DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csucsu - REFLUX

A kút és az inga

2008. március 11. - csunderlik.péter

Gyurcsány Ferencnek vége.

Még kiáll szónokolni, izeg-mozog, de nincs menekvés: már csak egy horogra tűzött csontkukac. Nem lesz belőle a legyek ura, max álmában csenget egy picit. Pedig egykor még a padlót is felmosta Orbánnal, ami akkora mutatvány volt, mint mikor David Copperfield eltüntette a Szabadság-szobrot. Meg átfolyt a Kínai Nagy Falon. De az már nem jött össze, hogy miután trambulinról pisált a medencébe, előadja a következetes úszómestert, aki majd rendet rak a strandon. Nem tudta, mert mindenki láthatta, mit is piszkított. Így nem volt már hozzá hitele, arca. És anélkül még rezegtető haspillangót is nehéz eladni, nemhogy a megszorításokat, tandíjat, vizitdíjat. Alkalmatlan.

Ha Gyurcsány idejében távozik, és most Vágó István érvelt volna miniszterelnökként a nemek mellett, akkor nem ez lenne a végeredmény: a döbbenetes részvételi arány, a totális vereség. Ezt fent is tudják, ezt bizonyítja Horn Gábor beszólása Kókának. Végleg bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenccel semmiképp nem fognak választást nyerni 2010-ben. De még az is, hogy a megszorításokkal járó reformtörekvések is biztos bukáshoz vezetnek. Hogy Gyurcsánynak mennie kell, mert már csak ballaszt. Pedig ők úgy szárnyalnának, óh. Mert olyanok. Mindenki tudja.

És most a szocik is beszartak. Ez biztos. Gyurcsány Ferenc legkésőbb nyárig távozni fog.  Talán maga is belátja, és maga jelöli ki utódját - talán palotaforradalom jön, és hátulról herén rúgják a bizantinus intrikusok. Ami nem lesz olyan egyszerű, mert azért ő mégse egy néhai dörzsölt szuperkémből félkegyelmű buddhistává süllyedt Medgyessy, és jelenleg a szocialista pártban is erősnek tűnik a pozíciója.  Mindegy. Csak az a kérdés, hogy ki, és milyen politika követi? Mert az átalakítások iránt még mindig Gyurcsány tűnik a legelkötelezettebbnek. Szép.

Tartok tőle, hogy a nagy vereségtől most előjönnek a régi jó szocialista reflexek, jön valami Kiss Péter vagy Szili Katalin, és hogy megint megnyerjék az istenadta népet, 2010-ig még a Parlament cserepeit is szétosztogatják. És a nép megint szeretni fogja őket. Mert ilyen a nép. De addigra az ország akkora szarba kerülne, hogy a hitelezők még a koronaékszereket is lefoglalnák.

És akkor már inkább legyenek előrehozott választások: tessék, boruljon ki a Hohes C. Pedig én egykor nagy gyurcsányista voltam. Meg lehetne mutatni, mit is jelent, hogy a Fidesz támogatja a magyar mezőgazdaságot, és alatta a programfüzetben bazsalygó pirospozsgás gazda. Csak az aggasztó, hogy most nem lenne elképzelhetetlen a 2/3-os Fidesz győzelem, és azért valljuk be: Orbán Viktor olyan cimborákkal véteti körbe magát a piramis csúcsán (Mikola István, Kövér László stb.), akiket tán egyedül se lehet hagyni, mert még a végén kárt tesznek magukban, nemhogy rájuk bízni az alkotmányt. Márpedig madarat tolláról, ugyebár. Igen, Orbán Viktor meg itt kúrta el. Az egy a tábor, egy a zászlóval. Az ilyen szövegeket pedig a Komintern óta kinézik.

A kút és az inga.

Nagy szarban vagyunk, barátocskám. Kellenek a reformok. Igazi reformok, nem az, hogy mindenkitől beszedünk egy rakat pénzt, vagy hogy tíz falu építsen egy templomot. De már megint nem látom, hogy kik azok, akik ezt le tudnák vezényelni, véghez tudnák vinni.

Pedig ideje lenne, mert ezek fenntarthatatlan, pénznyelő állapotok. És ha elkésünk, már csak annyit érünk, mintha a süllyedő Titanicon rendeznénk át a székeket.

Addig is Gyurcsány Ferenc lecsücsülhet a vizitdíj-automatákból összehordott dombra, és írhat nagyon jó könyveket a modern baloldalról. Ennyi volt. Vége. Le lehet törölni az arcról a lisztet.

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr70375457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gege 2008.03.11. 08:52:57

Na ezzel nagyon nem értek egyett.
Miért bukott volna meg?
Azért mert egy populista népszavazás boritékolható eredménye született?
Elment a kb. 1.8 milliós (rövidlátó) fidesz tábor szavazni + a fölöslegesen rendelő és kórház járó tömegek + azok az egyetemisták, főiskolások akik a kocsmai számlájukon kívül semmit nem akarnak fizetni (tiszt. a kiv.).
Meg is van a 3 millió.

