DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csucsu - REFLUX

Kéz- és lábtörést!

2008. március 22. - csunderlik.péter

Jajj, ez a zaklatott időjárás mindenkit megbolondít.

Valakinek megfájdul a feje, térdkalácsa, és kissé ingerültebb. Másokat levertség sújt, Szellő István szájából se úgy gördül ki a röneszánsz meg az erbász (AIRBUS), ahogy azt megszoktuk, és hát a feledékenység, hisz minap én is nyitott sliccel mentem be a Gyerekkönyvtárba, aztán majdnem kihajítottak. Egy józsefvárosi középiskolás (L. Zoltán, 16) pedig megrúgta és csővel ütlegelte a vénember fizikatanárt, a "te nekem ne merjél rossz jegyet adni bazdmeg" szofisztikált invokációt követve, míg mások a mobiljukkal kamerázták. Kedves Zoltán biztos elfelejtette bevenni a Béres Antifrontot, és azért volt feszült, mint sokan mások. Ha! Bolond idők. A klímaváltozás.

És itt az asztalra csapok, hogy a kurva életbe, és nem látok a dühtől, noha én egy magamban is elmatchboxozó békés filosz vagyok, nem pedig egy ilyenre hazatérő veterán, kinek barátai arccal a sárban haltak meg Vietnámban. Ezekért? Ezekért?

Nem mondom, régen én is csináltam sok szemtelenséget napköziben, és ha belegondolok, hogy egykor vagánynak tartottam, ha pufit ettem énekórán, akkor ég is a pofám, de az ilyen kamerázott tanárverésekre kinyílik a bicska a zsebemben. Nem érdekel, ha ez a fizikatanár amúgy egy fatestápolóval fenyegetőző autokrata barom volt. Akkor is.  Bár az olyan tanárokkal általában nem is mernek állatkodni a hiperaktív tinédzserek, annál inkább a franciskánus lelkületű jámbor galambetetőkkel. Hú de bátrak, hogy szúrnák szemükbe, tüdejükbe az érdemrendet.

És egyre több ilyen felvétel kerül napvilágra, ahol valaki a mobiljával veszi, amint kikészítenek egy tanárt, vagy éppen egy alsós leragasztott szemüvegest, miközben kacagnak a kis pondrók, aztán megy a youtube-ra, hogy a világ lássa kincsemet. Valamit tenni kell.

Mert kit érdekel az időjárás, meg hogy közben biztos felnőtt az a nemzedék,  kit megmérgezett a sok E-adalékanyagos túrócsoki,  meg a tévében a kirakat-szociálpedagógus elmondja a vulgárliberális maszlagot, hogy ezek a fiatalok valójában csak a környezetük áldozatai, a szociális háttér, és a rengeteg deviancia. Borzalom. És hogy a Blaha Lujza téren késelő kölköt se sintértelepre kéne vinni, hanem inkább egy baptista családnak adni, ahol szeretetre és gyengédségre lel, és akkor megbékél a világgal. Igen? Akkor miért nem tetszik Ön befogadni? Hisz akkora nevelésszakértő! Ja, hogy az már büdös. Inkább töröljük el a tornasort, hátha csak az frusztrálja a kamaszokat.

Szóval ne jöjjenek azzal, hogy jajj, ezek sérült gyerekek. Mert vannak olyan sérültek, akik csak magukat vagdossák, vagy elvonulnak a lépcsőházba szipuzni, mások kannásbort isznak, verseket írnak, és azon keseregnek, hogy senki se érti meg a zseniális vízióikat, és ezért még többet isznak, egyes kamaszlányok pedig még a szeméttelepi kutyákkal is összefekszenek. De nem károsítják meg a környezetüket, nem vernek másokat, nem úgy, mint ezek. Mert ezek ilyenek. És ha most L. Zoltán tanárt ütlegel, ha rossz jegyet kap, akkor később ki tudja mit tesz, ha mustár helyett majonézt kap a hamburgerre. Meg kéne előzni. Valami jó leckét adni, nem intőt, vagy hogy összehívják az értekezletet és fegyelmit indítanak, mert azok semmit se érnek. Semmit. Azt meg végképp hagyjuk, hogy pszichológushoz küldjük a TB költségére, mert úgyis csak flegmázni fog a faszagyerek. A családsegítőkkel is kíméljenek, akik annyira langyosak, mint Oli úr a Szomszédokból. Van más opció.

Fiatalember! Igen? Imponálni akar a háttérben kacarászó patacipős lányoknak, hogy még egy idős tanárt is ütlegel, annyira vagány? Meglátjuk, mennyire tetszik majd a csajoknak, ha hat hónapra tolószékbe küldjük, mert kezét, lábát eltörjük, aztán megetetjük magával azt a kamerás mobilját, de előtte még tükrözünk vele végbelet. Egy-két vállalkozó olcsón megtenné. (Persze csak tisztán átlátható közbeszerzési pályázat után alkalmazza őket a magyar állam, mert rendes ország vagyunk.) Az ifiuraknak jót tesz majd az a kis féléves kényszerpihenő, és akkor majd tényleg kiderül, a mutatvány annyira megtetszett-e a sötét osztálytársnőknek, hogy kitartóan ápolják őket, vagy inkább lelépnek mással a diszkóba. Egy-egy ilyen demonstratív büntetés után azt hiszem radikálisan csökkenne a rossz jegyért kiosztott tanárverések száma.

És mielőtt valaki aggályoskodna kezdene, hogy ez esetleg valami erőszakspirált indítana el, mert aztán a parkolópályára tett srác barátai, rokonai az éjszaka leple alatt állnának bosszút a korábban megvert, jelentő tanáron, szögezzük le: nem, nem. Megtennénk mindent, hogy ezt elkerüljük.
 

A vagány fiú száját ugyanis nem vernénk szét, hogy hangosan tudjon imádkozni: még véletlenül se legyen baja a tanárnak, mert aztán őt borítjuk ki a tolószékből, és rajta verjük le megint, még jobban, ha valami történne a pedagógussal, és csak egy kicsit is fennáll a bosszú gyanúja. Azt pedig nyugodt lelkiismerettel vélelmezhetjük.

Ahhoz, hogy szabadok legyünk, nyugodtan élhessünk, meg kell védeni magunkat az ilyen kis állatoktól, mielőtt még igazán kifejlődnek, és igazán terrorizálni kezdenek. A szúnyogokat is még lárva korukban kezdi irtani a sárga helikopter. Ahhoz képest ez még mindig toleráns, mert ha még idejében kapnak egy ilyen leckét a középiskolások, és ha a tolószékben átértékelik tettüket, akkor még mindig  rendes emberek lehetnek, miután felépülnek. A szúnyogoknak nincs meg ez az esély, hát élni kéne vele. Mert én liberálisan gondolkodom, és még esélyeket is adok az embereknek, az ilyen, izé, L. Zoltánoknak. Bízok bennük, nem kell ide agyátprogramozás, mint a Gépnarancsban.

Csak egy kiadós verés, amiből tanulnak, ha már az iskolában nem akaródzik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

*Közben már a Kurucinfón is idézték ezt az írást, ami tudjuk milyen referencia. Hát felhívom a figyelmet, hogy én LIBERÁLIS embernek tartom magam, sose érdekelt senkinek se a bőrszíne, vallása, szexuális hovatartozása, az, hogy kire szavaz. Csak az, hogy legyen rendes ember, akire számítani lehet! Ebben a cikkben nincs cigányozás, rasszista kijelentés. Arról szól, hogy az ilyen kis szemeteket (akárki gyereke) meg kell büntetni, hogy legközelebb ne forduljon meg a fejükben, hogy iskolatársaikat, tanáraikat verjék, terrorizálják. A hat hónap tolószék nyilvánvalóan költői túlzás, a csucsu-életmű tele van ilyenekkel, meg cinikussággal, iróniával, hatásvadász fordulatokkal. Én szabadelvű vagyok, de már kisfiúként olyan mérges lettem, ha a tévében azt láttam, hogy a gyengébbet bántják, hogy a keményfiúk elveszik a kissrác táskáját, meg lehúzzák a vécén az aranyhalát, hogy csak na. Szóval nem most bolondultam meg. A szabadságot meg kell védeni. A homoszexuálisok is csak akkor vonulhatnak az utcán tolljelmezben (ha ez kell nekik, ám legyen! nyugodtan! - legfeljebb megírjuk, hogy milyen gyomorforgató), ha kemény fellépéssel  megakadályozzuk, hogy mások tojással, kővel dobálják, megverjék őket, csak mert nem tetszik nekik. Csak rendben lehetnek szabadok az emberek.

Bookmark and Share

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr30391650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Öreg csótány 2008.03.22. 08:53:42

Akár én is írhattam volna. Az utolsó betűig egyetértek. STOP! A kurva életbe, talán még lehet! Szeretném az illetékesek véleményét is hallani! Fodor, Magyar, Hiller és a többiek! Amit nem tilos, azt szabad? Basszátok meg a libereóalizmusotokat, és nézzétek meg az Abigél című filmet! Olvasni úgyis csak a Blikket olvassátok! Ide jutott ez a kurvaország! Nesze bazmeg bolognai rendszer! Az ilyeneknek kell a zéró tolerancia! Egy ilyen büdös patkánynak-meg a az osztályban röhögő többi görénynek is-nem fegyelmi tárgyalás kell, hanem egy életre szóló kurva nagy verés, kéz és lábtörés. A vascsővel beleverni abba a szemét agyába, hogy ELÉG VOLT!!!

herr 2008.03.22. 09:12:02

ez mekkora egy maszlag.

ez nem a fasza csucsuka. Ezt akár én is írhattam volna.

zzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz

gyuzsu · http://www.iskola.freeblog.hu 2008.03.22. 11:29:15

Az indulat kissé viharos, abban sem hiszek, hogy az agresszió ilyetén formája visz valamire, DE! meg kell állítani ezt,nagyon hamar, mert különben akkora gáz lesz, mint ide Lacháza!
Az biztos, hogy kőkeményen hatátrokat kell szabni, kőkeményen következményeket kell tapasztalnia annak a generációnak, aemylik ezt még sose tapasztalta, mert "a gyerekért/gyereknek mindent" szemléletben nőtt fel, amit aztán még a média "mert TE megérdemled" sugallata még jól fel is tuningolt.
Énsulimban volt egy ilyes, leírtam "büntetés" címmel. Érdekesek a kommentek...

"Horthy-fasiszta" 2008.03.22. 11:32:25

Húha, csak úgy süt belőled a Magyar Gárda szellemisége! Bár ők eleddig csak vonulásokkal "félemlítettek meg" (vagy nem) gaz kolompárokat, míg te tettlegességig is fajulnál... Ez már döfi!;)

Egyéb iránt a czikked súlyos hiátussal küzd, már ha jól sejtem, és láttad L. Zoltán igazgatónőjének nyilatkozatát is. Szerintem az még a kis patkány viselkedésénél is sokkalta borzasztóbb, mondhatni bekaphatná a gibbonfaszt.

travis 2008.03.22. 11:46:15

"Húha, csak úgy süt belőled a Magyar Gárda szellemisége"

Ez bizony tényleg az! A problémám, hogy az iróniának jelét sem látom az irásodban.
Valamit mindenképp tenni kell, de aki az erőszak eszközéhez nyúl, az alkalmatlan a probléma kezelésére. Ilyen mentalitással remélem sosem fogsz pedagógiai pályára állni, Cs, semmilyen szinten.

Ezeknek a gyerekeknek átnevelés kell, és nem kéz-, és lábtörés. Táborok (nem olyan!), klubok, feladatok, CÉLOK!
Úgy tudom, az említett kölyök színitanodába is jár. Ezen a végén már meg lehetne fogni a problémát. Csak valakinek foglalkozni kéne vele. A lényeg, hogy ezeket a problémákat egyedi szinten kell kezelni.

Kéz-, és lábtörés, az, bazmeg!

jozo 2008.03.22. 11:46:33

aki ezt olvassa és csak az jut eszébe: jajj, fasiszták, nácik, rasszisták, annak ajánlok egy hossszabb túrát, pl Borsodba...

SireMe 2008.03.22. 11:46:47

Nem rossz, bár kissé csapong, és átgondolatlan. Kicsit megszűrve és letisztítva élvezhetőbb poszt lenne. de ne mondd nekem hogy csak pufit ettél Pálmai óráin...:->

gabest1 2008.03.22. 11:48:46

félig bírtam elolvasni, kettes alá

Brindizi 2008.03.22. 11:52:26

Két dolog miatt nem működik az erős büntetés:
1) a tetteket az érzelemek irányítják, nem a ráció
(legalábbis a ráció csak sokkal kisebb súllyal hat)
2) Egy kutyát sem lehet pisztollyal sakkban tartani. Azaz hülye embert a büntetés nem zavar.

Nem az erős büntetés tart vissza, hanem az, amit nincs esély megúszni, mégha kicsi is.

Brindizi 2008.03.22. 11:56:29

Csucsuka, minél hosszabban fogalmazol, annál inkább elvész a mondanivaló a sok szöveg közt.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2008.03.22. 11:56:44

A mi tanárunk bőven adott tokost + néha 1-2 talist is meki visszuadumáló diáknak. A tnaárúr igazi kurióum volt mert ez olyan 8 -éve vlt amikor ez már riktaság volt. Nálla mindig csend és fegyelem volt de szerettük is mert nagyon jó fej volt. Aki viszont rendbontott az száímthatott a megorlásra...

Én is egyíetzértek ezzel... A túlzott meidnentmegengedés csak idevezet... Az ember végül beledöglik a határtalan szabadságba. Korlázotásra mindig szügség lessz...

ravens01 2008.03.22. 11:57:23

travis, ja, tábor (nem olyan). Előbb alapanyagot kell belőle gyúrni. És az a hülye liberális duma, ami a mai pedagógiában dívik (majd eldönti ő 18 évesen, h fiú-e vagy lány akar lenne), alkalmatlan bárminemű átnevelésre. Amíg alapkategóriákat nem fogad el (egymás tisztelete, stb.) sddig ezt meg kell tanítani neki - ha kell egy pár atyai nyaklevessel is.

"Horthy-fasiszta" 2008.03.22. 12:04:07

travisnek tök igaza van, a srácot be kéne ajánlani Alföldi Robinál, ő úgy is szereti az erőtől duzzadó fiatal titánokat.

Egyébként meg:

index.hu/politika/kulfold/szib0117/

Árpi 2008.03.22. 12:05:54

Régen rossz, amikor ezt a középiskolában akarja valaki megállítani. Lehet okoskodni, hogy kit kellene jól megverni, de nem itt kezdődik a dolog. Olyan ez, mintha azt akarnád, hogy úgy előzöd meg a gyalogos elgázolását, hogy az utolsó pillanatban Supermanként megállítod a mozdonyt. Amikor az a kölyök a sínen van, már cseszheted!
Amikor általános iskolában a tanárok szó nélkül hagynak olyan apró attrocitásokat, hogy Pistike meg Józsika a Ferike táskáján ugrál, összetörve benne mindent, akkor dől el a dolog végérvényesen és visszavonhatatlanul.
Azt sajnos el kell fogadnunk, hogy a családi háttér nem lehet mindenkinél megfelelő. De az iskolának az egyik feladata az is lenne, hogy ezeket a különbségeket csökkentse (és nem a jobbak lehúzásával). A tanárok viszont legtöbben úgy gondolják, hogy ez nem az ő dolguk. Pedig a 7-8 éves Pistit meg Józsit még pár határozott szóval a jó irányba lehetne fordítani.
Úgyhogy lehet szidni a minisztert,meg a liberalizmust, csak ezeknek a fentiekhez semmi köze! Ehhez a töketlen és kontraszelektált pedagógustársadalomnak van egyedül köze, amely 60 éve hígul. Tisztelet a kivételnek, de legalább 60%-ukra semmilyen korú gyereket nem lenne szabad bízni.
Persze mindez csak a 16 évesek között derül ki. De a 6 éveseknél romlik el.

