DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csucsu - REFLUX

A B-kategóriás akciófilmek 5 királya

2014. szeptember 14. - csunderlik.péter

Hősök, akiknek a mozdulatait utánoztuk. Filmek, amelyek egy egész nemzedéket rabosítottak és életpályákat szabtak meg. Eposzok, amelyeket csak hangalámondással lenne szabad nézni német eredetiből másolt VHS-en, de amelyeket máig vetítenek a kereskedelmi tévék. Nevek, amelyek beleégtek a tudatunkba, akár a Walt Disney félbeszakadása, vagy amikor először láttunk a Teleshopban világító szupercsalit. A B-kategóriás akciófilmek királyai Michael Dudikofftól Chuck Norrisig.

5. Michael Dudikoff

Amerikai nindzsa_2.jpgAz életmű csúcspontja: Amerikai nindzsa (1985)

Michael Dudikoff volt az, aki az 1980-as évék végi népszerűségi listák éléről képes volt letaszítani Pozsgay Imrét, és mi más is lehetne legjobb filmje, mint az Amerikai nindzsa – saga első része, a nagybetűs Nindzsás Film. Az Amerikai nindzsa az egyetemes emberi kultúra, Nyugat és Kelet kanonizált alfája és omegája, de annyira, hogyha hamarabb születik meg, akkor ezt írják aranylemezre és küldik föl a Voyager szondákkal a világűrbe, nem pedig Beethovent, a Beatlest vagy az Újszövetséget. Egy korszak emblematikus filmje, amely akkora reveláció volt a véreshurka- és CASCO-reklámok után, hogy amelyik gyerek látta, menten nindzsa akart lenni, és már nem Fekete Laci vagy Nyers Rezső. Az Amerikai nindzsa címszerepét eredetileg Chuck Norris játszotta volna, azonban az orosz és kubai terroristák floridai partraszállása okozta elfoglaltsága miatt egy kis dzsúdómúlttal a minden akciósztárnál elmélyültebb tekintetű gyermekpszichológus, Dudikoff kapta meg a biankócsekkel felérő nindzsafilmet némi modellkedés és Dallas-beugrás után. Ezzel azonban olyan magasra tette a lécet, hogy nemhogy a trambulinról hármasával dobbantó nindzsastatiszták, de Szergej Bubka se tudta volna átugrani.

Joe Armstrong_1.jpgEgy kis túlzással azt mondhatnánk, hogy az Amerikai nindzsa keményen reflektál a reagani külpolitikára, akár a Babe a holocaustra. A Michael Dudikoff alakította Joe Armstrongot csak minap helyezték a Fülöp-szigeteki amerikai katonai támaszpontra, mindenki csak „új ember”-ként emlegeti. Tizenhat évesen találtak rá egy szigeten amnéziásan, amint az egy flashbackből és a kartonja főnökei általi hümmögő lapozgatásából kiderül. Megjárt több nevelőintézetet, végül egy gyilkossági kísérlet után csak két választása maradt: vagy a börtön, vagy a sereg. Csakhogy tudjuk, miféléket engedtünk ide Taszárra. Joe funkcionális analfabéta, végtelenül antiszociális, csak azért pillangókéssel játszik, mert akkor még nem volt aknakereső.

Fekete Csillag.jpgA bonyodalom ott kezdődik, hogy a támaszpontról útnak indított fegyverszállító konvojt egy útlezárásnál helyi rézbőrű kubikusok támadják meg. A szinkronban úgy artikulálnak, hogy sokadszori visszanézésre is mindig azt várom, melyik statiszta büfögi ki először, hogy a Pillangó utca következik. A konvojt vezető, keménységében Gergényi Péterre emlékeztető rendőrfőnök már épp megadná magát, ám ekkor a rettenthetetlen Joe a közlegények élére áll, és kis híján már levernék az utcaseprő kinézetű útonállókat, mikor a semmiből előbukkannak a nindzsák. Vezetőjüknek nem anyajegy, hanem egy tetovált csillag ragyok sötéten orcáján. Ő Fekete Csillag, aki két üveg bor után, ferde szemmel nézve enyhén hasonlít Charles Bronsonra.

Fekete Csillag egy helyi földesúr, a Fülöp-szigeteki Simicska, Ortega úrnak a hűbérese. Ortega úr leszámítva a félmeztelenül, aranynyakláncban elfogyasztott villásreggeliket, mindig fehér öltönyben mászkál, rózsaszín nyakkendővel. Birtokán, amolyan Tiborc-tanyán pedig egy egész olimpiai falut rendeztetett be egy komplett kiképzőtáborral, ahol fekete, sárga, vörös és keki színű nindzsák gyakorlatoznak a nindzsák Bokros Lajosa, a tapasztalatát külföldre eladó Fekete Csillag, az első profi nindzsa vezetésével. Ők alkotják azt a magánhadsereget, melynek egyetlen feladata, hogy amerikai szállítmányokat raboljon, miket Ortega úr eladhat latorállamoknak, fegyverkereskedőknek és pénzügyi közvetítésből meggazdagodott üzletembereknek, hogy aztán az abból vett pénzből hancúrozhasson a hurikkal és Isaurával az idők végezetéig. Romlott ember ő.

Ortega és Fekete Csillag_1.jpg

Ortega és az epöli Charles Bronson-hasonmásverseny második helyezettje, Fekete Csillag

Joe a konvojtámadás során megmenti a támaszpontot menedzselő amerikai ezredes szellemi fogyatékos hisztérika, de gyönyörűszép lányát (Judy Aronson), összejönnek, ám Joe fokozatosan rájön, hogy nemcsak a rendőrfőnök, de maga az apósjelölt ezredes is Ortega puszipajtása. Széllel szemben pisálva harcot indít ellenük, és a kezdeti súrlódások után segítőtársa is akad Curtis Jackson (Steve James) személyében, aki biztos dobogós lenne a Karl Vedörsz-utánzatok dél-karolinai versenyén. Legendás kettőjük első és utolsó verekedése, mikor Dudikoff egy vödörrel a fején leveri egy slaggal. Mintha fejbe vágtak volna egy Réz Andrással, ha arra gondolok. Alighanem a filmtörténelem egyik leghíresebb jelenete az Andalúziai kutya legendás vágása és a Volt egyszer egy vadnyugat akasztása mellett.