Herr 2008.03.11. 11:41:07

én is az voltam.

de ettől még vége nem lesz, csak átalakul. Vagy ki tudja.

mesuge 2008.03.11. 20:50:57

A bejegyzés első mondata az utóbbi két évben már vagy ötvenszer elhangzott különböző alkalmakkor, általában az időben előre haladva egyre kevésbé nevetséges forrásokból. Kinél hol szakadt el a cérna...
Csucsu gratulálok a "ki húzza tovább" játékban abszolút döntős vagy. Egyébként én meg 2006-ig bősz szdsz szavazó voltam, sokakkal együtt a kóka elnökké választása után többet nem szóltam hozzá a párthoz, de a horn gábor mostani görénysége volt az utolsó csepp. Ezentúl tudomást sem veszek róluk...

travis 2008.03.11. 22:02:31

"trambulinról pisált a medencébe, előadja a következetes úszómestert, aki majd rendet rak a strandon"

Én is szeretem az Uj Pétert, de azért ne szó szerint írd már le a cikkét!
Amúgy remek flekk, ezt leszámítva. ;)

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.12. 00:39:47

Csak rá kell nézni Gyurcsány arcára. Ennyi. Nem is tudom, ki volt az az ember, akit utoljára ennyien utáltak. Így pedig egy osztályt is nehéz eligazgatni, nemhogy egy országot. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt két évben nem sok minden történt. Pedig a választási hazugságot csak akkor lehetett volna elnézni, ha aztán kurva gyorsan itt olyan átalakítások kezdődnek (KÉSZ koncepcióval), hogy tyűha. Ehhez képest az egészségügyi átalakításban is másfél év kellett, hogy valahogy megegyezzenek. A tandíjban is meddig eltartott, amíg végre kész javaslat lett. És kb. ennyi volt a nagy reform időszak. Már 2005-ben ki kellett volna dolgozni mindent egy földalatti bunkerban, hogy aztán gyorsan belekezdjenek, ha esetleg a "szarból visszahozzák a kormányzást". Idejük lett volna rá, mert különösebben nem csináltak semmit, ezt maga a Fletó mondta, csak a kormányzást hazudták. És ugye ez több mint bűn, hanem már hiba. Travis, ja, kb. ez egy bajom, hogy annyit olvasom ezeket a mestereket, hogy mikor kissé beszeszelve leülük írni, a tudatalattimból előjönnek ilyen belém égett dolgok (pl. a régi gyurcsányosomban "nyelvemlékünk az őszödi beszéd"), és sokszor csak utólag kapcsolok. De most visszakerestem azt a jó régen olvasott UP cikket (Index, 2006 szept., Szép volt, Feri!), és azért kicsit megnyugodtam. A trambulinos medencepisálás hát onnan volt bennem, de hogy aztán ő kezd úszómesterként pofozkodni, az már csavar, és az én csavarom :) Még a végén azt mondják, hogy az Uj Péter seggéből másztam ki. (ezt is olvastam vhol, de nem tudom hol, és kiről, talán a Tótáról írták). De összességében örülök, hogy tetszett! És fel a fejjel Herr, kiábrándult ex-gyurcsányistának lenni nagyon menő dolog! :)

Herr 2008.03.12. 09:24:21

ez a hosszászólásod jobb, mint maga a bejegyzés.
(és nem csak azért, mert meg vagyok benne említve)


Este megyek szeszelni a Milánnal 7-re a borharapóba. Az olyan neked való hely, majd nézzél be, ha valami felderítőt akarsz hallani.


B.

Herr 2008.03.12. 09:27:34

egyébként most sokkal nagyobb a divat visszarándult OV-snek lenni.

Múltkor egy kicsit sok KV-t ittam, és elkezdett remegni a bal szemhéjam. Gyanakodtam is, hogy ez is valami JOBBos kelepce lesz, csak nem értettem, hogy akkor miért pont a BAL szemem rángatózik.
ezt azóta sem fejtettem meg, de most, hogy nincs vizitdíj, lehet kivizsgáltatom.


B.

Medzsik 2008.03.12. 12:07:23

Ez a mondat volt olyan zseniális,mint hogy"jóárasítottam a tányéros tévét"...:D:D::D

Mich 2008.03.12. 12:29:47

Gyenge! Csak hogy egy cimbinket idézzem... Remélem kacagsz Csucsu! Jó sokáig! Szerintem Gyurcsány még jó ideig marad. Miért? Mert ki lenne olyan őrült, hogy elnököljön ezen a szarrakáson. Talán a Zuhslag ha felmentik. Inteligencia kvóciense van hozzá elég...

