DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csucsu - REFLUX

Top 10 magyar bűnbak - V. helyezett: Károlyi Mihály

2014. április 17. - csunderlik.péter

Károlyi Mihály bűnbak.jpgTudjuk, hogy a baloldal genetikailag ráront a nemzetére, ezen túl a Károlyiaknál ez még családi örökség is, mint a fóti kastély. „Megbotránkoztatás – ez az én kedvtelésem” – szokta mondogatni híveinek Károlyi Mihály, úgyhogy talán nem is lenne ellenére, hogy a rendszerváltás óta úgy öntötték le minden évben a Kossuth térről már eltávolított sétapálcás szobrát, miként tél jön az őszre. Hiszen Károlyi a „vörös gróf” gúnynevet is büszkén vállalta, a szoborgyalázásokkal pedig halála után hatvan-hatvanöt évvel is mindig fix helye volt a híradóban, akár az 1910-es évek parlamentjében, amíg a házelnök Tisza ki nem vezettette, mint nemrég utódja a rakoncátlankodó „idiótákat”. Tehát eltelt száz év, és ugyanott vagyunk. „Van benne valami Dosztojevszkij Idiótájából” – írta Jászi utóbb Károlyiról, minthogy a „vörös gróf” idealista, aki még politikusként is komolyan vett magasztos elveket, amin persze ma már csak nevetni lehet, akár az MLSZ-elnökök optimista nyilatkozatain.

Most nyilván az ezért kapott sékelek és rubelek csörögnek belőlünk, de talán nem meglepetés, hogy a Page not found szerint Károlyi nem „hazaáruló”, hanem egy olyan, nem kiemelkedő képességű politikus volt, aki békés körülmények között elvezette volna az országot, de az 1918-1919-es elképesztően nehéz helyzet kezelése meghaladta a tehetségét. És ehhez semmi köze a gyerekkorában megműtött farkastorkának, amellyel jellemzően indokolni szokták politikusi alkalmatlanságát, megfelelve az "ami kívül, az belül" antik elképzelésnek, melynek leginkább már csak a Walt Disney-mesék biztosítanak teret, ahol a főhős daliás, míg a gonosz görbe hátú és fröcsög a nyála. Károlyi amúgy korának legjobban öltözött politikusa volt.

Mire 1918 őszén Károlyi az ellenzék vezéreként és Magyarország akkori talán legnépszerűbb politikusaként hatalomra került, már nem kellett bomlasztani a magyar hadsereget, mert a magyar katonák jó része már dühösen, grófokra vadászva jött haza a frontról, Tiszával is ők végeztek és a "nem akarok többé katonát látni" - ismert Linder-kijelentés is az ő leszerelésükre és pacifikálásukra vonatkozott. Károlyi lenne felelős Trianonért? Ugyan. Károlyi még ellenzékben puffogott, mikor Magyarország nagy részét 1915-től titkos egyezményekben odaígérték az utódállamoknak.

Ettől eltekintve tény, hogy a Károlyi fejében lévő romantikus ideák és az antant politikája nem voltak köszönőviszonyban egymással. De legalább ennek a politikusnak még voltak ideái: az ország egyik leggazdagabb birtokosaként Károlyi a saját, kápolnai birtokán kezdte a földosztást 1919 februárjában, nem másén. Mintha Simicska Lajos nekiállna csavaronként szétosztani a Közgépet. Nem véletlenül írta a kápolnai földosztásról riportregényt író Krúdy: "A második magyar honfoglalás dombja Heves megyében emelkedik." Hogy Károlyi felosztott birtokát jelzálog terhelte, azt az 1920-as években terjesztették el a Károlyi-család Mihállyal nem szimpatizáló tagjai. Valójában Károlyi már az 1910-es években rendezte adósságait birtokai egy részének eladásával. Az 1919 júliusában emigráló Károlyi talán az egyetlen magyar politikus, aki kevesebb vagyonnal távozott, mint amennyivel a politikába érkezett. Egyébként kevesen tudják, főleg azok nem, akik hazaárulós táblákat akasztgattak a már elszállított szobra nyakába, hogy Károlyi volt az első, aki kimondta 1919 februárjában: „Nem! Nem! Soha!” Azért politikusi "antitalentumát" leginkább az mutatja, hogy 1919. március 21-én a saját legbenső emberei verték át, hamisították aláírását és játszották át a hatalmat a kommunistáknak. De így legalább a Tanácsköztársaság a szén árának maximalizálásával végrehajthatta a magyar történelem első rezsicsökkentését. Fájdalom, még ezt se a Századvég találta ki.

Olvassa: Top 10 magyar bűnbak naponta húsvétig.

VI. Deák Ferenc
VII. Görgey Artúr
VIII. Csokonai Lillája
IX. Szapolyai János
X. Szent István

Kövesse a Page Not Found történelmi gonzóblogot, az egyetlen helyet, ahol Oscar Wilde belefuthat Usztics Mátyásba és a Trainspotting Begbie-jébe.

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr846044961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

no_successful2 2014.04.20. 15:21:10

Én felelősnek tartom a károlyi előtti kormányokat is, és úgy általában az egész akkori politikai elitet.

tudható volt előre, hogy mi lesz, ha elveszítjük a háborút. (1916-os román betörés erdélybe).
Azt hiányolom, hogy nem volt B terv. Pedig kellett volna hogy legyen. (A haderő legalább egy részének egybentartása, hadianyagok megmentése stb. Szükségállapot bevezetése, és általános hadkötelezettség.) És persze a sajtó teljes állami felügyelet alá helyezése. Valami hasonló lépéseket kellett volna tenni, de még 18-ban, mint amit a tanács kormány később tett. Ja, hogy a hazatért katonák egy része garázdálkodott ? Persze, mert hagyták.

apro_marosan_petergabor 2014.06.01. 06:57:35

Igen, Károlyi sok kárt okozott. Nagyravágyó, ám impotens, mindenre alkalmatlan politikus volt.
Magyarország ugyan az egyik vesztese volt az I VH-nak, de területe intakt volt. Ha K. nem engedi szétzülleszteni a hadsereget, Mo. nagyon komoly hadseregével, haditengerészetével megvédhette volna határait, s sokkal előnyösebb feltételek mellett köthetett volna békét. A dolgot súlyosbítja, h az impotens politika következménye lett Kún Béláék rémuralma, ami tovább taszított bennünket a lejteőn lefele, Trianonban is.
süti beállítások módosítása