Megszakad az a magyar szívem, nagyon fáj, ma reggel kiesett kezemből a görbe bögre. Szégyenünkben betekerhetjük magunkat a Feszty-körképbe.

Szlovákia 2009 elején bevezetheti az eurót. Az Európai Bizottság engedélyt adott rá. Hogy Magyarország mikor, azt még mindig nem tudja senki. Mert minket ott fönt úgy minősítenek le állandóan, mint a minden társasághoz hozzácsapódó, beszédkényszeres film- és számítógépbuzi kellemetlen ismerős, hogy "az semmi, az semmi", és már mondja is a magáét, a saját történetét, belevág a másik mondatába, mikor az még rendesen bele se kezdett. Bár jelen esetben hosszú évek óta nincs itt semmi piacképes sztorink. Ami van, azért a KGST-ben még kapnánk rózsaolajat, de az EU-ban csak megrovást. Pedig a kilencvenes években milyen szép reményekkel indultunk neki a csatlakozásnak, ami négy éve be is következett. Töltsünk is vitriolt a fluxuskondenzátorba, és menjünk kicsit vissza az időben, amikor olyan szépnek tűnt minden.

2004. május 1-re virradó éjszaka ott álltunk cimboráimmal a Felvonulási téren, a csatlakozást megünneplő koncertes, petróleumlámpás, ölelkezős, öngyújtós dzsembori kellős közepén, várva a történelmi pillanatot, mikor éjfélkor elindítják a beharangozott időkereket, a magyar csodát, és végre a győztesekhez állunk, a lehető legjobb hűbérúrhoz. Elmúlt éjfél, csak teltek a percek, csontig égtek a szofik, de úgy tűnt, a nagy pénzért hegesztett időkerék beszart, mert csak nem akart elindulni. Fél egyhez közelített, mikor megelégeltük az egészet, hogy csak toitoi-szagot hoz az új idők szele, ezért hátrafordultunk és indultunk haza. Tizenöt métert se tehettünk meg, mikor a hátunk mögött kitört az óbégatás, gyorsan megfordultunk, és naná, hogy közben útnak indult az időkerék. Nélkülünk esett meg a katarzis, amire már vagy egy órája vártunk. Hát egyként csúszott ki szánkból az adyendrés bassza meg. Akkor ott magunk voltunk a megtestesült magyar nemzet, mely mindenre csak vár, mégis mindenről lekésik. És nem marad más, csak az értetlen herevakarás.

Azóta az időkerék csöndes rothadásnak indult, az ország régóta nem látott mélyponton van, a nemzeti ünnepeken vidékre menekülnek az emberek, a tévében Frei Tamás vizionálja a nemzethalált, hiába tesz meg mindent korunk Széchenyije, Geszti Péter.

Bezzeg a szlovák gazdaság dübörög, jövőre már euróval fizetnek. Lemaradtunk tőlük. És ez az utolsó mondat olyan nehezen buggyant ki belőlem, mintha döglött egereket kéne öklendeznem.

A Kárpát-medencei magyar fölény mítosza semmivé porlad. Hogy mi vagyunk itt a kultúrnép, az egyetlen államalkotó erő, aztán vannak még ezek a tót favágok, meg azok a havasi transzhumálók, herpeszes parasztok, de mind annyira hülyék, nem csoda, hogy egy fehér lóval átkúrtuk őket vagy ezerszáz éve. Csak aztán jöttek a franciák, ugye, és mindent tönkretettek. Hát persze. Inkább töltsünk még egy picit, még szerencse, hogy a vörösbor mindenre jó, akár a fokhagyma.

De ne feledjük, hogy a szlovákok nem kapták ingyen az eurót. Ők a kétezres évektől kezdve véghez vitték azokat a fájdalmas reformokat, amiket már nekünk is meg kellett volna tenni. Bár Szlovákia abból a szempontból szerencsésebb, hogy ott a reformok okozta társadalmi dühöt lehetett  a magyarellenességbe kanalizálni, míg nálunk úgy igazán nincs kit ütni, ha leépítik az államszocializmusból visszamaradt juttatásokat, vagy bevezetik a vizitdíjat. Baló György autója nem elég. Kit üssünk meg? Levente Pétert?

Ugyan Szlovákia közel fele a fellendülésből most még nem sokat érez, de mégis sokkoló lehet az átlagmagyarnak, a beléégett történelmi tudatának, ha jövőre a lenézett tót átjön, és megkérdezi a boltban, hogy ugyan már, lehet-e itt euróval fizetni? Brrr. És mikor kiszolgáltuk, csak mehetünk haza, hogy otthon hallgassunk dühünkben Kárpátiát vagy Papa Roach-ot, és rázzuk az öklünket.

És az euro bevezetésével a szlovák gazdasági növekedés újabb lökést kaphat, még jobban eltávolodnak. Azt mondják, Szlovákia a világ egyik legnagyobb autógyártójává válhat. Persze ez mi ahhoz képest, hogy Magyarország még mindig az egyik legjobb a pornógyártásban. Csak lassan ideje hozzászoknunk, hogy elmúltak azok az idők, amikor a Kárpát-medencében csak mi szopattunk. Ha nem reformálunk, már minket fog szopatni a lenézett sportzoknis kisantant.

De csigalom, nyugavér, ha eljön az az idő, két cummasszázs közt csak kapjunk ki térdünk alól pár színes üvegcserepet, kínáljuk oda a szlováknak az országukért, hisz biztos elcserélik. Ahogy Kolumbusz a tükrökkel zsebre vágta az indiánokat, vagy ahogy egykor mi vettük meg a fehér lóért a morvák földjét.

Mert a Kárpát-medencében még mindig mi vagyunk az egyetlen okos nép, ugye.

Lesz még miénk Eperjes, lesz még magyar euro. 

Addig is ne búsulj magyar.