„Nagy kedvesen élnek az tabakkal, hozzák az Újvilágból, kinek ily ususa vagyon.”
(Szepsi Csombor Márton: Europica varietas)
(anonim felhívás az ELTE BTK egyik piszoárja fölött)
Üdvözletem! Kiszabadultam a németezés lágeréből, most pedig hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már; csicseregnek, böfögnek a pondrót csócsáló fekete rigók, virágot bont a húgyrózsánk. Egyetemünkön a magukra adó lányok már csendes Natura Aquát szürcsölve ülik végig az előadásokat, mik után már rohanok is ki az udvarra, hogy egy sportévkönyvvel és egy strapapalackkal fotoszintetizáljak. Olykor rá is gyújtok, amíg lehet, mert ki tudja, mikor sikítanak fel egyszer a légó szirénák, hogy aztán kijöjjenek a Wolfensteinből a szociális gondozók, kik vonatra raknak, jól megsütnek, vagy csak bezárnak egy antarktiszi jégbörtönbe, hogy végül megegyen egy óriás boa, mint a keddi filmben.
Jó, ettől azért még messze vagyunk, de nem ért résen lenni, mert mintha egyre jobban bimbózna mindenütt ez a dohányzásellenes egészségfasizmus. Ami jogos, mert nemcsak a tüdőrák, hanem egy óvatlanul eldobott csikk, aztán leég a Reichstag.
2009-től az EU Zöld Könyve értelmében minden uniós országban tilos lesz nyilvános helyeken rágyújtani. Igen, a kocsmákban, szórakozó helyeken is. Ehhez vegyük hozzá, hogy már régóta tilos pl. könyvborítókon is a dohányos ábrázolás - a garbós esztéták meg a művészek nagy bánatára. Filmben is csak akkor lehet, ha egy gyerek belehal.
Nos, nem ez az első megkérdőjelezhető uniós szabályozás, amivel a szakállas bölcsek jobbá, zöldebbé szeretnék varázsolni mindannyiunk életét, és mikhez hasonlókat pár évtizede még csak izzasztó utópiákban láthattunk volna, de inkább szatírákban. Nem azt mondom, hogy az volt a jó világ, mikor a bagót rágó vadnyugati férfiember, ha jól berúgott, akkor a cowboyos farkával párosával döfködhette ki a haldokló bölények fátyolos szemét, mert akkora úr ő – de az se normális, ahogy az EU-ban a disznóvágásokat humanizálják, és lassan már a ponttyal is el kell beszélgetnem, mielőtt agyoncsapom, vagy felolvasni neki egy kis Müller Pétert. Ezek eddig különösebben nem érintettek, de ez a dohányzáselleni túlzott törvénykezés, ez már igen. Hát ezért most a hörgemény, csak zakatolnak a hörgők, mint Mracskó Mihály.
Ám a dohányzás káros. Ül, fekszik. Persze erre rögtön rávághatjuk a pattanásos Junkies-rajongók hanyag dekadenciájával, hogy valamiben meg kell halni, és aztán ki is írhatjuk az iwiw-üzenőfalra, de a védelem érthető okokból nem kíván élni ezzel a cinkelt Jokerrel. Azokat is félretolhatjuk, kik szerint csak hanta az egész, mint a baktériumok. A tudomány mai állása szerint hosszabb távon tényleg kockázatos a dohányzás. Mint ahogy a vajról is kimutatták, hogy inkább csak csavarokat kenegessünk vele, és fogyasszunk inkább margarint, noha a dehidrogénezett növényi olaj nyilvánvalóan nem a legméltóbb egy csúcsragadozóhoz.
De a rossz döntésekhez épp úgy jogom van, mint a Barbon borotvahabhoz, vagy hogy biopapucsban tüntessek a szabad Tibetért és Lakat T. Károlyért.
És még ha láncdohányos lennék, akkor is leperegnének rólam azok a vádak, hogy ha harminc év múlva valami bajom lesz a füstöléstől, akkor az én kezelésem olyan pluszköltség a magyar államnak-egészségügynek, amit közvetve a nem dohányosok is fizetnek. Ezért aztán pofátlanság bagózni, mert ez nem nyitott hátgerinc, hogy úgy születik az ember. Hallottam már ilyet. De erre hamvas lelkemmel azt felelem, hogy tudtommal tán nem véletlenül sújtják magasabb adókkal a dohánytermékeket. Arról nem is beszélve, hogy más meg vajat eszik és olvasztott zsírt iszik, vagy a csokoládétól jól elhíznak egyesek, és akkor a szívműtétjüket majd én is fizetem. A nyugdíjasokat meg mindannyian eltartjuk.
