DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csucsu - REFLUX

M. Péter György nyílt levele a magyarországi rasszizmusról Los Angelesből

2009. február 11. - csunderlik.péter

"-Ez egy könyv?
-Nem, ez a plafon."

(példapárbeszéd egy életcentrikus orosz nyelvkönyvben)

Kedves honfitársaim! Roma barátaim!

Szomorú vagyok, szomorú, mint a farkatlan füles a szivárvány tövében. Lógathatnám kamillába csepegő orrom, de az áruló írástudók nyomába lépnék, ha értelmiségiként most nem emelném fel stencilfoltos mutatóujjam, és nem figyelmeztetnék, mennyire búsba döbbent vagyok, és már valamit tényleg tennem kell, teszem azt tett értékű szavakat.

Nem tudok hallgatni, nem tudok hátat fordítani, mint Lukács György a kivégzéseknek, mert vétkesek közt cinkos, aki néma, hogy mindjárt dekonstruáljak, még ha annyira fáj is az igazság, mint a hal Jónásnak és Jónás a halnak, ahogy Babits Mihály írta sálba tekerve, ha nem frivol ez a hasonlat, mert Kaliforniában most engem is torkon ragadott a jéghidegen bűzlő rasszista lehelet. Szülőhazámból. Igen, Magyarországról, amit Radnóti, nem tudom, ismerős ma még ez a humanista név-e, mikor az auschwitzi pernye mindent betemet? És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet. Soha már. Amire mondhatni, hogy csak egy karcolás, egy semmiség, igazán nem fájhat, de vérezni, azt nagyon tud nekem, hát még a mai magyar közélet szája, amit most bevert a romakérdésbe, vagy be akar, de már előre habzik, mint a méregoldat, vagy előttem a plussztabletta, itt Los Angelesben, mikor az elmúlt hetek magyar sajtóját lapozom a számítógépen, míg mások csak morzsinkálnak.

Aggódom. Aggódom a magyar romákért, ha megengeditek, értetek, roma barátaim, és most is veletek lennék, embertestvéreim, páriaként saját hazám pergőtüzében, mint Száva Vencel Vince, ha nem tanítanék már harminc éve vizuális kultúrát az University of Californián (Los Angeles), mert megírtam a tanulmányt Csehszlovákiában. Ezért innen fogom meg a kezetek vénülő szememmel, bocsássátok meg, hogy csak a ballal, de a másikkal figyelmeztetnem kell, mert vétkesek közt cinkos, aki néma, ahogy a francia mondja.

Most már a magyarországi, egykor szebb napokat látott értelmiségiek, pardon, nem szeretem a kemény szavakat, de ki kell mondanom, immár csak jobboldali pszeudo-értelmiségiek sem tudják leplezni kontrollálatlanul áradó, széteső, tudálékos és öntetszelgő sajtómonológjaikkal, hogy Magyarországon a duzzadó rasszista közbeszéd egyre ölesebb barna nyelvcsapásaitól mered égnek az apartheid bimbója, és maholnap virágot bont, hogy a fortélyos félelem igazgasson holnapután. Napról napra fokozódik a döbbenetem.

Nem, nem a levegőbe beszélek, mert elönti a világhálót a rasszizmus, és ez szomorú, sokkal szomorúbb, mint az a véletlen diszkóbaleset, ami felkorbácsolta a kedélyeket. Mert csak kapva kapott a gyűlölettől tűzforró rasszista lehelet a kudarcos szívek mélyén izzó parázson, hogy lángra lobbantson mindent a romák ellen, csak azért, mert Veszprémben most éppen romák gyilkoltak bökővel. Véletlenül. Kerestem is egy bölcsességet a véletlenre, de csak azt találtam, hogy aki a véletlenre hivatkozik, az a Sátán unokaöccse, ezért inkább továbblapoztam, és lásd, aki szerint csak fantom a fasizmus, az ne feledje, a Sátán legnagyobb trükkje, hogy tagadja önmaga létezését.

Ám a véletlen egybeesések sorozatára ráharaptak az egyre kevésbé szemérmes magyar neonácik, megpróbálják kikezdeni a magyar demokráciát. Romabűnözésről ágálnak sörös hordóikon, istenítik néhány megtévedt fiatalember romaellenes atrocitásait, amire könnyen belelkesednek a világhálóba gabalyodott tanulatlan kamaszgyerekek, és gyűlöletbeszédeikkel minden romát halálra bántanak üzenőfalaikon, az összeset. Azért vagyok hálátlan helyzetben, mert képtelen vagyok szövegeikből idézni. Már bocsánat, de én ilyen szavakat nem veszek a számra, mint a kurva ország.

De vajon mind, mind feltették-e maguknak a kérdést, hogy amikor egy szerb, egy horvát és egy román kiállt egy mindenkiért, mindenki egyért, akkor a magyarok hol voltak a veszprémi szórakozóhelyen? Pardon, rien ne vas plus, elnézést a kiszólásért. Én tudom a legjobban tanult emberként, értelmiségiként, hogy az erőszak csak erőszakot szül, és egy gyilkos kritika többet ér millió golfütőnél.

Mondhatják a gyűlöletbeszédre, hogy ezek csak szavak, de én erre mindig azt felelem, hogy kezdetben a nácik is csak beszéltek, aztán már le is írták. A hófehér papiros türelmes. De épp ezért égessünk el minden papirost, mielőtt még életre kel az intoxikált tinta, és agyára mászik mindenkinek, mint Pásztor Albert miskolci rendőrkapitánynak, aki, horribile dictu, cigánybűnözésről beszélt, mert elragadták a megbokrosodott szavak.

Mert akiben pislákol egy kis emberi érzés, az bezárt ajtók és lehúzott redőnyök mellett se mond ilyet, és akkor is összetörnek a tükrök, nemhogy nyilvánosan előítéleteskedjen, amiért én kérek elnézést minden honfitársam nevében, itt, Kaliforniában. Tűrhetetlen, egyszerűen megbocsájthatatlan rasszistának lenni, arra nincs irgalom. Ha nem lennék felvilágosult agnosztikus, azon se csodálkoznék, ha Isten már rég kipusztította volna az egész emberiséget az előítéleteiért. Az egy halott isten, aki ilyenkor nem küld rézkígyókat. Cigánybűnözésről beszélt a rendőrkapitány is, mikor a romáknak csak töredékéről van szó, pedig a többségük becsületes. Akárki lássa, megmutatom a cikket, és múltkor álmomban beleszerettem a szétteregetett hűtlenség oroszlánköpenyébe, meg az influenzába.

