DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csak munka, semmi móka (Rue Van Damme, november 7-13.)

2011. november 07. - csunderlik.péter

Redrum, redrum, még három hete olvastam a Top 10 legjobb horrorfilm c. összeállítást a Filmdroidon, és azt hittem, mindjárt torkon ragadom a hozzászólókat, vagy egyenesen Jack Torrance-szé változom és fejszével hasítok bele az üzenőfalba, komolyan fogjatok le: „a Ragyogás nevetségesen gyenge”, „Az ördögűző unalmas”, „az Alien végébe belepörgettem”, sehol a Rosemary gyermeke. Jól van. Akkor egyetek szart. De ha van ízlésetek, lekövetitek az eheti ajánlóm, mert lesz Az ördögűző és a Ragyogás is, vagy éppen Brian De Palmától, Hitchcock legjobb tanítványától a Carrie. Csak a legnagyobbak.

HÉTFŐ Minap kölcsönöztem ki Truffaut interjúkötetét Hitchcockkal (Hitchcock/Truffaut, 1967). Truffaut Hitchcock akart lenni, amikor minden más fiatal rendező Francois Truffaut, szóval ő csak tudja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Cinemax2 10:05-kor, kora délelőtt adja a Szédülést, ami még a Hitchcock-életműből is harangtoronyként kiemelkedő deluxe: (dupla) femme fatale, talajvesztettség és magába csavarodó expresszionista látványvilág James Stewarttal és Kim Novakkal, amit Brian De Palma 1976-ban gondolt tovább a Megszállottsággal. Egyébként múltkor gondoltam, hogy megnézem Hitchcock első amerikai filmjét, A Manderley-ház asszonyát (1940), keresgettem, mire kiadta, hogy "az Operettszínház előadása a Szinetár-Bereczki - párossal". Hát ezek erre is rákapaszkodtak? Ezeknek semmi se szent? Szerintem minden alkotó rémálma, hogy egyszer feldolgozza a Szinetár-Bereczki - páros. Bár mit is várhatnék: erre jegyezte meg Urbán Bálint barátom, hogy „mióta Hannah Montana feldolgozott egy Nirvana-számot, parttalannak érzem a világot.”
Persze, sokszor maguk az alkotók gyalázzák meg életük főművét, mint a Wachowski fivérek a Mátrixot folytatásaival. A Cool TV 21:20-kor sugározza a Mátrix – Forradalmak c. totálisan érdektelen harmadik részt, amit most elrettentésileg jegyeztünk meg, olyan, mintha az emberiség sorsát egy csapat graffitizőre bíznánk. A transzvesztita Wachowski testvérek nem is terveztek folytatást, hiszen a Mátrix végén megtudtuk, hogy Neo a messiás, a többi már csak ennek másfél-másfél órás abszolválása lehet a Nabukadneccárral, a pixelresztli, szóval az Ap. Csel. A történet kifutása megkérdőjelezhetetlen, mégis bevállalták, összecsapták, mert kellett a pénz az átoperálásra. Kiábrándító, mintha Anthony Kiedis sörhassal lötyögne. Különösen az a hitvány látomás Zionról, ami a koncepcióban fajunk utolsó városa lenne, és elvileg minden nemest [vagy legalábbis egy részét] meg kéne testesítenie, amiért érdemes lehet megmenteni az emberiséget, Mozartot és szívátültetést, ehhez képest szétekizett állatok vonaglanak technóra, amihez képest a Sensation White szentmise a Sixtus-kápolnában.  Mivégre a küldetés? Ezekért? Ezekért? Nekem komolyan lesújtó véleményem van arról, aki ezt a létformát képzeli bármilyen szinten értelmesnek. „Lehetnének talán még emberek, hisz meg van bennük is, csak szendereg / az emberséghez méltó értelem. Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.” (Radnóti Miklós, 1944. május) És ha már az „emberiség utolsó városa”- vízió: fent említett Bálint cimborám járt Marokkóban, ahol ellátogatott Jimi Hendrix Citybe. Jimi Hendrix City! Ez kész. Vajon Jimi Hendrix Cityben milyen lehet az adófizetési morál?
A Filmpluszon lesz még 21:00-kor a jelzőket már nem is igénylő 1989-es Kickboxer. A fiatal Jean-Claude Van Damme megbosszulja csemegebajszos bátyját és idegenben oktatja a thaiföldi sportbarátokat. Személyes kedvencem. Az ezúttal is méltatlan folytatásokban Van Damme örökébe már Sasha Mitchell lépett, aki Ewing-fattyúként és az Egyről a kettőre oldalági szellemi fogyatékosaként indult, majd ezzel jutott a cukorsüveg-hegyek csúcsaira. Ha már Indokínai-félsziget: múltkor láttam a híradóban, ez a szétópiumozott vietnami vadőr mennyire korrupt alak lehet. „Megtettek mindet.” Persze, lefogadom, hogy ő maga lőtte föl az internetre az árverést, ki fizet többet, hogy lepuffanthassa az utolsó orrszarvút. Biztos lehet nála fogadni kakasviadalokra is. Tong Pót akarom.