Amerikai nindzsa vödör_1.jpg

Ez az

Az Amerikai nindzsában van még aljas csapda az anyagellátóban, egy lézerfegyver még aljasabb használata is, de különösen ajánlom figyelembe a lassított jelenetet, ahol tisztán látható, ahogy a motorral ugrató Dudikoff-dublőr frontálisan megfejeli a kormányt, vagy hogy Joe Armstrong egykori mestere, a Zseniális Teknősre emlékeztető kopasz kertész nem más, mint Kamaszuka a Kincs ami nincsből. No és persze kétpercenként a karatés filmekből elmaradhatatlan ’piuí’ zenei aláfestő effekt. Fáy Miklós kedvéért jegyzem meg ezt. Minden tekintetben kötelező darab.

Az életmű mélypontja: Halálos merülés 2. (1998)

Egy gyengébb pszichének az Amerika nindzsához hasonló megismételhetetlen siker elég lett volna ahhoz, hogy onnantól élete végéig nindzsajelmezben igyon egy lakókocsiban, Dudikoff azonban erősebb mentálisan, noha annyira nem, hogy ne szokjon rá az alkoholra, amely fiatalkorának elmélyült tekintetét karrierje végére kifejezetten vizenyőssé tette, talán azért is melíroztatta a haját, hogy terelje róla a figyelmet, akár a nindzsák az eltűnésükkor használt füstpukkanóval. Dudikoff az Amerikai nindzsa újabb és újabb egzotikus helyszínekre helyezett második és negyedik részével egyre mélyebbre jutott (a harmadik, génkezelt, ám mégis egyetlen mellkasvágástól hörögve térdre eső szupernindzsákat  felvonultató epizódban nem Dudikoff szerepelt), noha ezekkel a filmekkel kapcsolatban még igencsak éltek a várakozások. Tisztán emlékszem, ahogy a kilencvenes évek elején egy kisfiú azt kérte a Három kívánságban, hogy láthasson egy keveset az Amerikai nindzsa 2-ből, mikor kívánhatta volna azt is, hogy tengózhasson egyet az inka aranyporba forgatott Maradonával, vagy legalább ötödölőzzön Palikkal. Ám Michael Dudikoff a Mariana-árok mélyére 1998-ban süllyedt a Halálos merülés 2-vel.

Halálos merülés.PNGA film, amely egyszerre gyalázza meg a Vadászat a Vörös Októberre és a top 5 demokrata filmbe beválasztott Utolsó esély szellemét, ugyanakkor megidézi az Úszó erődöt is, miközben autentikus B-filmes lenyomata a jelcini idők zűrzavara okozta hagyományosan szovjetellenes hollywoodi akciófilm identitásválságának, amikor is egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a sodródó, ezer százalékos inflációval küzdő, szuperhatalomként megszűnt Oroszországgal. Egy amerikai-orosz közös hadgyakorlatra a lelkiismereti okokból hajóorvosként szolgáló ex-elit Jake Fullert (Michael Dudikoff) delegálják a rendszerváltásból tápászkodó, ám presztízséhez ragaszkodó Oroszország tengeralattjárójára, amelyet azonban orosz terroristák tulajdonítanak el annak titkos stádiumban lévő kísérleti fegyverével, a „Jégeső”-vel együtt. A terroristák a film során változatos célokat fogalmaznak meg: egyszer azt, hogy a „Jégeső”-t eladják Szíriának, másszor azt, hogy rakétákat lőnek ki Oroszországra, abban bízva, hogy a támadásért majd a szeparatistákat vádolják Ukrajnától Tádzsikisztánig, Oroszország visszavág, és végül „egy új Szovjetunió emelkedik ki a nukleáris hamuból”.  A fejekben Michael Dudikoff vág rendet.

4. Dolph Lundgren

Dolph Lundgren 2.jpgAz életmű csúcspontja: Leszámolás Kis-Tokióban (1991)

A Leszámolás Kis-Tokióban atyjának nem gyengén lehetett valami fajelméleti frusztrációja, hisz mi másra vélhetnénk, annak filmre álmodását, ahogy egy árja másfél órában legyilkolja az összes szeme elé kerülő sárgát. Dolph Lundgren maga a megtestesült Übermensch, egy másik póluson pedig a Szuper Szovjetember, a szélsőségek tehát nemcsak a Molotov-Ribbentrop-paktumban, de Lundgrenben is összeérnek. A Rocky-sorozat hidegháborús része, a Rocky IV. robotikus szovjet csodabokszolójaként befutó színészóriás egyébiránt a civil életben matematikatanár végzettséget szerzett. Ez annyira polgári, hogy a svéd acélember akár egy  késői Bergman-filmben is megfordulhatott volna unokaöcsként, ám ő inkább kick-boxos skilljeit kamatoztatta és a Leszámolás Kis-Tokióban című opusszal mindörökre beleégette magát a mozivászonba.

Egy multikulturális rendőrt alakít, amelyet mi sem bizonyít jobban, minthogy a tüdőgatyájába tűrt fekete pólója fölé húzott bőrbekecse hátán a felkelő Nap feszít. Hősünk ugyanis gyermekként Japánban nőtt fel, mivel apja megszálló amerikai katona volt a nemesebbik, foghíjas-tejfogas gyerekeknek rágógumit osztogató fajtából, egészen addig, míg a Hirosimától és Nagaszakitól enyhén frusztrált őslakosok le nem kaszabolták. Olyanok, akik sárgák és tetováltak, akár a Linkin Park sutyerákosa: „Az az elfajzott harcos rend a 12. századból.” De nem a japán Művészeti Akadémia, hanem a jakuzák.