Az egyedüli érv, amit elfogadok, hogy a dohányfüst nagyon sok nem dohányzót zavar, de akár dohányosokat is. Én se szeretem, ha kajálás közben orromba dugják a Chinoin kéményt, de egy kis füst is zavarhat. Ez jogos.
Tehát mielőtt még egy önjelölt Schobert Norbi részegen beleüvölti a megafonba, hogy kiirtanám az összes dohányost, és a saját légmentesen zárt váramon kívül nem marad más hely a bagózásra, csak a katakombák – már amíg le nem mennek oda az infraszemű, gépágyús terminátorok -, nos, egy szerény javaslatom volna, hogy megőrizzünk valamit a kocsmai ethoszból. Ami azért sokunknak mégis jobban fekszik, mint egy teaház világzenével. És hát mégse a svábhegyi gyerekklinika, hogy más menten belehalhat, ha valaki pöfékelni kezd. Szóval:
Uraim! Mi lenne, ha lennének dohányzó és nem dohányzó kocsmák, szórakozóhelyek? Így mindenki el tudná dönteni, hova is megy lazulni. Bízzuk az emberekre. Ha valakik annyira rosszul vannak a füsttől, mintha nekem kéne elrágni egy Wunderbaum fenyőt, akkor mennének a nem dohányzó helyekre. Azoknak pedig, akiknek egy szórakozóhelyen idővel nincs más lehetőségük, hogy megőrizzék a méltóságukat, minthogy rágyújtanak - azok meg téphetnek a füstös bulikba. Köztes esetben a baráti társaságok nyugodtan eldönthetik, megszavazhatják. Az ember nem hülye medúza, akit áramoltatni kell az állatkertben, különben összecsuklik. Ha összefosom magam a szecsuáni döghústól, meg belehányok a villamoson a szembenülő ölébe, akkor gyaníthatóan nem megyek többet kínai büfébe. Ha meg tetszik a csípős csirige, akkor igen. Ennyi. Hadd döntsük el. Szeretjük a restiket.
Eredetileg ez lett volna az ultima ratio, meg az egész mondanivaló, ami azért csak van olyan produktív, mint részegen ázott sörös címkéket húzogatni réveteg tekintettel. De két nappal ezelőtt újabb fejlemények történtek. A parlamentben korábban filmre vették a tiltott helyen bagzó honatyákat, az ÁNTSZ pedig ezért jól megbüntette őket, fejenként súlyos tízezrekkel, amit persze zsebből kifizetnének a szocik. De egy kivétellel falanxba tömörülve megtagadták a büntetés befizetését, mondván, hogy „vannak fontosabb dolgok is az országban”, minthogy őket ezért kérdőre vonják.
Hohó! Elismerésem! Jól megmondták. Annyira fineszes, mint mikor Nagy Csonttörő Jani herén bokszolta Chacónt. Senki sem számított rá, pedig milyen igaz. Ezentúl mindenre ezt felelem, ha valami kínos.
Mert valóban: jövőre tüdőrákot vizionálva még a kocsmákból is kiüldözik a dohányosokat, mikor nap mint nap meglett embereket gombostűkkel écelnek a mozikban. Először az ellen kéne fellépni minden erővel. Draskovics Tibortól Michael Knightig.
És ez már tényleg a vége. Be is fejezem, mielőtt még zavarosabb lennék, mint a firkáláshoz elengedhetetlen bérmált, intoxikált és kattyolt italom. Amúgy is hajnalodik, hát itt az ideje, hogy felköhögjek pár nikotinsárga tüdődarabkát és átnyújtsam ajándékként a Napistennek. Még mindig humánusabb, mint aranyporban meghemperegve kibelezni egy szűzlányt, ahogy a hülye indiánok csinálták, akiknek egyébként a dohányzást is köszönhetjük. Hümm. Eddig ez egy védőbeszéd volt, de most elgondolkoztam.
Lehet, hogy az indiánok a bagózástól hülyültek meg, attól korcsosultak el testileg-lelkileg, de úgy, hogy aztán leverte őket pár száz nem dohányzó spanyol, és egy kis náthába is millióik haltak meg? Egyértelmű. Csak idő kérdése, mikor hozza le a Reader’s Digest magazin.
Meggyőződtem, mert ez már tényleg sokkoló. Hát eldobom a cigarettát, és felveszem a dohányzás elleni küzdelem keresztjét, én is harcolni akarok. Már ha sokévnyi több-kevesebb dohányzás után még alkalmas vagyok a küzdelemre.
Tessék megvizsgálni, spermát levenni.