„Óh! csak Lillát hagytad volna, / Csak magát nekem: / Most panaszra nem hajolna / gyászos énekem.” Lilla, a vágy titokzatos, bűnös tárgya. Mindenki megérti a helyzetet, aki hajnalban, magányosan, de legalább ótvar részegen hazatérve a Féktelen éj dalolása helyett kezdett végeláthatatlan büdöskurvázásba, aztán a dugót is beletörte az üvegbe, hogy végül a zsebébe dugott kotont a fejére húzza, s úgy próbálja a hűtőből elővarázsolt szalonnát a szájába tuszkolni. Lilla volt Csokonai gonosz múzsája, a dunamelléki Esztella, aki férfikönnyekkel hidratálta magát évről évre mind pufókabb karjaival. Önmagán túlmutató jelenség ő, egy archetípus Delilától Kate Mossig, és hogy a „legbujdosóbb magyart” – ahogy Ady nevezte Csokonait – fosztotta meg reményeitől, csak súlyosbítja a tényállást, hiszen Csokonai annyira jámbor volt, hogy hozzá képest A farm, ahol élünk vak kacsái szintetikus drogokkal tüzelt agresszorok.
Csokonai Vitéz Mihály volt az, aki elsőként próbált csak az írásból megélni Magyarországon, de a bevételből csökkentett rezsire se futotta, nemhogy tisztes életre. Miután kicsapták a Debreceni Református Kollégiumból, élete szívások sorozata volt, tíz év alatt összesen ha két hetet jól élt, mikor Lilla szívét kérte, „s azt megadá az ég”. Aztán Lilla részéről ennyi is volt, mivel a Szavak ügyifogyi Főbusza egy Esztergomban gyártott Suzuki Swfitet se tudott felmutatni, ezért Lilla inkább a helyi Berki Krisztiánokkal hívatta meg magát italokra, miközben Csokonai Lilla-verseiben monomániásan menekült vissza szerelmi reményeibe. Ám a költő hiába írt összesen hatvan költeményt élete értelméhez, a jégszívű múzsa inkább férjhez ment egy vállalkozóhoz a Hajógyári-szigeten, aztán majd nyolcvan éves koráig etette a baszom drága díszmadarait. Ez nem adatott meg generációja legtehetségesebbjének: Csokonai ugyanis nem sokkal később meghalt.
1805 januárjában, alig harmincegy éves korában hunyt el, de addig is minden versére jutott egy csapás és egy vállrándítás: „Vállat rándít, aki sorsom hallja” – írta a tihanyi visszhanghoz. Mikor végre lakáshoz jutott, az a nagy debreceni tűzvészben leégett, és még biztosítása se volt. Miután végre megkapta élete első és utolsó jól fizető költő-melóját, egy rekviemszerű halotti verset kellett írni és elszavalni Rhédey Lajosné nagyváradi temetésén, a temetésen megfázott, tüdőgyulladást kapott, és ez is vitte el. De hogy öniróniáját és jókedvét a legmélyebb lillás időkben se veszíthette el egészen, mutatja, hogy azért szerelmi dalt írt csikóbőrös kulacsához is, és hogy talán legsikerültebb darabjának az a címe: A méla Tempefői - avagy az is bolond, aki poétévá lesz Magyarországon. Szóval azért vicces volt ő, a magányos, árva szív. A magányos, árva szív. És ezt a szívet szakította cikk-cakkba Lilla. És kijött Csokonai után? Kazinczy, a „hibbantó”, aki az ízes „rovátkolt baromból” „rovart” csinált, és először írta le azt, hogy lol meg wtf. Odalett a magyar irodalom.
Olvassa: Top 10 magyar bűnbak naponta húsvétig.
IX. Szapolyai János
X. Szent István