KEDD Ha már az előbb megidéztük a Dallast, az m1-en 20:05-kor kezdődik A Kennedy-család. Jól látom, hogy Eric Roberts játssza Robert Kennedyt?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Filmpluszon 21:00-kor lesz Az emlékmás. Philip K. Dick történetéből Paul Verhoeven paranoia – sci-fije Arnold Schwarzeneggerrel, bár eredetileg Dustin Hoffmant szerette volna a főhős, Douglas Quaid szerepére, csak hát a producerek, ami elég éles, többgés hajtűkanyar. A könyvelőből így lett kőtörő fizikai munkás, megmásodott, de a koncepció maradt, miszerint egy kisember a Marsra kerül, ami itt egy az egyben a Moszkva tér és a vörös bauxitporos Almásfüzitő keveréke, nyomasztó mutánsorgiával a hárommellű nőtől a hasból kimászó Kutaóig, aki olyan, mint alattunk a házmester. Korszakos lehetett volna a trükkjeivel, ha a rákövetkező évben nem söpri el a Terminátor II. Így senki sem emlékszik rá, pedig igazán szórakoztató. Mezsgyefilm 1990-ből, ahol egyszerre láthatjuk a nyolcvanas (a dauerolt Rachel Ticotin) és a kilencvenes évek (Sharon Stone) nőidelját.

SZERDA A Duna2 21:00-kor adja a Gábor Felicia – Csángó vagyok c. dokumentumfilmet. Most azt kevesen tudják, hogy a „csángóság” mint olyan, az egy ilyen Ceausescu-hack. Leképeztek egy 16. századi törtmagyart és megtanították románoknak. Elcsángált magyarok. Hát persze.

Alvó ügynökök

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem a havasi transzhumáló Moldvából, hanem a skót Felföldről jön a Filmpluszon 22:50-kor az 1986-os Hegylakó, amellyel Christopher Lambert átmenetileg a csúcsra ért a felvidéki Connor MacLeod szerepében. Hollywoodnak mindig kell egy francia színész, akit kiemel. Egy ideig Christopher Lambert töltötte be ezt az értéket a hollywoodi periódusos rendszerben, de aztán jött Jean Reno és elsöpörte. Most Vincent Cassel van soron, ha jól értem. Csak egy maradhat. Ahogy az AIDS-halott kitüntetett helye Freddy Mercuryé, a film slágereit jegyző Queen énekeséé, és más érdektelen, úgy a hollywoodi francia színész pozíciója is csak egyvalakié lehet. A szociáldarwinizmus többsíkos kultfilmje az egyik legősibb rögeszmével, miszerint, ha megölsz valakit, beléd száll az ereje. Továbbá szép tájképekkel és hangulatos zenével, kardfetisisztáknak kötelező. Bravúros vágások és átúszó képek (a legjobb a hosszú hajú Connor – Mona Lisa), amihez hasonló váltásokra leginkább Christopher Lambert képes a megszállott kacagásból mélyen szembe nézéssel. Az aktuális szerelmét játszó pszeudo-Rosanna Arquette színésznőcske vagy a Ramirezt alakító, már erősen leszállóágban lévő Sean Connery helyett még Kurgant / Clancy Brownt kell kiemelni, aki az egyik legszórakoztatóbb főgonosz, akit valaha láthattunk. Megtestesíti a legsötétebb sztereotípiákat és a nyolcvanas évekbeli republikánus konzik gerincvelőt rázó félelmét. Az összerakható pallosával egy ilyen előzmények nélküli destruktőr, mint amilyen a Kobra motorosai vagy a Bosszúvágy punkjai. Tatár, de lehetne akár szovjet is az arany hordából, az orosz sztyeppékről, egy ordenáré állat, vadkan, ziherejsztűkkel a nyakában, leharapja egy gyík fejét. Egyszer találkoztam egy hasonló figurával, de ő csipszet tarhált a Wigmamnál. Ezért a Calippo-nyalogató főgonoszért igazán érdemes végignézni. És ahogy a gyertyafényes templomban mondja az atyának: „Hadd ajánljak nektek valamit. Ragyogni kell, nem pislákolni.”

