ezentúl maga fogja fényképezni a munkáimat. Társulni fogunk az új esztétikai avantgárd jegyében." Létezik ennél stílusosabb figura? Amikor a színen van, minden tíz másodpercre jut egy szállóigéje. Ezzel szemben A sötét lovagból mit tudunk idézni? A tolleltüntetést meg az őrület kicsit olyan, mint a gravitációt. Utóbbinál nincs is erősebb az egész filmben. Ugyan már. Hogy Balázsy István cimborám idézzem, mert megkerülhetetlen a Jack Nicholson és Heath Ledger megjelenítette eltérő Joker-koncepciók összevetése: Heath Ledger Joker-figurája "kellően scary, de hiányzik belőle az az aspektus, ami az egész lény alapja: a humor. A kacagó bohóc, aki cinkossá teszi nézőjét, olvasóját. Ez az, amit Burton nem felejtett el, és ezért volt zseniális Nicholson alakítása. Az egy szerethető Joker volt, vele röhögtél, és szívesen beálltál volna a csapatába, annyira megnyert magának. És ez minden gonosz figura lényege." Szóval Nolanre igazán ráfért volna egy kis vigyorex. Imádom ezt a Jokert! "Maga megőrült!" "Hát sosem hallottak meg a nevetés gyógyító hatásáról?"
"Tökéletesen nézel ki!" "Nem kérdeztem."
A Batman zenéjét természetesen Tim Burton sziámi iker alkotótársa, Danny Elfman szerezte. Borzongatóan jó.
És még a szegényember Michael Jacksonja, Prince írt mellé borzalmas slágert.
A Batman a szériában a legjobb, de a Batman visszatér Burton-filmként az erősebb, jelentősebb. Jóval több, mint egy képregényfilm. Itt Batman története már tényleg csak az alap, a sötét kifutófelület, amiről elrugaszkodik, és aminek apropóján Burton teljesen elszállhat a gótikus Gothamben, karácsonykor, hóesésben, csilingelő-trillázó gyerekkórus és mély orgona hátborzongató kontrasztjában. Szinte példátlan, hogy egy nagyköltségvétesű szuperhősös hollywoodi gigaprodukcióban, ahol a potenciális nézőközönség maximalizálása a cél (és ezért lesz annyira semleges, hogy minél többen befogadhassák) ennyire teret engednek a megosztó szerzői jegyeknek, amik Tim Burtonnél nem is akármilyenek, hanem a nézők legalább felének kifejezetten riasztóak. Azt hiszem, már a Pingvin születése közben elég sokan felálltak a moziból, világszinten. Nem csoda, hogy a Batman visszatér után elvették Burtontől a Denevérembert. Mert ha gyermekkori trauma az oka, akkor sok kis Tim Burton születhetett a mozikban, mikor ezt megnézték.
Danny DeVito egyszerűen frenetikus, a kedvencem, amikor beleharap a viccelődő szemüveges okostojás orrába. Egyszer így végzi minden szóvivő.
A mutatványos Doktor Caligarira, a német expresszionista rémalakra hajazó Pingvin
De még Burton bizarr filmjénél is jobban nyomaszt a gondolat, hogy 2010 őszén a Fidesznek olyan kritikátlan támogatottsága volt, ha a Pingvint indítják polgármesternek, az emberek simán megválasztják, talán még most is, nem is annyira szürreális. Az cilinderes, uszonyos-csököttszárnyas gyerekrabló mellett még az ostorcsattogtató szexszimbólum Macskanőt/Michelle Pfeiffert és a növekedésmániákus megalomán mágnást, Max Schrecket/Christopher Walkent kell kiemelni. Karácsonyi kandírozott rémmese Burton sötét világának szurokfekete esszenciájából.
Mindörökké Batman (1995)
„Én hozom a bort, maga meg a sérült lelkét”, mondja Nicole Kidman / Dr. Chase Meridian, aki az igazán cukor Drew Barrymore mellett az 1995-ös Mindörökké Batman egyetlen igazi fénypontja, annak ellenére, hogy az egész egy színes, giccses neonparádé. Egyfelől ezzel kezdődött Joel Schumacher két „tökéletes félreértése” [az álmos tekintetű Val Kilmer nemhogy fejjel lefelé, de állva elalszik mellbimbós Batmanként], másfelől pedig a Batman – Robin – meleg vonulat: az elején Batman elmondja a pszichológusnőnek, hogy „Sosem volt szerencsém a nőkkel”, és ebben a részben találkozik az ánuszrózsáját rúzsozó Robinnal. Egyébként ebben a homoerotikus vonatkozásban nem szokták emlegetni Kétarc/Tommy Lee Jones és Rébusz/Jim Carrey ölelkezéseit, Rébusz valósággal Kétarc Harvey ölében ül, és úgy nyújtogatja zöldharisnyás lábait, rendre. Újabb és újabb játékszerek kerülnek elő, van már Bathajó is, a többnyire narkoleptikus Bruce Wayne-t kivéve a szereplők ide-oda futkosnak, mint a mérgezett egerek, már csak az hiányzik, hogy kiírják melléjük, hogy „paff” és „bang”. Tarka, mint a rohadás. De a hanyatlás kontextusában ez még egy erős epizód a csúszdán lefele.
