A Nagy Sándor-parafrázisom.

Nagy Sándor

Arany haja és ezüst vértje,

Fényt zuhanyzott a népére,

Fenn az égen ssas kísérte,

De palástlelkét medve tépte.

Nagykörúton tükörészve,

Király, költő és zseni,

Melyik vagyok, hellén buzi,

(a) gyenge, (b) isteni?

Bévett rágót, kardot rántott,

Pajzsot, férfisereget,

Mint párduc, úgy rohant át,

Várost, katlant, tereket.

Megtagelte az összes helyet,

Bronz, Plutarkhosz párhuzal,

Hullarészegen vicsorgott,

Ott, ez a tüze szukal!

Istár, táncos, kutyacsecsű Héra,

Punci, te nekem fiat szülsz,

Világ végéig elfuthatsz,

SSándortól nem menekülsz!

Agyagbika bömbölte,

Visszhangozták sziklák, hegyek,

Égő kutak, kígyóvermek,

Menjetek, én tovább megyek.

Titánkancsó, Indus, Gangesz,

Tetűkórban, morál, anál,

Tíz bundában ténfergett

Ká-Hindukus lábainál.

Fülhallgató, hull a kehely,

Elvitték a külsső tengert,

És mielőtt ágynak esett,

Benyomta a Love Me Tender-t.