DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

"Valami nagyobbszerűt" - Széchenyi, a polgárosodás és a rezsicsökkentés

2014. április 08. - csunderlik.péter

"Valami nagyobbszerűt” – óhajtotta Széchenyi István (1791-1860), és nem a rezsicsökkentésre gondolt. Tragikus évforduló van ma, 1860. április 7-ről 8-ra virradó éjszaka lett öngyilkos a legnagyobb magyar. Annak ellenére végzett magával, hogy Eperjes Károly kijelentette: magyar ember nem lesz öngyilkos. Ezért lett talányos a magyar szuperhősmozi, a Hídember vége, nyitva hagyva az idegenkezűség lehetőségét. Hiába írta meg Kosáry Domokos a Széchenyi Döblingben című könyvecskéjében elég határozottan az öngyilkosság valóját, mert a régi iskola szerint történészkedett: figyelembe vette az úgynevezett "tényeket". Széchenyit egyébként maga Kossuth Lajos nevezte a „legnagyobb magyarnak”, még a reformkor derekán, 1840-ben. Kossuth tudta, hogy a legnagyobb magyar mellé már csak az kerülhet a magyar pantheonba, aki megmondja, ki a legnagyobb magyar. Hasonló okból címkézünk mi előszeretettel a Page not found történelmi stúdióblogon, ha nem is akkora hatékonysággal, mint Kossuth.

Széchenyi István.jpg

Az, hogy a legnagyobb magyar öngyilkos lett, szimbólumerejű kifejeződése annak a képzetnek, hogy Magyarországon a „nagy generációk” rendre csődtömegként végzik, a reformkortól kezdve az atlantai olimpiai válogatottig.

„Én legalább megpróbáltam” – ezt McMurphy nyögi a Száll a kakukk fészkére című kötelező Forman-filmben, de akár Széchenyi is írhatta volna a naplójába valamikor 1850 és 1860 között.

Széchenyi István nem véletlenül került egy időben a legnagyobb papírpénzünkre, az ötezresre. Ő volt az, aki beindította a magyar polgárosodást: „nemzetiség és közértelmesség”, „szabadság és bátorlét”, ezek voltak a jelszavai. De míg ide eljutott, kacskaringós pályát járt be, akár Pataky Attila. Katonáskodott a napóleoni háborúkban, futárkánt szolgált a lipcsei „népek csatájában”, aztán kiélvezte a békét: volt élveteg főúr, majd útnak indult, utazóként megjárta a Keletet, aztán pedig megtapasztalta a Nyugatot: a civilizálódó, iparosodó Anglia lenyűgözte, és ettől kezdve egyetlen célja volt, hogy Magyarországból, a „sár és piszok” országából, egy Habsburg-tartományból virágzó, erős, közép-európai Anglia legyen. „Sokan azt mondják, Magyarország volt. Én azt szeretném hinni, Magyarország lesz.” Hogy ma mit írna a Magyar Hírlap róla, miután sarasnak és piszkosnak becézi imádott otthonunkat, azt kegyeleti okokból nem áruljuk el.

Széchenyi.jpgNa de hogy lesz? A „magyar nemes” legyen „nemes magyar”. Ne csak henyéljen, hanem gazdálkodjon, ezért Széchenyi propagálni kezdte a lótenyésztést, megírta a Lovakrul című klasszikusát 1828-ban. Az itteni festményen és ekképp látjuk, "nemes magyarként": magyar gróf kacagány és mente helyett angol civil ruhában, lovon? Ez az 1830-as években akkora feltűnést keltett, mint az első transzvesztita a Friderikusz Showban. De írt a méhekről és a selyemhernyókról is. Gumipitypangban nem gondolkodott. Hogy a „nemes magyarok” „eszmesúrlódjanak”, vagyis vitatkozzanak, létrehozta a Nemzeti Kaszinót. A társalgást megkönnyítendő és a vitapartner méltóságát méltánylandó gesztusként pedig bevezette az „Önözést”. És hogy a Nemzeti Kaszinóban ne legyen büdös, hirdetni kezdte a mindennapi mosdás intézményét. Ezért sok látogatóját fürdőkádban fogadta kefével és Dove szappannal, hadd kapjon más is kedvet a fürdéshez.