És azt se feledjük, mert erről komoly tanulmányok készültek, csak fel kell lapozni a szakirodalmat, ha a Borsodban vagy egész Magyarországon tízből X roma a bűnözésre adja keserű arcát, az nem véletlenül van. A romák napjaink magyar társadalmában értékvesztett és bizalomhiányos állapotban zsizsegnek a küszöb alatt a homokpiramisban.

Előítéletek zárják be előttük a kapukat, csak azért, mert fajgyűlölő, molotovkoktélos terroristák a kisemmizett romák töredékét olyan kétségbeesett, anarchista agresszióba kergetik, amilyen a veszprémi gyilkosság volt, és aztán ezekkel az elveszett, nagyra nőtt vásott kölykökkel az egész roma mikrovilágot azonosítják, ami újabb kirekesztést szül.

Most már ki kell mondani, mert vannak tett értékű szavak, napjaink előítéletes magyar társadalma olyan, mint a tiszavirág, ami megeszi szárnyait. Pedig a Leuveni Katolikus Egyetemen készült egy felmérés, hogy laboratóriumi körülmények között a roma munkaerő egyharmadával felülmúlja a montenegróit, már ha bizalmat szavaznak neki. A Jénai Egyetemen pedig meg ennél is biztatóbb eredményre jutottak, mikor német professzorok injekciók után vizsgálták a roma tűrőképességet és agytérfogatot.

A romák kiváló emberek, szorgos munkások. És ha bűnözésre adják a fejüket, az a magyar társadalom hibája. Mint ahogy az elnyomás, a kilátástalanság áldozatai azok is, akik kétségbeesésükben bökődve véletlenül késelnek halálra másokat. Mind-mind áldozatok.

Mert vajon nem áldozat-e a pitbull, amikor a szomorú szemű kölyökkutyát, aki magzatnyálkásan még úgy akar megszeretni téged, meg az egész világot, ahogy egy fazék tejtől lucskos kenyérbelet, a gonosz emberek hamar futógépre rakják, előtte véres húst lóbálnak, és addig ütik-verik, míg véreb nem lesz belőle?

A pitbullt és Sztojka Ivánt egyaránt mi tettük ilyenné, azaz Önök, mert én Kaliforniában élek, de azt hiszem nekünk is itt van az amerikai behatolástól elkeseredett szomorú Szató szan felebarátom a Fekete esőből, legalábbis láttam a filmet. A jó sajátja, a bűne a koré, mely szülte őt. Ezt jegyezze meg mindenki, minden magyar előítéletes. És ha ebből nem tanulnak, majd írok még egyszer. Ne féljetek roma barátaim, meg fogom izzasztani őket, ígérem.

Mert aki cigánybűnözésről beszél, az maga is cigány. És nem európai.

Hogy nevén nevezzem a dolgokat.

M. Péter György, médiaszociológus, értelmiségi

*M. Péter György (1950-): Kassán született, gimnáziumi tanulmányait ott és Kiskunfélegyházán végezte. 1974-ben szerzett Pozsonyban diplomát, egy évet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd három hónapot a Lomonoszov Egyetemen is vendéghallgató volt, utóbbi helyen szemináriumot is tartott szlovákul. A hetvenes évek végétől részt vett a szamizdat mozgalmakban, 1978-ban szerzője volt a Csehszlovákia elviselhetetlen könnyűsége című palimpszesztnek, amiért hatvankét hónap börtönbüntetésre ítélték, de nyugatra szökött. Két hétre belépett az idegen légióba, aztán az Egyesült Államokba távozott, ahol azóta is Kaliforniában tanít  Vizuális kultúra, valamint Marschall McLuhan világfaluja címen. 1995-ös Távolság az üveggolyóban c. paradigmaváltó műve az előkelő hetedik helyet foglalja el a tíz legtöbbet hivatkozott médiaszociológiai könyv között. Nőtlen. Gyermektelen. Az irokéz Ákosról nincs véleménye, a mostaniról meg annyira se.

Update: a Die Stürmer ünnepi beszélgetése Ludwig Lakatos berlini magyar íróval. Az örmény holocaust Tolsztoja bevallja, lesújtó véleménye van, és aggódik budapesti nyuláért, Tódorért. Figyelmeztet a balkanizálódásra és a fokozódó örményellenességre, de korunk Goethéje azt üzeni a magyar olvasóknak: az ember nem arra született, hogy legyőzzék.

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr90936264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nanena · http://nanena.blog.hu 2009.02.11. 17:00:54

Ez most komolyan gondolja amit ír vagy ez egy szatíra? Nyelvezete értelmetlen, ódivatú, terjengős és mégis modernkedő. Ha valóban egyetemi tanár, akkor örülök, hogy nem odajártam.

takant 2009.02.11. 22:34:11

"Mert aki cigánybűnözésről beszél, az maga is cigány. És nem európai." Ez meg szerintem öngól :o
Rendben, ne beszéljünk cigánybűnözésről, de akkor kéretik szépen kellő eréllyel fellépni mindenféle bűnözés ellen, legyen az cigány vagy nem... Akkor talán nem szabadulnak el az indulatok és nem lesz szomorú az értelmiségi.
Amennyire veszélyes a "minden cigány bűnöző" gondolat, ugyanilyen veszélyes a "minden bűnöző áldozat" is
Nem csak a társadalom szakadt szét, hanem a jog is elszakadt a kötelességtől... előzőt nagyon sokan védik, utóbbit kevesebben.

