Döbbenet. Hibbanat. DJ Bobo elbukott. Kizökkent az idő.

A nemzet csalogánya, 15 millió magyar Rúzsa Magdija (vö. a faszparaszt Hooligans tag beszólásával: „Nem értem, miért nem egy magyar neveztünk” ) ellenben nemhogy bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe, hanem a kilencedik helyen végzett, és emellett a legjobb dalszerzői különdíjat is megkapta az Aprócska bluesért. Szédítő.

Azt mondják, hogy most a lábai előtt hever egész Európa. Hát nem  tudom, sok mindent mondanak (Sowunmi is volt egykor az új Pelé, vagy hogy Magyarország középhatalom), szerintem a Kárpát-medencén kívül különösebben nem érdekel senkit a csaj, de az biztos, hogy már egy hete az ő koszos talpát nyalják a csöcsös lapok vezércikkei. Érik a Playboy-felkérés. No attól mentsen meg az Úr, aki ezt a lánykát eléggé sajátos arcszerkezettel áldotta meg, de kompenzálásként akkora tehetséget kapott, mely a vajdasági süsikkel megdobva elég volt egy Megasztár győzelemhez, amit én bántam, mert nem neki szorítottam. No nem, nem is a Caramelnek, hanem a Torres Daninak. Jól van na, három év tintázás után kissé romlott az ítélőképességem.

Szóval mindentől függetlenül nekem semmi bajom a Rúzsa Magdival, annál inkább a közeggel. Erről a csajról már úgy beszélnek, mintha ő lenne maga Janis Joplin, pedig aztán nagyon nem. Meg hogy mennyire zseniális volt, ahogy az elődöntőben bőrönddel jött elő a Semmiből, hogy Bertolt Brecht is erektált a sírjában, micsoda performansz, már csak az ekhós-szekér hiányzott. Meiner meinung nach a bőröndös-dolog nem volt egy akkora was ist das, hogy ettől mindenki ejakuláljon, mindegy, egyszer belefér. De hogy ezt a bőröndös-jelenetet a döntőben is ugyanúgy előadta, azt nem kellett volna. Legalább lecserélhette volna egy hátizsákra, mégis. Persze van aki szerint ez is jópofa volt, hát persze, láttam én már karón varjút, és Billy Crystalre is van igény, meg a Cini-pornóra is. No hagyjuk. Ne bántsd a magyart, megüt a Zrínyi. Mindenesetre egyértelműen kiemelkedett ebből a fosból, amit Eurovíziós Dalfesztiválnak neveznek. Mert:

„Ez egy elbaszott karnevál,

Ide mindenki csak szarni jár.” (Quimby: Kannibálkarnevál)

Erre a páneurópai kabaréra jelen formájában semmi szükség sincs.

Olyan, mint a kommunizmus: az ötlet jó volt, de szar a megvalósulás, nem kicsit, nagyon.

Mert kérem, ez ép ésszel felfoghatatlan. Noé bárkája, Twin Peaks, vizuális Biblia, hát mi ahhoz, hogy: „Most jön Roger Cicero, a szving németországi helytartója.” Ja, és Lou Bega a mambó királya. Hát ezen behaltam, a holocaust óta a németek legnagyobb bűne volt ez az emberiség ellen, a Modern Talking és a V-2-es picsafüst ehhez képest. Roger Cicero, hihetetlen. Hetven évvel ezelőtt szabadalmaztatta volna a Gestapo, s Göring vele fenyítette volna a lipcsei perben Dimitrovot. No de a többiek is.

Annyit leszögezhetünk, hogy a férfi előadóknál az összenőtt szemöldök volt a legkisebb közös többszörös, a buherság pedig a legnagyobb közös osztó, vagy fordítva, Andorrától Örményországig, bár azért akadtak akkora sármőrök is, mint a Szellő István.