Hitel.jpgSzéchenyi nagy műve, az 1830-as Hitel, melyben többet írt, minthogy „Jó ötlet volt az új sütő, jó ötlet volt a Provident”. A magyar nemesi birtokok fejlesztéséhez hitelre volt szükség, de hogy hitelt kaphassanak, a birtokokat elidegeníthetővé, mármint adható-vethetővé kellett tenni: ehhez pedig el kellett törölni az „ősiséget” és még a járulékos nemesi jogokat, amelyek az egyik magyart a másik fölé emelték. Széchenyi a hitel kérdésétől következtetésről következtetésre haladva jutott a feudális rendszer lebontásáig és a polgári Magyarország programjáig, melyeket aztán a Világ(1831) – mármint „felvilágosítás” – és a Stádium (1832) című további műveiben fejtett ki.

1825-ben, az országgyűlésen felajánlotta egyévi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság, vagyis a Magyar Tudományos Akadémia alapítására, és bátorította a magyar arisztokratákat, hogy hasonlóképp cselekedjenek. Aznap este csak annyit írt naplójába a legnagyobb magyar: „Ma felszólaltam. Magamra haragítottam minden honfitársamat.” Simicska Lajos nyilván nem lelkesedett az ötletért.

Ha egyetlen építményt kéne megnevezni, amit Széchenyi gründolt, az csak a Lánchíd lehet. Nem hiába ajánlotta Kossuth már 1844-ben, hogy a hidat majd Széchenyiről nevezzék el. Igaz, Széchenyi sosem sétálhatott át rajta: közbejött 1848.

Lánchíd.jpg

 

A Lánchíd alapkőletétele Barabás Miklós festményén

Széchenyi már 1845-től a Helytartótanács közlekedési osztályát vezette, és ő biztos nem küldött ki olyan körlevelet márciusi havazáskor, hogy: „Kérjük, ne hagyja el hintóját. Amennyiben lova elfáradt, szálljon át más hintóba.” Ezért, mikor megalakult a Batthyány-kormány, közlekedési miniszter lett. Évtizedes koncepciót dolgozott ki a magyar vasúthálózat fejlesztésére („Száz vasutat, ezeret!” – írta Petőfi, mikor megnyílt a Pest-Vác vonal), de mikor látta, hogy mintegy „polgárháború” eszkalálódik, amely az ő másfél évtizedes munkájának lerombolásával fenyeget, megroppant. Lemondott és 1848 őszén a Bécs mellett döblingi elmegyógyintézetbe – nevezzük inkább szanatóriumnak – távozott: "Ment a hűtlen nehéz fejjel, tudta jól, hogy ő már nem kell".

Olvassa el az 1848-as Galaktikusok és a Rendszerváltás utáni politikusválogatottunk posztról posztra összevetését. Kossuth vs. Matolcsy, Széchenyi vs. Némethné és így tovább:

1848-as Galaktikusok-Rendszerváltás utáni válogatottunk: 9-0


Élete utolsó tizenkét évében leginkább csak sakkozott, nem beszélt, csak egyszer ragadott tollat: az 1850-es évek Habsburg-propagandájára válaszul álnéven megírta a Rückblick (Visszapillantás) című kicsempésztetett művét, amelyben kifejezte Alexander Bachnak: „A vasutat nem Ön hozta, hanem a kor, miniszter úr.”

Ezt küldte örök válaszul minden nyegle kormányszóvivőnek, körülöttünk tébláboló Zsigamarcinak és postaládákba dobott „tájékoztató célzatú” propagandafüzetnek, amely a mobiltelefon-előfizetések számának növekedéséből vezeti le a kormányzati munka sikerességét.

Széchenyi arcképével.

Kövesse a Page not found történelmi stúdióblogot, az egyetlen helyet, ahol Széchenyi találkozhat Pataky Attilával.

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr625985398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsg? 2014.04.10. 11:40:52

Hoffman Rózsa kedvenc Széchenyi idézete, melynek jegyében a közoktatási koncepcióját megfogalmazta:

"A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Nem termékeny lapály, hegyek, ásványok, éghajlat stb. teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja. Igazibb súly s erő az emberi agyvelőnél nincs. Ennek több vagy kevesebb volta a nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje."

Simicska Lajos és Mészáros Lőrinc kedvenc Széchenyi idézete, melynek szellemében minden elérhető közbeszerzésen és földbérleten valahogy ők nyernek:

"Az ember csak annyit ér, amennyi hasznot hajt embertársainak, hazájának s ezáltal az egész emberiségnek."

Fekete György kedvenc Széchenyi idézete, melynek szellemében elkészíttette az alaptörvény illusztrációit és a német megszállás emlékművét:

"Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazánkfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni "valaha mik voltunk", de inkább átnézni, "idővel mik lehetünk, s mik leendünk". A múlt elesett hatalmunkból, a jövendőnk urai vagyunk."

Mindannyian büszkék lehetünk Széchenyi igaz szellemi örököseire, ünnepeljük hát őket!