Leonard Zelig 2008.03.22. 12:06:03

+ kéz és lábtörést a graffitizőknek is, insallah

Brindizi 2008.03.22. 12:06:21

Travis, elvileg igazad van, csak a társadalom erőforrásai végesek. Ezért javasolnak a többiek Oocsóbb, gyorsabb és hatékonyabb alternatívákat.

Uracska 2008.03.22. 12:10:06

Ezt a kis patkányt csak veréssel lehetne megregulázni.Az ilyen pondrókra semmilyen hatással nincs a nevelés.Méghogy színitanodába jár.Max nézni a lányokat.Jómagam egy gumislaggal verném úgy,hogy összeszarja magát.Undorító kis féreg.

Brindizi 2008.03.22. 12:11:17

Travis, már mint úgy lenne igazad, ha azt a bizonyos odafigyelést és nevelést már 5-6 éves korban kezdenék. Középiskolában régen késő.

én 2008.03.22. 12:12:40

Uracska, olvasd el Brindizi 11:52:26 hozzászólását.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.22. 12:13:02

Travis cimbora, tudod, mennyire szabadelvű vagyok. De ha egy gyerek 16 évesen idős emberekre támad, ott már valami nagyon kemény lecke kell.
Ezzel pedig egyet értek: "Ehhez a töketlen és kontraszelektált pedagógustársadalomnak van egyedül köze, amely 60 éve hígul. Tisztelet a kivételnek, de legalább 60%-ukra semmilyen korú gyereket nem lenne szabad bízni.
Persze mindez csak a 16 évesek között derül ki. De a 6 éveseknél romlik el."

"Horthy-fasiszta" 2008.03.22. 12:17:21

Árpinak ebben teljesen igazat kell adjak. A pedagógus szakma elnőiesedése mármár tarthatatlan, de a presztizsnövekedést jelenleg csak pénzzel lehetne megoldani, ami viszont nincs.

Ámbátor én több olyan pedagógust ismerek, akikben igenis működik a hivatástudat, viszont a hatékony neveléshez nincsenek meg az eszközeik. Gondoljunk csak bele, mi történt volna a tegnapi fizikatanárral, ha visszaüt...

Az én osztályfönökömnek anno az egyébként meglehetősen szemtelen csemeték megregulázásához elég volt az is, hogy minden órára magával hozta az acélgolyóban végződő sétapálcáját, használnia nem is kellett soha.:)

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.22. 12:17:58

És Brindizihez is csatlakozom: "Travis, már mint úgy lenne igazad, ha azt a bizonyos odafigyelést és nevelést már 5-6 éves korban kezdenék. Középiskolában régen késő."

tiszta fehér 2008.03.22. 12:18:41

Ha Lakatos Zolikának az osztálytársai előtt rúgnák ki az összes fogát csúnya feketeruhás bácsik, majd ugyanezt tennék a szüleivel a város főterén, annak több haszna lenne, mint az összes naplopó pszihomókusnak, ombudsmannak és felzárkóztató programnak összeadva és négyzetre emelve! Ráadásul ez még pénzbe sem kerülne az államnak, hiszen minden jóérzésű, egészséges magyar ember ingyen elvállalná. Sőt, én még fizetni is hajlandó lennék a lehetőségért.

butcher 2008.03.22. 12:19:28

Lehet pofázni, de szerintem mindekinek volt dolga vén hülye begyöpösödött tanárral már, aki csak kedvtelésből buktat diákokat.

Megérdemelte, nagyon helyes. Itt az ideje hogy a tanárok is észrevegyék hogy már nem szocializmus van ahol ők az úrak...

cica 2008.03.22. 12:20:00

tévedtek,az általános iskolában nem lehet megállítani az agresszivitást,sőt,már az oviban sem.mert a gyerek jogai sérthetetlenek,és a szülő jogai is.A pedagógus pedig örül,ha a nap végen épségben hazaadott mindenkit.Konkrétan:ha az oviban egy gyerek rendszeresen veri a többit,egyetelen látszólag megengedett módszer van.Kiemelni a többiek közül,és csak vele foglalkozni.De mi van a többi 25-tel?a verekedőre nem lehet keményen rászólni,rákiabálni,kiállítani a játékból...mert neki joga van a játékhoz.Hogy a gyengébbeknek is,az senkit se érdekel.Véleményem szerint létre kellene hozni már ilyen kis korban is valami intézményt,ahol az agresszív gyerekekkel és családjukkal háromszoros fizetésért ,jó pedagógusok,pszichológusok stb.formálnák a gyerekeket,amíg lehet.Egy kamaszt már csak különleges módszerekkel lehet rádöbbenteni a tettei súlyára.Pl.külföldön a túlélő túrára viszik a deviáns gyereket,ahol nomád körülmények között magának bizonyíthatja,hogy tényleg olyan fasza gyerek,vagy csak pofázik,és a gyengébbekkel bátor.

tomtom 2008.03.22. 12:21:04

Csucsuka veszélyes fajta. Veszélyes, hiszen féligazságaival sokakat megtéveszt a mai Magyarországon. Hiszen igaz az, hogy tényleg TENNI kell az elharapózó erőszak ellen - akár diákokról, akár körúti gyújtogató, garázdálkodó árpádsávosokról van szó. Javasolt megoldásai azonban egy korábbi korra hajazó, totálfasiszta és szintén erőszakra alapozó megoldások. Példa viszont persze van ezekre a megoldásokra. 1933 vagy akár 1944. Hiszen azokban az években is RENDET kellett csinálni. Azokkal az eszközökkel, azzal a szemlélettel, amit ő javall. Tényleg ezt akarjuk?!?

tomtom 2008.03.22. 12:24:09

Cica!
Teljesen - azaz majdnem teljesen - egyetértek a véleményeddel!!

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.22. 12:25:30

no nácizzál engem. Ajánlom figyelmedbe az Usztics Mátyásos, Magyar Gárdás cikkeimet.

Én nem faji alapon közelítem meg a kérdést, nem cigányozom, stb. Hanem, hogy aki másokat inzultál, terrorizál, azt meg kell büntetni, hogy legközelebb kétszer is meggondolja. Ennyi.

mechorang 2008.03.22. 12:26:57

az ilyen patkányt aki ezt műveli egy idős emberrel, nem lehet nevelni.
nem hiszem hogy ti magatok elhiszitek, hogy majd megérti amit tett, és majd megváltozik.
lófaszt!
csak rosszabb lesz!
remélem majd anyátok és gyerekeitek lesznek leendő áldozatai között!
az ilyen férgeknek kő kell a nyakukba, azt csobb!!!
a tanárok szidalmazásáról meg annyit, hogy egy tanár semmit sem tud csinálni ha gyereket otthon nem nevelik.
csoda hogy még valaki elmegy dolgozni egy 8.kerületi iskolába.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.22. 12:27:55

ne nácizzál engem Tomtom, azt akartam:)

Cica! ja, jót írtál.

"Horthy-fasiszta" 2008.03.22. 12:29:17

tomtom, hogy a búbánatba kevered ide 1944-et?

Ekkor egy csökkenő népszerűségű, idegen szuronyok által hatalomba emelt párthoz csapódó politikai kalandorok/bűnözők tartották terrorban az ország lakosságát, míg mondjuk 1926-ban köztiszteletben álló középpolgári lakásban élő bajszos urak körmösökkel tanították tiszteletre a szemtelen kölyköket.

Az utóbbit visszasírom, nyílván.

ChGeri 2008.03.22. 12:29:29

Az összes ilyen takony szar bűtöző tetvet ott helyban agyon kéne verni. A "sérült" meg nemtudommilyen hiperaktív gyereknek meg egy egy baszottnagy pofás kéne, amikor nem bírnak magukkal. A "dyslexiás" kölyköket pedig le kéne nyomni egy székbe, és meg kéne tanítani írni-olvasni. Amikor én voltam iskolás, egy 28-fős osztályban egyetlen ilyen gyerek volt, ma meg egy húszfős osztályban minimum 3, de inkább 5. A "szakértőknek" fingjuk sincs, mi az a dyslexia. A suliban, ahol tanár voltam (igen, az voltam), a hivatalos dyslexiás gyerek(ek) tudtak olvashatóan írni. Volt egy lány a 8-adikban, aki gombostűfejnyi betűkkel, a sorokat össze-vissza keverve, toldalékolás és minden különösebb értelem nélkül "írt". Na, ő a dyslex, nem más. Bazzeg.

hhh. 2008.03.22. 12:31:31

tomtom, hamár elkezted,
akkor 1945-ben, 47-ben, 56-ban, utána folyamatosan, majd 2006-ban is rendet kellett csinálni.
meg előtte is kellett.
célzott likvidálás meg más, "demokratikus" országokban is dívik. akkor nálunk miért ne lehetne?

cica 2008.03.22. 12:31:37

Beszéltetek már olyan szülővel akinek a gyerekét az iskolában vagy környékén gyerekek megtámadták?Hasonló indulattal és még több vért kívánva beszél,bár tudja,hogy senki nem fogja megbüntetni a verekedő,lopós...stb. gyereket.Mert szegény támadó hátrányos helyzetű,iskolából ki nem tiltható-úgysem veszi át egy intézmény se.És ilyenkor az ember fogja magát és mint a tanár bácsi elmegy,vagy elviszi a gyerekét egy másik suliba.Ilyen élmények alapján én nem tartom borzalmasnak Csucsuka írását.

Móni 2008.03.22. 12:33:49

Szerintem egyáltalán nem megoldás agresszióra agresszióval válaszolni. Mert mi ebből a hosszútávú tanulság? Ha elég befolyásos meg "izmos" vagy, akkor a "kisebbeket" simán elintézheted! Szerintem emberségre, meg toleranciára kéne nevelni azokat a suhancokat, akik ennyire nem tudják, és nem is akarják kontrolálni magaukat, és ennyire nincsennek tisztában a társadalmi normákkal! Mert igaz, hogy lány létemre én is megvertem volna 1-2 tanárt, mert "hogy képzeli", hogy nekem ezt vagy azt a kegyet adta, de a szüleim, meg a családom úgy nevelt, hogy tudjam, hogy nem ez a megoldás!
A tanárokról meg annyit, hogy szerintem akik ennyi pénzért hajlandóak tanítani, azokban általában elég nagy a küldetéstudat! Mert anélkül nem dolgoznának szarért-hugyért, hanem elmennének ácsnak, meg fodrásznak!

Aszi 2008.03.22. 12:33:59

Agresszióval az agresszió ellen, erőszakkal az erőszak ellen, gratulálok. A poszt írója semmivel sem különb a tanárverő diáknál. A helyeslő kommentelők meg még kevésbé. Erről ennyit.

N.Hajni 2008.03.22. 12:35:07

Az agresszió csak agressziót szül!!!Szerintem is más irányba kell terelni a figyelmét PL:Valamilyen kemény sportot végeztetni vele,amitől úgy kimerül,hogy se kedve,se energiája ne legyen kötözködni a tanárokkal.

elképeszto 2008.03.22. 12:36:14

butcher 2008.03.22. 12:19:28

uramisten h te mennyire hülye vagy.
remélem akkor is ezt gondolnád ha a te apád lenne az akit egy szarházi kis 15 éves aki még egy egyeneset szarni se tudott az életében "megleckéztetne"...

a gyereknek 2 kezét eltörni oszt minden mehet tovább, nem ettől van valahol demokrácia vagy nincs...(lásd USA ahol a zsaruk cseppet keményebbek mint itthon...)

manager 2008.03.22. 12:44:35

Megoldást azt nem talált senki.

Mégi smit vártok a kölyköktől, amikor a tévében nézi hogy a "forradalmár" és "szabadsághős" bácsik molotv koktéllalt dobálják az állam rendőrségét.
Neki miért ne lehetne megdádázni a zsarnok tantóbácsit, ha nem mer visszaütni, mint ahogy a rendőrök sem.
A szellemet csak egyszer lehet kiengedni a palackból, visszadugni mint tudjuk a meséből sokkal nehezebb.

Semmi bajom az erőszakkal, az is hasznos dolog, csak nem értem hogy amint a filmen láttuk amikor a tüntető bácsi vascső+betondarabbal eltöri a rendőrök lábát (agyon is üthette volna csak nem sikerült) akkor mi a francért nem lőtték le a ott a helyszinen. próbálnád ezt ki Amerikában, egy rendőrrel, szép temetésed lenne, szabadság ide vagy oda.
Így majd lehet sirdogálni amikor a kisfickók einstandolják az autódat, értékeidet, stb és esetleg hogy ne dumálj a rendőröknek kicsit elkötik a nyakadat.
Ez a társadalom megbuggyant.

"Horthy-fasiszta" 2008.03.22. 12:44:49

Agresszió agressziót szül? Magának az államnak a definíciójában is szerepel az, hogy övé a legitim erőszak monopóliuma. A cél az, hogy ezt úgy gyakorolja (és igenis gyakorolja), hogy más ne bitorolhassa azt. Márpedig az iskolában - mint a társadalomnevelés potenciálisan legerősebb bástyájába - igenis helye van az ilyesminek, persze a megfelelő korlátok közt.

GIjoe 2008.03.22. 12:46:58

L. Zoltan egy tetves cigany, EZT persze nem mondja a szello pityu a tv-ben! de azt, hogy fasiszta csocselek azt bezzeg igen!
Es itt nem hiperaktivitasrol vagy mas baromsagrol van szo, hanem kifejezetten, rasszista esetrol cselekedetrol!
Ha utanna jartok a ciganybunozesnek, akkor vilagossa valhat szamotokra, hogy ezek mashogy itelnek meg dolgokat, mas "torvenyek" szerint elnek. Illetve meg az is, hogy azert csinalnak meg szinte barmit szemermetlenul es szemtelenul mert, idezem: "a magyarok hagyjak magukat"
Ebredjetek mar fel a Jo Isten aldja meg! ne vegyetek be minden szar maszlagot amit a rohadt tv-ben lattok!
Az egesz Karpat medenceben mindenki utall minket meg belfolon is nagyon sok belso ellensegunk is van, es mi mit csinalunk? szepen jo pofat vagunk hozza es mondjuk a sok hulyeseget a tv-ben, meg mindent megmagyarazunk. nevetseges....
ja es meg valami a demokracia lovagoknak, a demokracia a tobbsegrol szol, nem a kisebbsegrol. errol ennyit.

Balduin · http://lypeon.freeblog.hu 2008.03.22. 12:48:17

Csucsu, ez egy meglepő írás volt részedről:) Bár egyetértek Veled:)

Lehet, hogy én vagyok nagyon nosztalgikus, de nagyapámék korosztálya sem ment szomszédba egy kis csínytevésért, vagy ld. Pál utcai fiúk iskolai kalandjai. De azért a körmös emléke nagyon benne maradt abban a korosztályban, fegyelemet tanultak, talán nem lenne haszontalan némi szigort visszahozni a rendszerbe.

Mert ha belegondolunk, a gyerekeinket is iskoláztatni szeretnénk, és nem hiszem, hogy a többség ilyen iskolai körülmények között képzeli el a dolgot. Pl. sajnos én alkatilag se vagyok olyan, aki meg tudná védeni magát ilyen szocializáltságú osztálytársak között, fogalmam sincs a gyerekeim milyenek lesznek. És sajnos Pannonhalma csak egy van az országban, bár tudom egyesekben elég erős fenntartás van az egyházi iskolákkal szemben, ugye Csucsu?:)

"Horthy-fasiszta" 2008.03.22. 12:50:10

manager, azért a "forradalmár bácsik" nem a móka kedvéért mentek az utcára, és nem is rendőröket verni. Persze ha a magyar állam olyan amilyen, akkor nem is lehet csodálkozni, hogy az emberek így viszonyulnak hozzá és az intézményeihez egyaránt. Az igazi probléma az, hogy ez a hal tényleg a fejétől bűzlik, viszont az emberek meg csak az uszonyokat kapargathatják - amiket amúgy nem kéne.

hhh. 2008.03.22. 12:50:37

"Semmi bajom az erőszakkal, az is hasznos dolog, csak nem értem hogy amint a filmen láttuk amikor a tüntető bácsi vascső+betondarabbal eltöri a rendőrök lábát (agyon is üthette volna csak nem sikerült) akkor mi a francért nem lőtték le a ott a helyszinen. "

ezt nem láttam....mikor volt? hol?

burt lancaster 2008.03.22. 12:51:07

"Aszi 2008.03.22. 12:33:59
Agresszióval az agresszió ellen, erőszakkal az erőszak ellen, gratulálok. A poszt írója semmivel sem különb a tanárverő diáknál. A helyeslő kommentelők meg még kevésbé. Erről ennyit. "

Gratulálok, ez a "liberális" hozzáállás prototípusa.

