DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Top 10: a sporttörténelem legnagyobb szemétségei I. rész

2014. május 14. - csunderlik.péter

Vb-selejtező a stadionban, amelyben koncentrációs tábort rendeztek be, Hitler távozása az arénából, amikor a színes bőrű versenyzők érmeket nyertek a berlini olimpián, Lance Armstrong, aki csalóként lett legenda – a sporttörténelem legnagyobb szemétségei közül szemezgettünk. A Page Not Found listája nem teljes, s aki szerint vita nélkül lehet készíteni efféle lajstromot, az próbálja meg lenyomni a Top 10-et a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb lopásaiból. Na, ugye, megmondtuk.

Csunderlik Péter-Pető Péter

10. Vb-selejtező a korábbi koncentrációs táborban

Pincohet.jpgA FIFA nélkül annyit érne a felsorolás, mint a Szomszédok Vágási Feri nélkül. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség történetének egyik legocsmányabb döntését 1973-ban hozta. Úgy határozott, lehet vb-selejtezőt rendezni Santiagóban. Nem azért volt ez kérdés, mert nincs olyan stadion, mint Akasztón vagy magas a páratartalom, hanem mert a Pinochet-művek konkrétan koncentrációs tábort rendezett be az arénában, csakhogy segítsünk azoknak is, akik a fehérterrort nem tudják megkülönböztetni Kubatov Gábortól.

A Chile-Szovjetunió párharc első mérkőzése 0-0 lett Moszkvában. És akkor jött a FIFA. Nem meglepő, hogy a szovjetek köszönték a lehetőséget, de nem utaztak el Dél-Amerikába. A november 21-i randevú így elmaradt, de a tragikomédia nem. Az illetékesek kitakarították a létesítményt, mintha először jönne át hozzájuk a csajuk anyja, letörölték a vért mindenhonnan, lekaparták a salétromvirágokat, megtöltötték a stadiont, s rendeztek egy kabarét. Felállt a hazai csapat, a játékosok passzolgattak, lőttek egy gólt, s nyertek 1-0-ra.

Biztos zúgott a „Szép volt, fiúk!”

9. Atlantában a centenárium

Atlanta.jpgMintha a Fidesz századik születésnapját a Köztársaság (most már II. János Pál) téren tartanánk.

Az úgynevezett Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött: az újkori olimpiák centenáriumi ünnepségének számító 1996-os olimpiát nem Athén, hanem a Coca-Cola központja, Atlanta rendezheti meg.

Merthogy az olimpiai eszme nyilván marketingalapokon jött létre, s csupán tévedésből felejtették le a NOB alapító nyilatkozatának sarkából valamelyik menő fegyvergyár logóját, már ha eleve nem lézerpisztollyal írták alá a doksit. Ennél még a fegyverkereskedők is rendesebbek, mert azért plutóniumot ők se adnak el akármelyik terroristaállamnak, de a sportpolitikusoknak mindegy, ki viszi az olimpiát, ha eleget fizet.

Szóval az a Coubertin nevű is csak valami eszdéeszes zavarkeltő lehetett, s igazából nem értette a lényeget. Aki meg még most sem érti, az hívja meg Simicska Lajost egy kisfröccsre: egy Szolnok-Debrecen vasútvonalért cserébe majd elmagyarázza.

8. Lance Armstrong

Lance Armstrong.jpgCsalt. Na és. Ne is lájkolja ezt az egészet senki, aki sohasem puskázott, életében egyszer sem ment át a piros lámpán, sohasem hazudott, füllentett, de mindig kibontotta az igazság minden részletét, s soha nem mondta a barátnőjének, hogy most indul, miközben éppen Kozel duplát rendelt a pultnál.

Armstrong nem azért írta meg a legmocskosabb fejezetek egyikét, mert doppingolt. A sportot együtt tettük azzá az iparággá, amely sokakat kerget a tiltott szerek felé, különösen az országúti bringát, ahol már tényleg az lenne a legkorrektebb, ha egy Tour de France-on a Bayer indítana versenyzőket a Chinoin ellen, ahogyan a Ferrari és a McLaren pilótákat a Forma 1-ben. Armstrong még azzal sem unikum, hogy korábbi csapattársai szerint nem nyert kerületi jellembajnokságot.