Az írek valami szokásos kelta bohóckodással jöttek. Persze csipázzuk azt, de ezek most a Crystal színvonalát se ütötték meg, pedig nem kell egy Sotomayornak lenni, hogy azt valaki átugorja. Az ukránokra egyszerűen nem találok szavakat, kihullott tőlük a hajam, mintha egy elszabadult volna egy alulmoderált reaktor: katasztrófa, mint amikor a Tango és Cash végén felrobban Peret, akkora környezetszennyezés, az volt ám a Csernobil, őket látva már a No Thanx-kérdést is árnyaltabban kezelem (lásd lentebb: Ezért tényleg nincs köszönet), bocs fiúk. És mégis: az ukránok csak másodikok lettek (Hö, még csak az kellett volna, hogy ők nyerjék meg – erről lásd lentebb: Nagyon ukrán).

A győztes egy borzalmas szerb leszbikus lett, akiről napokkal később kiderült, hogy egy albán nótát plagizált. Ezt a mondatot olvassátok el még egyszer, ízlelgessétek, hát micsoda szürrealitás.

„És Mári szolgálónk, a néma,

Hirtelen hars nótákat dalolt:

Különös,

Különös nyár-éjszaka volt.”

Hát itt lett kilencedik a mi Magdink. Pedig szurkoltam neki, akár az orosz TATU-epigonoknak, az a három apácaruhában vonagló dekoratív csajszi meglehetősen bizsergető volt, hát lovakkal jött a Viszockij. Jobban örültem volna, ha mi is valami ilyesmit küldünk, de ne legyünk telhetetlenek: Szulák Andrea, Charlie és a VIP után Rúzsa Magdika mindenképp felüdülés, még hogyha ez a szűk farmer rajta nem épp a legelőnyösebb, de elvileg ez lényegtelen: „Magdikám, ha az számít, ki milyen zenész, ki milyen tehetség, akkor az pontokban is megmutatkozik.”  - mondá a Gundel Takács Gábor; az Igazgató Úrtól biztos kapott valami fülest. Hát persze. Egyébként ez sose számított.

A nemzetek voksai tisztán kiszámíthatók. Történelem meg geopolitika meg gazdaságföldrajz. Nem Presser dönt, no.

Az örmények a görögökre szavaztak, mert azok is utálják a törököket, mert azok így örményeket irtottak, nem is keveset, ez volt anno az a genocídium, ugye. A törökök viszont az örmény hulladékra szavaztak, hogy bebizonyítsák, hé, aljas rágalom az, hogy ők örményeket gyilkoltak, mert ők aztán szeretik azokat. A skandinávok összetartottak. A posztszovjet-államok megosztottak voltak, ezért nem nyertek sem az ukránok, sem az oroszok. A posztjugoszláv államok viszont a szerb leszbikusra voksoltak, mert hiába  a néhai polgárháború, utálják egymást, de nem annyira, mint másokat. Ez ám a mégis-szolidaritás. Minden délszláv azt hiszi, akkora farka van, hogy egész Európát beteríti. A németekre ellenben a kutya sem szavazott: az a fránya második világháború. És így tovább. Ránk szavaztak a vajdaságiak, meg az erdélyiek. A kárpátaljaiak is biztos szavaztak volna, de nincs telefonjuk. Nagyjából így lettünk a kilencedikek.

Szóval az előadás rohadtul nem számít. Úgyhogy igazuk van azoknak, akik szerint legközelebb a produkciókat ki is hagyhatnánk, egyszerűen csak in medias res, azonnal lehetne sms-t küldeni, hogy ezeket szeressük, amazokat utáljuk, mert 300 éve kibasztak velünk. És így tovább.

Nem kell ezt tovább ragozni. Különben is, mennem kell Kiscsillagra.

Csak az a szegény DJ Bobo. Sic transit gloria mundi.

(megjegyzés: a ’Rúzsa Magdi koszos talpa’ nem valami xenofób kifakadás, hanem arról van szó, hogy aki mezítláb mászkál, annak óhatatlanul koszos lesz a talpa. Ennyi az egész.)