2 együttes feltétel:
a.) Nagy humanista eszmék hangoztatása képmutató stílusban
b.) 0 megoldási javaslat a problémára

Amikor én voltam iskolás, időnként elcsattant egy-két füles, plusz a favonalzó is működött nagyüzemben.
Senkinek sem lett komoly baja, viszont rend volt, és ember lett belőlünk.
Sőt továbbmegyek: kedveltük az öregurat, mert egyékként egy nagyon rendes szivar volt.

Ha megnézel egy két menő angol iskolát - amelyek állítólag a világ legjobbjai - ott is fogsz találni a fentihez hasonló jelenségeket.

cica 2008.03.22. 12:52:18

Kedves Csucsukát elítélő kommentelők,kérem a ti megoldásaitokat.Mit tettél,tennél ha a gyerekedet vernék,vagy a munkahelyeden( akár egy boltban is találkozhatsz agresszív kamasszal) neked rontana vagy a feleségednek,anyukádnak...stb,egy még fiatalkorú?Gondolom megsimogatnád,és rögtön azon gondolkodnál,hogy szegény hogy jutott idáig.A cikk szélsőséges indulatokat fogalmaz,de ettől még az igazságot mondja.ma nálunk nincs az intézményekben visszatartó fegyelmező eszköz a padagógus kezében,Én tisztelem azokat az embereket akik tizenéveseket próbálnak tanítani,meg kéne őket védeni,mert lassan nem lesz pedagógus aki bemenne egy középiskolába.Az ejnye,itt már nem elég.

GIjoe 2008.03.22. 12:53:05

manager
te egy seggfej vagy mar ne is haragudj.
tudod vannak emberek aki szeretik a hazajukat, felelosseget ereznek iranta. vannak emberek akik szeretik es megbecsulik a sajat kulturajukat.
ezen emberek szamara ami itt es most tortenik ebben az orszagban, felhaborito, verlazito es tarthatatlan.
Ezt osszekeverni egy tetves cigany garazdalkodasaval egyszeruen butasag, es nem utolso sorban a te sotetsegedrol ad tanubizonysagot.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.22. 12:53:34

Ja, én egyházi iskolába jártam, Esztergomba a ferencesekhez. Ott kaptam jó pár istenes pofont a csuháktól, volt amit meg se érdemeltem. De összességében hasznomra vált.

És nem rokkantam bele, hogy 18 évesen pofonokat kaptam, ha éppen a folyósón bazmegoltam.:) Legközelebb jobban odafigyeltem.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.22. 12:54:50

"A cikk szélsőséges indulatokat fogalmaz,de ettől még az igazságot mondja" Köszönöm, Cica ;)

valaki 2008.03.22. 12:57:56

Csak halkan jegyzem meg, hogy a mai oktatási rendszerben a gyereknek MINDENhez joga van, viszont kötelessége semmi. A tanároknak pedig SEMMI, ismétlem SEMMI, joga sincs semmihez sem, jobban mondva egy valamihez van: csendben megalázva tűrni BÁRMIT. Nem hogy fegyelmezni, de még csúnyán sem lehet egy gyerekre nézni, mert azután lehet magyarázkodni...

Ez az, amikor a politika és a hozzánemértő, gyakorlati tapasztalattal nem rendelkező "szakemberek" (íróasztal mögül) törvényeket, rendeleteket, előírásokat és ajánlásokat adnak közre javítandó a meglévő rendszert. Háááát nem tudom, de eddig túl sok eredmény mintha nem született volna az elmúlt 20 évben végrehajtott reformokból... Ja, egyre rosszabbul szerepelünk mindenféle megmérettetésen. Hm.

Közben már azon remegek, hogy néhány év múlva az én gyerekem is bekerül az oktatási rendszerbe - elhülyülni... Kell ez nekem ? Engedjem?

blügy-blügy 2008.03.22. 13:00:24

L.Zoltánnak meg kell nézni, hogy mekkora a pöcse, és ha kicsi, akkor kitenni a Blikk címlapra. Ettől befordul, és egy életre lelki beteg lesz: nem bánt másokat

manager 2008.03.22. 13:01:11

Az erőszakot elvből el kell utasítani, de sajnos nem mindig hatásos a szép szó.
Általános iskolás utódomat (jó felépítésű, de nem agresszív, nagyon jó tanuló kiskrapek) normális szellemben nevelgettük. Érkezett az osztályba külföldről (angol tannyelvű osztály) egy teljesen elbaltázott nevelésű agresszív gyerkőc, aki azzal kezdte hogy végigverte az egész osztályt, a miheztartás végett. A gyerekem nem is mert szólni, csak láttam rajta egy kékfoltot. Az osztályfőnöknő csak siránkozott, be volt gyulladva a rendkívül tekintélyes papától is meg a gyerektől is.
Rövid közelharc kiképzés után, önvédelmi helyzetben a gyerkőcöm kicsit leamortizálta a fiatal titánt, erre neki irogattak be, és engem is behivattak. Gyorsan tisztáztuk hogy továbbra is ez lesz a műsor ha nem bír az iskola a hiperaktív gyerekkel, mert az önvédelem joga itt is érvényes. A következő eset után behivatott a nagyember és ő is bejött, majd elkezdett nekem magyarázni hogy ez nem jó így, az ő egyetlen aranyos kisfia nem kaphat dádát, mert ehez nincs hozzászokva.
Mikor elkezdett velem is keményebb hangon beszélni akkor tisztáztuk a kérdést annyiban, hogy esetleg az ő nevelési hiányosságait is helyretehetjük teljesen kultúrált de fizikai módszerekkel.
Erre elvitte a gyereket az iskolából, és azóta nyugalom van.
Nagyon elitélem az erőszakot, de van úgy hogy kitör a háború mint az ablak, és akkor már gyáva aki meghátrál - szerintem.

dr. Wilbur Swain 2008.03.22. 13:01:34

kár, hogy a Magyar Gárda tevékenysége kimerül menetelésekben, meg avatásokban, holott akkor sokkal nyugodtabb lennék esténként, ha járőröznének, vagy ilyesmi
inkább velük fussak össze az utcán, mint a "drappokkal"
a makarenkói pofon meg nagyon hiányzik az iskolából, de már az általánosból is
a diákok a jogaikat k.ra tudják, de a kötelezettségeiket nem -- ez a kéz- lábeltörés viszont túlzás
tulajdonképpen a pedagógusoknak semmi respektjük sincs - sem a diákok, sem a szülők előtt

XSun (törölt) 2008.03.22. 13:02:13

"Horthy-fasiszta" 2008.03.22. 12:50:10

"manager, azért a "forradalmár bácsik" nem a móka kedvéért mentek az utcára, és nem is rendőröket verni. "
He he és csak tök véletlenül volt náluk molotov koktél ugye??????
Ja én is úgy szoktam minden nap munkába menni, ha váratlanul kifogy a benzin a kocsiból akkor legyen tartalék.... :D:D:D

Na de visszatérve a lényegre.
Aki azon a véleményen van hogy ebben az esetben az erőszak erőszakot szül és a pondró csókának inkább olvassunk fel verseket és attól jobb lesz az szerintem alaposan téved.
A tévedés onnét ered hogy ebben a korban (egyeseknek meg öregebb korukban sem lást "molotovos hősök") egyszerűen nem fejlett az ítélőképessége.
Egyszerűen nem képes belátni a tetteinek a súlyát és a következményeit, mert ez egy jó kis balhé.
És bizony a gyerekek mindíg próbálják a határokat feszegetni.
És ha azt látják hogy minden retorzió nélkül ezt is lehet akkor az megerősítés a számára.
Az nem retorzíto hogy ejnye, bejnye kisfiam.
Nyilván először ejnyebejnye, utána komolyabb dolog.
Én a kommunista időkben jártam iskolába, és biza rend volt és respekt.
Ha valakit elkaptak a suliban valami csínytevésen akkor a diák otthon inkább kussolt róla, mert biztos lehetett benne hogy megkapja a pofon másik felét is otthon.
Nem mint most hogy a hülye szülő egyből rohan tanárt verni mert megfenyítették a kisfiát.

qwertz 2008.03.22. 13:02:29

Üdv!

Mi is küldtünk el tanárokat a ....-ba, fujtunk horogkereszteket a falakra (1983-86)-körül, kaptunk pofonokat is, volt akit az ország összes középiskolájából kitiltottak stb... mégis rendes diplomás (megkockáztatom törvénytisztlő) felnőttekké váltunk.
Nem a verekedő romában látom a hibát, hanem az iskola menedzsmentjében, remélem ez után kivágják a igazgatónőt a fenébe onnan.

Ja és tiltsuk meg a mobiltelefon használatát az iskolákban így nem lehetne ilyen felvételeket látni.

beaver.eater 2008.03.22. 13:03:42

A fegyelmező zászlóalj pár száz évig bevált, lehet fel kellene támasztani újra. Vállalom egynek a parancsnokságát, a képesítésem megvan hozzá. Három hónap alatt embert faragok bárkiből.

peidagógoszbácsi 2008.03.22. 13:05:45

Álltatok ti már agresszív gyerekkel szemközt osztályteremben? Alapvetően a haveroknak, csajoknak akar imponálni.
Ha erősen reagálsz - fölcseszed az agyad, te is agresszív leszel - akkor elérte, amit akar, ő van a centrumban.
Ha ez a többieknek tetszik, akkor semmilyen büntetés nem fogja őt visszatartani - a bandaháborúkban részt vevő fekete, latin tiniket a halálbüntetés sem tartja vissza, annyira meg akarnak felelni a kortárs csoport, a banda elvárásainak.
Szóval nem a verekedő srác a legnagyobb pedagógiai kudarc, hanem a többi, amelyik videózza. Velük kell kezdeni a "nevelést" - ez persze baromira energiaigényes meló.

tata86 2008.03.22. 13:09:38

Az ilyennek ki kell menni a putrijába, a fiatal gyerekeket állami gondozásba, a többit katonának, a szülőket kényszermunkára a dunadeltához...
Nem lenne itt vagánykodás.
És mindegy hogy cigány az illető vagy svéd bevándorló.

GIjoe 2008.03.22. 13:10:18

qwertz
tiltsuk ki mert akkor nem latjuk! es ha nem latjuk akkor nincs is ugye?
rugjuk ki az igazgatot! ez a megoldas!
arra nem gondolsz, hogy tehetetlenek a ciganyokkal? ha valamilyen megrovasban reszesul akkor odajon a 24 testvere apja anyja meg meg tudja a fene, hogy ki. normalis ember ilyet nem csinal. eleg ebbol a rohadt nagy toleranciabol, mikor fogjatok mar fel, hogy nem minden ember vagy "nacio, faj" ugyanolyan?
ami meg a PC-t illeti, ha van ciganyonkormanyzat, akkor van cigany is, es ha van fajgyulolet akkor van faj is! ugyhogy be lehet fejezni a romazast! mit allszentkedtek itt? valoszinuleg meg soha nem gyult meg a bajotok veluk, es ezert imadjatok oket.

GIjoe 2008.03.22. 13:11:13

tiszta fehér
eljen! :)

Aszi 2008.03.22. 13:11:57

A cikk nem az igazságot mondja, csak a cikkíró nagylöttyös indulatának levezetésére szolgál. Ő maga írja, mi ösztönözte a cikk megírására:

"asztalra csapok, hogy a kurva életbe, és nem látok a dühtől... kinyílik a bicska a zsebemben"

Ennek nyomán a következő megoldási javaslatot fogalmazza meg a tanárverő középiskolással kapcsolatban:

"hat hónapra tolószékbe küldjük, mert kezét, lábát eltörjük, aztán megetetjük magával azt a kamerás mobilját, de előtte még tükrözünk vele végbelet"

Nem veszitek észre, hogy pontosan ugyanilyen érzelmi állapotban volt az illető diák, és pontosan ugyanazt a megoldást alkalmazta rá, amit a cikkíró is javasol?

A különbség semmi. Elönt az indulat, nem látok a pipától, szélsőséges agresszióval reagálok.

Ezen az egyszerű sémán kéne végre felülemelkedni, és akkor elkezdhetünk beszélni arról, mi az igazi megoldás.

GIjoe 2008.03.22. 13:13:19

beaver.eater
akkor miert nem segitesz a gardaban peldaul, vagy a tokom tudja hol? szukseg van leszerelt katonakra, strategakra! akiknek ez a szakteruletuk.

GIjoe 2008.03.22. 13:16:58

Aszi
renben, ha tovabbra is ezzel a hulyeseggel alltatod magad, biztos minden megoldodik. "felul kene emelkedni rajta" ez aztan az epito hozzaszolas.

mellesleg tanultam 3 ezig szocial pszichologiat es kulturalis antropologiat, es ezen tanulmanyaim alapjan nem az jott le, hogy az ember egy tokeletesen univerzalis valalmi, hanem, hogy nagyon is vannak kulonbseget, mint tanult, mint orokolt, mind osztonbeli.
persze ha a leg primitvebb reszet vizsgaljuk a dolognak, akkor ilyen ertelemben szinte minden "ember" ugyanolyan. de ez megint csak magyarazas, mellebeszeles, amikor MINDENKI tudja, hogy mit kene tenni.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.22. 13:18:23

Aszi, csak az a különbség, hogy a srácok azon húzzák fel magukat, ha rossz jegyet kapnak, és ezért rúgnak; én meg azért vagyok dühös, mert megaláznak, megvernek tanárokat, meg gyengébb iskolásokat.

manager 2008.03.22. 13:21:42

GIjoe 2008.03.22. 12:53:05

Korlátolt vagy GIJoe.

Nem kever össze senki semmit. A szövegértésedet még javíthatod, ha megtanulsz olvasni is nem csak demagóg marhaságokat írsz.

A demokráciában is vannak határai a vélemény nyilvánításnak, de a gyújtogatás és közrendőrök agyonverése túl van a határon. Most gondolom szavaztál IGENIGENIGEN, és ez rendben is van,akkor is ha gondolom fogalmad sincs mire.

Arra céloztam, - de nem érted -, hogy ha belefér a rendőrség felgyújtása az egyik nap, akkor ne várd hogy a következő napon nagy tisztelettel engedelmeskedjenek a rendőröknek a ***bűnözők.
Nem nézel televíziót, máshol mi is történik ilyen helyzetekben?
Kiváncsi lettem volna amikor Horty csendőreit megdobálod akármivel. Frissítsd fel a történelmi ismereteidet hogyan verték szét régen a tüntetéseket az elmúlt 100 évben. Esetleg akkor rájössz, hogy a jelenlegi rendőrség egy elbizonytalanított megélhetéséért dolgozó "civil" aki nem győzi magát összeszarni hol a főnöke hol a tüntető előtt.
Csak nehogy egyszer neked legyen szükséged a rendőrre. Gondolod a rendőrség egy léggömb amit két nap alatt fel lehet fújni, ha éppen a jobboldalnak lesz rá szüksége?
Egy állam van és egy rendőrség, ami a tiéd is te tökfej.

"Horthy-fasiszta" 2008.03.22. 13:23:59

De tényleg, csak nekem tűnt fel a tegnapi hírből az igazgatónő reakciója?

(Hogy tudniillik a kis patkány igazából jólelkű gyerek, legtöbbször tisztelettudó és szeretetre méltó, bár néha tud egy kicsit virgonc is lenni. Egyébként meg a felvétel nem arról tanúskodik, hogy agresszív lenne, hanem csak szerepelni akar.)

Aszi 2008.03.22. 13:24:30

Ha dühös vagy, akkor ne írjál cikket. Dühös állapotban az ember ítélőképessége nulla.

