DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

"Menjünk minden komoly szellemi produkcióval külföldre" - A születésnapos Bartók és publikuma

2014. március 25. - csunderlik.péter

1881. március 25-én született a huszadik század világszinten kiemelkedő magyar művésze, Bartók Béla. 1983-ban az ő arcképével nyomták ki ugyanezen a napon a zöld ezerforintost, a Bartók Rádió 1987-től viseli nevét, de nem volt mindig ennyire megbecsülve.

Bartók ezer forintos.jpg

 

Bartók Béla.jpgBartók a következő levelet írta 1911-ben édesanyjának, miután az Operaház megtagadta a Balázs Béla misztériumára írt A kékszakállú herceg vára bemutatását - Balázs Bélát Kodály mutatta be Bartóknak, aki az egyetemi évek alatt a költő szobatársa volt az Eötvös Collegiumban - és Kodállyal hiába kértek anyagi támogatást népdalgyűjtő munkájukhoz (hiszen köztudottan szar munkát végeztek):

"Magyar marhákkal - illetve közönséggel nem fogok többet vesződni. Helyesen mondja Kodály: szamárnak nem való a fácánpecsenye, ha bele is tömjük, megárt neki. Hagyjuk a szamarakat szamaraknak lenni, és menjünk minden komoly szellemi produkcióval külföldre. Fúljanak meg az itteniek a jánosvitézbe, meg a vígözvegybe, semmi közöm hozzá."

(Megtalálható: Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Bp., 2001, 96.)

Olvassa el a Bartók-meseopera "szövegírójáról", Balázs Béláról:

Két filmszerelmes költő, akiknek menniük kell: Balázs Béla és Vlagyimir Majakovszkij

Ha Bartók levelét kezünkbe vesszük, mintha Fischer Ádámot vagy Schiff Andrást olvasnánk a Die Zeitban, úgyhogy tessék hazaárulózni a Magyar Hírlapban. De legalábbis most már egészen biztos, nem néhány szigorlaton elhasaló fiatal találta ki, hogy ki kell menni külföldre, mert itt lófasz van a törekvéseknek.

Bartók és Kodály.jpg

Bartók Béla és Kodály Zoltán voltak, akik suli után felkerekedtek a teherautón utánuk vitt diktafonnal, hogy megmutassák, a magyar zene nem a vonós cigány a mulatókban, Bunyós Pityu a Nóta Tévén és Lagzi Lajcsi, hanem a felvidéken még lehet egy-két nyolcvanéves kendős mamóka, aki ismeri a régi magyar számokat és el is énekli. Ma már tudjuk, hogy az első népdalgyűjtésüket tartalmazó Magyar népdalok énekhangra és zongorakísérettel 1906-ban akkora jelentőségű, mint a szintén ebben az évben megjelenő Új Versek Adytól a magyar irodalomban.

A fiatal Ady berobbanásáról a Page not found történelmi stúdióblogunkon:

Szabad-e sírni a Kárpátok alatt? - Ady nagyváradi börtönbüntetése

Bartók Bélát A kékszakállú herceg várával köszöntöm. Feliratot szerencsére nem kell letölteni hozzá, hogy élvezhessük Balázs librettóját, mert bele van égetve, mint most már ötven éve Bartók a magyar kulturális emlékezetbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr815877976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tomasszo 2014.03.25. 16:06:05

Hogy kell harminc évet utazni egy óra alatt. Köszönöm.

BélaBácsiTudja 2014.03.25. 16:46:17

Alapjaiban véve jó a cikk, azonban vannak benne érdekes pontok.

Más, egy Mamának írt levél, és más a Die Ziet.

S Bunyós Pityut és a többieket belekverni a századelő minőségi cigányprímások műdalaihoz is kicsit túlreagálás.

Stripy Bagg 2014.03.25. 17:05:47

@BélaBácsiTudja: "Más, egy Mamának írt levél, és más a Die Ziet."

Nem mas. Ak ok, a jelenseg, amiert az a level megszuletett ugyanaz amiert a Die Zeit cikk irodott.

A szazadelo ciganyprimasainak mudalai pedig ugy viszonyulnak a magyar nepdalhoz, mint Kerenyi-festmenyek Matisse-hoz...

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2014.03.25. 20:41:07

@BélaBácsiTudja: Megkövetem a prímásokat. Valóban méltatlan Bunyós Pityut velük együtt emlegetni.

Ahogy egy Mamának írt levél is más, mint egy Die Zeit-cikk, valóban, de sosem hagynék ki egy ilyen leütési lehetőséget.

Megjegyzem egyébként, ha már szoba került, hogy Fásy Ádám Charles Baudelaire történelmi ikertornya:

cspg.nolblog.hu/archives/2012/11/15/Top_10_tortenelmi_ikertornyok/

sharinoumi 2014.03.26. 08:03:46

De sok igazsága vagyon. Hétfőn volt a Müpában Bartók szülinapi koncert Kocsis Zoltán(!) vezényletével de érdeklődés híján a 2. és 3. emeletet le kellett zárni!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.31. 06:47:38

@csunderlik.péter:

Nem leütögetni kellene, hanem elmélyülni a témában, amiről megmondasz!

Minden idézetnek van szövegkörnyezete és van egy párja. A szövegkörnyezet az, hogy Bartók, mint zongorista (sok-sok zenésztársához hasonlóan) végigturnézta a fél világot (s ahol megfordult, azokról a helyekről nem kevésbé kritikusan és ironikusan nyilatkozott, mint Magyarországról --- kritikus és ironikus alkat volt), az idézetpár pedig úgy hangzik hogy „(...) Hogy én itt eddig sem éreztem magam jól, azt szóbeli közléseimből tudja. A megváltozott körülmények nyilván még nehezebbé tennék helyzetemet. Ezért, ha csak mód van rá, haza kellene utaznom. Hiszen tudományos munkám befejezése után, egy-két év múlva, amúgy is ezt akartam tenni. De amint most látszanak a dolgok, az akkor már – és ki tudja meddig – nem lesz lehetséges. Az utolsó lehetőség az volna, hogy a konzuli tisztviselőkkel együtt térnénk haza... Attól tartok, hogy ha ki tudja hány esztendeig kellene itt maradnunk, az számunkra katasztrofális lenne. (...)”

Az általam idézett idézet (az Amerikába "emigrált") Bartók egy 1941. decemberében (Magyarország az USÁ-val történő hadbalépését követően) írott leveléből származik, amelyet a washingtoni magyar követnek és a new york-i agyar konzulnak is elküldött. Vágod?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.31. 06:48:57

@bbjnick:

new york-i agyar konzulnak=new york-i magyar konzulnak

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2014.03.31. 08:51:13

@bbjnick: Ismerem Bartók pályájának végét. Majd a halálának évfordulójakor.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.31. 10:59:50

@csunderlik.péter:

Ez a válasz nagyon csucsukásra sikerült! Ha olykor-olykor féllábra áll valaki, attól még nem lesz féllábú! Írsz egy posztot a jobbféllábas Bartókról, majd egyet a balféllábas Bartókról: lesz két féllábú Bartókod és mindkettő hamis lesz.