DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csucsu - REFLUX

Köhögés

2007. november 24. - csunderlik.péter

                                                                             

 

 

 

 

 

 

 

Khümm. Hát értem én.

Hisz köztudott, hogy a BKV járműveken lehet elkapni a legtöbb leprát, fekélyt, gombát, kolerát, mivel minden  kapaszkodó már önmagában egy-egy zsizsegő bioszféra, és akkor még lépten nyomon arcunkba is köhög valami antiszociális istenbarma, meg olyan emberek (?) préselődnek hozzánk, kiktől még egy mamutfenyő is elhervadna, nekem meg ugye lehámlik a mellbimbóm, annyira undorodom, és annyira reszketek, hogy előbb csak egy kis láz, aztán harmadnapra már oxigénsátorba pakol Dustin Hoffman,  annyira szarul nézek ki, mert elkaptam valamit (vö. Vírus).

Épp ezért teljesen logikus, sőt, kiváló üzletpolitika, hogy BKV járműveken reklámozzanak gyógyszereket.

 

De így?

Pár hete ugyanis minden buszt, szerelvényt, miegymást kitapétáztak az ACC reklámjával. Kerestem róla képet, de nem találtam, hát megpróbáltam paint-ben lerajzolni a lényeget (igen, ez lenne az fönt). Lett amilyen lett, ha mást nem, később pszichiátriai pacatesztnek is használható, aztán majd jól ki lehet olvasni belőle, hogy ugrándozó birkák, megannyi kalap, vagy hogy a részeg Noé éppen megbassza a lányait; de addig is, mi most csak maradjunk az ACC reklámnál! Exponáljuk! 

Nos, van itten ez a 'köhögés' piros-narancssárga színű felirat, miből kövér csöppök gördülnek le, mert a kép alsó harmadában bandázó 'fehér emberkék' csak nemrég festették föl hagyományos mázolóval*, és ugye, hát mindenki látott már TV Shopot, meg persze azért is csurran-cseppen, mert ez a csöpögő, turhás, slejmes köhögést akarja szimbolizálni, amit majd menten megszüntet a kép jobb sarkából ránk kacsintó ACC 600, csak meg kell venni.

Kerek narratíva. Csak azt nem értem, miért kellett ilyen színnel felfesteni a köhögést? Pirossal-narancssárgával? És ezt így hogy?

Ember, te Tervező Agy! Ha valaki ilyen színűt köhög, az azért van, mert éppen véres darabokban hányja ki a fél tüdejét, s ott már asszem nem segít az ACC!  Mert az minimum TBC, Cinkotán pedig tán tüdőpestis, de lehet bármilyen szörnyűség.

Uram! Ne higgyen a plakátnak! Ha ilyen véreset-dzsuvásat köhögne, mint amire a buszos/metrós gyógyszerreklám utalni akar, akkor meg se forduljon fejében, hogy esetleg vény nélküli ACC-vel próbálja kúrálni magát, ellenben azonnal keresse fel orvosát, de inkább Dustin Hoffmant! A saját egészsége érdekében, ami persze nem üzlet.

Tömör Professzor voltam.

*Hümm. most gondolkoztam el, hogy az talán nem is mázoló a fehér embereknél, hanem valami sikáló. Sebaj. Ha sikáló, akkor legfeljebb a tévé shopos poén elveszti relevanciáját, de ez a lényegen nem változtat! Cs. P.

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr16239667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pumpui 2007.11.24. 08:26:18

Hipochonder... Ha nem ezen gondolkoznál állandóan semmi bajod nem lenne. Persze a gyógyszergyáraknak jó ha ilyesmin jár az eszed. Meg be is jön az embereknek kórházas tévésorozatok, madárinfluenza, SARS, ebola, kergemarhakór... Előbb utóbb csak elkapod valamelyiket! Muhaha!!! :-)

Leonard Zelig 2007.11.24. 09:27:19

Már megint itt találtam magam és még mindig nem vetted le a lejterjakabot a bemutatkozódból:

"Every impulse that we strive to strangle broods in
the mind, and poisons us." Oscar Wilde

Nem lendület, könyörgöm, annak semmi értelme. Nem a lendületet nyomjuk el az agyunkban, nem zavar ?
Nem megfojt, hanem elfojt, ez sem zavar ?

Csak a véres köhögés ?

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2007.11.24. 10:30:08

Hehe, az idézetet kimetszettem. Amúgy meg úgy vagyok pl. a madárinfluenzával, mint Brad Pitt, amikor a 12 majomban előadja kattantan, h. "Volt az az orvos, az a doktor Semmelweis...de nincsenek baktériumok! Csak kitalálták őket, hogy több szappant adjanak el!" de ez az ACC reklám, no igen:))

pepe 2007.11.24. 11:55:51

Már láttam példát arra,hogy egy droid a tüdögyuladását acc köptetövel akarja kezelni.Sajnos az ilyen reklámok üzenete sokszor többet jelent,mint az én tanácsom gyógyszerészként.

Leonard Zelig 2007.11.24. 13:46:18

Na, ma már megcsináltad a napom (you made my day)

hangyasav 2007.11.25. 00:02:26

Lehet hogy én vagyok a sügér, de Lót volt az aki a történet szerint ugye a saját lányaival... vagy Noé is?Nem lepődnék meg...:) ACC-n sem teszem.Reklámban nincs határ. Vicces hogy egyes emberekre milyen hatással vannak, én ha ilyet látok, inkább feljebb nyomom a hangerőt a muzsikán, és szorosabbra húzom magamon a muszálydzsekimet.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2007.11.25. 03:58:14

Hát, attól függ melyik feldolgozást láttad... :D
a Noéban biztos vagyok.

