DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Robbanó narancs, sikítás, kékesszürke, fémes kopogás (Rue Van Damme, október 3-9.)

2011. október 04. - csunderlik.péter

Zabriskie Point, Terminátor, A menyasszony feketében volt, Egy makulátlan elme örökké ragyogása, A szövetség, Éjféli cowboy, Az ígéret megszállottja, Ollókezű Edward, Kék bársony, A bérgyilkosnő / Nikita, Kontroll, Dorian Gray, Sherlock Holmes, Gladiátor, Mechanikus narancs.

HÉTFŐ Nincs mese. A legáramvonalasabb nevű, ikonikus rendező, Michelangelo Antonioni a világ egyik legjobb és legtöbbet értelmezett filmjét, a Nagyítást (1966) követően forgatta le első amerikai művét, az 1970-es Zabriskie Pointot, a korhangulatot minden tekintetben tükröző, hippiérzéses, esztétizáló társadalomkritikát, amit 21:30-kor vetít a Duna TV. Antonioni megszenvedett az MGM-mel, de a kötelező kompromisszumukon túl nem hagyta magát domesztikálni, műkedvelőkkel forgatott, sőt, a filmet később azzal vádolták, hogy lágyan megágyazott a ’70-es évek jóléti terrorista-kultuszának, amikor Nyugat-Európában (különösen az NSZK-ban) unatkozó felsőközéposztálybeli fiatalok barkóban, trapéznadrágban és Adidas Overathban rontottak neki a fasizmusként azonosított tőkés világ szimbolikus intézményeinek és intézményesített embereinek (mint amilyen volt Hanns-Martin Schleyer elrablása). Hogy aztán a professzionalizálódott terroristák idővel lelövessenek, a hobbiból lázongásnál maradók pedig hazapofoztassanak, és a divat múltával hippikből yuppiekká bábozódjanak. Persze, ez elég cinikus cselekményesítése az utóéletnek, és messzire is vezet, mindenesetre a film korában elsődlegesen nem a beállításokról vitatkoztak, pedig ebben vannak a film erősségei. Ugyan Antonioni erősen reflektál a korabeli diáklázadásokra, egyetemfoglalásokra (amikor 15 évesen láttam egy dokumentumfilmet, máshogy nem is tudtam volna elképzelni magam), de amikor a film elején egy-egy felháborodott, társadalomkritikai ’hörr’-re próbálna késztetni, mint amikor hatásvadászva sulykolni igyekszik a rendőrsi brutalitást és stupiditást (pl. Karl Marxot Carl Marxnak jegyzőkönyvezik), az első három szó, ami kirobbant belőlem, a didaktikus, banális, dühítő. Ezzel szemben, ami utána jön, a kivonulás, maga a filmfestészeti csoda.
A történet meglehetősen lapos dramaturgiájú: az egyetemi zavargásban lelőnek egy rendőrt, Mark / Mark Frechette (maga is gyakorló radikális, 1975-ben börtönben halt meg) gyanúba keveredik, mivel nem sokkal korábban vásárolt pisztolyt, elköt egy kisrepülőt, és azzal igyekszik minél messzebb kerülni, egész be Death Valleybe, távol a civilizációtól, ahol egy rovari párzási táncot imitáló repülőgép-autó előjátékot követően összeakad az autózó Dariával / Daria Halprinnal. Összejönnek, a filmtörténelem egyik leghíresebb szeretkezős jelenetében egymásé lesznek Zabriskie Pointban, ami egy kiszáradt, gipsszel és boráttal feltöltődött, szélfútta egykorvolt őstó, ily módon az elveszett, elmúlt Éden szimbóluma, szeretkezésük pedig egy visszavonulós, visszatérési kísérlet, amit Antonioni, azzal, hogy még egy tucat [eredetileg tízezret szeretett volna!] ottani krétaporban dugó párt bevág („egy ország porába írom a neved”), kitágít, egyetemessé tesz, úgymond mitikussá növeszt. Elképesztő képek. Mondhatni, hogy egyébként, és eztán a filmben nem sok minden történik [és ami igen, a végén, várható], a Zabriskie Point tele van üresjárattal, amiben, hogy mit ne mondjunk, fölöttébb hasonlít a hétköznapi életre. Antonioni jellemzője, hogy a klasszikus elbeszélést, a pörgő történést absztrakcióval cseréli fel, a drámai cselekmény helyére egyfajta stagnálás, bizonytalanság kerül, vagy csak egyszerűen hiány marad, homályos érzésekkel és hangulatokkal töltve [ezt Héger Barbarától tanultam], amivel szembesülve a néző kénytelen reagálni, azt kitölteni, vagy ha mást nem, legalább az esztétizálásban, a szuperlassú felvételekben gyönyörködni, amihez a Zabriskie Pointban hozzájön a zenét szerző Pink Floyd. A film bejezése a legjobb, ami filmvásznon történhet.