A Rendíthetetlen Ólomkatona 2009.02.12. 08:01:17

Ez az M. Péter György nem György Péter írói álneve? Belőle kinézek ekkora faszságokat.

nanena · http://nanena.blog.hu 2009.02.12. 09:18:56

@A rendíthetetlen ólomkatona:
Én is így éreztem. Hiszen normális ember nem ír ilyen hülyeségeket. De ha a szerző valós személy, Gyurcsánytól biztosan kap egy vállonveregetést.

herrandras 2009.02.12. 10:26:02

hmm hmm hmmm


érdes


a témához mért stílusú

hmm hmm hmm


de azért ne szálljunk el tőle annyira, mint a csetneki máté...

:D

travis 2009.02.12. 10:46:03

Ez egy György Péter paródia.

Csak egy vélemény 2009.02.12. 12:31:44

Könnyen pofázik az, aki nem élt még a cigányok között, vagy max. egy-két embert ismer.
Mi taszítottuk őket a nyomorba? Csucsuka!!! Tisztába vagy vele mennyi segélyt kap egy átlagos roma család? 250-700 ezer forintot havonta. Plusz ingyenlakás, ingyen tankönyv, ingyen étkeztetés, stb.
Nézd már meg vazzeg a a gyilkoló család házait és autóit. Hát kurvára nem voltak szegények. A putriban élők többsége is sokkal több pénzt kap, mint bármelyik nyugdíjas. Csak ők elverik és elisszák egy nap alatt. Az az úgynevezett roma kultúra.

Jah és ha már Borsodról beszélünk. Milyen dolog az, amikor az apa a saját lányát "dugja" hogy fogyatékos gyereke szülessen, mert így több segélyt kap??? Egy kis faluban most törtek be a boltba a megélhetési kisebbségi bűnözők, akikről történetesen tudom, hogy havi 350 ezer segélyt kapnak, illetve csalnak ki különböző címszavak alatt az államtól, de ebbe most nem mennék bele..

Walter Melone (törölt) 2009.02.12. 21:36:12

Kedves uram, aki immáron 30 éve él külhonban!

Nagyon kényelmes álláspont a napfényes Los Angelesből beleszólni az anyaország dolgaiba.
Pofátlan dolog lerasszistázni elkeseredett, nyomorgó embereket, akik kimondják végre félelmeiket.
Nem tudom mennyire objektív az a hírmennyiség ami eljut önhöz. Ezeknek a soroknak az olvastán úgy tűnik semennyire.

Azt gondoltam, miközben olvastam sorait, hogy ideírom a végére, jöjjön csak haza tanítani az egyetemre havi 200.000Huf-ért, azután költözzön kicsit vidékre, és élje meg a Magyar valóságot.

Azután rájöttem, mindegy mit írok ide. Lehet, el sem olvassa. A nárcisztikusságába nem fér bele a konfrontáció, csupán a kinyilatkoztatás.

Ezért tehát csesszed meg a kaliforniai okosságaidat te seggfej!

feliccia 2009.02.12. 22:01:56

Ez paródia, ha jól vélem...

sapuh 2009.02.12. 22:31:06

ez egy kamuuuuuu...

a UCLA honlapján nincs is ilyen nevű ember:

www.ucla.edu/

"Csehszlovákia elviselhetetlen könnyűsége" - ilyen címmel ezt az egyetlen blogot adja ki a google

És egyáltalán, ilyen nevű embernek ezen a nyilatkozaton kívül sehol semmi nyoma...

travis 2009.02.13. 10:57:55

Akinek már az első mondatnál nem esik le, hogy ez egy paródia, annak baj van a stílusérzékével. Egy prof hogy írna le már egy olyat egy komoly szociológiai tanulmányban, hogy "szomorú, mint a farkatlan füles a szivárvány tövében."? Meg "Lógathatnám kamillába csepegő orrom"? Mi?
Jó reggelt!

2009.02.13. 11:40:56

Prof! Én is tudok adni tanácsokat -innen a magyar valóságból. De nem teszem, és megkérem, ön se tegye. Javaslom ,akkor mondjon véleményt, ha látja, tapasztalja, hogy mi történik nálunk itthon. Vagy ha erre megkérik. Mert tudja --ha elfelejtette volna , mi élünk itt és nem ön. Igy mint a szomszéd bácsi mondaná, ha valaki beleszól a kártya menetébe--hogy kibicnek lenni olcsó dolog.( finoman fogalmaztam, mert eredetileg ugy szól, hogy kibicnek kuss!) De van még egy közmondás ami hirtelen eszembe jut--"az adjon nekem tanácsot aki adott, ha kellett, kalácsot! Ön adott?

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.02.13. 15:45:17

Ez az M. Péter György mekkora egy pöcs.

sick_society 2009.02.13. 20:36:35

1. Los Angelesből én is könnyen beszélnék...
2. Épp most találták meg az egyik kétségbeesett, kilátástalan, elnyomott gyilkos X 5-ös BMW-jét...
3.mi nem őket termeljük ki, hanem sajnos az X 5-ös Bmw-jüket termeljük mi ki, mégpedig azzal, h a fizetésünk kétharmadát leadózzuk és ők meg felveszik segély formájában.

khmm... 2009.02.13. 21:26:32

Most akkor médiahekk, vagy nem????

babarczyeszter 2009.02.14. 02:20:15

csucsuka, basszus, az indexes jobbos kollégák ezt komolyan vették!
szórakoztató, de azért lehetnél eszednél is, néha, nagyon ritkán

Francois Pignon 2009.02.14. 10:08:47

Ki vette komolyan?
Ez a rész főleg nagyot ütött:
"A pitbullt és Sztojka Ivánt egyaránt mi tettük ilyenné, azaz Önök, mert én Kaliforniában élek..."
...mintha csak Kovátsch Gamma Bertalan írta volna.
Mondjuk őt is sikerült komolyan venni:
reakcio.blog.hu/tags/lovas_istv%C3%A1n

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.02.14. 13:54:55

sztem így egyben mehet az árokásóba,nem?