CSÜTÖRTÖK „Ha megölsz, se látok nyomot, ismeretlen már e táj. / Alighanem ördög vezet, összevissza, körbe jár.” (Puskin: Ördögök) A TCM 21:00-kor az acélszívű, minden jelenetet hetvenszer újravevő Stanley Kubrick tökéletes horrorfilmjét, a Ragyogást vetíti. Stephen King regényének 1980-as adaptációját Jack Nicholsonnal, Shelley Duvallal és a kisfiút játszó, egészen kivételes Danny Lloyddal, meg a halott kislányokkal és a liftből kiömlő sokhektónyi vérrel, a zeneszerző pedig az átoperált Walter/Wendy Carlos az áthangszerelt Dies Irae-vel és elektronizált Bartókkal. A felvilágosult Kubrick gyakorlatilag kilúgozott a történetből minden természetfölöttit, indiántemetősdit. Az ő olvasatában az írói ambíciókat dédelgető ex-alkoholista Jack Torrance / Jack Nicholson képtelen beismerni alkotói impotenciáját, inkább projektál és őrültségekbe menekül: a démonok bennünk vannak, ehhez semmi köze a szellemeknek. Kubrick értelmezésében, leképezésében a „ragyogás”-vonulat is erősen leértékelődik a filmben, bár egészen rémisztő a szájában lakó kisfiúval beszélgető kötött pulcsis Danny / Danny Lloyd, vagy amikor szintén ő a hosszú-hosszú, kanyargó szállodafolyosókon kerekezik a hajtányos autókájával, míg lopakodva követi a steadicam, amit a Ragyogás forgatásán alkalmaztak először, és Kubrick gyakorlatilag ehhez az új technikához, ennek paradigmatikus alkalmazásához keresett megfelelő terepet, sztorit: így jutott el a szállodában játszódó horrorregényig, ami arannyá vált Kubrick rezzenéstelen kezében. Elképesztő vizuális erővel bíró film. Kubrick a legnagyobb.

A Ragyogás esszenciális suspense, ahol másfél óra is eltelik („Csak munka, semmi móka. Jack unatkozik.”), a fejsze felfüggesztve, lóg a levegőben, míg Jack Torrance a labdázásban teljesen begolyózik, és leakasztja, hogy lemészárolja családját, bár sokan kifogásolták, hogy Jack Nicholson arcára már alapjáraton rá van rajzolva az eszelősség, igaz, ezt nem akárhogy fokozta, ahogy önpofozással a forgatáson felpörgette magát fújtató állattá. A fináléban a sövénylabirintusos kergetőzés a filmművészet csúcsa a maga nemében, aminél jobb nincs, úgy technikailag (a hirtelen irányváltások, melyeket hasonló hirtelenséggel követ a kisfiút méterről követő kamera), mind feszültségileg  (a minótauruszként fújtató Jack Torrance) legfeljebb hasonló. A záró kép, a fénykép, pedig utalás, hogy a gonosz mindig is ott volt, ott van, köztünk. Ez pedig egy gyilkos mix: az egyik all-time kedvenc számom, a Pink Floydtól a Careful with that Axe, Eugene a Ragyogás végével. Van ennél ütősebb?


Jack Nicholson Hollywood császára, de lesz még egy dokumentumfilm Hollywood néhai hercegéről, Tony Curtisről is, akire még hivatkozom. Az HBO 22:45-kor adja a Tony Curtis – Hollywood bálványát.