A Leszámolás Kis-Tokióban erősen indít, akár a wasabis csió. Kenner (Dolph Lundgren) a kedvenc büfését védelmi pénzért szekáló, lila locsolóöltönyös és friderikuszzöld zakós jakuzák személyében - noha a pillangókéses galerivezérnek narancssárga öltönye van és olyan haja, mint Ákosnak az Induljon a banzáj klipjében -, azokba botlik, akik anno (ebből megint csak flashbackből szerzünk tudomást, amikor sápadt holdfény villan rá a papírházban a táncoló árnyékú gonoszokra)  legyilkolták a fátert. Dolph Lundgren persze kíméletlenül leveri őket, s közben váratlan segítőtársa is akad az odatévedő Johnny Murata (Brandon Lee) személyében, ki végül a partnere lesz. A látszólag a Back Street Boysból kiugró, ananászfrizurás jegyeket mutató Kenner hamar maga mellé okítja a fiatal Bon Jovi-fan Johnny Muratát, többek között az ilyen tanításokkal, minthogy: „Az a harcos, aki csak az öléshez ért, könnyen sebezhető; a legnagyobb szamurájok gyönyörű haikukat írtak.” Már nyilván megrendelte a Bookline-on Andrassew Iván haikukötetét.

Tanaka.jpgHamar kiderül, hogy a jakuzák elsősorban nem kisebbségi büfék vasárnapi szétverésében utaznak, hanem sörösüvegben csempészett „jégkokóban” és meztelen fehér nők seggéről eszik a szusit, míg nekünk a kollégiumban csak félig feldolgozott paprikáslisztes hekk jutott. A fő jakuzafőnök az üzleti ügyeit night clubos lefejezésekkel és roncstelepi préseltetésekkel kíméletlenül menedzselő locsolóöltönyös-copfos Tanaka (Philip Tan), akit gyermekként Kenner megsebzett apja megölésekor. Itt bomlik meg a tér-idő kontinuum, és jönnek az annyira megrázó visszaemlékezése, hogy még Dolph Lundgren is beleremeg.

Dolph Lundgren egy szaunás-szexjelenettel (Tia Carrere) is tarkított pörgős egy óra után végül bosszút áll apjáért: előbb Tanaka tökére lép, aztán akkorát dob rajta, hogy hat métert repül, és beleszáll valami holdhónapi ünnepre kikészített tűzijáték-szerkezetbe, hogy elfüstöljön. A filmtörténelem egyik legszürreálisabb halála.

Az életmű mélypontja: Túlélésből jeles (2003)

Dolph Túlélésből jeles 2.jpgA filmet csak a dadaizmus keretén belül tudnám elhelyezni. Hiányzik belőle minden értelem vagy kohézió, ez a mozi nem más, mint egy másfél órás delirium tremens - a rosszabbik fajtából. A rendező, a 2003-ban hetvenéves Sidney J. Furie valamit csúnyán ráihatott a gyógyszereire. A végén már azt vártam, hogy a teljes zűrzavarból mikor emelkedik ki egy fehérre mázolt Szikszai Etus. Annyi biztos, hogy Dolph Lundgren valami kiégett és meghasonlott veterán, utóbb kiderül, hogy korábban elitkommandósként harcolt Boszniában, de a film jelenében egy történelem-testnevelés (!) szakos középiskolai tanár. Arcáról a plasztikai műtétek se tudták eltüntetni a múló idő barázdáit, gyűrött, mint Melanie Griffith. Persze a diáklányok így is buknak rá, még egy ingerszegény jelenetre is futja, ahol egy feslett erkölcsű leányzó talán a szertárban próbálja meg elcsavarni a gránitból faragott Dolph fejét, csikorog rajta egy keveset, aztán snitt. Feltűnnek a terroristák.

Hogy mit akarnak ők az iskolában, az különösebben nem derül ki. Van valami homályos utalás heroinra meg az elnökre. Utóbbiról talán az iskolát nevezhették el, arra pedig, hogy egy raklapnyi heroin mit keres egy középiskolában, végképp nincs racionális magyarázatom. Akkor is rejtély, ha tudjuk, hogy a diákok között erősen felül vannak reprezentálva a Coolio-klipekből kilépett agglomerációs fekák. A Túlélésből jeles főgonosza első és második ránézésre is szerzett immunhiányosnak tűnik, enyhén frusztrált, na jó, őrült, és időnként Shakespeare-t parafrazeál, minthogy „lenni, vagy nem lenni; ez itt a szívás”,  aminél már csak Dobó Kata alakítása szánalmasabb, ki az antagonista menthetetlenül romlott asszonya szerepében csillogtatja meg kétes képességeit rózsaszínű parókában, és fontos hozzátenni, hogy nem önmaga szinkronja, hanem más hangján szólal meg. 

A szürrealitást fokozandó, meghatározott időközönként feltűnik egy félautomata tolószékkel közlekedő diák is, kinek dramaturigai fontossága az utolsóelőtti pillanatig kérdéses, ám akkor váratlanul fejbeszúrja Dobó Katát egy csavarhúzóval, és minden a helyére kerül. Leginkább a csavarhúzó. Hogy a film végén Dolph Lundgren egyetlen pisztolylövéssel robbant fel egy helikoptert, az mindezek után már kőkemény, háború utáni realizmusként hat.