Liberté, Egalité, Fraternité! 2009.02.14. 19:01:14

@sick_society: Los Angelesben tízszer akkora a bűnözés, mint Magyarországon, ahol évek óta egyre kevesebb az erőszakos bűncselekmény.

surayana 2009.02.14. 19:32:30

Én innen Kaliforniából elvárom, hogy Magyarországon mindenki nyújtson testvéri jobbot(vagy balot) a romáknak és mindenki fogadjon be a házába egy roma családot. Aztán, ha majd új házat keres, mert ebből kiüldözték, abba is fogadjon be egy roma családot. Innen Kaliforniából elvárom továbbá, hogy az uborkát mindenki szedje le és aranyszínű tányéron nyújtsa át az első arra járó roma családnak. És innen Kaliforniából elvárom, hogy nehogy egyet is kiengedjenek közülük ide Kaliforniába, mert akkor továb emigrálok...
Remek paródia volt, kedves M. Péter György

asperjangyorgy 2009.02.14. 20:32:17

T. M. Péter György! Csehszlovákiában élt ezzel a névvel? Nehezen hihető. Ezzel a névvel írt és volt Csehszlovákiában ellenálló? Nehezen hihető. Ezzel a névvel él Kaliforniában? Nehezen hihető. És önéletrajzot is mellékelt az írásához? Miért? Kinek? Minek az igazolására? És abban azt írja, hogy két hétig volt az idegenlégió tagja? Ugyan már! Ez azért nem így megy, illetve ment már akkor sem. - Ha paródia, mit parodizál? Minket? A helyzetünket? Az állapotunkat? Azt, amiben itt élnünk kell? Ha nem paródia, akkor kinek szól az írás? Kiről? Milyen kérdésről? Ha paródia, akkor azt mondom: ennél többet érdemelünk. Ha nem paródia, akkor nagyobb tárgyismeretet várbánk el, és kevésbé cikornyás stílust. Ezzel a stílussal, illetve szemlélettel ott Kaliforniában megbecsülik és értékelik? Milyen ország az? Hol van az a bizonyos Kalifornia? Hogy nem Amerikában, az majdnem biztos. - Mi itt, itthon, még ha olykor durván fogalmazzuk is meg a véleményünket, másként gondoljuk a dolgokat, mert szenvedünk tőlük. Esetleg nézzen bele a blogomba és némi képet kap róla. Talán. Esetleg. Nem vagyok benne biztos. - Az írás az idézetek szerint olyan ember írása, aki a magyar kultúrán nevelkedett és nem a csehen. Nem hoz cseh idézeteket, pedig hozhatna B. Hrabaltól és sok mindenki mástól. Ennyi ismeretet, ennyi tudást kár arra pazarolni, hogy velünk szórakozzon. ÉN EGYÉBKÉNT TUDOM KICSODA ÖN. Azért is írtam a saját nevemen, és nem valamiféle blogban használatos megjelöléssel.

travis 2009.02.14. 20:57:23

@asperjangyorgy: VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
NEM M. PÉTER GYÖRGY PARODIZÁL BÁRMIT IS, EGYRÉSZT AZÉRT, MERT NEM IS LÉTEZIK, HANEM A CIKK ÍRÓJA PARODIZÁLJA A GYÖRGY PÉTER NEVŰ BIZARR KÖZÉLETI JELENSÉGET EGY KITALÁLT FIGURÁN KERESZTÜL!

Atyaisten!!!

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.02.15. 00:42:52

Travis,
M. Péter György a médiaszociológia Kirk Lazarusa. A Távolság az üveggolyóban című 1995-ös műve kötelező olvasmány minden kommunikáció szakosnak.

asmodean 2009.02.15. 01:00:54

Ez egy rohadt jó írás. A cím engem is félrevezetett, de olvasás közben leesett a tantusz. :))

Aki ezt nem érti, hát ... valami nagyon alapvető dologra nem tett szert idáig. :)

Szalahadin 2009.02.15. 08:44:32

Lehet, hogy én vagyok túl pesszimista, de bármennyire szürreális írás, én nem zárnám ki, hogy a ballibek között vannak ennyire degenerált lények, akiknek egy tábla csokiról is Auschwitz jut eszükbe, hát még Magyarországról, ahonnan sajnos valóban indultak arrafelé vonatok. Ettől függetlenül arra rá kellene döbbenni, hogy nálunk a ballibek a nácik, a cigány bűnözők pedig a Sturmabteilung, így a fasizmus elleni hősies küzdelemben ők az ellenség, mi, magyarok a(z eddig) birka áldozatok vagyunk.

[sziki] · http://www.szub.hu/ 2009.02.15. 11:44:43

Csucsu, ezt a remesen nagy szeretethullammal kevert, mar-mar debilsegbe hajlo toleranciat, ami itten produkalasra kerult, a kedves Varró Szilvia is megirigyelne, van egy olyan erzesem.

peterman 2009.02.15. 12:38:33

hát ez lol :)

"Magyarországon a duzzadó rasszista közbeszéd egyre ölesebb barna nyelvcsapásaitól mered égnek az apartheid bimbója"

Medzsik 2009.02.15. 14:12:37

"M. Péter György a médiaszociológia Kirk Lazarusa. "
EZ kurvajó :D

prkl 2009.02.15. 14:20:51

tegyük fel hogy ez egy valós írás:

M. Péter Györgyöt valószínüleg tart karokkal várja a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara, ahol tovább folytathatja a vizuális kultúra oktatását. Így testközelböl harcolhatna a duzzadó rasszizmus ellen is. Mivel ilyen nagyformátumú értelmiségi egyéniségröl van szó, nincs kétségem afelöl hogy harcát siker koronázná. Hogy a siker még biztosabb legyen, ajánlott olyan környékre költöznie, ahol nap mint nap segíthet a mélyen elnyomott romák szenvedésein - például azzal hogy pár ezer forint értékü szeretetcsomagokat hagy naponta az udvarán (elsö ötletem az volt hogy termesszen zöldségeket a kertjében, és a kölcsönös segítségnyújtás elve alapján a szomszédok vállalnák a betakarítást, de az ilyen munka talán már túl megalázó lenne ennek a mélyen elnyomott etnikumnak).
Értékes kutatásait is folytathatja, söt az új környezet lehetöségek tárházát nyitná meg elötte. Egy lehetséges cím: a média hatása a rasszista elnyomásban szenvedökre - avagy Gyözike és tsai mint példakép.
Az egyetem által nyújtott fizetés valószínüleg meglehetösen szerény lenne, no de a szent cél érdekében egy ilyen apróságot minden bizonnyal elnézne nagyformátumú értelmiségi médiaszociológusunk.

