DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csucsu - REFLUX

Bajuszhuszárok

2007. augusztus 24. - csunderlik.péter

Elpicsáztuk őket.

Ha én lennék a Népsport főszerkesztője, akkor ez lett volna a címlapon. Mert erről van szó: ahogy mondani szokták, kiütöttük őket, mint diszkóskurvát a redbullviszki. Hát mekkora siker ez, emellett az is eltörpül, hogy megszületett Bálint Antónia kislánya. Az a magyar válogatott verte el az aktuális világbajnokot, amely tértől-időtől függetlenül ’86 óta permanens szopóágon van, lehetett kapitány itt Mezey doktor, Verebes mágus, Mészöly, Csank, Bicskei, Bozsik, anyám kínja. Lui Padre még nem volt. Talán Havas Henrik kéne.

A mélypont az volt, mikor tavaly ősszel Bozsik Péter ’rutinos’ válogatottja Máltán kikapott öt pincértől, két portástól, három halásztól és egy plébánostól, meg csereként beszállt egy benzinkutas is. Már-már szégyelltem, hogy magyar vagyok.

Akkor jött a fiatalítás koncepciója. Hogy a sebőkvilik helyett jöjjenek a nutellán felnőtt faszagyerekek. Meg Várhidi Péter kapitány, az ifjak nagy barátja, aki tíz éve egyszer beugróként bajnok lett az Újpesttel, azóta pedig többnyire a mágneseket tologatta szakkommentátorként.

Kapitányként olyan kaliberű forradalmat harangozott be, mekkorát ötvenhat óta csak a zsíroldásban tapasztalhattunk.

Menten a kezdőbe tette lánya barátját, Sándor Györgyöt, amit azzal magyarázott, hogy ugyan van jobb formában lévő irányító is, de „Sándor György illeszkedik legjobban a csapatszerkezetbe.” Hát persze. A lányába inkább, oda illeszkedik. Szabadság, egyenlőség. A forradalmi szellem, ugyebár.

De a kissé görnyedt, csapzott, és leginkább bajszos mesternek még számtalan érthetetlen húzása volt.Ezeket nem szeretném felsorolni, mert csak felhúznám magam.

Persze Várhidivel és a már nem is annyira fiatalokkal is csak a zakók jöttek, amikért a sajtót tette felelőssé, meg hogy mindenki összeesküdött ellene. A kurva anyjukat. Így nem is lehet dolgozni, hát csoda, hogy 4-0-ra leléptek minket a norvégok? De bíztató jeleket még azon a meccsen is talált, és csak meredt előre, a jövőbe, mert tudja mit csinál. Ő.

És én ekkor már csak azt vártam, mikor vágják ki ezt a dilettánst, aki már oda is csak azé került, mert az azbesztarcú Kisteleki István MLSZ elnök embere, egy báb, mert nincs akarata, nem tényező. Vagy jó, mégis maradhat, de akkor hagyjunk föl minden erőlködéssel, és csináljunk egy bohóc-válogatottat, egy olyat, ami csak tarkóvédős bajszos focistákból áll, és az körbehaknizhatná a világot, jótékonysági rendezvényeken léphetne fel a bajusz-válogatott, kiállhatna a rasszizmus és a gyerekpornó ellen, kísérhetné őket Szujó Zoltán, utazásaikról pedig tévésorozatot csinálhatna az RTL Klub, valami nagyon vicceset, mint a Cadillac Drive.

És tessék, most meg elpicsáztuk a digókat. Minden előzmény nélkül.

Nem tudom mi történt, mobilon segített minket Gyurcsók József, vagy az olaszok brómos teát kaptak a szállodában, és attól voltak ennyire impotensek, vagy egyenesen arzént kevertek a levesükbe, drazsénak nézték a patkánymérget, nem tudom. De szétszedték őket a bajuszhuszárok.

Jó, mondják itt sokan, hogy ez csak egy barátságos meccs volt, satöbbi, na és. A londoni 6-3 is csak barátságos meccs volt. Mégis mindig felemlegetjük, nyáladzunk rá.

Nagyon örültem, hogy nyertünk, csak az a baj, hogy ez a kicsúszott diadal most megint konzerválja ezt az egész sleppet, ami a magyar fociból él. Hogy no lám, hát minden jól megy itt.