3. Jean-Claude Van Damme

Van Damme Tökéletes katona.jpgAz életmű csúcspontja: Tökéletes katona (1992)

Amennyiben a karatéhoz és a pedofíliához való vonzódást nézzük, nyilvánvaló, hogy a belgák Európa japánjai. A leghíresebb belga pedig Jean-Claude Van Damme, megelőzve Hercule Poirot-t és Tintint. Erős volt a kísértés, hogy a jelzőket már nem is igénylő 1989-es Kickboxerre essen a választásom, amelyben a Véres sporttal feltűnő fiatal Jean-Claude Van Damme megbosszulja csemegebajszos bátyját és idegenben oktatja a thaiföldi sportbarátokat, miközben szinte csak magára számíthat, hiszen Thaiföld annyira korrupt, hogy maguk a nemzeti parkok vadőrei lövik föl internetes árverésre az utolsó orrszarvúkat nyugati turistáknak lepuffantható vadként, de gondolkodás nélkül eladnák Babart is, hogy afrodiziákumot sajtoljon belőle a Rossmann.

A Kickboxernek az Amerikai nindzsáéhoz hasonlóan méltatlan folytatásaiban Van Damme örökébe már Sasha Mitchell lépett, aki Ewing-fattyúként és az Egyről a kettőre oldalági szellemi fogyatékosaként indult, majd ezzel jutott a cukorsüveg-hegyek csúcsaira. De Sasha Mitchellről majd a C-kategóriás akciófilm-sztárokról összerakott szintézisemben értekezem.

A Tökéletes katona Roland Emmerich hollywoodi referenciafilmje 1992-ből, amelyben Jean-Claude Van Damme ellenfele nem más, mint Dolph Lundgren, vagyis itt Van Damme-nak méltó ellenfele van, nem egy dühös, elvált apuka, mint a Hiába futszban, vagy egy kifinomult entellektüel Székhelyi József magyar hangján, mint az Időzsaruban. Kezdjük rilkei lírával: „Valahol egy szupertitkos katonai bázis hibernálókamrájában majdnem kopaszra borotvált, acélos izmú férfiak alusszák gépálmukat”. Ezt a képet nevezem én árja esztétikával kombinált futurisztikus homoerotikának, már izzad is Lakatos Márk, nem csoda, hogy hűtik őket, mert különben leolvadna a lakókocsi, annyira meleg.

Tökéletes katona homoerotika_1.jpg

Ehhez a kompozícióhoz csak az 1988-as Vörös zsaru olvasztáros intrója fogható, amely a gyúró homoszexualizmusnak emelt Vaszilij Blazsennij-székesegyház. De Schwarzeneggeről majd az A-kategóriás akciósztárok szintézisében esik szó.

A Tökéletes katona Frankensteint idéző szüzséje szerint Vietnamban elesett katonákat jegelnek le, mert a kormány látott bennük bizniszt, mint Corvin közi büfés az alkoholmentes mojitóban. Kis szépséghiba, hogy Luc Deveraux (Jean-Claude Van Damme) és Andrew Scott (Dolph Lundgren) egymást puffantották le egy A szakaszból átemelt nézeteltérés közben. A lejegelt katonákat huszonöt évvel később élesztik ujjá galvanizálással, Axe Hangoverrel és repülősóval, majd bonyolult mechanizmussal kondicionálják őket irányítható zombi kommandósokká. Hende Csaba hadügyminiszter nyilván nem ezt a programot prezentálta tógában a szombathelyi Savaria Napokon.

Tudniillik, és most képzeljék azt, hogy a Delta narrátora mondja fel egy szabad szemmel is látható szuperbaktérium, és a legújabb japán robot-művégtag között: „A testek szupergyorsítása során a halott hús élő szövetté alakul, de ha a folyamat megindul a testek nagy mértékben túlhevülnek, ezért kell folyamatosan hűteni, az agyat redukálni és irányítani.” Ebből először annyit értettem, mint amikor Békesi László magyarázta a kilencvenötös költségvetést A Hétben.

Mindenesetre az agyzanzásítás tökéletesen sikerült: Dolph Lundgren/Andrew Scott őrmester, a levágott füleket nyakláncra fűző és azokat csörgető neurotikus a filmtörténelem egyik legsuttyóbb monológját prezentálja nekünk egy templomban vagy esztékában, „Én, Andrew Scott, az amerikai hadsereg őrmestere” – kezdettel, „mert csak így nyerhetjük meg ezt a kurva háborút” – kifutással, jó adag szalonrasszizmussal fűszerezve. Ugyanis a tökéletes katonákból előtörnek a halált megelőző vietnami emlékek - ez az ún. poszttraumatikus regresszió - és, most már adjuk át a szót Czeizel Endrének: „Scott azt hiszi, hogy még Vietnamban harcol a felkelők ellen”. Pedig csak körbe kéne néznie, hogy lássa, nem a dzsungelben van, hanem Esztergom-kertvárosban, és közben eltelt egy negyedszázad. És ez a barom parancsnok volt Vietnamban. A Tökéletes katona 2-ről itt írtam.

Az életmű mélypontja: A rend őrzője (2001)

A nagybetűs Kétségbeesés szülte fos az évezred elejéről A rend őrzője, amelyben a szélvédőre kenődött bogárként lecsúszó Van Damme újra együtt dolgozott a Dupla dinamit rendezőjével, Sheldon Lettichhel. Arubai-amerikai koprodukcióban készült, Arubáról márpedig csak annyit tudok, hogy valamelyik politikusunknak tuti van ott számlája, és hogy az utánpótlás válogatottunk biztosan kikapna tőle. Egyébként a filmet nézve anno annyi kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy a vélt keletkezéséről menten egy mesét kellett írnom a B-kategóriás akciófilmek Parti Nagy Lajosaként. Csak a mesémet nem küldtem el az ÉS-be.