travis 2009.02.15. 16:12:47

@Csucsuka: Én korábbi műveit jobban kedvelem. A későbbiekben már észrevehető a '68-as generáció nevetséges bűntudat hajlandósága, a lá Daniel-Cohn Bendit. A 1976-as "Oswald halott" című nyugatellenes, még lánglelkű forradalmi dühtől átfűtött műve szívemhez közelebb álló. Az "Üveggolyó" már csak egy vén kiöregedett forradalmár szánalmas magyarázkodása.
:)

rettentó 2009.02.16. 09:40:47

Csucsu, jó ez, csak most már jó lenne önmagadat leleplezni, mert sokaknak nem esett le a tantusz.
Bár akinek nem esett le, az úgyis hülye marad.
Nota bene a Biszku Béla leveléről magam sem tudom, tényleg ő írta-e.
Sajnos a rasszizmus elleni küzdelemben mindenképpen vissza fog ütni a ballib értelmiség álszentsége, mellébeszélése.
(No, nem mintha a jobber értelmiségben ne lenne álszentség.)

KGX 2009.02.16. 19:14:44

Valld be tesó, hogy Biszku sem írt Neked soha semmit, vetítőgép, projektorcsávó:-))).

Cohn-Bendit-tól meg kiráz a hideg.

spajzcetli 2009.02.17. 21:46:50

…kedélybeteg, gyomorfekélyes, karót nyelt kommentelő társaimnak:
„A komolyság a reményvesztettség és a jelentéktelenség közt félúton álló ember köztes helyzetét jelöli.”
„Akiből hiányzik a humor, abból hiányzik az alázat, hiányzik a tisztánlátás, hiányzik a könnyedség, túlságosan el van telve önmagával, becsapja önmagát, túl szigorú vagy agresszív, s emiatt majdnem mindig hiányzik belőle a nagylelkűség, a szelídség, az irgalmasság…”
„Egy humortalan szent: szomorú szent. Egy humortalan bölcs meg – bölcs-e egyáltalán?…”
„Saját, fabatkát se érő létünk éppoly röhejes, mint amilyen mulatságos.”

…olvassatok több Karinthy Frigyest, Rejtő Jenőt, Királyhegyi Pált, Lénárd Sándort!…

KGX 2009.02.19. 10:33:34

Csucsu! Volnál kedves megadni az orosz nyelvi tankönyvből származó idézet (pontos) lelőhelyét? Felhasználnám egy neves szakfolyóiratban megjelenő recenzióban, és persze rögtön köszönetet is mondanék a blogtulajdonos infóiért
:-).

Trujo 2009.02.23. 02:35:37

Van baja Gyorgy bacsinak! En nem vagyok ertelmiseg, sem tuliskolazott okoskodo! De azt latom, hogy ez valami betegseg, de sebaj...itt van neki egy valaszlevel:
"Magyar ember levele a Cigánynak!

Kedves Cigány!

Levelem azért íródik, mert a köztünk lévő ellentét már-már mérhetetlenné válik. Nem azért írok, hogy ezt tovább fokozzam. Azért írok, hogy értsük egymást végre. A nyílt beszéd szükségszerűen fog olyan mondatokat tartalmazni, melyekre ráfoghatjuk, hogy rasszista. De ne feledjük, te is rasszista vagy (ilyen alapon), ha magyarnak nevezel engem. Most az egyszer lássuk be, hogy komoly különbségek vannak közöttünk.
Most az egyszer tartsuk ezt evidenciában, és ne a szavakon lovagoljunk. Nem szeretlek téged. Miért? Talán, mert mások vagyunk? Részben igen. Én törekszem a másságunkat a magam oldaláról kezelni. Segítelek. Milliárdokban mérhető az az összeg, amit havonta a számládra utalok. Te ebből annyit érzékelsz, hogy "rajta vammá a családi a kártyán". Ezért a pénzért nekem keményen meg kell dolgoznom. Hogy ne menjen ez így a végtelenségig, gyermekeidet csekély műveltsége és szellemi képességei ellenére beerőltetem iskolákba, hogy tanulhasson, szakmája legyen, és képessé váljon az önellátásra. Tanárt verni nem épp a hála megfelelő formája. Óriási különbségek vannak köztünk. Neked az ideálod a mérhetetlen gazdagság. Persze az ehhez vezető tisztességes út megtételére képtelen vagy. Engem pedig ezért irritál, amikor a gazdagság külső jegyeit magadon hordod. Meg vagy rakva arannyal, szép autód, krokodilbőr csizmád van. Palotában élsz. Te ezt úgy hívod, sukár. Én úgy, cifra nyomor.
Nem vagyok irigy. Csak tudom, hogy az ehhez szükséges összegre hogyan tettél szert. Bűncselekményekkel (elveszed, amiért más megdolgozott), és a törvény által számodra nyitva hagyott kiskapukon (elveszed a közös asztalról anélkül, hogy bármit is tennél oda). Nem csak téged hibáztatlak ezért. Ezt neked valakik megengedik. Az én rovásomra. Törvényesen, vagy törvénytelenül, de elveszed azt, ami az enyém. Cserébe utálatot, fenyegetést, bántalmazást, erőszakot, halált kapok érte. Félnem kell tőled. Miért?
Munka... igen, ez gyakori magyarázat a szádból... Hogy a cigány nem kap munkát sehol. Igazad van. Nem adok neked munkát. Miért? Nem azért, mert cigány vagy. Azért nem, mert nem értesz semmihez. Nem tanultál szakmát, vagy ha tanultál is, az elvégzett munkádban nincs köszönet. Gyakori kifejezés egy összecsapott, szakszerűtlen munkára a "cigánymunka". Szerinted ennek miért pont ez a neve? Ha téged alkalmazlak esetenként, a végeredmény mindig ugyanaz. Bevételkiesés, sokszoros időbeni csúszás, elégtelen kivitelezés, munkaeszközök, alapanyagok eltűnése. Tehát nekem, munkáltatónak jobb, ha csak eltartalak az adómmal. Akkor legalább nem hátráltatsz. Az a szörnyű, hogy nem is törekszel rá, hogy változtass ezen. Acsarkodsz, rasszistázol, hisztizel, hogy milyen rossz neked, de nem akarsz kilépni a saját árnyékodból, pedig mindkettőnknek jobb lenne. Mind a ketten tudjuk nagyon jól, mi lenne a vége, ha magadra hagynálak
Nem lenne kit lehúzni szociális alapon, vagy bicskával. Rövid időn belül éhen halnál, vagy a saját mocskodba fulladnál bele. És barátom, nem sok időd van már. Lassan az összes cérnám elszakad. Minden nap elkövetsz valamit ellenem, még ha nincs is benne a híradóban. Rövidesen eljön az idő, amikor hirtelen megvonok tőled minden kedvezményt. Akkor aztán "romázhatsz", ahogyan jólesik.
Szerintem ne akard ezt elérni. Jobb, ha megvagyunk békességben egymással. Mit várok tőled?
1. Feltétlen tiszteletet, mert én vagyok a kenyérkeresőd.
2. Erőszakmentességet, mert ha egyszer én visszacsapok a tesóimmal, az neked nagyon fájni fog... tudod, még mi vagyunk többen (már bocs, de úgy tudom, ezt a nyelvet beszéled).
3. Törekvést az önellátásra. Tanulást, tanulni akarást, pontos munkavégzést . Ez a sikeredhez szükséges 20%. A maradék 80% legyen az én gondom, meg fogom oldani. Minden segítséget megkapsz.
4. És végre fejezzük be ezt a rasszizmusról szóló ökörködést, hisz mind a ketten tudjuk jól, hogy nem a barna bőröd zavar engem.

