„Pont olyan ez a családi háború, mint a politikai. Mindenki azt állítja, hogy a legjobbat akarja, pedig elég lenne a jó is.” (János)

Sokszor fogják rám, hogy illúziók rabja vagyok, ezért, hogy szippantsak egy kis valóságot, kedd este megnéztem az Életképek teleregény századik epizódját az m1-en, úgyis annyit reklámozták. Öreg hiba volt, mondhatni kurva nagy tévedés. Pedig én szeretek döglött dolgokat melengetni a keblemen.

Már az se tetszik, ha egy versből elmaradnak a rímek, az ütős képek, a ritmus, mert az már nem vers, hanem derékbetört próza, csak körül kell nézni, de hogy egy tévésorozatból programszerűen elhagyják az érdekes párbeszédeket, jellemeket és úgy általában a Történetet, az nem az abszurditás csúcsa, hanem egyszerűen szar, és a mozgásszínháznál is sötétebb evolúciós zsákutca, ahol már csak a leütést várom. De az sincs, csak a lassú, fulladásos halál vagy a disszidálás.

Horváth Ádám, ez az „óriás alkotó zseni, nagy építő szellem”, a magyar televíziózás pápája  komponálja az Életképeket, aki a Szomszédokkal már megcsinálta a maga évtizedes isteni színjátékát, de úgy látszik, van mondanivalója a harmadik évezredben is, nem is tudja visszafojtani, a baj az, hogy már elbeszélni sem - és mindjárt átvedlek bagót rágó K. Havas Gézává. A Szomszédok még olyan, mint a Biblia, mindenre van benne valami kis szentencia, akció, napokat tudnék eltölteni régi epizódtöredékeket youtube-on nézegetve, annyira bűbájosan béna. De az Életképek oly steril, ha paródiát kéne róla írni, kénytelen lennék egy üres lapot beadni, sakkot ad mindennek és úgy vagyok vele, mint amikor Tálos Andris barátom először látott zsiráfot, hát mi az isten ez?

Rágondolni se merek, Horváth Ádám milyen mocskos szexvideóval zsarolhatta Rudi Zoltánt és Szinetár Miklóst, hogy ez a közpénzes teleregény száz részen át műsoron maradhatott. Egyáltalán létezett Horváth Ádám előtt az a szó, hogy ’teleregény’? Mindenesetre a Word még most is aláhúzza. Talán azért, mert a nagy ember mindig megelőzi korát, bár Horváth Ádámot és a progressziót együtt emlegetni már a radikális mellérendelés fogalmán is túlmutat, messze a világűrbe.

Mondhatják, hogy aljas vagyok, kegyetlen kis szemétláda, mert csak egy rész alapján húzom le az egész sagát, holott született kegyosztó vagyok, de mikor tegyék oda magukat, ha nem a századik részen? Az ember azt várná, hogy a szteroidba mártott Szikszai Etus most megmutatja a foga fehérjét, vért isznak adrenalinnal, csak azért is lássa világ, hogy nem kell a szórakoztatáshoz nyugati gyilok, csöcsök, dugás meg jópofa néger, ehhez képest…volt egy aranyeres bakiparádé, amiért mindig csak csöndes megvetés járhat. - Életem egy jelzőket nem is igénylő pillanatában megnéztem már az első részek egyikét, és az is ugyanilyen volt. Tessék. De egyébként is megbocsájthatatlan, ha egy sorozatepizódból nem derül ki semmi sem.

Lapozzuk vissza, mit is nyilatkozott erről az értékközvetítő izéről Horváth Ádám mester:

„Jó esetben valamennyien családban élünk. Abban is nevelkedtünk fel, abban lettünk felnőttek, családalapítók, új generációk nevelői. A család ma is a társadalmi élet legfontosabb alkotóeleme (! - Cs. P.). De ahogy a társadalom folyamatosan mozog, változik, alakul, ugyanúgy gomolyognak az események a családokban is. Közös örömök, bánatok, meglepetések, tragédiák és katasztrófák vesznek körül mindannyiunkat életünk folyamán. Ilyen családokról szól az Életképek címen most induló sorozatműsor.”