Batman és Robin (1997)
Borzongató, fagyos rémület dermeszti Gothamet, bőven nulla fok alá megyünk, a mínuszokhoz, ami csak egy üveg borral elviselhető. Számomra felfoghatatlan, hogy Joel Schumacher hogyan rendezhette meg ezeket a filmeket. Az 1997-es Batman és Robin esetében már kifejezetten arról beszélünk, hogy itt egyszer és mindenkorra meg akarják semmisíteni a Batman-mítoszt. Mintha maga Joker rendezte volna a köntösös Mr. Freeze / Arnold Schwarzeneggerrel és a Méregcsók / Uma Thurmannel, de előkerül egy pufi Batgirl is, meg óbégató szexrabszolga golyóval a szájában, és még sokan mások, ez egy karneváli zendülés, ami olykor lefagy, amúgy meg tovább burjánzik a rothadás kipárolgó faunája. Tíz éve gondolkozom, hogy írni kéne egy provokatív tanulmányt, tele faszsággal, amely bebizonyítja, hogy a Batman és Robin a széria legjobb, leghitelesebb darabja, de nem megy: mindig képernyőmre vetül, ahogy a nejét sirató Schwarzenegger, a hatszoros olimpai bajnok gerelyhajító Nobel-díjas tudós [komplex figura] kapálózva beleesik a fagyasztó folyadékba. Gondolom, ez valami kikacsintás akar lenni Jack Napier/Joker savtartályba zuhanására, de hát egyszerűen értékelhetetlen, Batmanként a vigyorgó George Clooney-val, akinek aztán biztos denevér kering barlangagyában, míg kortyolgatja a Jack Danielst, jéggel, szóval hiteles, mint a Batkreditkártya. A Batman és Robin egyetlen pozitív folyománya, hogy utána Joel Schumachert minden nagyköltségvetésű mozitól eltiltották, és végül egy telefonfülkében kellett forgatnia, megcsinálta A fülkét 2002-ben, ami egy igazi mestermunka.
Joel Schumacher rendezi az új Szent Ferenc - filmet
Mi ez a vijjogás?
De az 1993-as Összeomlás miatt elnézek tízezer Batman és Robint. Az alapján kijelenthető, hogy Joel Schumacher a legnagyobb rendező, aki valaha megmérte magát a Batman-világban, még ha a bazári-farsangi koncepciója meg is bukott.
Batman: Kezdődik! (2005) / A sötét lovag (2008)
Christopher Nolan újraindította a szériát, visszanyúlt az alapokhoz, bemutatva az előzményeket, új lendületet is adott a kilencvenes évek végére önmaga paródiájává fajult Batman-filmeknek, amit nem tudok eléggé helyeselni. Ugyanakkor a Nolan-félével az a bajom, hogy bármennyire is jól megrendezte, a varázsát vesztette el az egész a hibás koncepcióval, a racionalizálással. Totálisan érdektelen, ahogy a Kezdődik!-ben Bruce / Christian Bale szerzetesektől megtanul dzsiudzsicuzni, és mellé azok az üres, közhelyes tanítások jobban konganak, mint a kolostor. De hogy inkább egy (vagy "a") stratégai kérdésről beszéljek: Batman áramvonalas, fantáziadús, képregényes Batmobillal száguldozzon, ne ezzel az otromba, kétéltű dzsippel. És így tovább. Nolan ezzel és A sötét lovaggal rendezett két jó akciófilmet, amiben a főhős Batruhában szaladgál, de kultuszhoz ez kevés. Nolan Gothamjének semmi hangulata nincs, játszódhatna San Franciscóban is. Ezzel szemben Tim Burton neogótikus, sötét expresszionista világa, hogy is mondjam, egészen más műfaj, a sárga kacsával a csatornából kiemelkedő Pingvin a félelmek egészen más foka, mint az a rémisztgetés, amit Nolan néha összegörcsöl. Hankiss Elemér is félelmetesebb lenne, mint a nindzsát játszó Liam Neeson. Nolan egy ügyes szaki, az egyik legügyesebb, de Burtonnek alapvetően fordítva drótozták össze az agyát, egy bekezdésben nem lehet említeni őket. Épp ideje, hogy Nolan abbahagyja, és Joel Schumacher visszakapja a karmesteri pálcát.
Amúgy pedig a meghal-e Batman vagy nem hal-e megnél is nagyobb kérdés, hogy miért nem Felröppenés?