De. Felépült a hererákból, létrehozott egy alapítványt, amely a betegség ellen küzd. Milliók viselték szerte a világon a karkötőt, amelyen a Livestrong felirat díszelgett. Hét Tour de France-ot nyert zsinórban.

És hajlamosak voltunk azt hinni, a lehetetlen létezik. Most meg kiderül: minden hazugság volt.

Szóval, ha Charlize Theron berepül az ablakon, kérjük el a személyijét, mielőtt lesmároljuk, nehogy töke legyen a menyasszonynak.

7. NDK-s úszónők

Egerszegi_1.jpgAki látta az Egerszegi Krisztina 1988-as olimpiai győzelme után készült fotókat, annak aligha jelentett újdonságot, hogy a kelet-német úszok nem eperhabon és zacskós Maggie-levesen éltek. A szoci ország úgy döntött: a keleti blokk nevében megmutatja, ezért tenyészteni kezdte a világklasszis sportolókat. Az NDK-ban a doppingügyinél nagyobb büdzséből már csak az Államvédelmi Minisztérium gazdálkodott.

Ez a terv sikeres volt, amennyiben pár aranyért cserébe sikerült tönkretenni megannyi nőt, életet, versenyt. De például Kristin Otto, a csodaúszó, az embléma hat elsőséget szerzett Szöülban.

Megfizetett érte ő is, országa is. Egyedül a doppingszakemberek nem, akik az NDK bukásával simán áttették a telephelyüket egy másik progresszív országba, a Kínai Népköztársaságba. A bíróság már több száz versenyzőnek ítélt meg kártérítést, amiért a szteroidokkal szétbombázták a testét. Volt, akinek a hangja mélyült, volt, aki azt nyilatkozta, a lelki sebeket nem lehet begyógyítani. A legsúlyosabb eset az Európa-bajnok súlylökőnő Heidi Kriegeré, akit annyira teletömtek férfihormonnal, hogy rajta már csak a férfivá operálás segített.

Államilag szervezetten mérgezték őket. De legalább a keleti blokk megmutatta. Utoljára 1988-ban. Magyarországon egyébként akkor volt a legnagyobb az öngyilkosok száma, újabb bizonyítékaként annak, hogy a sportsikerek és a nemzet közérzete között szoros korreláció van.

Innen is gratulálunk az NDK sportsikereihez. Az NDK végét és a berlini fel leomlását beválasztottuk a 20. század legszebb pillanatai közé.

Olvassa el: Top 10: a 20. század legszebb pillanatai

6. Mexikó és a fekete kesztyű

Mexikó és a fekete kesztyűk.jpgMár az olimpia előtt egy évvel összefogtak a színes bőrű amerikai sportolók, s követelték, hogy a rasszista rezsimmel tüntető Dél-Afrikát tartsák távol az olimpiától. Nem titok, a Fekete Hatalom című ultraradikális szervezet állt az akció mögött. Amúgy meglehet, mi is ultraradikalizálódnánk, ha seggbe lőnének, mert nem szedjük megfelelő ütemben a gyapotot.

Mindenesetre a NOB úgy döntött, némi faji megkülönböztetés nem ok a beavatkozásra amíg a hamburgerlogó a helyén van, a versenyzők meg tették, amit ígértek.

A 200 méteres síkfutás után Tommie Smith és John Carlos felállt a dobogóra. Egyikük sem viselt cipőt, de fekete kesztyűt igen. A kettős a kezét az ég felé küldte a pódiumon.

A NOB a politikai üzenet terjesztése miatt kizárta a párost a versenyről, szerencsére Dél-Afrika maradhatott.

A döntés konklúziója: a kesztyűvel lehet üzenni, négerek börtönbe hordásával és jogfosztással nem.

Értjük.