Hú bazmeg. Ahogy a társadalom mozog, gondolom itt a tektonika, a gázkitörések, meg a fortyogó vulkánok, és már látom Thomas Mannt a planetáriumban. Hát ez lenne a koncepció.

Ehhez képest az Életképek randomgenerált jelenetek füzére, ahol a jól ismert/kiismert színészek erőltetett jelenetekben elbeszélnek egymás mellett a munkáról, a szeretetről, a tanulásról, a füstölt sprotniról, és úgy általában az életről, vagy amit Horváth Ádám annak hisz. Egymást követik az önfarkukba harapó buddhista bölcselkedések. A tej is megalszik a szájukban, nemhogy röptében basszák meg a legyet.

Egyedül csak itt kerülhetne képernyőre a pókhálós Csűrös Karola a korpás papucsával, akit mindig bizonytalan mentális státuszúnak hittem, na jó, konkrétan a napóleon konyakon és az eszelősségen kívül sose láttam semmi mást a szemében. De ezt jóindulattal tudjuk be a parádés színészvezetésnek, mert az író-rendező olyan mondatokat ad színészei szájába, ami egy Garas Dezső esetében egyenlő a hűtlen kezeléssel. Kíváncsi vagyok, mennyit fizetnek neki, hogy nevét adja ehhez a, hát ehhez, és ezt a gonoszkodást nem lehet elégszer ellőni. Kevésbé lenne megalázó, ha gulyásért állna sorba a Blahán. De a legrosszabb, mikor Horváth Ádám az általa elképzelt szlengben beszélteti a "tinédzsereket". Hemzsegnek az olyan überlaza szavak, mint a fater, a buli, meg a fater, ja és a tinédzsert ki ne felejtsem. És mindenki hozzáteszi, hogy speciel.

Életképek? Semmi életszag nincs, ellenben minden figura lenyelt egy másfélméteres wunderbaumot, szóval van egy kis életdeficit. Kiborult a természetazonos aroma, összecsomósodott a fűrészporral, és torkomon akadt a gombóc. Némileg fanyar szájízzel figyelem ezt, mondhatnók egy Horváth Ádám-kậrậktẹr jellemző fordulatával.

Apropó, hol van egy cigány? Speciel. 

De nem az a baj, hogy ez a hiperrealista pszeudo-valóság akkor se állja meg a helyét, ha belefalazzuk Kőműves Kelemennét, hanem hogy dögunalmas, mindennél unalmasabb, meghalt mellettem a mosómedve. Talán elnézném lónyugtatózva egy szanatóriumban, de akkor már megtenné egy akvárium is pontyokkal. Presszóban randevúzgatás, kutyasétáltatás a városligetben, a sok buli miatt nem sikerült a vizsga, meg a hosszú haj és a trappernadrág (értsd: farmer). Szemtelenség. Jánosnak elfárad a szeme a lámpafényben. Gáncstalan lovag. Szürke emberek. Kullancs. De mégse. Ennyi. A társalgási zsebkönyv innen nézve egy pszichotriller, Korda György dühöngő őrült. És még csak nem is okoskodnak a délszláv háborúról. 

„- Nekem mostanáig nem jutott arra, hogy autót vegyek, ezért még motorkerékpáron járok munkába.

- Nem tehetek róla, de sokak véleménye alapján magam is majdnem azt vallom, hogy a motorkerékpár igen veszélyes közlekedési eszköz.

- Kétségtelenül megfontoltnak és körültekintőnek kell lennie a motorvezetőnek, hogy baj ne érje. Aki azonban elővigyázatosan vezet, és nem tekinti versenypályának az úttestet, az mindenkor hálával gondolhat egy-egy jó motorkerékpár-gyártmányra.

- Valóban.”

Gyerekként a Képújságot, azt untam ennyire. Kétpercenként odafordultam a Milánhoz: te tudtad, hogy homokos a Kulka?

Persze Csucsu, ezt mindenki tudta.

És ezen rugóztam, mikor a föld csak soványan jutalmazza az őrségi ember vetőmagját. Pedig olyan jól indult a napom, és végre szartam is. Ha már életkép.