PÉNTEK A Viasat3 22:15-kor vetíti a már említett Mátrixot, nemzedékünk meghatározó filmjét, amely egy kurzorként villogó, neonzöld felkiáltójel volt az ezredforduló egén, amit akkor mindenkinek látnia kellett, mert mindenki erről beszélt., kötelező érvénnyel. Wachowskiék kíméletlenül átfogó kulturális rendszerben mozgó, ám annál könnyebben befogadható opusza minden lehetséges díjat besöpört a vizuális effektusokért [különösen az azóta már önmaga paródiájává inflálódott sokkamerás, időkimerevítő bullet time-mal], és forradalmi volt termékelhelyezésben is, nemkülönben Platón barlanghasonlatának popularizálásában. A betétdalára zongorázva írtam eddig idei legjobbam. Halld az univerzum hangját.
De én mégis inkább a Drágán add az életedre / Die Hard voksolok a Coolon 21:20-kor. (Itt a „nem szavaztam rád te mocskos állat” az obligát paratextus.) John McTiernan 1988-as stílusteremtő akciófilmje, amely Bruce Willist egycsapásra a szupersztári státuszba emelte, és megteremtette kedvencünket, a mezítlábas, atlétás, láncdohányos ikont, a cinikus John McClane-t. Ökölszorító, ahogy teljesen esélytelenül fölépíti magát („Most már van géppuskám. Ha-ha-ha.”), mint egy nintendófigura az újabb és újabb szinteken, ugyanakkor a film végéig, minden percében benne van a totális bukás lehetősége, ahogy az akármekkora máriód is bármikor lezuhanhat egy rossz ugrásnál. Különösen kacagtató a kivagyi Ellisnek, a púderes orrú, szakállas, kokainista ügyvédnek lelövetése, leginkább a helyi kaszinótojásos azelőtti arckifejezése: „Hans! Barátom!” Bár nem az a nyugatnémet zsáner, Alan Rickman briliáns a régi iskolás Hans Gruberként, aki még túszejtésben gondolkozik, nem Facebook-csoportokban. A klasszikus neveltetés eredménye.
A Filmmúzeum 23:05-kor tűzi műsorra a Ford Fairlane kalandjait, ami csak Magyarországon lett kultfilm, köszönhetően Nagy Feró gátlástalan szinkronjának.

SZOMBAT A botrányos Batman és Robin pozitív folyománya, hogy utána Joel Schumachert minden nagyobb költségvetésű mozitól eltiltották, így végül egy telefonfülkében kellett forgatnia, mementót állítva ennek a kivesző intézménynek. Az HBO 1:00-kor adja Joel Schumacher mesterművét, A fülkét. Az egyik legfeszesebb thriller Colin Farrellel, akinek ebben a filmben úgy lételeme a hazudozás, mint református értelmiségnek a zsidózás. Köztudott rólam, hogy utálok telefonálni, úgyhogy engem biztosan nem csaltak volna csapdába, hogy eseti jelleggel csörög egy telefon és vegyem föl. Hagyjanak már. Ezért bizonyos szemszögből még jobb is vagyok, mint Colin Farrell, pedig Csehországban Colin Farrell az isten.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Messze nem Joel Schumacher-szintű játékos, mégis megemlítem, hogy a Cinemax 9:45-kor ezúttal Michael Apted portréját skicceli föl Hollywood legjobb rendezői között, csak mert az 1983-as Gorkij parkról egészen jó kritikát írtam, kódaként egy ódával James Hornerhez. A Filmmúzeum 0:35-kor A bostoni fojtogatóval kínál meg, Richard Fleischer klasszikus sorozatgyilkos krimije 1968-ból Tony Curtisszel és Henry Fondával. A következetesen végigvitt sokszorosan osztott képernyős megoldás egészen forradalmi lehetett akkoriban. A rendezőt biztos megragadta és elragadta, hogy ezzel az új technikával illusztrálja és nyomatékosítsa De Salvo / Tony Curtis vélelmezett skizofréniáját. Curtis igazán ihletett fojtogató.