Mich 2008.03.12. 12:31:49

De mi vállalnánk nem? Amolyan szakértői stílusban...

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.12. 13:15:50

"Mert ki lenne olyan őrült, hogy elnököljön ezen a szarrakáson." Hát, a kispadon már nagyon melegít a felcsúti csodacsatár. De mi is vállalnánk, bennünk van a gól. :D Viszont OV már be is jelentette, hogy újabb népszavazást kezdeményeznek, és mivel ott úgyis eltörli az eü törvényt, ezért jobban teszi a kormány, ha elébe megy. Kell jó sok népszavazás, és akkor már nem is kell miniszterelnök! Semjén Zsolt is megmondta, hogy "vox populi, vox Dei"! (azért kíváncsi vagyok, 2002-ben, 2006-ban is így gondolta-e... :D )

Lord Ruthwen 2008.03.12. 18:03:11

Üdv Csucsu!

Ha már Semjénről esett szó... Ő és "pártja" az igazi Domini Cani :)

Ha jól tudom, Te is történész vagy, mint én, úgyhogy biztosan megérted :) :) :)

plexus 2008.03.12. 22:58:43

ugyanmár ovi-ról is leírták hányszor, főleg a 2006-os bukta után, hogy vége, és mennie kell. és hol van most? az élen. S itt jön be a képbe az örökbecsű posztod a húsfasz/vérfasz párhuzam...

Hendrick 2008.03.13. 16:14:22

Na Csucsu te is megértetted hogy szarból nem lehet füstkarikát fújni...

Mich 2008.03.14. 12:32:45

Persze a felcsúti csatár már melegít, de REAC nem cserélheti be a Felcsút játékosát. Vagy nem is tudom. Végülis ahol a REAC Paks, a Sopron meg tudomisén micsoda ott még ez is megtörténhet. Csak az alkotmányt kell átírni hozzá. Manapság nem nagy ügy...

nofene 2008.03.18. 10:57:40

megbukott?
esetleg majd meg fog bukni
Medgyessy v. Orbán már megbukott, az utóbbi többször is, mégis ott van

- GyF az első olyan politikusa az MSzP-nek, akinek komoly "fan-tábora" van -ld blogja
- mindneki számára elfogadható hiteles politikus nincs mo-n (függetlenül attól hogy szvsz pl FodorGábor az)
- 2004-ben az mszp -fidesz népszerűségi helyzet, az akkori kormány állapota, semmivel sem volt fényesebb, mint most 2008-ban

- annyiszor, és annyian állítják, állították: GyF megbukott, hogy én direkt neki drukkolok, bár rá (és pártjára) még soha nem szavaztam
(szürke kis liberálisként most épp fohászkodom kóka-horn visszavonnulásáért)

Timur 2008.03.31. 17:21:49

De jó az információt elfogadni kizárólag "balos" híradásból hajlandó, de azt aztán kizárólagos ténynek vevő, (perfectus veritas - ökölszabály...)'szakértőket' picit megkozmált, (odakozmált) hangulatban olvasgatni. Kedvesek vagytok ;) Érdemes erre a blogra látogatgatni :P

Timur 2008.03.31. 17:23:55

"Elment a kb. 1.8 milliós (rövidlátó) fidesz tábor szavazni + a fölöslegesen rendelő és kórház járó tömegek + azok az egyetemisták, főiskolások akik a kocsmai számlájukon kívül semmit nem akarnak fizetni (tiszt. a kiv.)." gege te milyen felvilágosult is vagy...

Timur 2008.03.31. 17:58:14

Kedves gege: Tehát nézzük a tényeket az általad adott definíció segítségével levezetve. 4026000 fő ment el szavazni. 4026000-1800000=2226000 közérthetőbb számmal kifejezve 2,226 millió fő aki ebből a nem biztos Fideszes szavazótábor (de persze ez is csak az az eset ha a Fideszesek közül mindenki elment). Tegyük fel - tovább göngyölítve a vezér szálunkat ami ugye a TE definíciód- az összes felsőoktatásba járó emberszabású elment szavazni és igennel szavazott minden esetben az azt jelenti, hogy 2226000-416000=1810000 db ember. (forrás: www.okm.gov.hu/main.php?folderID=1488&articleID=228203&ctag=articlelist&iid=1) Most levonjuk a ’nem’ szavazatok átlagszámát 1810000-688333=1121667 azaz 1millió 121 ezer 667 db ember az általános, hobbi kórházba járó. És ugye ez a szám reális, tehát minden kilencedik ember ilyen. És ez most a legszélsőségesebb, te általad vázol eset. Kicsit gondolkodjunk már számok segítségével is mielőtt véleményezünk. Nagyon blama, demagóg vagy. Lehet gondolkodni, nem kell félni nem fog fájni. Még ha bölcsész lennél akkor sem :)...
süti beállítások módosítása