A javaslatod pontosan az ellenkező hatást váltaná ki, mint amit szeretnél, ugyanis az illető diák pontosan azt tanulná meg, hogy az agresszió és az erőszak a megoldás a konfliktusokra, hiszen mások is ezt alkalmazták vele szemben, ezért ő maga is ezt alkalmazná utána az életében továbbra is.

Pierre Batka 2008.03.22. 13:28:15

Rosszul vagyok ettől a ne bántsunk senkit büntetési célból, mert az nem vezet sehova mentalitástól. Picsába is, azért vannak a szabályok, hogy betartsák őket. Nyilván azt aki dumál órán nem kell kerékbetörni, de pl. a súlyos testi sértésért nem elnéző tekintet, és "szegény sérült kisfiú" felkiáltás jár, hanem nevelőintézet, pofáncsapás és olyan dolgok, aminek komoly súlya van. Nehogy már azt szokja meg a gyerek, hogy ő bármit csinálhat, úgysincs komoly következménye. Jó dolog az emberszeretet, de nem egy általánosan alkalmazható dolog. Aki a társadalom ellen dolgozik az bűnhődjön!

Dr Kangörény 2008.03.22. 13:29:24

Hát tudjátok lehet, hogy egy ilyen patkány egy alapos verés után sem tudja felfogni, hogy amit csinált az rossz, de az biztos, hogy ha nagyon fáj neki a verés és mindig megkapja hasonló esetben, akkor nagyon hamar le fog szokni a tanárverésről.

torró 2008.03.22. 13:30:58

Érdekes hogy ilyen eggyértelmű esetben milyen érdekesen reagálunk.Egyébként nem első eset,sőt a szülők is művelik az ilyen megoldást,lásd,egy szétültetés miatt mentek neki a tanárnak.Az 50-es években csak férfi tanárok voltak és simán elkalapáltak bennünket.És senki nem reklamált sőt otthon else mondtuk,mert akkor azért kaptunk volna hogy rendetlenkedtünk az iskolában. Úgy érzem valami nagyon félre ment itt ,persze minden téren. És még valami.Az osztályból mindenki normális életet tudott összehozni. Az a nagy baj hogy az országot vezetők nem tudják," ill nagyon is tudják" hogy miként lehet egy normális élhetö országot összehozni. Mert sajnos erkölcsi értelemben a bányász béka is mérföldekkel van fölöttünk!

"Horthy-fasiszta" 2008.03.22. 13:32:49

manager,

Először is Horthy, nem pedig Horty.

Másodszor pedig igazad van abban, hogy a rendőrséget igenis tisztelni kell, miképp anno a csendőrséget is tisztelték, vagy legalábbis féltek tőle (az eredmény ugyan az, a környező falvakban felénk heti egyszer körbejárt két csendőr, és bűnözés mint olyan nem is volt.)

Ám a mai rendőrségnek nem a molotovos tüntetők jelentik az igazi problémát, hanem a saját főnökeik. Én az államot mindenek előtt tisztelem, de megértem azt is, hogy egy _ilyen_ államot sokak számára nehéz, sőt lehetetlen. Sőt olyanok is vannak, akik egy ilyen állam ellen harcolni is óhajtanak...

anulu 2008.03.22. 13:33:04

erre csak annyit tudok mondani: Battle Royale. aki nem olvasta, tegye meg, aki meg igen, tudja, mire gondolok :)

XSun (törölt) 2008.03.22. 13:33:54

Aszi 2008.03.22. 13:24:30
Te logikus gondolkodást és egyfajta belátást vársz el egy ostoba ösztönlénytől.
Sajna ha nincsenek határok akkor azokat át is fogják lépni.
Ha nem látják a gyerkőcök világosan a határokat akkor szarnak bele, ez ilyen egyszerű.
Amikor én voltam 16 akkor engem is elsősorban a buli meg a csajok érdekeltek.
A legtávlatosabb terv az volt hogy mikor megyünk legközelebb bulizni meg a juliska bugyiját hogyan fogom levarázsolni.
Szerintem voltunk ezzel jónéhányan , ebben a korban tombolnak a hormonok és nem azzal foglalkoznak a skacok hogy hú majd orvos leszek meg ügyvéd meg akármi.
Ha anno nem lettek volna a tanárok akik terelgettek bennünket és a "karámon belül" tartottak volna, akkor szerintetek hányan tanultak volna normálisan?
Akkor az a duma hogy "MAGADNAK TANULSZ" még nem jelentett semmit.
De most így felnőtt fejjel hálás vagyok hogy akkor még nem űber liberális módon ment a képzés meg az oktatás, mert akkor valszeg a profi hajléktalanok és munkanélküliek táborát szaporítanám...

gyuzsu · http://www.iskola.freeblog.hu 2008.03.22. 13:37:03

Ok, akkor éljen a konstruktivitás: ne a legnehezebb helyzettelkezdjük, bemelegítésnek egy egyszerűbb.
Ki mit tenne: bemész egy hetedikes gimnazista osztályba, öten késve jönnek be kb. 10 perc. Leülnek, és azonal bősz sminkelésbe kezdenek, kipakolva egy dm készletét maguk elé. Szólsz, kérsz, mégegyszer kérsz....semmi. Felemeled a hangod, akkor már eád néz, befejezi a műveletet,de amint másfelé nézel, folytatja tovább. Közben átdobja a szemfestéket két padsorral odébba másiknak. Mindezen közben ketten pingpongoznak a levegőben,valaki meg smsezik a pad alatt. Kb. 6 emebr csinálja ezeket, mindegyiknek van fegyelmije, intője rakásnyi, kettes magatartása, szülők rendszeres vendégek a suliban, naponta mennek a mélek, telefonok a gyeerk újabb viselt dolgairól. Szóval foglalkozunk velük, rendesen. Pszi, nevtan, mindenki. Óráról ki nem küldhetem, emrt atanuláshoz való joga sérül, nem küldhetem el a jó..........-ba, mert as személyiségi jogait védi a tv. Kérés, szép szó, és egyéb jellemgazdagító, humánus módszerek nem működnek.
Közben tanítsd meg amit meg kell, emrt ha nem, akkor feljelentenek, amiért a gyereket nem vették fel a felvételin.
Kérem az ötleteket, hogyan kezelnétek egy ilyen helyzetet? ( a beleélés megkönnyítése miatt: a helyszín: Buda.)
(napi 5-7 órában egyik a másik után.)
Ha megy ez az egyzserűbb szitu, akkor nézzünk egy keményebbet. Mondjuk egy verekedőset.

Emmet Ray 2008.03.22. 13:37:24

Nézzük meg hová vezet a ultraliberális oktatáspolitika: Londonban tanított egy barátom pár évet, óráinak nagy része a verbális fegyelmezéssel ment el. Mindenféle brosúrákat kellett tanulmányoznia verekedő gyerekek szabályos szétválasztásáról, hogy egyiknek se sérüljön semmilyen joga, mert másnap pert akasztanak a nyakába. Ha nagyon eldurvult a helyzet, akkor vészcsengő és jött az iskolarendőrség, csak ők távolíthatják el a dühöngő diákot az óráról. Maximális büntetés: 3 nap kitiltás az iskola területéről. Ennek persze a nebuló örül a legjobban.
Ha már erre haladunk, akkor ideje lenne minél hamarabb bevezetni az iskolai rendőrséget nálunk is!

Sikamlós Jim DiGriz 2008.03.22. 13:38:06

Manager: remélem, mikor az én fiam suliba kerül, ugyanígy sikerül majd konfliktust oldanom. Tökéletesen egyetértek a módszerrel.

motyo 2008.03.22. 13:39:48

Ajánlom mindenkinek ebben a témakörben a Battle Royale c. japán filmet. Arról szól, hogy nem lehet megnevelni a középiskolásokat Japánban és ezért egy lakatlan szigetre tesznek egy osztályt, ahonnan csak egy diák jöhet el élve, úgyhogy irtják egymást rendesen...

akárki 2008.03.22. 13:41:47

Én annak a sok szarcsimbóknak is eltörném kezét-lábát, aki nemzeti ünnepen fütyül, ordít, kővel dobálózik. Legyen öreg vagy fiatal. Sőt: öregnek méginkább, mert annak már lett volna ideje megtanulni, hogy tisztelni illik az ünneppel az ősöket.

motyo 2008.03.22. 13:42:51

Ja látom már Anulu megirta előttem a B.R.-t

kobretti 2008.03.22. 13:44:21

"Kellemes ünnepi hétvégét" hölgyek-urak!
Szerintem a fenti megoldások kombinálása lehet csak eredményes. Egyrészt, ugye ott volt a régi rendszer, körmössel, és egyéb rendcsináló eszközökkel. A diákok 95%-a túlélte lelki sérülés nélkül, normális, tisztességes felnött lett belőle... (És 16-30 évesen se verte szét senki a metrót meccs után, meg nem dobált molotov-koktélt tüntetésen, mert akkor jöttek, elvitték, összeverték, kirúgták, ellehetetlenítették. Rend volt). Szóval szerintem annak az 5-10 % speciális igényűnek kell spec. oktatás/nevelés, aki érzékenyebb lelkű, vagy otthon nem részesül megfelelő nevelésben. A többinek maradhat a körmös, és társai, nem lesz tőle baja...
Aztán aki mégis deviáns fasz lesz/marad 16évesen, azzal szemben igenis mehet a zéró tolerancia.
Ennyi: nem a teljes népességet kell hozzáigazítani a "szegény hátrányos/ érzékenylelkű/befordult..." kölkökhöz, mert akkor az lesz, amit most látunk - mindegyik megenged magának mindent, még amelyik amúgy kevésbé lenne hajlamos gyökérnek lenni, az is. És ebben van a liberális közelítés elqrva!
(aki azt válszolja erre, hogy a megoldási javaslatom = szegregáció, ahhoz nincs több kérdésem)
Szép napot!

"Horthy-fasiszta" 2008.03.22. 13:44:36

akárki, erre van jópár egyéb fórum...

manager 2008.03.22. 13:46:50

"Horthy-fasiszta" 2008.03.22. 13:32:49
manager,

Először is Horthy, nem pedig Horty.
"
Bocs elütöttem, és nem néztem át, de ha úgy gondolod hogy nem tudtam hogyan kell írni akkor Tiéd a pont.

Mellesleg volt rokonaim között csendőrtábornok, valami csak hallottam erről.


"Én az államot mindenek előtt tisztelem, de megértem azt is, hogy egy _ilyen_ államot sokak számára nehéz, sőt lehetetlen. Sőt olyanok is vannak, akik egy ilyen állam ellen harcolni is óhajtanak... "

Csak EGY államunk van, és ha arra gondolsz hogy egy régebbi típusút szeretnél vissza erőszakos úton, akkor majd megküzdünk Philippinél - csak gondot lesz, mert én talán jobban értek a civódáshoz mint a rendőreink - vagy Te.

A nyilt harc is sportszerű dolog, - ahol győzzön a jobbik -, de én a demokráciát választom. Még akkor is ha néha működésképtelen, mert hülyék vannak hatalmon - és ez mindkét nagypártra igaz.

A hatalomal minden államnak élni kötelessége, mindegy milyen a kormány, ezt várom el tőle mint állampolgár. Nekem ne rontsa az ország hírnevét semmilyen barom, aki éppen jókedvében kijár molotov koktélt dobálni, vagy csinálja a cirkusz az iskolában, vagy szedi fel a vasuti sínt, és viszi haza a köztéri szobrokat..

GIjoe 2008.03.22. 13:47:43

manager
a szovegertessel ugy latom te is hadilabon allsz. Mert egy budos szot sem ertettel meg abbol amit irtam, ehelyett mit csinaltal? elkezdtel lokni egy "demagog" es cinikus szoveget. pont amit nap mint nap hallhatsz a tvben, klub radioban. Gratulalok.
A masik, hogy sajnos velem eleg rossz lora tettel, mert bar probalsz "korlatolt" beszukult, buta embernek abrazolni, kioktatoan beszelni, ez az en esetemben nem fog megallni.
tortenetesen, 3 nyelven beszelek anyanyelvi szinten, eltem sok helyen kulfoldon, bejartam a fel vilagot izraeltol amerikaig. vilag eletemben kulfoldi iskolakba jartam, sok mas kulturaju baratom van, ja es nem utolso sorban imadom a tortenelmet is, amit egyebkent eleg jol ismerek.
Ugyhogy leszallhatsz a magas lorol te barom.
mivel konzerativ vagyok, en abban hiszek, hogy a rendorsegnek kemenynek kell lennie. DE elmondom meg egyszer, hogy MINDEKI tudja, hogy mi a jo es mi a rossz. tudod ezt te is, tudja ezt a rendor is, tudja ezt a gyurcsany is. Van aki nem latja at az osszefuggeseket, mert vagy hulye hozza, vagy csak szarik az egeszre. es van aki szeret hiu abrandokat kergetni, es van olyan is aki mint a sturcc inkabb a homokba dugja a fejet.
Haboruban pedig megengedett a hatalmat kiszolgalo rendor agyonverese es felgyujtasa.
Ha a rendor szimplan csak szolgalna es vedene (mondjuk az allampolgarokat nem pedig egy kormanyt) lehet, hogy nem utallna oket mindenki.
En amikor kissrac voltam, rendor szerettem volna lenni, mert hiszek az igazsagban, hiszek abban, hogy segiteni kell a masikon es hiszek a szolidaritasban. kezdjetek el hinni ebben ti is, es akkor TALAN nem egymast fogjuk "olni" hanem a valodi ellenseget.
az a baj, hogy beteg vagyok, es osszevissza kavarognak a gondolatok a fejemben, nincs turelmem rendesen leirni oket logikai sorrendbe rakni stb, ugyhogy reszemrol tema lezarva. megyek vissza az agyba. :)
kellemes husveti unnepeket mindenkinek!
Isten Aldjon!

Lord Ruthwen 2008.03.22. 13:48:18

Kedves mindenki!

Meg kell mondjam, h. ilyen esetek általában csak az alkalmatlan pedagógusokkal fordulnak elő. Én egy külvárosi középiskolában végeztem, nem túl régen. Az osztályunkba járt néhány elég súlyos figura (volt olyan akit az iskolából vittek el a rendőrök). Az osztályfőnökünk egy fiatal tanárnő volt. Soha nem emelt kezet senkire, még a hangját is ritkán emelte fel, viszont mindenkinek segített, mindig kiállt mellettünk. Na, az ő óráin aztán mindig olyan rend volt aztán h. csak na! Nemhogy bárki szemtelen lett volna vele, hanem tűzbe mentünk volna érte!!

toxikus 2008.03.22. 13:50:07

hát akik szegény gyerekeznek azok valami kurvanagy burokban élhetnek:D

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2008.03.22. 13:55:36

Az egy dolog, hogy valami félrement, de minden félremenési fokozatnak megvannak a magakezelési módjai. Előbb-utóbb a liberális megközelítés teljesen eredménytelen lesz - vagy már az is.

A fő problémát abban látom, hogy jogok azok vannak, kötelességek zéró, és ha bármi történik, a tisztelt liberálisok annak mennek, aki emiatt felháborodik, nem pedig valódi megoldásokról beszélnek.

Nem az a kérdés, miért nem, hanem hogy hogyan? Ne jussunk már el tényleg a Battle Royale-ig...

vajk 2008.03.22. 13:59:10

Az igazgatónő nyilatkozata tényleg nagyon gáz! Miközben mutatták a képeket a tanárverésről, ő nagy komolyan a szereplési vágyról meg a szinitanodáról kotyogott! LOL!

