"Minden gyűlöletemért / hal meg e színes féreg." (Ady Endre: Megöltem egy pillangót)

Messziről futok neki, pedig nem kéne.

Három napja csak úgy eleredt az orrom vére. Tizenkét év után először. Akkor vettem észre, mikor belecsöppent a zöldbabfőzelékbe. És nem akart elállni a vérzés, hiába ugrottam föl és fojtogattam, végül csak egy akkorát tüsszentettem, hogy mindent beterítettem a véres turhával, takonnyal, nyállal, én meg ott maradtam, elázva, félig alvadtan. Eladva, de meg nem fizetve. Így végzed majd te is, súgtam magamnak.

Jöjjön százados, menjünk zuhanyozni

Még ez is, mikor másfél hete olyan gyenge vagyok, mintha kivonták volna csontjaimból a kalciumot, rongybabaként lökődök, vagy ha nem, akkor is csak nyikorgok, mint a bádogember, vagy az a rugós fotel, melyben félhomályban fetrengve faggatom Yorick koponyáját, míg ki nem nézek az ólomablakon. Valamit tennem kell, mert egy jó Csucsura manapság nagyobb szükség van, mint valaha. Esküszöm, eladom a lelkem az Ördögnek.

Der springt noch auf

Az embernek ilyenkor kell belevernie valakibe buci fejét, hogy helyrepofozza megroggyant önbecsülését. Nosza, pásztázzunk csak a célkereszttel, napszemüvegben, rágózva. Aha. Egy suszterképű szociálpedagógus menten kiborítaná tolószékéből az első szembekerekező mozgássérültet, aztán jókat kacagna, ahogy az a földön kapálózik, akár egy hátára fordított szarvasbogár. De én nem vagyok ennyire gátlástalan, ezért inkább csak bekaríkáztam a műsorújságban az Így tévéztek ti című kulturális Csernobilt, hogy majd írjak róla. De most mégis valami savanykás íz tölti számat, mert ez a műsor egy kiborított tolószékesnél is bénább.  

Még egy hasonlat jut eszembe, a vécén lehúzott aranyhal, de erről majd később. Előbb a két műsorvezetőről, akik mögött az Így tévéztek ti minden egyéb hibája csöndben megbújik, legyen szó műfaszos díszletről, szecessziós ingyombingyomról, epilepsziás kamerarángatásról, sőt, a nézőnek már az se tűnne fel, ha a háttérben kiemelkedne lila szeszgőzéből egy fehérre mázolt Szikszai Etus, egy hörgő Óz varázsló, vagy akár csak egy meztelen Lakat T. Károly, seggében egy cserepes tujával. Ez a két baseballsapkás tévébriganti, Carlo és Fittikém, ugyanis két akkora tahó, hogy mindent eltakarnak. Elég egy percet néznem őket, és már búgnak fejemben a tárnák, és már kívánom azt a szivacsos agysorvadást, ami még az évtized elején támadhatta meg két vadbarmunkat.

A te szivedet serte védi

Az orvosi karton szerint a két géppuskaszájú műsorvezető, Carlo és Fittikém, kendőzetlenül pellengérre állítja a magyar televíziózás hihetetlen balfogásait, hol sebző gúnnyal, hol tréfásan kommentálva a hazai tévés bejátszásokat.

A cél nemes, akár Észak-Írország függetlensége, de ettől még nem kéne robbantgatni. Már ha robbanna itt bármi is, mert a reklámozott két géppuskaszáj lefagy a moszkvai télben. Talán nem ártott volna bedobni pár palackkal a főszponzor energiaitalból (Bomba!), mert már félúton elfelejtik, mit is akarnak mondani, amúgy is, amúgy is, amúgy is, viszont, ööö (dolgozik), de ilyenkor vészmegoldásként (Esc) egy seggtüzeléssel porrá égetik a magyar nyelvet, amibe belegabalyodtak, és a fingós poéntól mindketten fetrengeni kezdenek az asztalon, mígnem az egyik hadonászni nem kezd egy vibrátorral, egy vajas pirítóssal, vagy egy PEZ figurával. Mire a másik fölemeli fejét a körömpörköltből, és beleüvölti egy megafonba, hogy félek a nagy mellektől, mint tegnap. Legalább önmagukat adják, veti közbe egy fórumozó. És? Hitler is önmagát adta. Tízből kilences.

Most temettük el szegény Kosztolányit

Színes egyéniségek. Tarkák, mint a rohadás, ahogy József Attila írta. Egykor valaki nem mosta ki a petricsészét, aztán ezek három nap múlva kimásztak a húsleves maradékából, csápokat növesztettek, kifejlődtek, kalózkodni kezdtek a laboratóriumban, majd azon túl, és rászabadultak olyan internetes videókra, amiket eddig csak az nem látott, aki az elmúlt tíz évet nitrogéntartályban töltötte, vagy egy búvárkeszonban a Mariana-árok mélyén. Komolyan gondolják, hogy 2009-ben még poén Szalacsi? Mert volt, hogy azt is előkaparták küretkanalukkal, és úgy tálalták, mint egy ropogós kacsasültet. De persze, akkor is én vagyok rögeszmés, ugye, és kergessem csak a vadkacsáim.

Carlo és Fittikém mindenről megpróbálják lenyúzni a hetedik bőrt is, és még tovább a húsig, leszopogatni a bütykös cupákot, majd elrágcsálni a velős csontot. Pedig ellennének moslékon is, mert ez a tapló humor bármin megél, csak legyen sötét és nyirkos. Az Így tévéztek ti csak akkor lenne szórakoztató, ha beültetnénk harmadiknak Jeszenszky Gézát. De enélkül az egészet ugyanúgy vissza lehetne pörgetni egy következő duónak, mert Carlo és Fittikém annyira szánalmasak, mint amit kifigurázni próbálnak. Önmaguk paródiái.

Az aranyon ült, az aranyon

És akkor most húzzuk le az aranyhalat. Az ötlet, hogy valaki tévébejátszásokat kommentáljon, nem teljesen halott, de hárman ha vannak, akik ezt egy ország előtt igazán viccesen tudnák csinálni. Nehéz ez, mint ezer méterről ellenszélben lelőni egy kambodzsait. Ahogy Carlo és Fittikém böfög hozzá, úgy akármelyik társaság megoldaná, csak kell egy marmonkanna, amiből úgy szívják ki a bort, akár a benzint. Ettől még négyszemközt ez a két műsorvezető is lehet jó fej, akár a marmonkannás társaság, ahová én is örömmel beülnék, de mégse kéne a tévében mutogatni, mert egy kívülállónak annyira nem szórakoztató. Ahogy mondani szokás, megyek én is, csak előtte igyunk valamit.

Az én belsőm fekély, galád

Persze, hogy rögeszmés mellőzöttségemben vakkantgatok. Hofi szerint az a korrupció, amiből mi kimaradunk. A most boncolt műsort hallgatva Hofi biztos forog forog a sírjában, miképp én a saját tengelyem körül, kulminálok, és ha beleszédülök, akkor kicsit orra bukok, de aztán felemelem bevert fejem és beszólok: Csabikám, zenét!

És most bicepszre gyúrok. Csak erre koncentrálok.