Jövünk a második résszel, addig is ajánljuk néhány korábbi top tenünk:

Top 10: emblematikus lovak a világtörténelemben
Top 10: bűnbakok a magyar történelemben

Top 10: 2013 közéleti csúcsteljesítményei

Top 10: a 20. század legszebb pillanatai
Top 10: történelmi ikertornyok

Még több történelmi gonzóért kövesse Facebookon a Page Not Found történelmi stúdióblogot!

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr756161462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.05.15. 11:27:55

Charlize Theron nevét hiába a szádra ne vedd...

bölcsbagoly 2014.05.15. 11:37:28

1. A ballib világ fétisizálja mind Allendééket mind Pinochettéket! Az előbbit pozitív, az utóbbit negativ irányban. Az igazság meg valahol a középúton: Allendéék tönkretették Chilét, Pinochették ha durva módszerekkel is rendbetették.
A fehér terrort meg megelőzte a vörös terror. Ok és okozat, okoskák! Mig az előbbiben ártatlanokat gyilkolásztak a "lenin fiuk", az utóbbiban magukat a vörös gyilkosokat! Mintha nem ugyanaz lenne, nemde?
2. Armstrong ugyanazt tette amit valamennyi profi hegyimenő kerékpáros! Pofátlan álszentség elvárni eg sportolótól, hogy úgy biciklizzen végig 40 km/óra körüli átlaggal 200-250 km-t, hogy közben jó pár 8-10 fokos emelkedőn hajtson felfele akár 10-20 km-t és lefele meg szerpentineken 80-100 km-rel száguldjon, mindenféle teljesitmény növelő szer nélkül! Az ilyen okosokat kötelezném rá, hogy próbálják megtenni!
3. Csak a vak nem látta hogy az NDk-s úszó fenomének fel lettek pumpálva, még sem tetek elelne semmit az iletékesek. Ahogy később a kinai úszócsodák vagy tornásznők ellen sem. Nem kell mesze menni, lám Londonban engedték indulni a nők közt az a Semenyat - aki most "nősül" - s akiről orvosilag megálapitották, hogy hiányoznak a belső női ivarszervei!
4.

Namely 2014.05.15. 12:09:58

@bölcsbagoly:
és a vörös terrort mi előzte meg?
Igen, több évszázadnyi elnyomás a "nemes" emberek és kiszolgálóik részéről.

De mit is várhatok olyantól, aki ezt a "ballib" szót használja....

"még sem tetek elelne semmit az iletékesek."
egy helyesírási gyakorlat?

"bölcs" bagoly..... :D

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2014.05.15. 12:54:37

@bölcsbagoly: "Az ilyen okosokat kötelezném rá, hogy próbálják megtenni! " - már bocs, de ki a faszom várja el, hogy olyan teljesítményt nyújtsanak, ami normál emberi erővel lehetetlen? Úgy tálalod ezt, mintha valami külső normakényszer lenne, pedig nincs ilyesmi. A versenyzők EGYMÁSSAL versenyeznek (normálisan), faszom se várja el, hogy x métert tegyen meg y másodperc alatt.
Ezt a demagógiát öregem, amit te lenyomsz itt....

Pan Modry 2014.05.15. 13:01:15

Hianyolom a listarol amikor komcsi smitpali ahthatos kozremukodesevl a magyar sportolok el lettek tiltva a Los Angeles-i olimpiarol.

az mar csak hab a tortent hogy utana az a hazug komcsi elnok lehetett.

orgoványi erdőjáró 2014.05.15. 13:33:28

@bölcsbagoly: na, hogy te ezért a sok libsibolsi bögrekommentelőtől mit kapsz / fogsz kapni!:-)
Persze igazad van, ez bántja őket annyira....

orgoványi erdőjáró 2014.05.15. 13:35:24

@Mityu "aljanép" MG: látszik, hogy halvány fingod sincsen a profi versenysportról more.....