Más, de idevág. Barátnőm tanár egy budai gimnáziumban, ahová többségben azért az elit jár (csak azért hogy ne mindig a romákról legyen csak szó). Szinte minden héten van valami fegyelmi ügy, ilyen-olyan okokból. Megoldás ritkán származik ezekből. Legutóbb lekurvaanyázták, ő elvitte az igazgatóhoz az illetőt, aki beírt egy intőt. Este már a kedves szülő telefonált a csajomnak, kifogásolva pedagógiai képességeit, stb., másnap be is ment lázadozni, mondjuk le lett oltva, de kb. ez a normál ügymenet. El lehet képzelni, hogy nevel egy ilyen szülő.

beaver.eater 2008.03.22. 14:00:45

" GIjoe 2008.03.22. 13:13:19
beaver.eater
akkor miert nem segitesz a gardaban peldaul, vagy a tokom tudja hol? szukseg van leszerelt katonakra, strategakra! akiknek ez a szakteruletuk. "

Mert lesülne a pofámról, ha együtt látnának azzal a sok potrohos kreténnel. Mellesleg a 90%-ukat kivágnák a katonai főiskola első (fizikai), a maradék 10%-ot a második (pszichológiai) rostáján.

beaver.eater 2008.03.22. 14:01:38

Továbbá az MG tagjai is cigánymentalitású, csak falkában erős kretének.

states 2008.03.22. 14:03:42

Ide vezetett a Magyar Bálint-tipusú oktatási rendszer, ide vezetett a balliberális értelmiség álszent és képmutató cigánypolitikája, nemcsak a diák veri a tanárokat, hanem a cigányszülők is, ha nekik úgy tetszik. A törvény részéről válasz nincs, és ez még csak a kezdet...

GIjoe 2008.03.22. 14:04:39

vajk
iskolakban ilyenek elofordulnak, ez belefer, lehetne kemenyebben is fellepni, de ez meg nem olyan veszes.
en is budan lakom es "elit" iskolaba jartam, volt h elkuldtem tanart a picsaba, de annak azert volt kovetkezmenye, es megsem lett belole gyilkos, tolvaj vagy barmi mas. de megutni soha nem utottem meg tanart, eszembe sem jutott.
a fiatalok lazadoznak, neha meg akarjak mutatni, hogy ok a fasza gyerekek, es be be szologatnak a tanarnak, de ez ilyen szinten normalis, pl kulfoldon, az a baj ha ez mar tettlegessegig fajul, kovetkezmenyek nelkul.
szerintem, kikell rugatni, kitiltani, es rendorseget hivni, feljelenteni. ehhez persze az is kell, hogy a rendorseg komolyan vegye a dolgot. meg lehet oldani ezeket kerem szepen. csak akarni kell. a szulo meg megfogja vedeni a gyereket barmi aron ez is normalis. de nem a kis csaladdal meg be hozongeni hanem telefonon okoskodik. azert nem mindegy.

GIjoe 2008.03.22. 14:05:35

beaver.eater
ez sajnos igaz. azert irtam, hogy "vagy a tokom tudja hol"
mert lehet h van mas szervezet vagy nem tudom. ha meg nincs akkor csinaljunk :)

GIjoe 2008.03.22. 14:06:12

states
na errol beszelet! igazad van!

beavereater [AT] 2008.03.22. 14:10:41

"beaver.eater
ez sajnos igaz. azert irtam, hogy "vagy a tokom tudja hol"
mert lehet h van mas szervezet vagy nem tudom. ha meg nincs akkor csinaljunk :)"

Inkább imádkozzanak a jogvédők, hogy én és a hozzám hasonlók ne jussanak el odáig, hogy "csináljunk egy szervezetet". Mert akkor nem zászlószentelés (vagy mi a túró) lesz a várban, meg levitézlett őrmesterimitátor kappanok parádéja, hanem sírás-rívás és fogaknak csikorgatása.

GIjoe 2008.03.22. 14:12:08

egyebkent, hogy tenyleg ne csak a ciganyokat bantsuk, eltudom kepzelni, hogy egy "kopasz fukszos mercis" is bemegy hozongeni, meg verekedni, na ezek szamomra mar nem magyarok hanem szanalmas primitiv lenyek. ok is ciganyokka valltak. :)
mielott meg valaki felhaborodna, amikor azt irom, hogy "ciganyok" termeszetesen a rossz, gonosz, torenyt nem tisztelokre gondolok, nem pedig a becsuletesekre. csak ezt hadd ne kelljen mindig elmondani meg leirni.

Aszi NAK Brindizi 2008.03.22. 14:16:38

Aszi, biztos tanultál szociológiát, ami nagyon hasznos, de a megoldást nem mondtad ki. Ma úgy tanítják a szociológiát az egyetemen mint a közgazdaságot a kommunizmusban: senki nem meri kimondani az igazságot, hogy alapjaiban nem működik, azt meg pláne nem, hogy mi lenne a megoldás, mert akkor rendszerellenesnek titulálják őket.

beavereater [AT] 2008.03.22. 14:16:57

Egyébként nekem lenne egy építő jellegű javaslatom:
1) megszüntetni az általános tankötelezettséget;
2) a kölyköt az első fegyelemsértésnél ki lehessen rúgni a suliból, ha van iskola, ami átveszi, ha nincs;
3) a családi pótlékhoz igazolni kell, hogy a gyerek az előző hónapban hány napot járt iskolába, ennek megfelelően arányosítani az összeget (a betegség miatti igazolt hiányzás egy tanéven belül csak az első húsz napig számít bele);
4) 18 éves kor fölött bármilyen társadalombiztosítási ellátás csak legalább 8 általános plusz egy szakmunkás bizonyítvány megléte esetén vehető igénybe.
5) aki tanárra kezet emel, életkortól és a támadás jellegétől függetlenül fix 5 év letöltendő, enyhítés lehetősége nélkül.

Ennyi. Eleinte lenne egy kis lázongás, de azt le kell törni. Enélkül nem telik bele tíz év és Battle Royale, vagy még rosszabb jön...

GIjoe 2008.03.22. 14:18:36

beavereater
OFF
Eskuszom legyen inkabb ugy.
en ugy velem, hogy eleg lenne egy konnyu pancelozott kocsi (nem tank), hogy lenyomjuk a yardot.
nem bantanek egy rendort sem, csak a jarmuveket tennem mozgaskeptelenne. ezekkel a rendorokkel az emberek majd elbannak, es ahogy a "tv ostromnal" itt sem fogjak megolni oket vagy agyon verni. lasd okt 23. amikor a vizagyubol kimentettek oket, es nem bantottak.
azt vettem eszre, hogy a nagy foleny strategiai szempontbol legjobban a jarmuvekben mutatkozik meg. elol sorfal, mogotte vizagyu, jaror auto, parancsnoki niva, granatveto kocsi, csapatszallito. ezeket kell hatastalanitani oszt csokolom. nem hiszem, hogy a hadsereget behivnak bar ki tudja. abban csak bizni lehet, hogy akad par igaz Magyar katona, ezredes vagy nem tudom ki aki azt mondja, hogy eleg ebbol. na mind1, ezek utan lehet, hogy jon az nbh es bekasztniznak, ugyhogy elhatarolodnek minden tolem ellhangzott, leirt dologtol! :)
ON

beavereater [AT] 2008.03.22. 14:19:03

Aszi NAK Brindizi: na igen, el kellene végre hangosan is ismerni, hogy az ember is csak egy állat: a szép szóból nem ért, csak a korbács csattogásából.

beavereater [AT] 2008.03.22. 14:20:52

GIjoe: te engem vastagon félreértettél. Ha rajtam múlt volna, a tévéostromlókat fekete zsákban viszik a temetőbe.

GIjoe 2008.03.22. 14:21:15

beavereater
ami a csaladi potlekot illeti, nekem edesapam meghalt es elvileg igazolni kellett, hogy iskolaba jarok, minden evben ha jol emlekszem.

manager 2008.03.22. 14:22:27

GIJoe
"az a baj, hogy beteg vagyok, es osszevissza kavarognak a gondolatok a fejemben, nincs turelmem rendesen leirni oket logikai sorrendbe rakni stb,"

ez látszik is, jobbulást kívánok neked, és ne idegesítsd magad azzal amihez nem értessz.)))

"Haboruban pedig megengedett a hatalmat kiszolgalo rendor agyonverese es felgyujtasa."

Ne zavartassd magad, kicsit összetéveszted a filmeket a hiradóval.
Nincs még háború, csak akkor lesz amikor a hozzád hasonló lököttek azt hiszik, hogy az is egy videojáték - és mindenkinek 10 élete van.
Sürgősen szólj az ápolónőnek hogy cserélje ki az ágytálat..és kezeket a takaró fölé.

Öreg csótány 2008.03.22. 14:23:02

Aki védi ezt a sok rohadt büdös "Lakatost", annak kívánok a szomszédjába ezekből egy hat gyerekest, a gyereke osztályába meg egy "L.Zoltánt". Egy hónap múlva mit írna? Lakatos, nem Lakatos az egyre jobban terjedő iskolai agressziót tűzzel-vassal le kell törni! Emlékeztek Szent István király törvényére? Szemet szemért!!!

beavereater [AT] 2008.03.22. 14:25:18

GIJoe: "Haboruban pedig megengedett a hatalmat kiszolgalo rendor agyonverese es felgyujtasa.
Ha a rendor szimplan csak szolgalna es vedene (mondjuk az allampolgarokat nem pedig egy kormanyt) lehet, hogy nem utallna oket mindenki."

Bazdmeg, ha ezt hamarabb észreveszem, szóba se állok veled.
Innentől ignore on.

GIjoe 2008.03.22. 14:26:48

beavereater
azert remelem annyira megsem ertettelek felre.
amit irtam, lehet ugy tunt, csak arra akartam ravilagitani, hogy nem bantottak a rendort.
nem ertek egyet sem a "tv ostromlokkal" sem pedig azzal a bohockodassal ami minden unnep alkalmaval az utcan tortenik.
en nem voltam ott egyiken sem, es amikor neztem a "tv ostromot" a tbol akkor picit megijedtem, hogy "hol van a rendorseg" csak aztan rakellett jonnom, hogy ez is egy jol szervezett szinjatek volt.
en azt allitom, hogy ha nagyon akarjak, tudjak ezek mit kell tenni (a rendorok)
ugyanugy ahogy az apeh is, csak van amikor nem akarjak eszrevenni a par szaz milliot, viszont a te 5ezredet azzonnal kiszurjak.

manager 2008.03.22. 14:31:16

"beavereater 2008.03.22. 14:20:52
GIjoe: te engem vastagon félreértettél. Ha rajtam múlt volna, a tévéostromlókat fekete zsákban viszik a temetőbe. "

Csak az első 5 percben kellett volna kicsit keményebbnek lenni, utána már keresgélni kellett volna tüntetőket.
A nemzetközi vélemények nem lettek volna kedvezőek, ezért végtére is helyesen döntöttek hogy nem csapnak oda. De ezt csak egyszer lehet előadni arra való hivatkozással hogy nem voltak felkészülve. Félreértés ne essék, teljesen mindegy milyen kormány van, ilyeneket nem lehet megengedni (játékszabály) mert az ország röhögteti ki magát, hogy 200 hülyét nem tud eltakarítani a francba.
Amikor már a keménykedés sem segít,- na azt hívják forradalomnak - és érdekes módon a nagypofájúak ott már nem szoktak megjelenni, csak a lúzerek.

GIjoe 2008.03.22. 14:32:22

manager
valoszinuleg 56ban is lokottek voltak az emberek..

Brindizi 2008.03.22. 14:32:32

ASZI, írtam neked !! márc22. 14:16-kor

"Horthy-fasiszta" 2008.03.22. 14:35:29

"Amikor már a keménykedés sem segít,- na azt hívják forradalomnak - és érdekes módon a nagypofájúak ott már nem szoktak megjelenni, csak a lúzerek. "

Hát ez meg hogy?

Egyébként meg hülyeség a forradalommal, mint fogalommal dobálózni mostanság, hívjuk csak egyszerűen paradigmaváltásnak, Magyar Bálint után szabadon.

GIjoe 2008.03.22. 14:37:28

manager
nem voltak felkeszulve csak szepen hagytak, hogy a tv felvehessen megrazo kepeket amit lehet mutogatni, utanna az az ezer abszolut nem felkeszult rendor aki a kornyezo utcakban nezte vegig az egeszet, szetcsapot es 5perc alatt vege volt.
Ezzel akartak megadni maguknak az alapot arra, hogy kemenyen letorjenek minden tuntetest. csak sajnos okt 23.an picit tullottek a celon.
de hitegesd magad batran, konnyu azt mondani igy a neten keresztul, hogy en nem ertek hozza stb. talalkozzunk szemelyesen es beszeljuk meg. garantalom, hogy nem tudnal vitaba szallni velem. de kar is rad pazarolni az idomet.

beavereater [AT] 2008.03.22. 14:41:14

manager: "Csak az első 5 percben kellett volna kicsit keményebbnek lenni, utána már keresgélni kellett volna tüntetőket.
A nemzetközi vélemények nem lettek volna kedvezőek, ezért végtére is helyesen döntöttek hogy nem csapnak oda."

Milyen nemzetközi vélemények? Próbálnának ilyet csinálni bármelyik (akár demokratikus) országban (GB, FR, D, DK, SWE stb.), úgy szétcsapják a fejüket az első másodpercben, hogy öröm nézni. Láttál te már német rohamrendőrt vagy francia csendőrt akcióban?
Ezt szándékosan hagyták eddig fajulni, de ez egy másik téma.

Aszi 2008.03.22. 14:41:39

Brindizi,

te sem mondtad ki a bűvös "megoldást".

A megoldás a társadalom általános agressziószintjének csökkentése volna, és a konfliktusmegoldás erőszakmentes változatainak megtanulása. De sajnos az ilyen posztok, mint a fenti, éppen az ellenkező irányba hatnak, és mint a kommentekből is látszik, inkább gerjesztik az erőszak iránti vágyat, semmint csökkentenék.

beavereater [AT] 2008.03.22. 14:42:19

Visszatérve az eredeti témához: miért van az, hogy a világon mindenhez bizonyítvány/jogosítvány/képesítés kell, csak a gyerekcsináláshoz/gyerekneveléshez nem?

Ja, ez csak költői kérdés volt.

ZöldszemM 2008.03.22. 14:42:24

"Csak egy kiadós verés, amiből tanulnak, ha már az iskolában nem akaródzik."


Ezt mondom én is !!!

beavereater [AT] 2008.03.22. 14:46:11

Aszi: szerintem meg el kell fogadni a kultúrák különbözőségét.

Példa: a cigányok kultúrája az, hogy ha a gyerek egyest kap, akkor bemennek és vasvillára nyársalják a tanárt.
Legyen a mi kultúránk meg az, hogy aki vasvillával támad a tanárra, annak levágjuk a kezét. És akkor a jogvédők is boldogok lehetnek.

Éljen a kultúrális sokszínűség.

GIjoe 2008.03.22. 14:47:31

beavereater
ez igy van. eltem franciaorszagban, Parisz kulvarosaiban rendszeresek az ilyen zendulesek tuntetesek.
alltalaban arabok meg a fekak kezdik korulbelul olyan dolgok miatt, hogy "abut bevittek a kapitanysagra mert fuvet talaltak nala, es kozbe kicsit megpofoztak" na kb ez a gyujtoszikra.
azert ne keverjuk ossze a hazajat felto emberrel, aki lehet, hogy tortenetesen nem a legjobb megoldast valasztotta azzal, hogy az utcara vonult, de attol meg a ketto nem ugyan az.
ezzel csupan azt akartam mondani, hogy mashol nem szetverik az embereket, hanem szetvalasztjak, es "hatastalanitjak" oket.
nagy a ketto kozott a kulonbseg.
rolad eddig azt hittem, hogy valamilyen leszerelt katona tiszt lehettel, de kezdek rajonni, hogy csak valami rohamrendor parancsnok fele, akinek az minden vagya, hogy szetverje az embereket.
sajnalom, hogy a lelkedbe gazoltam azzal amit az elobb irtam, de felnohetnel egy picit, mert ez az "ignore on" eleg gyerekes...
na mind1.

GIjoe 2008.03.22. 14:48:40

beavereater
:D :D ertekelem a humorerzeked! :) 10/10

Brindizi 2008.03.22. 15:11:51

"A megoldás [...] a konfliktusmegoldás erőszakmentes változatainak megtanulása."

Aszi, az alma nem esik messze a fájától, az iskola esélytelen a szülői hatással szemben,
Lakatosék átnevelésre tehát nincsen rális mód,
az általad javasolt megoldás sajnos nem működik.
Mindneki tudja. A megoldást én nem mondom ki.

beavereater [AT] 2008.03.22. 15:17:46

Brindizi: az általam felvázolt megoldás kellene. Lenne némi libsi ugrándozás amiatt is. De ha nem csináljuk, jön az, amire te is gondolsz. Na, akkor viszon már hiába ugrálnak a "jogvédők", mennek majd ők is a levesbe...