„Valamikor az új évezred kezdetén, egy hideg és elhagyott sötét szobában, mit csak a szexcsatornából kivillanó fehér zoknik fénye világított be néha, egyedül feküdt ágyában meztelenül Jean-Claude Van Damme. Részeg volt, mint minden éjszaka, mióta először egy filmje megbukott. Lassan már tíz éve volt ez. Újabban már a mozik se játszották, a boltokban por lepte el az eladatlan kazettákat, a nyirkos raktárakban penész rágta őket.

Jobb kezével láncdohányzott, a ballal pedig még meg se borzolhatta rendesen egyre gyérebb szeméremdombját, már ösztönösen nyúlt is a vodkás üvegért. Nagyot kortyolt, majd magához szorította a palackot. Szerette. Négy óra volt, kintről kakaskukorékolás szűrődött be a rolón át, és erre a tévében menten kegyetlenül véget ért a pornó. Zsanklód dühében falhoz vágta a távirányítót, mitől leszakadt az Időzsaru bekeretezett-üvegezett plakátja és ezer darabra tört, akárcsak a tegnap ittasan megfejelt feszület, vagy negyedik házassága előtt a tükör. (...)” 

Van Damme és az utolsó keresztes lovag

A rend őrzője.jpgEgy középkori prológgal kezdődik az opusz, mely nem sokkal komolyabb, mint a Sacra Corona. Az első keresztes hadjárat idején egy a gyilkolástól megcsömörlött keresztes lovag napokig kóborol a meghódított Jeruzsálem vérrel borított, hullákkal szegélyezett utcáin, mígnem talál egy barlangot, hová visszavonul bűnbánatot gyakorolni, de annyira megvilágosodik, hogy végül szektát alapít, a titkos tudását pedig pergamentekercseken örökíti meg. De mielőtt végleg összeállna a Nagy Mű, valamiért Szíriába battyog, ahol mártírhalált hal, a mű utolsó fejezete pedig elveszik. Hát persze, hogy abban írta le, hol is rejtőzik Salamon kincse. Miért is ezzel kezdené az ember, mikor a pergamentekercs első fejezeteit Népszabadságból kivágott Aczél Ende-szakértésekkel is ki lehet tölteni.

Nemsokára Ukrajnában találjuk magunkat, Ogyesszában (e városról nevezték el a Halálos merülés 2. tengeralattjáróját is). Itt tűnik fel Jean-Claude Van Damme, aki Rudi Cafmeyer műkincsrablót alakítja. Meglovasít egy patkolt tojást, és a maffia elől egyenesen Amerikába menekül. Mint később kiderül, ennek a szálnak semmi különösebb dramaturgiai jelentősége sincs, szóval kezdhették volna menten Amerikában is a jelenkori cselekményt. Bár akkor kimaradtak volna az orosz akcentussal beszélő rossz emberek. Pedig ők aztán elmaradhatatlanok. A hidegháborús ruszofób pszichózis másodvonalbeli filmekben virágzó maradványa ez.

Rudi Amerikában találkozik múzeumi tárlatvezető édesapjával, ki vasárnaponként a templomosok és a közel-keleti szekták nagy szakértője. Az apának nemsokára Jeruzsálembe kell utaznia, ahol persze elrabolják. Van Damme menten repülőre száll, és utána megy, hogy kiszabadítsa. Egy kis déjá vu: az Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag megvan? Innentől kezdve pedig van minden, akció izomból. Nem is ártott volna, ha Van Damme felcsatolja a Cosmodisket.

2. Steven Seagal

Steven Seagal.pngAz életmű csúcspontja: Ölve vagy halva (1990)

Steven Seagalnál, a könyöktörés mesterénél már csak Trokán Pétert tisztelem jobban. Az autentikus Seagal-életmű csúcsa a NicoÖlve vagy halvaTörvényre törve rendőrfilm-szárnyasoltár, annak is a középső darabja, amely egy meghalás-feltámadás – történet, mondhatni krisztusi. Az Ölve vagy halva című opuszban, a filmtörténelem eme jelentékeny korpuszában a halálból visszatérő Steven Seagal leszámol a gonosz szenátorral, akinek agyára ment az Egy Gyűrű.  A film a 90-es évek legelején készült, amikor itthon az MDF kormányzott és a Padödő volt a sláger. Érdekes idők voltak azok, össze is szedtük a 90-es évek 10 emblematikus pillanatát történelmi stúdióblogunkon.

Steven Seagal jó szokása szerint úgy néz ki, mint egy kiöregedett pornósztár és egy ótvaros strici keveréke, lófarokkal, lengyelpiacos kabátaival, éppenhogy nem szotyolázik. Ha Kojak találkozna vele, gondolkozás nélkül felpofozná. Kedvenc világbajnok aikidósunk, Seagal, a Sztanyiszlavszkij-iskola kilenc danos mestere a filmünkben nyomozót alakít Mason Storm néven. Már az elején megtudjuk, hogy ő a legtisztább ember. Tisztább, mint az egész csoport együttvéve. Mert rajta kívül már mindenkit elöntött a sár. A bonyodalom ott kezdődik, mikor Mason Storm / Steven Seagal kamerára veszi, ahogy a maffiózók egy parkolóban kifecsegnek mindent, megvan a bizonyíték, ám az örömhírt éppen egy korrupt kollégának újságolja el. Toporzékolni kezd a szenátor, rászabadítja vérebeit, hogy öljék meg Stormot, és szerezzék meg a kazettát. Akkor még nem voltak diszkek. A 2000-es években már azért ment a gyilok.