orgoványi erdőjáró 2014.05.15. 13:39:32

@Pan Modry:
mielőtt mégjobban leégetnéd magad a baromságaiddal:

hu.wikipedia.org/wiki/Schmitt_P%C3%A1l

"1983 és 1986 között a Magyar Népköztársaság sportot irányító központi hatóságának, az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) az elnökhelyettese volt miniszterhelyettesi rangban,[12] ebbe az időszakba esett a Magyarország által politikai okokból bojkottált 1984. évi nyári olimpiai játékok (Los Angeles) is. Az olimpiai részvételről szóló szavazáson azonban nem vett részt.[13]"

molnibalage 2014.05.15. 13:47:46

Ez valami reposzt? Kb. 1 hónapja 1:1-ben olvastam már ezt valahol.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.05.15. 14:34:24

@orgoványi erdőjáró: "Az olimpiai részvételről szóló szavazáson azonban nem vett részt.[13]"

Mert már akkor is sunyi, gerinctelen karrierista volt. :)

...elmúlik... 2014.05.15. 16:55:49

Ez a Pinochet féle ügy azért egy kicsit árnyaltabb. Pont az az Amerika állt a háttérben, aki ma a "demokráciát exportálja" érdekeinek megfelelően szerte a világban.
Egész szép anyagot tettek nyilvánossá erről az NSA archívumokban. Persze nem a teljes anyagot, de az konkrétan benne van, hogy a CIA vezetőjének elnöki felhatalmazása volt megtorpedózni az Allende kormányt.
Ez persze nem menti a Pinochet rezsimet az általuk elkövetett gyilkosságok felelőssége alól, de mindenképpen hozzátartozik a képhez.

bölcsbagoly 2014.05.15. 18:38:05

@Namely: az ami minden országban lezajlott az évszázadok/évezredek folyamán. A kedves vöröseidet senkim sem hatalmazta fel a gyilkolászásra. Nem volt társadalmi támogatottságuk sem.
Persze hogy használom a ballibsi fogalmat, hiszen kiválóan jellemzi a jelenlegi bunkó proli és álértelmiségi réteget.
Amúgy, ennek a rétegnek a szokása értetlenkedni és kifogásolni az elütéseket, betű hiányokat! Annyira hülyék, hogy nem értik meg, hogy az írásbeli kommunikációnak is az a szerepe mint a verbálisnak, hogy a másik fél megértse a közlendőt! Ha megértetted, akkor mi a francot akarsz? Ha meg nem, akkor tanulj meg magyarul.

bölcsbagoly 2014.05.15. 18:42:02

@Mityu "aljanép" MG: okoska, hogy kik? hát a szervezők (idő limit van, ha egy órával átléped kizárnak a versenyből), a tv (nem közvetithetik egész nap a versenyt, nemde?),a nézők, a média s nem utolsó sorban a szponzorok!
@Dr. Gy. Dr. Fűegér: s mi van ha részt vesz? Te bezzeg verted volna az asztalt a cipőddel, mint Hruscsov atyád, nemde?

asebes 2014.05.16. 19:51:49

Nem tudom, a szerző hány éves. Én elég idős vagyok ahhoz, hogy arra a bizonyos chilei VB-selejtezőre - az 1974-es VB-re szóló interkontinentális selejtező volt - emlékezzem.

Szóval, a ruszkik, mint mindig, akkor is álszentek és mocskok voltak. Ha a sikertelen moszkvai meccs ELŐTT felvetik, hogy semleges pályán szeretnének játszani, valószínűleg akceptálták volna a kérésüket, és nem lógott volna így ki a lóláb.

De a szovjet elvtársak csak akkor lettek hirtelen érzékenyek, amikor Moszkvában már lejátszották a hazai selejtezőt, és nem tudtak nyerni, így a szégyenteljes kiesés szélére sodródtak.

Aki ismeri azt a kort, tudja, hogy mennyi mocsok fűződik a szovjet sportvezetéshez, ez egy volt a sok közül...

Például Bobby Fischert megfosztották a világbajnoki címétől...

Szóval, mielőtt "felháborító" eseményekre gondolnának, tessenek kicsit tájékozódni.