Baráti tisztelettel:
A MAGYAR
U.i.: Beszélni lehet, de a tettek minősítenek."

Sakál lamtitkár 2009.02.23. 14:00:10

pfff...nagyon gáz az írás. Kedves György, nagyon jól látja tényleg nem a cigányokkal van a baj, ill. nincsen cigánybűnözés. Hanem azokkal van akik egyenlőbbek az egyenlőknél. Aki megtehetik, hogy a dunába lőtt zsidókon viccelődjenek, ha haverjaikkal vagyonokat zuschlágoljanak össze, akik nem kérnek számlát, hiáb lett belőllük gazdasági miniszter, akik a választások megnyerése érdekében hazudnak, és adatokat hamísitanak, és azok akik úgy gondolják, hogy embereket ölhetnek ha az nem tetszik neki, azok egyenelőbbek nálam, és minden magyar adófizetőnél. Ez nem bőrszín alapján működik, hanem az elbaszott rendszer megengedi, hogy ilynek megtörténjenek. És a rendszer gerjszti a "cigánybűnözést" és a rendszer gerjeszti a "fasiszta veszélyt". Péter György ezzel az írással nem tett mást mint letette a voksát az egyik oldal mellé, azaz benne van a rendszerbe. Az ilyennel nem lehet mást csinálni mint nem venni róla tudomást.

Más. Hazugság azt állítani, hogy Sztojkáéknak nem volt munkája, hiszen amit tettek az volt a munkájuk. Úgy is mondhatnám, hogy alvállakozók voltak, amiben R. Sándor börtönbekerülés az amortizációs költség. A megrendelő személye pedig nem fog kiderülni. Hiszen ő ennél jobban be van védve.

antimask 2009.02.24. 01:11:29

Kötve hiszem, hogy ez egy szimpla paródia lett volna. Egyrészt, mert több rafinériát feltételezek a szerzőről, másrészről több humanizmust is, hogy egy ilyen kardinális kérdést, mint a faji előítélet elbohóckodjon, vagy rossz ízű tréfa tárgyává tegye a rasszizmus ellen jó szándékkal felszólaló többnyire baloldali, ill. liberális gondolkodókat, mint amilyen pl. György Péter. Persze liberálisként mondom, hogy a kérdés túlérzékenykedése is olykor megér egy misét, mondom ezt közel egy nappal Tatárszentgyörgy után is-, hiszen ez sokszor épp annyira árthat a cigányságnak, mint a gyűlöletkeltő uszítás, és olykor éppúgy olaj lehet a tűzre egy-egy atrocitáshoz, mint egy-egy cigányok által elkövetett bűncselekmény, illetve ezeknek túlreagálása, és az ebből levont szűkkeblű általánosítások.
Olvasva a kommenteket először elszórakoztam. Lám a magát öntudatosnak nevező, a vélemény formálásban magát kompetensnek érző, értékeihez kritikátlanul ragaszkodó kispolgár átlagkommentelő, hogyan sétál bele öntudatlanul egy ravaszul felállított virtuális csapdába, ami két oldalról is be van biztosítva. A típus: rázza az öklét a nem létező Amerikában élő, kérdéses származású /ez utóbbi adat persze félreértés ne essék, csak nekik, nem nekem érdekes/ egyetemi professzor felé, holott nyilván ő is nagyon jól ellenne és élvezné az amerikai high society irigylésre méltó anyagi helyzetéből származó előnyöket,
B típus: hozsannázik, hogy micsoda fasza gyerek ez a csucsuka, mennyire le tudja járatni, a hígagyú, és a valóságtól elrugaszkodott toleranciára buzdító pacifista lózungokból légvárakat építgető liberális teoretikusokat. Holott a szöveg és a szerző célja nyilván nem a liberális értelmiségiek fiktív levéllel való lejáratása, hanem az ő frusztrációjuk, korlátoltságuk, előítéletük kiugrasztása és kimondatása. És persze arról, hogy hogyan gondolkozunk. Kritikátlanul elhisszük amit látunk, hallunk, olvasunk, egy blogon, a kurucinfón, vagy a Mari nénitől? Egyedül Babarczi vette a lapot, és az élelmesebbeknek, ha másmiről nem legalább az ő véleményéből le kellett volna esni a vashatosnak ám ez nem történt meg. Persze könnyen elképzelhető, hogy sokaknak fogalmuk sincs róla, ki Babarczi Eszter, nemhogy arról, hogy milyen véleményen van az adott kérdést illetően. Mert ugye csak pártos médiából tájékozódnak egyoldalúan. Vagy még abból sem igazán, de jogot formálnak arra, hogy előítéleteik legyenek. Megtehetik, mert magyarok, mert öntudatosak, mert ismerik a valóságot, és mert adót fizetnek. Mein gott. Nem tudom sírjak vagy nevessek. Fel kéne végre nőni, le kéne vetkőzni végre ezt a szittya kivagyiságot, és eltakarítani azt az évszázadok óta poshadó fekáliát amit magunk köré termelünk folyamatosan. Hogy tisztán lássunk, és felnőtt , ember módjára kezeljük végre a dolgainkat, hogy öntudatos államot építsünk. De hát ehhez persze kellene egy öntudatos és masszív progresszív középosztály, és persze európai horizont, meg műveltség: az sem utolsó.