Aszi 2008.03.22. 15:21:06

ja bocs, Brindizi, ha te itt faji kérdést csinálsz a dologból, akkor én már itt sem vagyok.

beavereater [AT] 2008.03.22. 15:26:01

Aszi: ez az, dugd csak homokba a fejed, játszd a sértődöttet. A probléma létezik, akárhogy is próbálod szépíteni. És utópia, hogy ezt szép szóval meg lehet oldani. Tudod miért: mindenkit arra lehet megtanítani szép szóval, ami az érdeke. Pontosabban ha az érdekének megfelel (legyen ez akár csak az, hogy elkerüljön egy büntetést), akkor megcsinálja, ha nem akkor nem. Ennyi.

beavereater [AT] 2008.03.22. 15:27:53

Aszi: persze ha szerinted "konfliktusmegoldás erőszakmentes változatainak megtanulása" a megoldás, akkor érdeklődve várjuk a javaslatodat, hogyan tanítod meg ezt L. Zolikának. Akire most az összes rokona felnéz, mert jól megadta annak a köcsög parasztnak. (Ha nem tudnád, a cigányok a magyarokat csak "paraszt"-ként emlegetik.)

Himsa 2008.03.22. 15:32:03

Lehet pofazni meg fajt vedeni de nem lehet eltekinteni attol a tenytol hogy az elkovetok legnagyobb resze cigany. Es nem azert mert ciganyok, hanem azert mert ez a tagabb kerdesnek is csak egy eleme, resze. Ez pedig az hogy minden egyes olyan kozep-kelet europai orszagban ahol jelentos a ciganyok szama, egyre melyul a szakadek a tobbsegiek es a ciganyok kozott, Csehorszagtol, Macedonian keresztul Magyarorszagig es Bulgariaig. Errol lehet nem beszelni, meg le lehet nacizni aki errol beszel, de a problema naprol napra sulyosabb lesz, mert a ciganyok szama no, a mienk csokken az integracioval meg sehol nem tartunk ha egyaltalan lehetseges. Par hete megjelent egy cikksorozat indito cikkjekent a Fejek a homokban cimu iras Debreczeni Jozseftol a Nepszabadsagban. Nemtom hanyan olvastatok, de ha mar Debreczeni !!! a Nepszabadsagban !!! ilyet ir akkor sztem mar reg nagyon nagy gaz van mert par eve ez meg elkepzelhetetlen lett volna.

Aszi 2008.03.22. 15:45:49

beavereater: a jelek szerint neked is meg kell tanítani.

Joseph 2008.03.22. 15:48:17

Márelegem van ebből a kisebbségi maszlagból!
Miért fél a fehér ember az utcán???????? Mert ha megtámadja egy cigány és esetleg még meg is üti és ő visszaüt még ŐT hurcolják meg! Sajnos ebbe az országba a cigánynak több "hatalma" joga van mint más "magyar" FEHÉR embernek! És igenis vissza kéne állítani a régi rendet Teljeskörű odafigyelés és közmunka!

Kmg42 2008.03.22. 15:48:45

Aszi irományait ne vegyétek számításba mert nem több mint egy általánosan haszontalan maszlag!

Maszlag mert szemlátomást még sosem találkozott emberekkel és még a lakását sem hagyta el.

Ő még mindig beveszi hogy az ember alapvetően békés és jólelkű.
Tudod mi lenne ha a világon az összes fegyvert megsemmisítenék? Valaki felvenne agy botot a földről és meghódítaná a Világot! Miért? Mert ilyenek vagyunk. Vannak emberek akik egyedűl az agresszióban hiszenek és hiába vigyorogsz rájuk, pofán basznak és meghágnak. Te meg hiába hangoztatod a békét! Nem érdekli őket.

Az hogy az erőszak erőszakot szül, az ökörség. Kitalált és ránk erőletett szarság.
ERŐSZAK VOLT, VAN ÉS LESZ! A kérdés hogy hogyan tudjuk ezt kezelni. A mosoly fegyverével?? Aki ebben hisz az menjel el Afrikába és ott próbálja ki egy milicia ellen.

Magyarországon az ilyen cigányokat csak erőszakkal lehet kordában tartani. Azt kell csinálni mint régen a csendőrök tettek. Az erőszakra csak abban az esetben erőszak a válasz hogy ha megadjuk a reményt neki hogy esetleg erősebben reagálhat. De nem ezt kell. Ha olyan erővel csapunk vissza hogy majd bele pusztúl akkor onnantól félni fog és szót fogadni. Szót fogad, nem tiszteletből hanem félelemből, de legalább szót fogad.

Ezt nem értik meg a szenteskedő liberálisok. Nem minden ember egyforma. És akit már elcsesztek annak már mind1.

(Ja amúgy nekem is van szoc. pedagógus végzettségem és csak jobban megerősített abban hogy tutujgatással nem lehet sokat elérni)

beavereater [AT] 2008.03.22. 15:52:35

Aszi: ne csak okoskodj, halljuk a konkrét megoldást! Vagy nem vagyunk méltók rá, hogy megoszd velünk? :)

Himsa 2008.03.22. 16:00:20

Nagyon veszelyes jatek minden felleloseget a tobbsegi tarsadalmak nyakaba varni mert ez csak egyre jobban frusztralja az embereket. A gond az, ahogy hogy valami valtozzon a ciganysag reszerol is szukseg lenne partnersegre. En nem azt modnom, hogy a tobbsegiek makulatlanok es nincs felelosseguk abban hogy a dolog idaig fajult. van, persze. DE KURVA NEHEZ UGY INTEGRALNI A CIGANYOKAT HOGY EBBEN OK NEM AKARNAK RESZT VENNI ES CSAK AZT VARJAK HOGY A SULTGALAMB A SZAJUKBA REPULJON.Es itt kovettuk el az egyik legnagyobb hibat : hozza szoktattuk oket a segelyhez, mert az volt az egyszerubb megoldas. Ez eddig mukodott. Csak mivel a demografiai aranyok kezdenek nem kivanatosan eltolodni ezt igy nem mehet tovabb.

Tsabi 2008.03.22. 16:17:17

Szeretnék nem csak az utolsó kommentekhez hozzászólni, hanem az egész témához:
Nem azzal van a baj, hogy cigány vagy fehér. Nem vagyok cigánybarát, de volt olyan cigányasszony szomszédom aki miatt akár nyitva is hagyhattam volna a lakást ő úgy figyelt mindenkiére. Volt, hogy fülön fogva dobott ki egy suttyót a lépcsőházból, mert ott ólálkodott, annak ellénére, hogy rokantnyugdíjas volt és nem azért volt otthon mert nem volt kedve dolgozni. 3 gyereket nevelt fel, mindháromnak összespórolt egy kis lakásra valót (nem összelopott!). Az ilyen agresszív Lakatos, Kolompár, fekete Mercis, BMW-s parasztokkal lehetne mit csinálni: akiben túlteng az agresszió azt kötelezni kellene egy 10 alkalmas küzdősport edzésen való részvételre úgy, hogy az edzéstársak tudják miért van ott (garantált az élmény, aki érdeklődik hozzánk is jöhet). Azt hiszem le tudnánk vezetni egy-két cimborámmal az illetőben felgyülemlett feszültséget és rájönne nem csak az 50-60 kg-os tanárok és diákok léteznek. Ez csak egy ötlet de tényleg nem poénnak szántam, nekem is segít a feszültséget levezetni egy-egy jó edzés, anak ellenére is, hogy én soha nem bántottam senkit (indokolatlanul) a civil életben.
De élő példa: a napokban rabolták ki a 40 kg-os mozgássérült anyukámat fényes nappal az utcán...hogy nem bántanék senkit?!!!

Egyenlítő 2008.03.22. 16:36:24

Azért nem csak két lehetőség van, a cápa- és a pontystratégia. Van olyan is, hogy delfinstratégia:

- Bízz az emberekben.
- Amilyen a mosdó, olyan a törölköző. Üss vissza, de csak csak 90 %-ig.
- Légy feledékeny.

Ne felejtsétek el, hogy nincs két egyforma ember, nincs két egyforma szituáció. Nincs olyan módszertan, amely egyformán beválik az elsős L. Zolikánál, a 16 éves L. Zoltánnál, és a 30 éves Lakatos Zoltánnál is. Ráadásul a komoly pozitív változásokhoz nemzedékek kellenek.

Most egy határozott, kemény cigányellenes megtorló fellépéssel jól meg lehet alapozni egy évszázados polgárháborús helyzetet. Egy ház felépítése, berendezése egy fél élet. Egy tűz fél óra alatt semmivé teszi,

DOGMAN · http://kutyasagok.blogspot.com 2008.03.22. 16:36:49

"Aszi 2008.03.22. 13:24:30
.... A javaslatod pontosan az ellenkező hatást váltaná ki, mint amit szeretnél, ugyanis az illető diák pontosan azt tanulná meg, hogy az agresszió és az erőszak a megoldás a konfliktusokra, hiszen mások is ezt alkalmazták vele szemben, ezért ő maga is ezt alkalmazná utána az életében továbbra is. "

Ekkora fasságot.
Ellenpélda:
Ha én mindig a fiatal kutyám hátsójára csapok újsággal amikor fel akar mászni a fotelomba, akkor nyugodt legyél, hogy megfelelő mértékű büntetés alkalmazásával, az életben többé eszébe sem jut hogy felmásszon...
Bebaszna ha a kutya azt tanulná meg hogy engem büntessen ha a fotelba akar mászni :)
Ha pedig a fenti eset mégsem igaz akkor az emberi faj a kutyánál is életképtelenebb..

Egyenlítő 2008.03.22. 16:42:44

Himsa:

A nyolcvanas években még szinte minden cigányember dolgozott. A legnehezebb, legrosszabbul fizetett munkákon. Elsőnek őket rúgták ki. Mindet. Tanultak belőle ők is. Sok idő kell, hogy elfelejtsék.

Moophlander 2008.03.22. 16:49:04

Azt a szülőt, akinek a gyereke terrorizálja a többieket, k..vára magas összegre megbüntetném! Ha nincs abban az anyagi helyzetben (hányadtatott, sanyarú sorsú, gyesbőlélő, segélyekért ordító, kábelhalmozó) akkor meg elvonnám a segélyét! Azt hiszem egyből hozzászokna a gyerek, hogy az apuka veri véresre, amiért nem lesz miből inni a következő hónapban! Mondjuk az összefogás is hiányzik!!! Verik az egyik osztálytársam, barátom, ok nélkül!!! Összeállni páran ott rögtön és kitépni a beleit és azzal folytani meg!!! ...Estleg drasztikus voltam??? :)))

beavereater [AT] 2008.03.22. 16:54:38

Egyenlítő: igen, mert általában szakképzetlen segédmunkások voltak a szocialista iparban. Én viszont a hetvenes években voltam általános iskolás, és a cigánygyerekek már akkor sem a tanulást tekintették életcéljuknak. Valamint a munkával rendelkező cigányok nem azért dolgoztak, mert ezt diktálta az önbecsülésük, hanem azért, mert volt KMK, illetve voltak komoly szankciók. És a gyerekeiknek sem azt mondták: tanulj fiam, hogy többre vidd mint én!

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.22. 16:54:47

Moophlander, szerintem nem :)
és igen, ha Debreczeni József ezt írja a Népszabdságban, akkor már tényleg nagy szarban vagyunk. "Fejek a homokban" nol.hu/cikk/478162/

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.22. 16:56:47

ja, a Révész válaszcikkét linkeltem, de itt a Debreczeni: nol.hu/cikk/477395/

Aszi 2008.03.22. 16:58:08

Dogman:

ne állj meg ott, hogy a kutya fenekére csapsz egy újsággal, a blogszerző sem ilyesmit javasol. Törd össze a kutya mind a négy lábát, dugj fel a fenekébe egy mobiltelefont, aztán pedig nyomd le a torkán. Meglátjuk, milyen kutya lesz belőle.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.22. 17:01:07

Baszki, költői túlzás volt a hat hónap tolószék. A csucsu-életmű tele van költői túlzásokkal, iróniával, cinikussággal hatásvadász fordulatokkal. :D

beavereater [AT] 2008.03.22. 17:09:35

Aszi: ostoba vagy. A fotelba ugrásért a megfelelő szankció az újságpapír. Tanulni fog belőle. Arányosság, ugyebár.

Ui: még mindig nem nyilatkoztattad ki, mi az üdvözítő megoldás. Pedig nagyon várjuk már.

beavereater [AT] 2008.03.22. 17:10:19

Csucsuka: kösz a linkeket. Az eredeti cikkeket ismerem, de a révész-féle válaszcikket most olvastam először. Hogy ez mekkora egy f@sz...

Mixer 2008.03.22. 17:21:39

egy-két pofon igenis belefér...

3 dolog kell ahhoz, bármilyen büntetésnek visszatartó ereje legyen:

1.Bizonyosság:
bármit csinálsz, biztosan tudd, hogy megbüntetnek érte, nem úszhatod meg
2.Idő:
gyorsan kell követnie a büntetésnek az elkövetett tettet, különben a legtöbb kriminális alak fejében nem áll össze a kép,h adott pillanatban miért is történik vele az, ami történik (de komolyan)
3.tartalom:
valami olyannak kell történnie, amit a delikvens büntetésként értelmez

és nem hiszek benne, h a lelki-nénik bárkinek a fejében rendet tudnak csinálni.

beavereater [AT] 2008.03.22. 17:28:29

mixer: a lelki-nénik annak a fejében tudnak rendet rakni, aki:
a) rájött, hogy erre van szüksége;
b) és maga is akarja.
Azaz félig már gyógyult.
Igazi 22-es csapdája.

aranyhaj.blogspot.com · http://aranyhaj.blogspot.com 2008.03.22. 18:12:29


De jó, hogy ennyire szeretünk fegyelmezni!
A mai iskola így is megfojtja a gyerekekben az érdeklődést, a tudásvágyat.
Nem állítom, hogy némelyik - sok - tanár verést érdemel, de hogyan nevelik a gyerekeket, mégis? (Az is igaz, hogy közülük sokan úgy kerülnek a pályára, hogy manapság mindennél fontosabbnak hiszik a diplomát, aztán a sok tanárjelöltet nem vették fel a jogi karra, az orvosira, a műegyetemre, csak a tanárképzőre...)
A mai oktatási rendszer annyira rossz, hogy akkor sem mennék iskolába még egyszer, ha annyi pénzt adnának érte, mint amennyit Gyurcsány Ferenc egész eddigi életében keresett!

aranyhaj.blogspot.com

aranyhaj.blogspot.com · http://aranyhaj.blogspot.com 2008.03.22. 18:15:51

"van szoc. pedagógus végzettségem " - csók a családnak! Kik is végeznek szociálpedagógia vagy kommunikáció szakot?

sunrise 2008.03.22. 18:33:02

Nem középiskolás korban romlik ez el.
Ha a gyerek már óvodás korban megteheti, hogy dacból belerúg a saját anyjába, meg lepofozza, és nincs neki megtanítva az, hogy ezt SOHA többé ne tegye...(én láttam ilyesmit abban az oviban, ahová jártak a gyerekeim)...anyuka egy gyenge nemszabadot lehelt erre a dologra reagálásképpen. Gondolom, hogy az ilyen családban a gyerek az úr, és az ilyen gyerek az iskolában is azt hiszi, mindent lehet.
Annak idején még a visszaszövegelést se nagyon kockáztattuk meg, nemhogy odacsapjunk egyet a tanárnak....(vagy szülőnek)

