DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Timothy Dalton - a James Bondok Hubertusa

2016. április 10. - csunderlik.péter

james_bond_dalton.jpgValaki kitalálta, hogy Timothy Dalton a legrosszabb James Bond valaha, és aztán úgy maradtunk ezzel a tézissel, mint azzal a hiedelemmel, hogy a Hubertus ihatatlan, pedig a polgárok többsége nem is próbálta harminckét fokosan. Merthogy George Lazenby legalább tudott bunyóznia méltatlanul alulértékelt Őfelsége titkosszolgálatában című 1969-es bukásban - amelyben James Bond speciális kütyüje még egy fénymásológép volt -, noha a tenyeres-talpas Lazenbynek nyilvánvalóan egy autófelni kipofozása állt volna legjobban egy használtautó-telepen, de Timothy Dalton még bunyózni se tudott, vélik sokan. Állítólag semmit sem, csak a szemöldökét táncoltatni és dühösen nézni, amivel fél évtizedre kinyírta a hidegháború végével amúgy is légüres térbe kerülő sorozatot, tartja a köztudomás. Pedig Timothy Dalton jó eséllyel a valaha volt legjobb színész, aki James Bond szmokingjába bújhatott. És ezt olyan súllyal mondom, mint Habony Árpád a "vitrint".

Persze Shakespeare-színészként, a Royal Shakespeare Company tagjaként nyilvánvalóan nem jelentett Timothy Dalton számára túl nagy kihívást a legendásan összetett Bond-karakter megformálása, hiszen a papírmasé Bond-figurához képest a Kisváros harcsapaprikást túrós csuszával zabáló Járai őrnagya is Lear király. Dalton nem is lehetett túlságosan motivált, mégis, a késő Roger Moore-i enerváltan vicceskedő filmek után (azért az 1979-es Moonraker gyerekeknek kifejezetten ajánlott) sikerült érzelmekkel feltöltenie két filmen át a titkosügynököt. Noha teljesen jogos kérdés, hogy mivel James Bond szerepéről van szó, nem értette-e alapvetően félre a feladatot.

dalton.jpg

Kiszáll tenger fájdalma ellen s fegyvert ragadva véget vet neki?

Mostanra, hogy a Spectre – A Fantom visszatérrel még a világ egyik legerősebb filmes brandje, a James Bond-sorozat is eljutott a Família Kft. erkölcsi és szakmai színvonalára, oda, hogy nagyjából és egészében a reklámozandó termékek skálája határozza meg, merre kanyarodjon a történet („Ha megéhezne, akkor ezzel süssön krumplit 007-es, mert az ELIN elintézi” – mondhatná Q), igazán üdítő, hogy hétvégente a Duna TV levíti a klasszikus, nemes Bond-filmeket.

Így végignézhettük, ahogy az egyre unottabb Sean Connery a Gyémántok az örökkévalóságnak-ban már eljutott oda, hogy nagyjából Csiszár Jenő éjszakai műsorainak szinten nyomja a prosztóságot, hogy miként értetlenkedik Blofeld svájci luxusszanatóriumában a tökéletes félreértés Lazenby, majd hogyan szerencsétlenkedik aztán több mint egy évtizeden Roger Moore a paródia paródiájaként, míg végül ma este láthatjuk, hogyan érkezik meg ejtőernyőn Gibraltár sziklájára a megfelelő ember.

dalton_3.jpgAz 1987-es Halálos rémületben nemcsak a nyolcvanas évek, de talán az egész Bond-sorozat legjobbja a norvég A-Ha zenéjével és a zseniális főgonosszal, a korai Verhoeven-filmekből átemelt, Koskov tábornokot játszó holland Jeroen Krabbéval. Ő a Bond-filmben már nem azt kapta feladatul, hogy homoszexuális hivatalnokból visszafordíthatatlanul biszexuális lesz-e, ha elveszi a legközelebbi ezredes leányát, hanem, hogy miképp fordítsa előnyére a Szovjetunió történetének legnagyobb tévedését, az afganisztáni konfliktust mákostul és migránsostul.

Mert a Halálos rémületben című neo-Bond-filmben James Bondnak egy pártállami korrupt figurával kell szembenéznie, és nem a világösszesküvésekre specializálódott igazgatótanácsokkal, amelyekből menten kihullik valaki, amint kimondja, hogy "köszönöm, én ebben nem veszek részt." Ennél a filmnél jobb korlenyomata Oroszország válságának (egy Brezsnyev idején készült nyugati filmben hol fordulhatott volna elő, hogy egy szovjet tábornok önállósítja magát?), majd csak a gazdátlan atomtöltetek megszerzésére utazó kazah terroristák megjelenése lesz a jelcini időszakban. (Ahogy ezt kibontottuk történelmi rádióműsorunk Hollywood-történeti adásában.)

dalton_4.jpgÉs ezt követően Timothy Dalton csak emelte a tétet. Az 1989-es A magányos ügynök pedig a Bond-filmek közül a legegyénibb lett, tulajdonképpen egy korabeli bosszúmozik ihlette egész estés Miami Vice. A magányos ügynökben ugyanis Dalton Bondja kilép a titkosszolgálatból, hogy aztán ledarálja a kokainmaffiát. Igen, nem egy vulkán mélyén ülő IMF-vezérbe oltott, földrengéseket és Soros-ösztöndíjakat szóró, világuralomra törő főgenya Bond ellenfele, hanem egy kokainbáró. Felfoghatatlan realizmus, nyilván ezért okozott széles körben csalódást. Pedig Timothy Dalton tényleg a Bondok Hubertusa. Íz, csín, tűz, cukor.

A vodka-martinit bekészíteni a Dalton-filmekhez. Felrázva, nem keverve, meglögybölve kis hubival.

A hozzám hasonló Bond-főcímrajongóknak itt az 1987-es Halálos rémületben(The Living Daylights):

 

És az 1989-es A magányos ügynök (Licence to Kill) főcíme:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr158583572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.