antimask 2009.02.24. 09:35:47

korr.: Mein Gott. És még van néhány vesszőhiba.

Mich 2009.02.24. 14:03:35

Na erre mondanám, hogy most jól odapörköltél... :)

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.02.25. 01:41:19

Ez egésznek a legfőbb tanulsága, hogy Magyarországon nem lehet elég nagy idézőjeleket kirakni.

Odapörköltem :D
Hogy más is értse, ez a vasárnap esti Rambo II. nézésünk alatt jött. Az ágyban döglöttem betegen, és mondtam a srácoknak, hogy talán egy pisztoly kéne nekem, amit mindig töltve tartanék a párnám mellett, és akkor tuti biztonságban érezném magam. Aztán ha éjszaka izzadtan, zihálva felriadnék mert rosszat álmodok, akkor üldözési rohamomban reflexből lövöldözni kezdenék, és véletlenül belőnék a szemközti sarokban alvó szegény Milánnak is - mire ő használta "a pörkölést". Jajj, én az ilyen képektől meg tudok szakadni! Régen röhögtem ekkorát, mint akkor.

KGX 2009.02.25. 11:08:47

Most még ez egy tét nélküli meccs. Viszont ha egyszer történész (és irodalmár) leszel, akkor meg kell gondolnod, hogy hova engedd magadat beskatulyázni. Mert azt úgysem úszhatod meg.

sanya18 2009.04.23. 15:22:42

szerintem meg Kaliforniából szépen csendben lehet maradni mert halvány lila gőze sincs arról mi van itt.

Azasöndör 2009.04.23. 15:51:12

haha! jó tréfa! erős!
különösen az tetszett, hogy a leydeniek vizsgálata szerint jobban bírják a cigányok a munkát, mint a montenegróiak... haha! a montenegróiak közmondásosan lusták. pl a lovaglópózt a szexben tőlünk délebbre, azt hívják montenegróinak, mert ott a férfi nem dolgozik... :)

Bilux67 2009.04.23. 16:00:39

@sanya18:
Pszt! Olvasd el a hozzászólásokat is. Nincs olyan sok. :-)

Gilderoy 2009.04.23. 16:05:00

Los Angelesből valóban könnyebb elfogadni a magyar helyzetet.

___________________________ (törölt) 2009.05.01. 09:58:21

Egyértelmű szatíra, és annak kiváló, "gratulálok" azoknak, akiknek még az ordítóan nyilvánvaló "égessünk el minden papirost"-nál se jött le, hogy az, és komolyan vették.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.05.18. 17:47:53

'A jó sajátja, a bűne a koré, mely szülte őt.'

A nem cigányok szerencsére ellenállnak a kor bűnének. Még egy ideig.

kisebbik rokk 2009.06.08. 12:05:55

Hát ezek a kommentek hihetetlenek.

Az írás nyelvezete néhol ki-kificamodott, de a szerzőtől megszokott. "Bűnözésre adja keserű arcát", köszönöm. :D

kilencövestatu 2009.06.08. 13:14:51

hát ez egy übernagy faszság, már elnézést.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.06.08. 17:19:25

"A pitbullt és Sztojka Ivánt egyaránt mi tettük ilyenné, azaz Önök, mert én Kaliforniában élek"

Ezen 5 perce röhögök, igazából nem tudom megmagyarázni, h miért, de valahogy úgy érzem, h akár kontextustól függetlenül is szinte irodalmi értéke van. :)
Amúgy grat!

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.06.09. 09:36:52

@Úlfhéðinn: "Irodalmi érték" Köszönöm, egész meghatódtam, kellett. De különben is, csak azt tudom mondani, mint Ibsen. Lehet, hogy írásom még nem irodalom, de akkor majd az irodalom fogalmát hozzám igazítják.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.06.10. 17:21:52

komolyan gondolja? mert viccnek kicsit durva.
és unalmas.
és miért trackbeckeli az én blogomat?
ne írkáljon ilyen szemetet.
ne pofázzon bele olyan dolgokba, amelyekhez semmi köze.
én sem ugatok bele a kaliforniába bevándorolt mexikóiak kérdésébe. pedig kb. annyi közöm van hozzá, mint magának a mi cigányainkhoz, ezekhez az istencsapásaihoz. éltem ott, beszélem a nyelvüket. talán még jobban is, mint amennyire maga a magyart.

Ajtony 2009.06.17. 10:31:35

Sírtam a röhögéstől!

Archenemy 2009.06.27. 01:10:44

Úristen, ki a tököm gondolja, hogy ez egy komoly iromány? Vicc/paródia/szatíra, és annak nem is rossz.

muhi 2009.07.02. 08:56:24

Elképesztő, hogy mennyien komolyan vették, pedig nem is kötelező ismerni György Pétert...

És most a krémről van szó, az írástudókról, azokról, akik, ha Magyarországon újra bevezetnék a cenzust, biztosan a szavazati joggal rendelkezők között helyeznék el magukat.

Siralomház.