Narancskommunista (törölt) 2014.05.16. 21:02:46

@bölcsbagoly:
Az időlimitet eleve úgy határozzák meg, hogy ismerik a mezőny képességeit. Ha mindenki doppingol, akkor elképzelhető, hogy anélkül lehetetlen lenne szintidőn belül teljesíteni (bár ez sem feltétlenül van így minden esetben, nem tudom mennyi az a plusz, amit a dopping ad az amúgy is végletekig edzett és megfelelően táplált sportolóknak), viszont ha senki sem doppingolna, akkor eleve a szintidő is arra a mezőnyre lenne tervezve.

Ettől még persze tény, hogy a doppingmentes élsport utópia, de nem ez az oka, amiről te beszélsz.

Narancskommunista (törölt) 2014.05.16. 21:06:14

@bölcsbagoly:
"Persze hogy használom a ballibsi fogalmat, hiszen kiválóan jellemzi a jelenlegi bunkó proli és álértelmiségi réteget."

Csak az a baj, hogy akiket te ballibnek nevezel, azok nem is balosak és nem is liberálisok, amiknek a jelentéséről egyébként fogalmad nincs, de nyilván ezt a szitokszót adták a szádba, ezért használod.

bölcsbagoly 2014.05.16. 21:30:12

@Narancskommunista: öcsi, ahhoz túl idős vagyok, hogy ne tudjam, hogy mit jelent ez a két fogalom! Mivel mind a kommunizmust, mind a liberalizmust utópiának tartom, ergo a felnőttkorú, magukat balosnak vagy liberálisnak tekintőket én meg infantilisnek tekintem! Nálunk jelenleg sem tényleges balosok (akikről anno, az múlt évszázad közepén jócskán tudtam közvetlen tapasztalatot szerezni, köztük élvén), sem valódi liberálisok nem léteznek, a "hermafrodita" változatukat jogosan nézem ballibsinek!

bölcsbagoly 2014.05.16. 21:33:42

@Narancskommunista: az időlimit persze, hogy a résztvevők eddigi eredményeihez van mérve, de mivel a profi kerékpárosok nem képeznek fizikailag sem homogén halmazt (más a testfelépitése, ereje, képességei egy sprinternek és más egy hegyimenőnek, a limit mindig valahol a kiszámolt átlagnál fog húzódni,még akkor is ha az etap csak sík terepen, vagy főként hegyvidéken lesz lebonyolítva.

Rekspa 2014.05.17. 22:21:48

@Mityu "aljanép" MG:
"A versenyzők EGYMÁSSAL versenyeznek..."
Igen látszólag, mert a TV-ben ezt látod, de k..ra nem így van.
A US postal, a BMC, a SKY, Saxo Bank, Cofidis.... versenyez egymással. Beleraknak jó pár millió dollárt, amit viszont akarnak látni. Nekik vannak nagyon jól fizetett "zsoldosaik", aki azt teszik amit mondanak nekik. Ha nem tetszik el lehet menni, nagyon sok a jelentkező. Kiválasztják a legtehetségesebbet és azt nyomatja az egész csapat. És a nyomatás nem csak szélárnyékot jelent és nem is fog csak azt jelenteni.

Namely 2014.05.21. 21:24:36

@bölcsbagoly:
A történelmi dolgokat hagyd, mert ahhoz el kellett volna végezned az általánost, ami a helyesírásod láttán kétségessé vált.

"Amúgy, ennek a rétegnek a szokása értetlenkedni és kifogásolni az elütéseket, betű hiányokat! "

Nem. Ennek a rétegnek a neve nem ballib, hanem művelt, az anyanyelvére igen érzékeny ember, akit bizony zavar, ha valaki igen helytelenül ír le több szót egymás után.

Mint te.

Hát, ahogy elnézem Schmitt Pál öröksége itt van köztünk.

Há' mé' is zavarna, mikó' é'ted amit irok néked. Anyanyev? Hejesiráss? Asz meg mi? Esszik vaty iszák?

bölcsbagoly 2014.05.22. 08:34:26

@Namely: persze, ennek a rétegnek a neve a hülye SZNOB, akinek a műveltsége és tudása kimerül abba amit a tanítónéni belevert a fejébe az első 4 osztályban!
Ha megérteted a "helytelenül" leírt szavakat ,akkor mi a bajod? Ja, egy képzelt fölényed akarod csillogtatni? No mars a francba,de sürgősen, idióta beképzelt libsije.

bölcsbagoly 2014.05.22. 08:36:04

@Namely: amúgy a nick választásod is sokat elárul rólad: egy senkiházi, kozmopolita libsi vagy! Aki angolul pont akkora senki mint magyarul.