VASÁRNAP Az m1 A zsaruk becsületét adja szupermoziként 21:30-kor. Mélyen megrendített, mikor megtudtam, hogy Colin Farrell sáros. Először el se akartam hinni. Mondtam, ááá, Colin Farrell nem sáros. Egyébként hiába parádés szereposztás, a film kiábrándítóan semmilyen. Utána 23:40-kor Mel Gibson Apocalyptója Szily László überolhatatlan kritikájával.
A Filmmúzeum 22:00-kor nyomatja a második legjobb Stephen King - adaptációt, az 1976-os Carrie-t, a tinihorror alapfilmjét, amiről most tényleg csak az ismétléskor írok majd részletesebben, mert egy egész tanulmánnyi van a fejemben: újabban ugyanis a Galilei Kör és a történelemelmélet mellett leginkább Brian De Palma munkásságában vagyok elmélyedve.
A hét csúcspontja, hogy a Cinemaxon 2:25-kor lesz Az ördögűző, a katolikus horror, a megrendült hit és kétségbeesés filmje 1973-ból, amit minap újranéztem, és még mindig a hatása alatt vagyok. William Peter Blatty bestselleréből a fiatal, de már Oscar-díjas William Friedkin forgatta, korszakos effektekkel, a maszkmester világbajnok munkájával. Elemi erejű film, ami alaprétegen szólít meg, és a borzalom szűk családon belülre helyezése pedig mindig a legnyomasztóbb szcenárió, gondoljunk csak a gyilkos apára a Ragyogásban, pláne, hogy a gonosz itt totálisan irracionálisan, váratlanul jelentkezik, indok nélkül. Egy apahiányos, bűbájos kislányt, Regant / Linda Blairt teljesen esetlegesen megszáll az Ördög késő ősszel, de nem az a jól ismert racionális Sátán-karakter, a madáchi Lucifer vagy a goethei Mephisto, mert ők keresztkérdésekkel operálnak, hanem ez egy bázisszinten ható, vicsorító, mindent felzabáló, kéjjel habzsoló, szarszörny Belzebub. Egy ős napkeleti, folyóközi démon (erre visszautalás, hogy utóbb Regan asszír szárnyas oroszlánokat rajzol), mint az ásatáson talált szoborfej, amit a baljós prológusban látunk, amitől megvadulnak, egymásnak esnek a kutyák. „Az a célja, hogy elvegye a reményünket, hogy úgy lássuk magunkat, mint mocskos állatot.” Ennek megfelelően a megszállt kislány előbb maga alá pisil, majd káromkodik, végül zöldet hány, és a feszülettel véresre baszatja magát, fröcsköl a vér, egész a kisebesedett arcáig, amitől mindig rosszul vagyok. Igen, ez Az ördögűző méltán ismert testhorror része, úgy az aranymetszéstől, inkább undorító, de ami igazán nyomasztó, az, amíg ideáig eljutunk, ami meg kompakt lélekhorror. Ahogy a falevelek hullnak, fölcsendül a Tubular Bells, a baljós jelek (az ágyremegés, a zajok a padláson, a sötétben pillanatokra fel-felvillanó démonpofa) majd jelentkeznek az első tünetek és a kislány állapota egyre csak súlyosbodik. Az édesanya, Ellen Burstyn végigjárja az orvosokat, de mindegyik tehetetlen: fogalmuk sincs, mi baja a kislánynak, hiperaktivitás, skizofrénia, agyömleny, újabb és újabb vizsgálatokat kezdeményeznek: ahogy tolják be a riadt Regant a cétére, agyröntgenre, de semmi eredmény, a teljes tehetetlenség, az értetlen tekintetek, ahogy csődöt mond a tudomány. Nem mintha az egyház sokkal jobb formában lenne az anyját elvesztő, hitében megrendült, önvádló Damien Karras atyával / Jason Millerrel és a szívbeteg Merrin atyával / Max von Sydowval [aki Bergmannak A hetedik pecsétjében a Halállal már sakkozott]. Ezt kommunikálja, hogy az ördögűzés az emeletre van helyezve, utalásként, hogy komoly bajok vannak az égben is. Az egykori társadalmi elégedetlenséget, a film kontextusát pedig egy rövid „film a filmben” mellékszál exponálja (Vietnam-ellenesség, tiltakozás az iskolabezárások ellen, utalás gyilkosságokra) és a visszatérő gyereksírás és szocioképek (pl. metrócsöves). Nem mondhatni, hogy a befejezés sokkal optimistább lenne. „Vala pedig ott egy nagy disznónyáj, legelészve a hegyen, és kérék őt, hogy engedje meg nékik, hogy azokba menjenek. És megengedé nékik. És minekutána kimentek az ördögök az emberből, bemenének a disznókba, és a disznónyáj a meredékről a tóba rohana, és megfullada.” (Lukács, 8,32-33) Hiszen a Sátán bármikor visszatérhet, mostantól mindig ott a félelem. És persze ott a kérdés, hogy valóban az Ördög szállta-e meg? Vagy csak Regan annyira hitt a megszállottságában, hogy az fizikai jeleket öltött, pszichoszomatikusan? Az öngyötrő Karras atya pedig csak hallucinálta az édesanyja hangját? Mindenesetre Az ördögűzőnél is jobban sokkolt, mikor megtudtam, hogy Mike Oldfield húszévesen szerezte a zenéjét.

Rue Van Damme. Műsorajánló minden héten a Csucsu blogon. Hát sosem hallottak még a nevetés gyógyító hatásáról?

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr683360108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.