Egy kis intermezzó után, mikor is Seagal egy dramaturgiailag teljesen szükségtelen jelenetben Kobra-módra atomjaira ver egy non-stopot terrorizáló harisnyásfejű biciklisbandát, Seagalt már családi körben találjuk. Imádkozik egyet a gyerekével, mert ő ilyen ember: a hit – ház - család szentháromsága Seagal minden filmjében kiemelt szerepet tölt be. Aztán az asszonnyal jön egy hiteltelen szexjelenet. Ha az alkotók azt hitték, hogy ezt látva a néző nagyot csettint, hogy no lám, ez a Seagal nemcsak nagy harcos, hanem érzékeny szerető is, akkor nagyon tévedtek. Seagal mester a mellbimbókat is úgy csavargatja, mint a bekokszolt Móricz Zsigmond-alteregó Richie Madano karját a Törvényre törve című, egyel később rendőrfilmjében, amelyikből megtudjuk, hogy az istenek minket csak madzagon rángatnak. Egyébként ebben a filmben is van filozófia, de erről csak később. 

Stormot otthonában támadják meg a behatolók, akik hárman vannak, majdnem annyian, mint a Honfoglalásban a besenyők, s mivel Seagal éppen az asszonnyal szeretkezik, meglehetősen lankadt a figyelme és rövid úton lelövik. Na jó, azért nem annyira rövid ez az út.

Szép felesége elpusztul, ő csak kómába esik. Ám a gonoszok úgy tudják, hogy hősünk is meghalt, és ezért hátradőlnek. Hát persze, ciki lenne, ha már a huszadik percben elvágnák a torkát a kórházban, ahol John Doe néven fekszik aléltan. A négy percre redukált hét év gyorsan lepereg, mert ennyi telik el, míg feleszmél 1990-ben. Akkor már Bush az elnök, és csak döglődik a Szovjetunió. Mert újjáéled, akár egy főnix, most már tudjuk, Tarantino innen koppintotta a Kill Bill-t (Truffaut A menyasszony feketében voltján túl). És maga az újjáéledés, hát mekkora dráma, mekkora színész, egy Laurence Olivier, aki egyedüliként képes arra, hogy a világ minden érzését egyetlen arckifejezésbe sűrítse. Igen, abba. Többek között ezért a drámai alakításért esett az Ölve vagy halvára a választásom.

Ölve vagy halva Marx 2.jpg

Mikor feléled, már akkora haja és szakálla van, mint Karl Marxnak. Karl Marxon túl leginkább Szaddam Husszeinhez tudnám hasonlítani. Ő nézett ki így rátalálásakor, amikor éppen egy kempingrezsón melegítette a babkonzervet valahol a föld alatt. És a Karl Marx kinézetű Steven Seagal bosszút esküszik. Az őt kezelő kedves nővérke farmjára vonul vissza, amely egyébként egy falatnyi Távol-Kelet: van ott füstölő, kimonó, dzsungelnyi bonszáj. Seagal visszanyeri az erejét, füstölőket szurkál magába, de hogy miért, az talán csak ő tudja meg a Maria Treben. Közben olyan bölcsességeket tudunk meg, minthogy „előbb tanulj meg gyógyítani, hogy nagy lehess, mert bántani könnyű.” Nincs is szükség már Mao Ce-tung-ra, jó ide a szerencsesüti is. Seagalban egy Hamvas Béla veszett el.

És miután visszanyerte az erejét és kettétört megannyi deszkát, felkiált, hogy „itt az ideje, hogy fizessen szenátor, elő a készpénzzel.” A halálból visszatérve leszámol a gonoszokkal a hátralévő negyven percben. Közben még azt is megtudjuk, „biztosan tudni, hogy meghalunk, rosszabb, mint maga a halál.” Köszönjük, Mester, mielőtt felnyom az orrunkba egy Plussz-tabletta-flakont.

Az életmű mélypontja: A professzor (2003)

A professzor.jpgÚgy látszik, minden nagy művész életében eljön egyszer az a pillanat, amikor rádöbben, hogy addig csak sárban, mocsokban tékozolta tehetségét, megcsömörlik attól, hogy másnapos-sárgává pisálta Babilon vizeit, szúrja szemét-szívét önnön ammóniája, és ekkor egy cseresznyefa tövében, szarás közben a Richard Gere-től kapott buddhistás füzeteket lapozgatva  rádöbben, hogy amit addig csinált, az csak olcsó szórakoztatás, pénzkeresés, zsírosodás, de nem művészet, és nem tanítás. És hogy küldetés kell ide, világmegváltás. Különben szart se ér az élet. Ákos is otthagyta a Bonanza Banzai-t, hogy az Utolsó Ítéletről szólózzon. Steven Seagal meg a korábbi öncélú, l’art pour l’art akciók után az 1994-es Lángoló jéggel kiállt az eszkimók mellett és mellékesen megmentette a bioszférát. Mert az már valami. Mindenesetre több, mint Tommy Lee Jones fejébe belevágni a konyhakést. A Lángoló jég volt Steven Seagal első rendezése, amelyről itt írtam. És ahogy Seagal egyre több értéket emelt be a filmjeibe (Tűz a mélyben, A hazafi), azok úgy lettek egye nehézkesebbek, míg végül teljesen leültek. Ebben persze szerepe volt Seagal hízásának is, a kilencvenes évek végére akkora segget növesztett, hogy már csak deréktól fölfelé filmezték. A 2003-as A professzorban ez a tendencia már oda fajult, hogy a legkevesebb mozgást igénylő jeleneteknél és inkább már a hátteret animálták.

Steven Seagalt bizonyára frusztrálhatta, hogy egyetlen A-kategóriás filmjében, az Úszó erődben (amennyiben a méltatlan Tűzparancsot nem számoljuk) egy szakács szerepét kapta, mert a későbbiekben már monomániásan értelmiségi szerepeket íratott magának: biológus, orvos, tudós, medicine man stb. E tekintetben a csúcs és egyben a karrier mélypontja A professzor, noha a szakmai önéletrajza nincs túlságosan kimunkálva: „Rossz embert kaptak el, én professzor vagyok, most kaptam egy díjat” – védekezik a kínai rendőrségen, mikor letartóztatják. Robert Burns professzor (Steven Seagal) a Han-dinasztia szakértője, akadémikus, az év régésze, aki a kínai-kazah határon folytat ásatásokat, mikor a ládákba pakolt leletei közé galádul heroint csempésznek. Az erőiket egyesítő kínai maffiacsaládfők ugyanis így akarják elterelni a figyelmet az évszázad drogüzletéről.