Egy másfajta esztétikát képvisel a Terminátor II. – Az ítélet napja, amit 21:20-kor atomsugároz a Cool TV, és amivel James Cameron 1991-ben bejelentette igényét a világuralomra. Filmtechnikát forradalmasító, nemzedéki kultuszfilm a mengelei hidegséggel szurkáló higanyrobottal, a filmtörténelem tán legcoolabb főgonoszával, és a pótapává programozott, ellágyított Stollwerck-Schwarzival, ami újrapozícionálásnak elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy később egész a kormányzóságig emelkedhetett. Az egyik legjobb akciófilm a legprofibb rendezőtől, aki minden műfajból kihozta a maximumot. Ha abbahagynék bármit is, azt szeretném, ha James Cameron vinné tovább: övé a filmtörténelem két legerősebb második része (T2, Aliens). Bár a német esztétika episztéméjében operáló értekezésemben már kibontottam, a Terminátor I. – A halálosztót miért tartom jobbnak. Egy biztos: az Avatarral húsz év múlva segget fognak törölni, de a Terminátor I/II-őt akkor is megnézik. És ahogy Ady Endre írta: „You could be mine, but you’re way out of line.”
A Cinemaxon 6:00-kor, a Cinemax 2-őn pedig 13:15-kor láthatjuk Francois Truffaut 1968-as klasszikusát, A menyasszony feketében voltat. A közmegegyezés szerint ez a feminim bosszúmozi inspirálta Tarantinót a Kill Billre, bár ettől Tarantino elzárkózik, úgymond nem is látta. Mindenesetre a hatvanas-hetvenes évek fordulóján minden fiatal rendező saját hazája Truffaut-ja akart lenni, kivéve Truffaut-t, aki meg ez alapján egy újhullámos Hitchcock. A Filmbox Extra 10:55-kor az Egy makulátlan elme örökké ragyogását vetíti, Michel Gondry pszichoanalízis-filmjét a világ legjobb forgatókönyvírójától, Charlie Kaufmantól, ami fordulópontot jelentett a Jim Carrey-recepcióban. Ez az ember színész, nem egy galvanizált uborkabáb.