Redmaster · redmatyi.blog.hu 2008.03.22. 18:36:40

Csucsu bazdmeg írsz egy normális bejegyzést( jó néhány helyen nemértek vele teljesen egyet de top 5-ös listában van a tieid között) és sikerült idecsődítened egy csomó idiótát. Az egyik része a drága kommentelőknek egy liberális balf**z másik része fideszes bal jajj nem jobbf**z. Van itt még polgárőröktől eltanácsolt tanácsadó, szupercsillagharcos szociálpicológus. Tanultabbnál tanultabb pestiek akik ugyan elit iskolába jártak de szembesültek ezzel a cigánykérdéssel valahol (gondolom látták a tévében).
Mindenki fossa magából az eszet az "üssük agyon ássuk el", "nem cigány kérdés" és "nem szabad bántai hülyeségekkel".
Jó lenne már befejezni ezt a szemellenzős jobb és baloldalra szakadást mert ennek nem lesz jóvége hogyha folyton a másik oldalra mutogatunk miközben nem tudjuk mi folyik előttünk. Mert ebből is a sok szuprinteligens büszkelelkű magyar aki igent mondott az nemre azt mondja hogy ez az egész is a kormány hibája. Hát nekik csak annyit mondok hogy: hát nem. a rendszerváltás uán pár évvel kezdődött az egész amikor már a tanároknak elfogyott a tiszteletük a diákokkal szemben. Csak azért nem hallottunk eddig ilyenekről mert nem voltak kamerás mobilok minden kis 14 éves kiskö***gnél amit aztán a hiradó leadhat első hírként fél 7kor a többi kis gyökér taníttatására. Az a baj hogy itt szinte mindenki kib*szott okos ember(tisztelet a kivételnek) de nincs köze ezekhez a dolgokhoz. Nem jár ilyen iskolába, nem találkozik ilyennel minden nap.
Én 21 éves fejjel még mindíg tanulok de nem futotta nekem elit főiskolára meg egyetemre megmaradtam OKJ-s suliban itt a sötét szabolcsban. Nyíregyháza egyik lakótelepén lakok a cigánytelep szomszédságába úgyhogy tudom hogy mi a helyzet. Az én drága osztálytársaim között is van színes és fehér bőrű és mind a kettővel baja van a tanárnak. Mert a tanár csak annyit csinálhat hogy fogja beír egy 1-est vagy egy szaktanárit. És? A szar hidegen jön? Nem sok mindent ér el vele csak annyit hogy mégjobban felhúzza a diák agyát és mégjobban elveszi az egésztől a kedvét. Én megtudnám oldani az egész problémát úgy hogy a szabad szelleműek a diákot agyonverők táborával 69-es pózban boldogítsák egymást ezen az ötleten felbuzdulva.
Mert mit is kéne ezekkel csinálni? Általában a feltünési viszketekség, a tanár lenézése és a tanár tehetetlensége az elsődleges probléma. A megoldás pedig kurva egyszerű lenne. Ott van minden egyes piros betűs napon a pofánkba erőltetik a megoldást. VÍZÁGYÚKAT AZ OSZTÁLYTEREMBE.
Hogy miért? Hát gondolkozzunk el egy kicsit. Előszöris e nem valami nagyon fájdalmas de mégis hatásos fegyelmezési módszer. Nem kéne olyan erősnek lennie mint ami az IFA teherótókon van csak egy ilyen kis vizitdíj automatából átalakított készülék lenne. És ezzel meg is oldottunk 4 problémát:
1. A diák nem fog mégjobban ugrálni mert neki csak rosszabb lesz.
2. A diák nem fog kamerázni mivel félti a telfonját. Sőt lehet be se viszi órára.
3. Meg is fürdik egyből akinek szüksége van rá.
4. Nem tud majd keménykedni kint a dohányzóban miközben még a szemhélya alól is víz folyik.

Ja és a félreértések elkerülése végett tegyünk a termekbe videókamerát hogy kiderüljön hogy miért is lett a drága gyermek vizes. És egy ilyen egyszerű dologra egy ilyen kis amatőrnek kellett rájönnie a sok főiskolás és egyetemista között. Na én ezért mondtam igent a tandíjra.
Na de elég is lesz ennyi mert mert így is hosszú lett és ez nem az én blogom.
Ja amúgy Csucsu tényleg jó írás nekem legalábbis tetszik.

kutyuska 2008.03.22. 19:10:32

Egy kis korrekció: nem középiskolás a srác. Az iskola az Erdélyi utcai [nappali] Általános Iskola és [esti] Gimnázium. A túlkoros, többször bukott L. Zolika ez előbbi hallgatója. Ez nem csak abból látszik, hogy a felvételnél bőven volt külső, természetes fény, ami ilyenkor, márciusban esténként nem játszana be; abból is, hogy az osztály egyrészt teljesen cigány, másrészt bárki el tudja képzelni, hogy van olyan középiskolai csoport, ahol a cigánypurdék büntetlenül ("nem kötelező a gimnázium!") bíztathatják az ilyen börtöntöltelékeket, szurkolhatnak neki?

kutyuska 2008.03.22. 19:13:11

beavereater, Révész-ügyben esetleg érdemes elolvasni a Kuruc-féle kritikát is: www.kuruc.info/r/35/20334/

beavereater [AT] 2008.03.22. 19:34:26

kutyuska: kuruc.info-t soha sem vagyok hajlandó olvasni, még próbából sem...
de azért köszi a fáradozást a linkkel

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.23. 01:03:01

Látom, hogy a Kurucinfón is rám hivatkoznak már. Pedig én egy LIBERÁLIS ember vagyok! A szó klasszikus értelmében. Csak leírtam mennyire dühít, hogy középiskolás szemetek tanárokat vernek, kisebbeket terrorizálnak. Az, hogy a többségük cigány, hát tehetek róla?. Az én cikkemben egy rohadt cigányozás, rasszizmus nincsen!!! Engem nem érdekel, kinek milyen a bőre színe, hogy pinát vagy éppen segget töcsköl, csak legyen rendes ember!!! Aki nem bánt másokat ok nélkül.

GIjoe 2008.03.23. 08:42:50

Csucsuka ·
szerintem nagyon sokat artott az szdsz a "liberalis" eszmenek itt Magyarorszagon.
en ugy hiszem, egy tenyleg liberalis, NEMZETI part kene. minden ember szeresse, tisztelje, segitse a hazajat, gazdasagi dolgokba meg egyeb szocialis teren meg lehetne mersekelten liberalis politikat folytatni.
szamomra a "liberalis" nem egyenlo peldaul a liberalizmus.hu undorito eszmejevel.
az a baj, hogy sok rohadt tetu meglovagolja a "szocialista", "nemzeti" es "liberalis" szavakat, eszmeket, de egyalltalan nem kepviseli oket. en ugy hiszem, hogy alapvetoen egy orszagnak mindenkeppen nemzeti kormanyra van szuksege. viszont, van sok jo dolog a szocialista es a liberalis nezetekben, ezt kell vegyiteni, es vegre megszuntetni ezt a jobb bal, zsido magyar faszsagot. legyunk vegre Magyarok! szeressuk es tiszteljuk egymast, szeressuk a kulfoldit, de cserebe o is tiszteljen es szeressen minket, amig ez nem igy van addig mi se nyaljuk senkinek a segget! legyen mar vegre onbecsulesunk! mindenki hagyja abba a nemzet, nepszabi, rtl, tv2, lanchidraio, klub radio, olvasasat, hallgatasat, nezeset, es gondolkodjon el, hogy mi is a baj valojaban itt! ahelyett, hogy daral egy jol betanitott szoveget, ahelyett, hogy tenyleg az eszet hasznalna!

aranyhaj.blogspot.com · http://aranyhaj.blogspot.com 2008.03.23. 09:25:43


A legutóbbi hozzászólásban sok igazság van. Kivéve persze azt, hogy az SZDSZ nyakába varrjuk a felelősséget mindazért, ami elromlott.

Ha a diák azt látja, hogy a tanár azon tölti ki a dühét, akin teheti (például a diákon, és nem pl. az igazgatón), akkor persze, hogy azt tanulja meg, hogy ő maga a gyengébb osztálytársakon vagy az engedékenyebb tanárokon vezetheti le a mérgét.

Személyes példamutatás? Életre nevelés? Ilyesmi szóba sem kerül?
A tanárok önként választják a tanári pályát (aki pedig nem, csak épp máshol nem kapna diplomát, és azt hiszi, hogy diploma nélkül a mai ember nem ember - az meg is érdemli a sorsát!). A diákok többsége viszont nem önként jár iskolába, hanem mert tanköteles.
Az oktatási rendszer olyan pocsék, hogy már nem is hiszek abban, hogy - reformok ide vagy oda - különösebben javítani lehetne rajta. A mai iskola egy szükséges (?) rossz. Magyar Bálint - vagy oktatásügyi politikus - legyen a talpán, aki ezen változtatni tud!

aranyhaj.blogspot.com

GIjoe 2008.03.23. 10:02:06

aranyhaj.blogspot.com ·
en picit elrugaszkodtam a tematol es a szerzo legutobbi hozzaszolasara irtam ezt a kis szosszenetek. Azt irta, hogy o liberalis a szo klasszikus ertelmeben, en meg megragadtam az alkalmat, hogy kifejtsem az ehhez fuzodo nezeteimet. nem akartam az szdsz nyakaba varrni az oktatas elszurasat, ugy hiszem, hogy itt nem errol van szo, lehet nyugodtan nacizni meg fasisztazni, de ez bizony faji kerdes, megpedig cigany rassszizmus a javabol. a magyarok lenezes, megvetese a kissebbseg reszerrol. mindez azert, mert sajnos megtehetik. felre ertes ne essek, nem kivanom oket gazkamraba stb, csak annyit szeretnek, ahogy ezt egy mar szinte tobbsegben cigany lakta falu polgarmestere mondta, hogy rajuk is ugyanazok a kotelessegek vonatkozzanak mint rank. ennyi. nincs pozitiv sem negativ diszkriminalasnak helye. a ketto egyebkent tok ugyanaz. igy nem lehet integralni oket (mas kerdes, hogy oket egyalltalan nem is lehet integralni)
egyebkent a kissebbsegi kerdest egyebkent egesz europa rosszul kezeli. nem ugy fog "integralodni" a torok nemetorszagban, ha az iskolaban is kulon tantargyakat tanulnak, muzulman nezopont szerint stb stb, hivatalos vallas lesz a muzulman, kereszteny orszagokban stb, ezzel pont, hogy megjobban szegregalodnak, ezek a dolgok erositik meg az o kozosseguket, es annal kevesbe akarnak majd vegyulni, azonosulni a lakossaggal. marpeig az integracio pont errol szol, nezzuk a svabokat, vagy akar lengyeleket, ok integralodtak, es most igaz magyarkent kepesek itthon elni, nemzeti unnepet unnepelni, ok mar magyarok, akik magyarnak erzik magukat.
Aki peldaul torok orszagbol nemetorszagba, vagy algeriabol franciaorszagba vanorol, annak egyszeruen el kell fogadni, hogy ott bizony igy megy az elet, es ehhez kell alkalmazkodni, ha ez nem tetszik akkor haza lehet menni. ez szerintem nem egy borszaszto dolog? vagy igen? ez nem rasszizmus. En nem utallok senkit borszine miatt stb, korabban emlitettem, hogy eltem sok helyen, bejartam a vilagot, kulfoldi iskolakba jartam, izraeliekkel, arabokkal, amerikaiakkal, angolokkal, franciakkal, nemetekkel stb. megismertem oket, a kulturajukat.
Alapvetoen senki nem utal senkit, persze hulyek mindenhol vannak, de mindenki jol elvolt ebben a kozegben, a bajok mindig ott kezdodnek, ha valakit leneznek, sertegetnek, nem becsulik meg vagy eppenseggel pozitivan ill. negativan megkulonboztetik. EZ a baj. ha kolcsonos tisztelet lenne a nemzetek kozott, es nem kiszolgallok es modern "gyarmatositok"-ra lenne osztva a vilag orszagainak tabora, lehet, hogy nem igy mennenek a dolgok. tisztelet, becsulet, onbecsules, es JOZAN ESZ. ennyi kell, hogy az ember jo ember legyen es tisztan lasson ebben a rohadt vilagban. biztos lesz egy oriasi vilageges megint, mert igy nem mehet tovabb ez az egesz. europa rohad el, amerika is lassan a totalis metelybe sullyed, es akkor aztan majd nezhetunk mint a moziban. a sok "lokott, tokfej" mint en meg majd keseruen "rohogunk" a markunkba, hogy lam igazunk volt, de keseru lesz ez az "orom" mert akkor mar keso lesz, es ezt mi tudni fogjuk.

GIjoe 2008.03.23. 10:15:27

egy ujabb fejlemeny:

"Megalázásról beszélt a Vasárnapi Blikknek Hadnagy András fizikatanár, akit cigány diákja vert meg óra alatt egy VIII. kerületi iskolában.

A 15 éve pedagógusként dolgozó idős férfi azt mondta a videóról, ami az incidensről készült, hogy az csak a jéghegy csúcsa. Korábban halálosan megfenyegette már a tanítványa, illetve egy korábbi támadás miatt pedig kis híján szívinfarktust kapott. Reggelente rettegve lépett az osztályterembe, mert nem tudta, mi vár rá - fogalmazott.

A 69 éves fizikatanár ennek ellenére szeret tanítani, és nem érez haragot. Mint mondja, sok szeretetet kapott más diákoktól, akik védelmükbe vették, amikor az igazgatónő nyomására(!) elhagyta az intézményt. Hadnagy András jelenleg táppénzen van, de kilátástalannak látja helyzetét ennyi idősen, munka nélkül - olvasható a lapban."

(kuruc.info, FH/Blikk nyomán)

gege 2008.03.23. 15:16:09

Hát Csucsuka, mondta a tesóm pár hete hogy már rég nem olvass, és én még védtelek, de ezzel leírtad magad.
Ez a bejegyzés egy populista SZAR !!!
Megbolondultál bazdki, olyan normális gyerek voltál az írásaid alapján, te is jól tudod hogy nem lehet általánosítani egy - egy kirívó eset miatt, ilyen mindenhol, mindig, volt és lesz a jövőben is, de ezt most neked magyarázzam.
Picsába....

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.23. 15:59:19

A cikkhez csatolt utóhangban reagáltam. Cs.

TLR4 2008.03.23. 16:49:27

Csucsu, szerintem teljesen igazad van, nekem tetszik a bejegyzésed. Egyetértek vele.

Bobby 2008.03.23. 18:36:44

A 12 éves Kolompár Lajoska nagy élvezettel közösül a kishúgával.
A kiscsaj megszólal: te Lajkó, sokkal ügyesebb vagy, mint az fater.
Válasz: tudom, ezt már muter is mondta.

hangyasav 2008.03.23. 22:42:11

Gege, nem lehet általánosítani?Szerinted sem kell kidobni egy egész kosár almát azért, mert 2-3 darab kukacos belőle,igaz?

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.23. 22:47:30

És én egyébként sem általánosítottam. Azt írtam, hogy CSAK azokat kell megütni, akik másokat ok nélkül, passzióból szadiznak.

hangyasav 2008.03.24. 00:20:56

Én a megelőző szerelés híve vagyok.Nem azt mondom, hogy ne adjunk esélyt nekik ( a romáknak) a bizonyításra, csupán úgy vélem, hajlamaik és "jellemük" miatt szigorúbban kellene őket fogni. Egyébként tényleg tré dolog erről így gépnél filozofálgatni, ez nem olyan téma, sajnos, hogy előrégglendülne tőle bármilyen fronton is a dolog. Mindenesetre jó látni, hogy ilyen sok emberből hoz ki reakciókat. :)
A nem általánosítást pedig sokan a zászlajukra tűzik, de kíváncsi lennék, valójában hányan képesek rá...Akárki akárhogy is tagadja, a saját fajtája felé sokkal nyitottabb és elfogadóbb az ember mint a másikhoz tartozóval szemben. Ezen finomítani lehet, de nem érdemes erőszakot tenni rajta, ez ugyanis szimpla genetika.

Gege 2008.03.24. 00:23:16

Csak rengeteg benne az áthallás, az a baj, amire látod egyböl ráindultak az olyan mocskok mint pl. ez a boby itt fent ni.

Gege 2008.03.24. 00:38:00

Csucsu !
Na mindegy, nem akartalak kioktatni, se megsérteni. Nézem inkább a Jézus Krisztus Szupersztárt tovább....