Menekül a professzor 2.jpg

Menekül a professzor

Burns professzort börtönbe zárják, a Dobó Kata alakította feleségét felrobbantják, a csuklók reccsennek, miközben a Kínai Szénbányák szimfonikusai kísérnek, az egyetlen tanulság pedig, hogy most már egészen biztos, Dobó Katát igazából Nemeskürty István küldte ki szabotőrként Hollywoodba, hogy tönkretegye az amerikai konzumfilmipart, mintha csak egy poros földet súroló szakállú kínai nagyatya átka lenne.

1. Chuck Norris

Chuck Norris 2.jpgAz életmű csúcspontja: Magányos farkas (1983)

Életem mélypontjain mindig a Magányos farkas adott erőt, amely Chuck Norris emblematikus filmje, azé a Chuck Norrisé, akinek védjegye a Norris-féle körrúgás, és aki a legközelebb állt ahhoz, hogy még a hatvanas évek karatebajnokaként magával Bruce Lee-vel is feltörölje a Colosseum porát, mellékesen meg Norris Van Gogh történelmi ikertornya. A Magányos farkas igazi kultuszfilm: egyszerre kőkemény akciófilm és posztmodern western, valahol a kettő kanyonjában, amely a nyolcvanas évek elején játszódik Új-Mexikóban, és amelynek zenéjeként nagyot füttyent a Morricone-epigon a felejthetetlen főcímben.

Magányos farkas_1.jpgA fénykorában lévő Chuck Norris alakította főhős, J. J. McQuade járőr antréként lezúz néhány napcserzette lótolvajt, akikhez hasonlókat leginkább a Népszínház utcában látni júliusban. A rendvédelmi szervek közül már-már kiszakadt McQuade valóságos fejvadász: egyedül dolgozik távcsöves puskájával, feltunningolt Lada Nivához hasonlatos, vitriollal működő, szarrá szakadt sivatagi terepjárójával, és egyetlen társa csak a megszelídített prérifarkasa. Kapcsolatuk nem nélkülöz némi homoerotikát. Ennek ellenére Dzsé Dzsé McQuade nem egy Steiner Kristóf: mindig borostás, izzadt, büdös, pecsétes, rózsaszín ingén a legóvatosabb becslésem szerint is legalább három hónapos lehet a körömpörkölt nyoma. A városon kívül él házikójában, mint egy Dzsé Dzsé Rousseau Ermenonville-ben, ahol szabadidejét vagy lőgyakorlatokkal, vagy sportműsorok nézésével tölti, egy meccs alatt felszisszentve hat dobozt. Teljesen antiszociális figura, full alkoholista, aki még pisálás közben is sört iszik. Nem csoda, hogy a felesége elhagyta, lányát ritkán látja. Mégis a családi szál adja a történet kenőolaját.

Mert Új-Mexikóban nemcsak posztmodern lótolvajok randalíroznak, hanem egy fegyvercsempész banda is. Rettentően elvetemültek, és emellett legalább annyira borostásak, izzadtak, trógerek, mint McQuade, kinek lánya a harmincadik perc tájékán rossz időben rossz helyre keveredik, mert a vasárnapi rendőr fiújával játszott, sivatagai-éjszakai autós romantikázás közben felfigyel, amint a csempészek éppen becuccolnak a repülőgépükbe. Persze a csempészek is kiszúrják őket: A McQuade lányát megvédeni akaró rakás szerencsétlenség srácnak a heréit letépik, a gerincét meg kiszaggatják. A lánynak meg a méhét rúgják le a fokhagymaszagú, sötét lelkű izzadt tajok. Ez pedig öreg hiba. McQuade teljesen bekattan, kortyol kettőt az olcsó söréből, és elindul, hogy leszámoljon a fegyvercsempész bandával. Hogy a kínhalálba lehelje őket.

Rawley 2.jpgA banda vezetője a mexikói piramis tetején azonban egy igazi intellektuális, sármos, fehérgalléros bűnöző, Rawley Wilkes (David Carradine). Egykori karate-világbajnok (luxuskocsijának rendszáma csak úgy mellékesen: KARATE 1), a texasi majálisokon bemutató mérkőzéseket játszik, a helyi nők úgy olvadnak el tőle, mintha Orbán Józsi kacsintgatna cowboykalapban az Il Bacio kirakatában. Kivéve Rowley feleségét (Barbara Carrera), aki véletlenül megismerkedik McQuade-del és összefekszenek. Az eseti jellegű kapcsolatból szerelem lesz: a büdös, bárdolatlan, borostás, ámde érző szívű Chuck Norris – háta oly szőrös itt is, hogy egy Dzsungel Könyvét lehetne odaadaptálni - teljesen lenyűgözi az asszonyt, aki nemsokára McQuade istentől elhagyott viskójába kívánkozik Rollie luxus-haciendája helyett.

Barbara Carrera_1.jpg

A szálak tehát összeállnak: McQuade bosszúból üldözi a fegyvercsempész bandát, de nem tudja, hogy feszültségoldásképp annak a nőjét kezelgeti, aki miatt lánya az intenzíven fekszik. Rawley Wilkes ex-karatevilágbajnok meg alapjáraton rühelli a Texas Rangert, amiért az rászállt a bandájára, de akkor végképp dühbe gurul, mikor megtudja, hogy félreterpeszt az ő asszonya, és innentől már hiúsági kérdést is csinál McQuade eltakarításából.