KEDD Az HBO-n 12:35-kor egy hamisíthatatlan steampunk live aidet láthatunk, A szövetség című több szempontból problémás képregény-adaptációt, ahol az angolszász világ Kittenberger Kálmánja, Allen Quatarmain / Sean Connery szervez szupercsapatot parkolópályára került 19. századi regényhősökből Tom Saywertől Nemo kapitányig 1899-ben, hogy megmentse világunkat a megalomán Fantomtól, egy szecessziós Lex Luthortól, aki antréként felrobbantja, hümm, mondjuk Velencét. Az egész koncepció már ott megbukik, hogy hipotetikusan Nemo kapitány kezébe tesszük az emberiség jövőjét, mikor köztudottan akkora alkoholista, hogy inkább lement a tenger alá, mert már az emberek is csak zavarták az ivásban. Ha osztrák-magyar lenne a történet, komolyan Kittenberger szervezne kommandót Hany Istóktól Borus Demeterig, amiért robotharcsa garázdálkodik a Dunai Liga sigmaringeni horgászversenyén. Lehet ezt komolyan venni? Szerencsére nem, mert egy steampunk-képregényt nem érthetnénk félre jobban, mintha komolynak szánt filmet forgatunk belőle.
Lesz még a Cinemax 2-n 20:00-kor az Éjféli cowboy Jon Voighttal és Dustin Hoffmannal, az egyik film a sok közül, amit még nem láttam, de tudom, hogy meg kell nézni. 1969-ben megnyerte a legjobb filmnek járó Oscart, és ezzel kezdődött egy példátlan sorozat, amikor, nem függetlenül attól, hogy a fenegyerekekkel és a ká-európai emigránsokkal friss vér került Hollywoodba, majd’ egy-két évtizeden át igazán a legjobb filmeket jutalmazta az Amerikai Filmakadémia, aztán a producerek fölvásárolták az egészet. Emellett a Filmbox Extra 1-en megtekinthetjük 22:40-kor Az ígéret megszállottját. Kedvenc drámaíróm, Friedrich Dürrenmatt Ígéretéből Sean Penn rendezte, és a csemegebajszos Jack Nicholson játssza az önsorsrontó nyomozót. Ez a detektívtörténetek unforgivenje. Semmilyen illúziót nem hagy, de Dürrenmattot ismerve ez nem meglepő, hiszen ahogy egyik dramaturgiai alapvetése szól: „Egy történetet akkor gondolunk végig következetesen, ha lehetőségei közül a legrosszabb következik be.”

SZERDA Ha unalmas, fantáziatlan munkát kell végeznem, mindig azzal vigasztalom magam, hogy Tim Burton is hány évet lehúzott Disney-animátorként, és egészen elképesztő, ha arra gondolunk, lehet, hogy ő rajzolta a Kacsameséket. Ez a különc zseni innen jutott el rövid úton oda, hogy alig harmincévesen rábíztak egy olyan hollywoodi szuperprodukciót, mint a Batman (1989), amiért csodálom, az egyik kedvencem, és nála alkalmasabb, érzékletesebb adaptálót valóban nem is találhattak volna, hiszen Burton a nappal és éjjel, élet és halál mezsgyéjén mozgó freakek és outsiderek (mint amilyen a gyerekkori sokktól torzóban maradt Bruce Wayne) legjobb rendezője. Vagy valami pszichoanalitikus, szörnyű traumasorozat miatt, vagy azért, mert már eleve valamit fordítva drótoztak össze az agyában, amit felfoghatatlan frizurájával takargat. Kórlélektanilag különösen tanulságos gyermekverskötete és maga rajzolta illusztrációi. Burton a Batman példátlan sikerét kihasználva készíthette el személyes filmjét, az Ollókezű Edwardot (1990), a Filmmúzeumon 21:00-kor, a szomorú kölyökkutyaként pislogó, felismerhetetlenségig maszkírozott Johnny Deppel, akit cirkuszi látványosságként lerángatnak „gótikus kastélya magányából” az unatkozó kertvárosi háziasszonyok. Johnny Depp eme film forgatásán jött össze Winona Ryderrel, és további kultúrtörténeti adalék, hogy a nagyrécsei mozi még 2001-ben is műsoron tartotta, egy másik filmmel, a Go, Trabi, Góval (1990), napszítta plakátok, a fagyizóban pedig csak málna és vanília. Szürreális élmény volt, mondhatnám, már-már David Lynch-i, apropó, ezután a Filmmúzeum 0:50-kor a Kék bársonyt adja, David Lynch előtanulmányát a világ legjobb sorozatához, a Twin Peakshez, Dennis Hopperrel és Kyle McLachlannel, és egy hangyamászta, levágott füllel a kertben, ami beindítja az egész cselekményt. Dennis Hopper/Frank rémületes, bobi mélységek.