2014.05.26. 01:59:57

@bölcsbagoly: Már ne vedd sértésnek, de épp az akkori első ember, valami kormányzó, nevezzük Horthy-nak állította le a dicső működését hőseidnek. Ugyanis nem csak kommunista gyilkosokat öltek. Nőket és gyerekeket is. Valamint faluvezetőket...

bölcsbagoly 2014.05.26. 10:00:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: ezt persze a foximaxin tanították neked ugyebár? Nem kel készpénznek venne az elvtársaid hazudozásait!

Vombatus Ursinus 2014.05.26. 21:35:06

@bölcsbagoly: Te vén, hülye szekus, meddig égeted még magad? Én elhiszem, hogy nem tanultál meg helyesen írni románként, de ne add már ezt úgy elő, mintha természetes lenne, te szerencsétlen vén barom...

Namely 2014.05.26. 23:59:14

@bölcsbagoly:
"Nem kel készpénznek"
kell (két l-lel írjuk le ezt itt, Magyarországon)

"persze, ennek a rétegnek a neve a hülye SZNOB, akinek a műveltsége és tudása kimerül abba amit a tanítónéni belevert a fejébe az első 4 osztályban! "
hát.... akkor viszont pozitívum, hogy nekünk sikerült addig eljutnunk, de úgy látszik ez a "bölcs" baglyoknak nem sikerült. De tetszik ez a proligőg, ahogyan a trágyadombod tetejéről huhogva erénynek próbálod beállítani igen szegényes műveltségedet.
Hülye vagy a történelemhez vagy a saját anyanyelvedhez? Pöhhhh, azt csak a "sznob, kozmopolita libsik" tanulták meg!
:)
De folytasd csak, égesd magad tovább... :)

Hodj ugy mongyam, lyóll tsinállod!

bölcsbagoly 2014.05.27. 06:32:09

@Vombatus Ursinus: bunkó lumpenprolik, akik románozással , nácizással s efélékkel gyalázkodtok, ha már érdemi érveitek nincsenek. Megint kaptatok vasárnap a pofátokra és itt élitek ki kicsinyes bosszúvágyatokat. Remélem, megüt a guta 2018-ig!

bölcsbagoly 2014.05.27. 06:37:01

@Namely: nem nagy dicsőség, hogy életetekben legalább egy dolgot sikerült belétek verni az iskolában. Amúgy tökhülyék maradtatok s még fel is vágtok rá. Mivel a libsik töbsége , főleg a judapesti bandájuk valamilyen bölcsész/társadalomtudományi/ruhatáros szakot végzett vagy próbált elvégezni, egyetlen élvezetét és sikerélményét abban találja meg, hogy mások elütéseit vagy helyesírási hibáit fikázza! Sose legyen nagyobb örömben részetek, sok senkiházi idiótája.Fáj a vasárnapi méretes pofon, nemde?

Namely 2014.05.28. 15:05:01

@bölcsbagoly:

"nem nagy dicsőség, hogy életetekben legalább egy dolgot sikerült belétek verni az iskolában. "
hát, úgy néz ki, beléd még azt sem. Jártál oda egyáltalán? A szemétdombon lettél ilyen "bölcs", ugye?

"Fáj a vasárnapi méretes pofon, nemde? "

Pénteken voltam edzésen, akkor valóban kaptam egy hatalmas bal-horgot. De vasárnap nem. Valamit keversz.

Vombatus Ursinus 2014.05.29. 02:05:11

@bölcsbagoly: Kizárólag azért teszem, mert egy vén hülye román szekus vagy. Ezer éve ismerlek a netről, te magad árultad el magadról, de még ahhoz is hülye vagy, hogy felismerd.