Várhidi is egy év kudarcsorozata után lenyilatkozza, hogy igen, ő mindig is tudta, és ugyan az elemekkel dacolva, ellenszélben pisálva, de most magányos harcosként bebizonyította. Ő.

Szerdán legyőztük a világbajnokot, de tétmeccsen talán még a Libanon-ifi is megverne minket holnapután. Ez így szokott lenni. (vö. 2004-ben: Németország  -  Magyarország  0-2. gól: Torghelle, Torghelle)

Éppen ezért, ugyan most elpicsáztuk őket, megnyertünk egy csatát, de a vége úgyis az lesz, hogy egyszer az egyik MLSZ vezető föláll, és mint Tisza István egykor, kortyol egyet, és bejelenti, hogy „uraim, ezt a háborút elvesztettük.” De végleg, hiába fiatalítottunk.  Nem segít se  vérdopping, se nutella.

És akkor jöhet végre a bajszosokból álló hakni-válogatott, a jótékonysági meccsek Tibet függetlenségéért, vagy majálisokon gyűjtés egy rákos kisfiúért.

Nem is hülyeség, hasznosabb lenne mindenképp, bár van egy sejtésem, hogy a magyar fociból élő slepp, a megannyi nagy öreg, bölcs Csingacsguk, talán még a rákos kisfiú pénzéből is lenyúlná a magáét.

Légy hű önmagadhoz, ez mindenek felett.

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr45147612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amadeus crancker 2007.08.24. 10:53:38

na azért elég merész dolog ezt a 6:3-mal együtt említeni.

Hendrick · http://megbolydult-hollandi.blogspot.com 2007.08.24. 11:29:32

A magyar foci meg van mentve. Gyorsan szentté kell avatni egy második Puskás Ferit és megvan az érdem a következő ötven évre...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.08.24. 14:41:16

off:
bár csak a rezümét láttam, de jó témád volt az otdk-n. grat.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2007.08.25. 14:25:37

Sajnos még a dobogóra se kerültem vele. Majd beleőrültem. Szarért-húgyért ültem végig a díjátadót. :(

Hendrick · http://megbolydult-hollandi.blogspot.com 2007.08.25. 16:45:24

otdk-ról én is tudnék szaftosakat mesélni...

Dean 2007.11.15. 09:46:33

Már nem azért a húsz pezetáért, de így utólag visszanézve kicsit mintha más lenne a szitu...
Várhidit én mindigis kedveltem, mert már a Sport12-n is átjött, hogy van szakmai tudása (ellentétben az edzőként csak lelkes amatőr Nyilasi-félékkel, már elnézést). Ez az ember nem dilettáns, mint a magyar fociéletben a többség, hanem EDZŐ.
Nyilvánvalóan vannak olyan elképzelései, amikkel nem mindenki ért egyet, és esetleg olyan érdekek is meghúzódhatnak a háttérben, amik befolyásolják a keret összeállítását, DE ez az ember mégiscsak szakértő, aki ELSŐSORBAN a magyar focival foglalkozik, és csak érintőlegesen keveri hozzá a "kedvenceit". Ennyit pedig meg tudok neki bocsátani, főleg a magyar foci utóbbi 30 évére visszagondolva.
Nem mondom, hogy kövesd meg, vagy szórj hamut a fejedre, de azért mostanra talán már lehetne finomítani a nézeteiden, nem?

(Az olyan apróságokról nem is beszélve, hogy: "Várhidi is egy év kudarcsorozata után" - még most sincs egy éve, hogy hivatalosan ő a szövkap. Az ideiglenes kinevezése is csak '06 novemberi. Ráadásul az első meccsét meg is nyerte. Nah mindegy.)

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2007.11.17. 06:50:46

Azért ne feledjük, hogy a magyar válogatott azóta jó, mióta a nyáron Várhidi fölé kinevezték a Mészöly-Bicskei-Dunai triumvirátust:)) nagyon örülnék, ha nemsokára írhatnék egy olyan posztot, hogy bocs, kurvára tévedtem ebben a Bajuszhuszárok posztban. Azért várjuk ki a végét:) remélem ma megütjük a moldávokat.
süti beállítások módosítása