CSÜTÖRTÖK A Filmmúzeum 21:00-kor A bérgyilkosnőt adja, Luc Besson 1990-es Nikitájának vértelen amerikai remake-jét, és innentől inkább a franciáról beszélek, mert azt kell látni. Már régen rájöttem, az életet úgy kell élni, mint Luc Besson: bizonyíts magadnak, hogy kurva jó vagy, aztán gátlástalanul adj el akármit. Besson, aki A nagy kékséggel (1988) megteremtette a modern francia kultuszfilmet, és akinél jobban kevesen tudnak nőket rendezni, első feleségére, a tépett Anne Parillaud-ra írta a kékesszürke Nikitát, ami válásukhoz vezetett, mert Besson rendezői autoritása teljes birtokában, mindent háttérbe szorítva, picassói arroganciával terrorizálta asszonyát („Hát persze, hogy be volt falazva.”), csakhogy kihozza belőle a kizsákmányolt bérgyilkosnőt. Akinek persze a forgatással elege lett. Mellékesen Victor, a problémamegoldó / Jean Reno alakjában profizmusilag megteremtette Léon ekkor még kevésbé kidolgozott előképét, és azt már komolyan aláírom, hogy a Léon, a profi (1994) a kilencvenes évek egyik legjobb filmje, amiben Besson tökélyre vitte a művészfilm és a kommersz, az európai és az amerikai mozi szintetizálását. Amúgy a Nikitában feltűnő etikett-madame, Jeanne Moreau nem más, mint Truffaut menyasszonya. Ha csak a film intróját beküldöm, menten hangulatba jövök, kócolom a hajam, lucbessonos műbőrdzsekimben pózolok, utasítgatok, miközben azt pattogtatom: Anne Parillaud – Nikita. A zeneszerző természetesen Eric Serra. Maga a bessoni esztétika.


PÉNTEK Luc Besson 1985-ös Metrójának hazai leképezését, a Kontrollt vetíti a Filmplusz 2 21:00-kor. Nekem a Kontroll nagy reveláció volt, hogy nem menthetetlenül rosszak a magyar filmek. Igaz, egy külföldi magyar, Antal Nimród kellett hozzá, aki kívülről jött, mint ondó a magyar közönségfilm beágyazott, kényelmes petéjébe, hogy megtermékenyítse azt. A Kontroll minden tekintetben ízlésesen lett összelopva, hol harsány, hol sokkol: emlékszem, mi egy vígjátékra ültünk be anno, de konkrétan klausztrofóbiás sokkot kaptam, mikor Bulcsú / Csányi Sándor fáklyával kúszik, kúszik egyre beljebb a Lökdösődő odújában, míg végül megtalálja a didergő Gonoszt [lásd még Dante Isteni színjátékát, ahol Lucifer jégbe fagyva fekszik a Föld középpontjában, magzatpózban]. A Kontroll azért is volt paradigmatikus számomra, mert megmutatta, a, ha még nem is túlzottan eredeti, művészieskedő törekvéseket miképp lehet eladni. Mert ha közönséget, sikereket akar, az úgynevezett magaskultúrának bizony föl kell tolni a kapucnis pulcsit, és le kell menni a mélybe. Ha úgy tetszik, a metróba.
De ne feledjük, mármint erkölcsileg: „azok, akik a felszín alatt járnak, saját felelősségükre teszik azt”, mert ha már mélységekbe szállás, ezután, 0:30-kor az HBO-n lesz még bőrradírozás és éjjeli arcpakolás mellé a Dorian Gray, Oscar Wilde klasszikusának egészen impresszív, 2009-es adaptációja a lelkét az Ördög oltárához szögező, sohasem öregvő, gátlástalan playboyjal, a szilikonállú Ben Barnes-szal, továbbá a kísértő Lucifer, Lord Henry Wotton szerepében Colin Firth-szel. „A világ a magáé, Dorian!” Oscar Wilde válasza a just do it egzisztencializmusra.


Emellett a Viasat 3-on vetítik 22:15-kor Ridley Scott 2000-es Gladiátorát, ami visszavezette a kánonba a búzasimogatást.