DeluksZ 2007.11.25. 03:59:06

Pont pár napja, a 18-as villamoson utazva gondolkodtam el ezen a képen, mint kvázi reklámszakember (OKJ ftw!). Egyébként a kis fehér emberek nem mások, mint betűk szemmel és pálcikakézzel, és igen, éppen lemosni készülnek a köhögést. (Legalábbis valószínű, hogy ha az \"ACC\" betűk vannak szemekkel és kezekkel ellátva akkor nem azok pakolják fel a köhögést a falra, hanem leszedik.) Ez csupán azért furcsa, mert ha jól emlékszem az egyiknél vödör van, habár nemtudom miért kéne vödör ahhoz, hogy letöröljék a sleimos feliratot, de mondjuk azt, h abban van a víz meg a mosószer. Node a harmadik (sorban a 2.) üres kézzel bambán néz a kettő közt. Neki semmi dolga.

Egyébként meg láttál olyan betétreklámot, amiben a nedvszívósképességet demonstráló folyadék nem kék, hanem piros tinta-szerűség? Persze, hogy nem. Mindenki tudja, hogy mire van, de senki sem arra kíváncsi, hogy mennyire tartja bent a véres váladékot, megelégszünk a tintával. Az ember már csak ilyen.

Egyébként meg felesleges értelmet keresni egy olyan reklámban, amiben van valami dalocska, rajzfilmfugra vagy egyszerűen csak tré, mint a \"Gazsi most tudta meg, hogy az 5ös lottó...\" én még afelett sem tudok napirendre térni, hogy egy rohadt róka magyarázza nekem, hogy mossak okosan, ne kölcsek sokat... mondjuk egy becézett férfinév, mint mosópormárka..

DeluksZ 2007.11.25. 04:07:39

... és különben is...

Vannak termékek, amik önmagukat reklámozzák. Ilyen az összes gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény. Az rendben van, hogy nekik nem mindegy, hogy Advil Ultrát, Panadolt, vagy Aspirint szedek, de az tuti, hogy nem 3 szemes-kezes betű fog engem döntésre kényszeríteni. Minden panaszra van kb 2-3 nagyon közismert gyógyszer, vitamin. Nem hiszem, hogy azon kívül, hogy \"Ez megszünteti a náthádat bazze!!\" kéne bármi más, ami \"feldobja\" a cuccot. Önmagáért beszél.

lantasire 2007.11.25. 23:16:37

Egyébként a Dorian Gray arcképét Kosztolányi fordította.Ő írt lendületet és megfojtást.

adrienn 2007.11.26. 02:12:24

Nocsak Csucsu, lassabban fogott az agyad? Igen,a bejegyzés végére sikerült eltalálni a valódi mondanivalóját a színvonalon aluli reklámnak.
Van a csöpögős, legördülős turha köhögés(felirat), és a 3 ACC szörnyecske (egy aki, semmit nem csinál, egy aki gonosz arcot vág és egy aki ekte kétszínű), mint valami tisztító brigád önelégült fejjel markolássza a sikálócuccokat. Mi köhögünk, az ACC hatóanyagai pedig dedós módon belsőtorkon rgadnak minket és addig nyalják a dzsuvát, míg egészséges színű nem lesz az a turcsogó torok.
Az ötlet... átlagos, de lehetne szarabb is. A gond a kivitelezéssel van, és azzal, hogy ezt reklámemberek jónak titulálták...
Az h piros, talán csak a veszélyre és a gyulladásra utal, talán humánusabb választás, mint ha a slájmot próbálták volna fölköpni a plakátokra.

Üdv

Amúgy még mindig értékelhetőbb ez a plakát, mint az ezt megelőző "hasmenés" széria. Ott szerncsére nem illusztrálták a dolgokat, de alulcsillagozva az átlagember tudatára adták mi is az a hasmenés. Ez olyan mintha arról írnának, hogy létezik az a fogalom, hogy légzés, mely bármely életszakaszban és életszituációban ránktörhet. Értelmetlen...
Na jóéjt

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2007.11.26. 15:58:21

Igen, mostanság lassabban fog az agyam. Ez a hanyatlás biztos jele:)

látogató · http://antimagyar.blogspot.com 2007.11.26. 19:43:30

Noá akart lefeküdni a lányával, hogy teljesítse
a sokasodjatok szaporodjatok témát
az özönvíz után azt hitték nincs több ember
(nem akarta a fiaira bízni gondolta kezébe veszi az ügyet)

zsivágó · http://zsivago.blog.hu 2007.11.28. 13:49:57

És akkor a BKV vezetők vagy a marketingesek örülnek, és nagy céges buli csapnak, hogy az ACC-vel leszerződtek?

b. á. 2007.11.28. 20:57:35

Az egy dolog, hogy vérésen ábrázolják a köhögést, az is megérne egy misét, ahogy a Domestos egyik legfrissebb reklámja szofisztikáltan azt magyarázza, hogy szardarabok (!!) fröcsögnek ki a WC-ből, amikor lehúzzuk.

Én azon gondolkoztam múltkor, hogy milyen esélyei lennének az ACC-nek a gyógyhatású készítmények piacán, ha csak annyi lenne ráírva a dobozra, hogy "acetil-cisztein".
süti beállítások módosítása