A nézeteltérések csak üldözések, élve eltemetések, fordulatos akciójelenetek egész sora után rendeződnek. Egy gigászi főbunyóban, egy Titánok Harcában. Ahol a Gucci és Hugo Boss cuccokban mászkáló, mindig sármos, pacsulis, Bergman Kígyótojása nézése közben borozgató és sajtot majszolgató, de valójában velejéig romlott David Carradine tökeit próbálja szétrúgni az izzadt, megviselt, leamortizált, haraggal teli Chuck Norris. A mitikus titánok harca döntő összecsapás során hihetetlen jó zene megy: az egész film során kísértő főtéma teljes egészében kibontakozik a hátborzongató orgonajáték során. Mintha csak Johann Sebastian Bach pötyögne alá.

Az életmű mélypontja: Tomboló terror (1985)

Tomboló terror.jpgChuck Norris ifjabb Bush kedvenc színésze, és ha ez így van, nem kérdés, hogy a Tomboló terror a Chuck Norris-életműből a kedvence. A kiöregedett sztárok és a bosszúfilmek Medicijei, a Menahem Golan - Yoran Globus producerpáros szabad kezet és korlátlan mennyiségű izraeli fegyvert biztosított a Magányos farkassal a csúcsra jutó Chuck Norrisnak, aki a Tomboló terrorral igazi auteurként is bemutatkozhatott, noha a forgatókönyv írása közben igencsak megszaladt Norris kezében a toll. Ha azon röhögtünk, ahogy a Honfoglalásban egy héttagú besenyő-kommandó kergeti be népünket a Kárpát-medencébe, akkor ez a másik véglet: minden idők egyik legrepublikánusabb filmjében nem kevesebb mint tizenegyezer terrorista érkezik meg Kubából az orosz Rosztov (Richard Lynch) vezetésével és zavarják meg Chuck Norrist az Everglades-i aligátorsütögetésben. Úgy tűnik, hogy az USA soha nem látott válságot él át, az amerikai családok pánikolnak, Chuck Norris azonban az elejétől a végéig felemelő, patetikus zene ütemére kiveri a semmiből érkező terroristákat a szabadság földjéről, és végtelen egyszerűségében hiába mélypont, valahol mégiscsak csúcs, amikor Chuck Norris kirobbantja a szegényember Rutger Hauerjét, Rosztovot az ablakon.

Kövesse Facebookon a Csunderlik Filmlexikont!

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr606666287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csedársajt 2014.09.14. 20:42:09

CsákNoriszt hogy merted egyáltalán beleírni? Mivan ha csak rágondol a blogra vagy neadjisten egy roppantásal 1 ujjal összetöri a telefonját amin épp megjelent ez a blog....?!: És ettől AZONNAL megsemmisül a fél blogszcéna?!?!?!:D:D:D
Gondolkodj!:D:D

Kamaszuka az nem = mijagi a karatekölyökből? Ezek az öreg visszavonult szamuráj-nindzsafaszik mind egyformák..

Btw maga Carradine is megérne egy misét, később sokkal királyabb volt, mikor ilyen zenbunyóra tért át, és hosszu ősz haj meg minden, kész voltunk valami hülye sorozattol amiben ő volt a két laza ütéssel bárkit 20méterre repítő zen akárki..
..ez a direktbefofánverés, géppisztolyozás, lenyalthajjal fesscuccban fenyegetvehunyorgó izémizé stilus valahogy nem állt jól szegénynek, na.

Van Damme már a tökéletes katonában is valami béna robotember, van ő neki emberi filmhős énje meg bunyóstílusa, amiből ott kb semmi nem jön át.
Csakhát éppen azt a stilust addigra kezdte lejáratni... azon az uton, ahol aztán a kb 23. variációra írt , baromi gyenge, a rajta első 10 percben elalvásig nézhetetlen, már csak vhs-en kiadható (ott is bukás) kumite filmig jutott..

Szegál bácsi meg lehet, hogy meghizott mint a malac, de ha csak a tizede nem filmtrükk, megjátszás és összevágott kamu, amit a legujabb rendőrös realityben nyomat, akkor élő húsvér valójában talán a legveszélyesebb az egész kompániábol, tulsuly ide vagy oda.

Egyébként a kövérségénél sokkal gázabb, hogy láthatóan masszivan iszik, ennyire borvirágos orra és táskás, vizenyős szemei csak Bud Spencernek vannak..

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.15. 09:26:46

az amerikai ninját nem szabad bántani gyerekkorom legfontosabb filmje a star wars és az indiana jones mellett!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.09.15. 13:51:03

Seagalnál a csúcspont inkább az Úszó Erőd volt.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2014.09.15. 14:00:25

@molnibalage: Az Úszór erőddel már átlépett az A-kategóriába, hogy Casey Ryback ex-elit szakácsként Tommy Lee Jones fejébe belevágja a konyhakést, ezért nem B-kategóriás csúcspont. Egyébként jogos az észrevétel, én is utaltam rá:

"Steven Seagalt bizonyára frusztrálhatta, hogy egyetlen A-kategóriás filmjében, az Úszó erődben (amennyiben a méltatlan Tűzparancsot nem számoljuk) egy szakács szerepét kapta, mert a későbbiekben már monomániásan értelmiségi szerepeket íratott magának: biológus, orvos, tudós, medicine man stb."

Globetrotter2014 2014.09.15. 19:43:05

A végét olvasva látom, a szerző szeret veszélyesen élni... :)

Azért Segal gyorsan vissza kúszott az Úszó erőd meg az Executive decision után a B majd szép lassan a zs-teketóriába.

Van Damme benne volt az A listás elitben pár évig, a többek sose jutottak el oda...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.09.15. 21:05:23

@csunderlik.péter: Sokan még az a filmet sem kezelik A kategóriásnak. A vicc az, hogy a magyar szinkron pár helyen el van baszva, de haditechnikai szempontból a film majdnem teljesen korrekt, amit azért elég meglepő Hollywoodban...
süti beállítások módosítása