 

 

 

 

 

 

 

Maximus

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SZOMBAT Az HBO 20:00-kor tűzi műsorra Guy Ritchie 2009-es Sherlock Holmes-át. A definitív mániás-depressziós, kokainista Holmes a detektívek Mourinhója, a Special One: önimádó, egoista, nárcisztikus, néha napokra eltűnik. És még az a homoszexuális liaison Dr. Watsonnal is határozottan jól passzol self made man - arisztokratizmusához, akár az autodidakta hegedülés és a permanens székrekedés. Gyerekkoromban minden létező Holmes-irodalmat elolvastam, és mielőtt a manapság oly népszerű, szemérmetlenül koppintott, de nem különben stílusos epigon, Dr. House elhomályosította volna az eredőt, a legjobbkor jött, hogy a Madonnától szabaduló, újból erőre kapó brit Guy Ritchie dekonstruálta és újjáépítette a klasszikus karaktert, annyira vagányul, kortársul, amennyire csak lehet. Bárcsak így nyúlnánk mi is az irodalmi örökségünkhöz, és akkor nem lenne majd’ minden adaptációnk menthetetlenül seggszagú.

VASÁRNAP Kubrick-fixációm miatt nem lehet mást, erre kondicionáltak, a Filmmúzeumon 0:00-kor vígyeljétek [ezt nem tudtam kihagyni, mivel a legtöbbször eljópofizott, összakacsintó, inszájdoskodó tévéajánlós fordulat] Stanley Kubrick mesterművét, az Anthony Burgess kultregényéből készült 1971-es Mechanikus narancsot, aminek címével kapcsolatban még nem hallottam olyan megfejtést, amit minden tekintetben meggyőzőnek fogadnék el. Formabontó látványvilágú disztópia, zseniális díszletekkel, az öncélű belsőépítészet szexista műremekeivel, mint a macskás néni faszlibikókája, vagy a mellbimbós tejcsapok, maga a film pedig színes, tarka, akár a rohadás. Aki látja, ha csak a főcímet, a kábszertejbáros intrót, sohasem felejti el: belénk ég, mint kicsi Alexbe az Örömódára menetülő nácik képe, bár ebben nem kevés szerepe van a filmet uraló, elektronizált, torzított Beethovennek, és más klasszikus daraboknak, köztük a kedvenc stílusgyakorlatommal, aminek az ütemére az a pierrerichardos paprikajancsi megalázza a már Lodovico-eljárással agymosott és ütni képtelen Alex DeLarge-ot (a disztopikus Nagy Sándort), vagy amikor, szintén a torzított Beethoven-nyitányra, Alex meg akarja csöcsörészni a platinaszőke szupermodellt, de elhányja magát: a tehetetlen, impotens férfi emblematikus képe. Ez Kubrick és Burgess zsenialitása, olyan klasszikusokkal, mint a „te már gyilkos vagy, kicsi Alex”, a diktatúra mechanizmusának műszaki rajzával, és az örökké érvényes teológiai állítással, hogy a jó valójában a rossz elutasítása, állandó, erkölcsös döntések sorozata, de ha agymosott gépként, reflexből képtelenek vagyunk a rosszra, csak a jóra, akkor nem tudunk megméretni és üdvözülni, az a bűn előtti Édenkert agyhalála, egyébként meg a kulturáltság, műveltség semmilyen relációban nincs az erkölccsel, jósággal, hisz a kegyetlen Alex Beethoven-rajongó, egyedül a nagy Ludwig van-t szereti. Csak szuperlatívuszokban beszélhetünk, a főhőst pedig valósággal a penge Malcolm McDowellre öntötték, kevesen tudják, a nemi erőszaknál a Singin' in the Rain kántálását ő maga rögtönözte, a filmet pedig egykor betiltották, mert úgy gondolták, eszkalálja az utcai galerik brutalitását. Kegyetlenül nagy film, olyan, ami ötven, százötven év múlva is hatni fog.

Rue Van Damme. Műsorajánló minden héten a Csucsuka blogon. Alig várom már, hogy átlássa, komolyan.

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr443276926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.