Gege 2008.03.24. 01:03:29

Csucsu !
Na mindegy, nem akartalak kioktatni, se megsérteni. Nézem inkább a Jézus Krisztus Szupersztárt tovább....

cleaner 2008.03.24. 01:27:00

Feltétlenül javaslom a tisztelt Tanár úrnak, (s kivánok elég erőt hozzá) hogy keressen egy jó ügyvédet (lesz olyan, aki képviseletét ingyen is elvállalja, ebben biztos vagyok) és indítson meg egy preceden értékű pert. A halmazat - azok alapján, amit az ügyről olvasni lehet, ugyanis igen súlyos - veszélyes fenyegetéstől, becsületsértés, hivatalos személy elleni erőszak stb.

A pert kétségtelenül meg fogja nyerni, és a gyerek már priusszal indula nagykoruságának, jelleme által predesztinálva arra, hogy lesz még ügye, akkor pedig sit..., a sitten márpedig a hülyegyerek pillanatok alatt alant' "kisköcsöggé" hunyászkodik majd, azt is megbánja, hogy az anyja a világra ellette...

Tanár úr, ne féljen a fenyegetésektől, a jogos önvédelem ezentúl minden esetben megáll majd...ugye értik mire gondolok.


Az Igazgatónőnek: itt nem egy megtévedt bárányka fog igaztalanul és feleslegesen 'kriminalizálódni', hanem egy elvetemült bűnös igazságosan bűnhődni.

TGM-nek: vö jelen esetet a liberális ill. emberi alapjogokkal. Bizopny TGM s végső dolgok végeletesen egyszerűek!

Soros Györgynek: hálásan köszönöm az eddigi támogatásait, és kérem tartassa be az Ön által dotált intézményekben az európai viselkedés normáit, különben imázsa minden ilyen üggyel súlyos veszteséget szenved.

Mindenkinek: Szepes Máriát idézem: "a számlát mindenki megfizeti"

Hölgyeim és Uraim NE HAGYJÁK MAGUKAT, a megbocsátás Isten dolga.

Cleaner
s liberális, szabadkőműves

Ajtony 2008.03.24. 13:34:59

Szia Csucsuka!

Régen láttalak. Nem kell mentegetőznöd, igazad van. Ha ma az iskolában ezt meg lehet tenni, holnap az utcán "megcsinálják" a barátnőnket, anyánkat, lányunkat. Mi meg fasza liberálisként végignézzük, majd mentséget keresünk - nem kapott kiskorában filctollkészletet és különben is annyira hátrányos a helyzete, hogy még!

Üdv

nimand 2008.03.24. 14:03:55

Gondolom Csucsu, most kettős érzés van benned:
1. micsoda büszkeség, h a kurucinfó hivatkozott rád- hirtelen még a komment-számok is megugrottak
2. talán elgondolkodsz, és nem jó érzés, h TE adtál okot erre, mert amit összehordasz, abszolút nem lép túl az ottani szintet

Remélem a második érzés erősebb benned, és átértékeled miket irogatsz össze. Bírom a szófordulataidat, de a tartalom gyakran nulla. Túl egyszerűen gondolkodsz közéleti témákban. VÁLTOZTASS! vagy maradj meg a harmadrangú filmek értékelésénél.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.24. 16:59:18

"Úgy látszik minden nagy művész életében eljön egyszer az a pillanat, amikor rádöbben, hogy addig csak sárban, mocsokban tékozolta tehetségét, megcsömörlik attól, hogy másnapos-sárgává pisálta Babilon vizeit, szúrja szemét-szívét önnön ammóniája, és ekkor egy cseresznyefa tövében, szarás közben a Richard Gere-től kapott buddhistás füzeteket lapozgatva rádöbben, hogy amit addig csinált, az csak olcsó szórakoztatás, pénzkeresés, zsírosodás, de nem művészet, és nem tanítás. És hogy küldetés kell ide, világmegváltás. Lézermisszió. Különben szart se ér az élet. Ákos is otthagyta a Bonanza Banzájt." Ezt egy Seagal-filmről írtam, amikor váratlanul felfedezte magában a környezetvédőt, nagy tanítót. Hát én se írhatok mindig harmadrangú filmekről, bár azokhoz értek a legjobban, megbeszámolni vicces rendezvényekről. Mégha az ilyen komolyabb témákban sokszor nem úgy jönnek össze a dolgok. És ja, bennem van ez az ambivalencia.

nimand 2008.03.25. 10:10:19

Ez az írás nem egy gondolkodó embert tükröz - érzelmi kitörés, ami leginkább a Kálvin téri nyerőgépesekre emlékeztet, hogy egy klasszikus plédával éljek; vagy éppen Mikola bácsira - igaz ő megállt volna a körmösnél.Ez jobban fog fájni: egyáltalán nem egy liberális emberre vall a bejegyzés.

Az egész cikk annyi, hogy fájdalmasan felüvöltesz: MEGTORLÁS!!! - erről van szó.

Nem baj Csucsu, biztos vagyok benne, hogy tanulsz belőle. Mert van egy nagy fegyvered: a semmiről is tudsz élvezetesen írni. Van egy jó köntösöd. Ha megtöltöd valódi tartalommal, borzasztóan jó leszel.

Hendrick 2008.03.25. 12:44:37

Hát Csucsu...ugrott a tagságod a Liberális Klubban, ahol csak a tanárt lehet hibáztatni, meg a fasisztát...

A cikk vicces, nyilván megoldást nem nyújt. A helyzet az hogy az oktatás liberális eszméje becsődölt már csecsemő korában. A tanár legyen normális a diák meg tisztelettudó. Fegyelem nélkül az ember alantasabb mint az állat, büdös csőcselék.
Ahol pedig a csőcselék az úr, a fegyelmet hamarosan zsarnokok teremtik meg, de az már nem fegyelem lesz, hanem intézményesített szadizmus.

De ne törődjünk ezzel. A magyarbálintokat ez nem érdekli, és Magyarország a lehető legjobb világ mind közül itt soha semmi se változik...

A kamerázgatást meg nem engedném. Nyugaton is elterjedt ezt a megalázlak-kamerázlak..ezzel szemben súlyos anyagi és testi megtorlást kéne bevezetni, mert ez emberhez méltatlan viselkedés.

Zyklon–B 2008.03.25. 13:59:47

ideje már szervezni egy jó kis progromot...Amerikában ilyenkor már égnének a keresztek...

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.25. 14:20:15

Az pogrom. Köszönjük a konstruktív hozzászólást.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.25. 15:06:10

Ha már ilyen náci nicknevűek kommentelnek, akkor nem árt beszélni arról, hogy mi várt volna 'szolgarendű' (by Hitler, mert idesorolt minket) magyar népünkre a pax germanicában, ha a nácik nyerték volna a háborút. Mert arról Hitler éppen eleget elmond a Mein Kampfban, vagy az Asztali beszélgetésekben. Hát jó nagy szopás. Hogy utált és mélyen megvetett minket az a faszi, az nem kifejezés. Jó, nem annyira, mint a szlávokat. De a románokat ezerszer többre tartotta, mint a magyarokat. Hogy a bécsi döntések? Olcsó játék hülyegyerekeknek. Divide et impera. Tessék olvasni Hiltlert. Nem elég a Divízió 88-at hallgatni.

nimand 2008.03.25. 19:12:59

"A helyzet az hogy az oktatás liberális eszméje becsődölt már csecsemő korában. A tanár legyen normális a diák meg tisztelettudó." - Hendrick, te komolyan azt hiszed, hogy az oktatási rendszer vagy éppen a nem megfelelő tanárok hibája, ha egy tizenéves kölök pattog az órán?

Hendrick 2008.03.26. 11:40:37

"Hendrick, te komolyan azt hiszed, hogy az oktatási rendszer vagy éppen a nem megfelelő tanárok hibája, ha egy tizenéves kölök pattog az órán?"

Nem csak az ővék. Én láttam példát olyan női tanárra aki alatt meg se mertem mukkanni. Ismerek olyan esetet ahol a legdurvább szakiskolában apám barátja, volt katontiszt volt a nevelőtanár. Ott is nyugalom volt.

Mindenesetre a rendszer hiába is hogy nincs szankció a renitensek ellen. És ez már több mint renitencia. Arról nem is beszélve hogy ki védi folytonosan a cigányokat eben az országban tán nem épp a politikai rendszer? És miyen közösséghez tartozott a vascsöves kölyök? Ugye egyértelmű...

Ezen túlmenően vannak társadalmi trendek is amik ezt elősegítik, felborult családok, anyagi helyzet, és a tömegkultúra hatása. De ezek miatt még nem kell vascsővel verekedni, barátom.

Mich 2008.03.26. 12:20:58

Csucsu-életmű... Hát ez beszarás. Ezen még most is röhögök... Életmű csupa nagy betővel. Ez tetszett a többi... Na csak szivatlak tudod!

travis 2008.03.26. 13:43:10

Egyébként szomorú, hogy épp a Gépnarancs borítóját raktad ki a cikkhez, mivel az pont az ilyen erőszakos nevelési morállal szemben emeli fel a szavát. Ezek szerint nem értetted a könyvet/filmet.
Teesék több Robert A. Heinlein-t olvasni, ha az erőszakalapú autoriter társadalmak lélektanát szeretnéd egy kicsit jobban megérteni. Talán nem írnál ilyen butaságokat.

És még mielőtt rámhúzza valaki a puhány libsi jelzőt, finoman jelezném, hogy híve vagyok a büntetésnek, ha az megalapozott, és hiszek a tornasorban. :)))

Tóth Csaba Tibor 2008.03.26. 18:56:51

"Közben már a Kurucinfón is idézték ezt az írást, ami tudjuk milyen referencia."

Semmi baj, Karsai László is felkerült oda azóta...mint aki egyetért velük :-D

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2008.03.27. 11:24:35

No, remek :D
A Gépnarancs meg kissé összetettebb mű, mint az én bejegyzésem, igen.

travis 2008.03.27. 12:01:05

Igen az, de nyilván párhuzamként raktad be ide.

mesÜge 2008.03.27. 15:43:16

Magához a témához meg csak annyit a sok rinyálás helyett:

Büntetés=közmunka, közmunka, közmunka.
A szarráveretés meg soha nem lesz didaktikai eszköz, még ha néha mindenkinek kedve is szottyan hozzá...
Jót udom ez is fasiszta megoldás, de általában bejön.

V 2008.03.27. 22:26:34

és hol marad már a köpködös kaposvári lány esete?

csucsu tetszik ahogy irsz.

tanargyerek 2008.03.27. 22:27:22

hát, lehet hogy egy kicsit későn szólok hozzá... de
édesapán egy kisegítő iskolában volt tanár, később nevelőtanár. enyhén szellemi fogyatékosok olyan 30%ban , és magatartászavararos kisebbségi a maradék 70-ben, akiket a környező általános iskolák már nem tudtak kezelni.

egyszer hirtelen felindulásból kiosztott két meglehetősen nagy taslát egy gyereknek.
mondjuk a fal adta a másik kettőt.

az ok:
arra nyitott be egy szobába, hogy az említett gyerek, (16 éves, hatodikos, cigány, fiú) éppen szexuálisan molesztált egy másikat (8éves, tényleg gyogyós fiú)


aput igen igen keményen meghurcolták, az eset miatt, kevésen múlt, hogy ki nem rúgták.
az áldozatot (itt az erőszaktevőre gondolok) megbabusgatták, az esetet elkenték.
gyerekverő tanár.

képzelhetitek apám hangulatát

és képzeljétek el azt, hogy esetleg van egy szellemi fogyatékos a családotokban, akit iskoába kell járatni.

miután ez az eset megtörtént, eltelt egy év, kábé, és egy másik kisgyerek nem bírta tovább, a fenyegeésekkel nem törődve bevallotta otthon, hogy az idősebb srác már elég régóta csinálgatja őt... meg jópár másikat is, de be vannak fenyítve, nem mertek szólni.

mondjuk, ha a te gyereked járna ebbe az (amgy nem is rossznak kikiáltott isibe) vajon mit gondolnál apámról?
meg arról, hogy mit szabad egy pedagógusnak? és mit nem?

Fawkes 2008.03.28. 14:32:46

Én még most olvastam a blikk cikkét arról, hogy a gyereknek már nem csak a jogi következményektől van félnivalója. Erről csak annyit: remélem is. Én mindig is próbáltam úgy gondolkodni, hogy azt hogy ki milyen ember, nem a bőrszín, "faj",vagy egyéb jellemző, hanem csakis kizárólag a saját tettei, gondolkodása, életmódja és a többiekhez való hozzáállása határozza meg. Véletlen sem rasszizmusról van szó- a faj ""ve mert biológiailag az ember maga egy faj- de hogy tartsa meg az ember az ebbe vetett hitét, ha egyszer a legtöbb ilyen aljasságot és bűncselekményt a romák követik el??? Hiába próbálsz objektív lenni!!!...idegbajt tudok kapni mikor látom/hallom hogy mit meg engednek maguknak, és az csak fokozza hogy azért merik ,mert /habár szerintem nemsokára többen lesznek mint a fehér magyarok/ jajj a kissebbség, meg az egyenlőségi jogok és ezzel a törvény részéről letudva. Abban hol van egyenlőség hogy ezek a csótányok mindent megtehetnek semmilyen vagy minimális következményekkel??! Még a rendőrök se mernek bemenni felénk a cigánytelepre könyörgöm... Nevetséges az egész. Vagy hol az egyenlőség abban hogy tisztességes fehér anyák és szülők nagyon nehéz körülmények közt nevelik a gyermekeiket, mégis jóra hogy rendes ember legyen azokból, az állam pedig hagyná őket éhen veszni, a kisebbségieket meg úgy tömik az adófizetők pénzéből, hogy szülniük kell rakásra a kölyköket, de a munka ismeretlen nekik, akárcsak a nevelés. És gondoljunk bele, igenis ez még csak a jéghegy csúcsa. Ha ez így folytatódik, nemsokára valódi, fizikai háború lesz az ilyen "kisebbségek" és köztünk. Ha pedig ez bekövetkezik, annak a győztese mindent eldönt, azok pedig ÍGY talán nem mi leszünk! Tehát most kellen a kemény fellépés, idejében elfolytani az egészet, nem csak beszélnie azoknak, akiknek most lenne ehhez hatalma és lehetősége! Mindezek mellé leszögezem, természetesen a cigányság azon részéről van szó akikkel a baj van, mert létezik sőt én is ismerek dolgos, tisztességes romát akit sok hátrány ér a származása miatt, holott tisztességes, becsületes ember, aki munkával keresi a kenyerét!

Hendrick 2008.03.29. 15:52:19

Hát igen...a magyarországi volapök közösség sokat enged meg már magának, és az igazat megvallva nem kellenek már senkinek se, két részre szakadt az ország szinte...kiábrándultunk belőlük mint téli fagyin nevelkedett kisdobos a szocializmusból, vagy Hitler tanárai a vezér művészi tehetségéből..

HoZsanna · http://HoZsanna 2008.04.01. 10:01:34

Szerintem egyértelmű, hogy a bajok gyökere igenis a családban gyökeredzik.
Gyereket nevelni ugyanis nem lehet ösztönből, nem árt hozzá egy kis elméleti "muníció is. Nyugaton már elterjedt a "Szülők iskolája" várandós és kisgyerekes szülőknél. Na ezt én nálunk kötelezővé tenném. A szankció ugyanaz lenne, mint a terhesgondozásnál: aki nnem jelenik meg 10 alkalommal, az nem kapja meg a gyermek születése után járó "kelengyepénzt" (most nem ju eszembe a hivatalos neve, de kb 50000ft-ról van szó).

Lansky 2008.04.19. 15:42:28

battle royale. az kell. kitano bácsinak volt igaza. és nem túlzok. csókolom.

travis 2008.04.22. 11:45:38

Asszem tanulhatnál a mesteredtől:
www.nol.hu/framed/487867/

travis 2008.06.03. 10:17:10

Na most őszintén.
Az ilyen tanár nem megérdemelne két nagy büdös pofont? :))
subba.blog.hu/2008/06/03/oktatas_sarkadon
süti beállítások módosítása