Egyébként nekem is tetszett.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2009.07.02. 11:28:26

@muhi: "Siralomház." Egyetértek. És akkor még itt hőbörögnek, meg rázzák a kiegyenesített kaszát, hogy majd ők megmondják a professzornak. Elismerésem.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.10.02. 15:38:16

Vicces mennyi agyhalott vette ezt komolyan :DDD

szmoker (Homo Trollicus) 2009.10.20. 14:29:59

"médiaszociológus, értelmiségi"

Ez már önmagában paródia. Ez most tulajdonképpen micsoda?

craft 2009.10.30. 13:11:29

@travis: hagyadd ha eddig nem esett le nem fog. Legalább röhögünk :D

_timur 2009.10.30. 20:31:52

profi! le a kalappal CS!

HgGina 2009.11.12. 13:59:38

Örülök, hogy nem létezik és nincs gyereke. Ilyen szellemi debil korcsnak írmagja se maradjon!
Amúgy meg mitől lóg az orra? Túl nagy és görbe?

De ne feledjük, honfitársaihoz szól! Ami ugye a csehszlovákiai (szlovákiai) cigányok (romák) köre.
Vagy lehet, hogy az amerikai cigányok?

Cselo 2010.01.17. 14:59:04

M. Péter György!
Uram! Ön teljesen debil. Sajnálom a tanítványait, hogy egy ilyen embertől kell tanulniuk. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy nincs gyermeke, mert az agyament dolgait nem fogja továbbörökíteni. Az írásáról:
Először is ön nem tud magyarul, nem tud fogalmazni, helyes magyar nyelven, érthető gondolatokat kifejezni.
Másodszor, ön nem akar bizonyos - ön szerint szélsőjobboldaliak által használt - kifejezéseket leírni, mondván például, hogy nem írja le azt, hogy "kurva ország". Nos ezt a kifejezést nem mástól hallhattuk, mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, az elhíresült öszödi beszédében. Gyurcsány, mint szélsőséges jobboldali? Ha-ha-ha.
Harmadszor? ön osztja az észt Kaliforniából, miközben fogalma nincs a magyarországi helyzetről. Azt írja, hogy "most éppen romák gyilkoltak bökővel". Önnek teljesen elment a kevés esze? Majd ezt írja: "A romák kiváló emberek, szorgos munkások. És ha bűnözésre adják a fejüket, az a magyar társadalom hibája. Mint ahogy az elnyomás, a kilátástalanság áldozatai azok is, akik kétségbeesésükben bökődve véletlenül késelnek halálra másokat. Mind-mind áldozatok." Szóval akkor ki is az áldozat? Nem az, akit meggyilkoltak? És mi az, hogy a magyar társadalom hibája? A cigányok nem részei a magyar társadalomnak. Leginkább persze csak akkor tekintik a magyar társadalom részének magukat, amikor a segélyt kell követelni, amikor rasszistázni kell, amikor parasztoznak, amikor követelőznek. De rögtön kirekesztettnek tekintik magukat, mihelyst a kötelezettségeik kerülnek szóba.
Nem folytatom tovább, ön súlyos beteg, kezeltesse magát!

G_P 2010.02.05. 09:41:55

"A romák kiváló emberek, szorgos munkások. És ha bűnözésre adják a fejüket, az a magyar társadalom hibája. Mint ahogy az elnyomás, a kilátástalanság áldozatai azok is, akik kétségbeesésükben bökődve véletlenül késelnek halálra másokat. Mind-mind áldozatok."

IGEN

Tehát pl. anyám tehet róla, hogy két romagyerek 2007-ben bejött a lakásba és elvitte a táskáját. Szerintem anyámat le kéne csukni ezért!

Hogy csak egy példát mondjak a sokmillióból. Ez az írás nagyon nagyon nagyon álszent és felháborító!!!!

G_P 2010.02.05. 09:52:52

Los angelesből könnyű okosnak lenni, de mi a helyzet azzal, amikor idős hölgyeket inzultálnak cigányok ok nélkül a buszon, vagy amikor nem lehet kimenni kutyát sétáltatni Angyalföldön, mert egyből belekötnek az emberbe? Ezeken kéne elgondolkozni, hogy a cigány osztálytársai által halálra vert VIII. kerületi Rolandot, vagy a néhány hónapja egy bolt előtt FÉNYES NAPPAL halálra rúgdosott 53 éves pesterzsébeti férfit ne is említsem!

Teddypompom 2010.03.04. 15:20:18

nyihihihihihiihahahahahahhuhuhuhu
hehe he

craft 2010.03.09. 23:03:52

@Csunderlik Peti:
The Troll is strong in this one!

Anti Anyag (törölt) 2010.08.26. 22:09:00

Ennyire nem lehetsz tájékozatlan. Nem csak veszprémben, az egész országban romák gyilkolnak.

Medzsik 2010.08.27. 13:36:33

az emberek tényleg nem veszik észre hogy ez nem valódi?
kitalált.nem remissza. hogy mondjam másképp?

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2010.08.28. 12:06:03

Az a durva, hogy ezek a liberális megmondóemberek olyan szinten durván tolják, hogy háromszor is át kell gondolni, hogy egy szatíra szatíra-e.

Derwish 2011.04.26. 09:48:49

"És azt se feledjük, mert erről komoly tanulmányok készültek, csak fel kell lapozni a szakirodalmat, ha a Borsodban vagy egész Magyarországon tízből X roma a bűnözésre adja keserű arcát, az nem véletlenül van."

- ez így igaz.Abban az országban,ahol még egy diplomás is nehezen talál állást,a fiatalok tömegei menekülnek külhonba,ott semmi esélye a romáknak tisztességes megélhetéshez.

Sparti300 2012.02.19. 14:24:58

2012-T ÍRUNK VAZZEG! EZ A FOS HOMOKOS ÍRÁS MÉG MINDIG ITT VAN ?!

Tóth Csaba Tibor 2012.07.22. 22:53:23

@Sparti300: igazad van! le a csucsukákkal! elég volt az mpétergyörgyök terrorjából! törölni a teljes blog.hu-t!!!
süti beállítások módosítása