DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Nyugtával dicsérd a napot

2007. december 22. - csunderlik.péter
Már nagyszüleinkbe is belegravírozták, hogy az éberség nem bizalmatlanság.

És Állam bácsi most megint felvette az okulárét, katedrára lépett, tanít, bőszen rajzolgat, és hogy odafigyeljünk, mindenhol-mindenkor közénk vágja a krétát közszolgálatilag. Mert egy ideje bíró fütyül ki a tévéből, postaládából, Metro újságból, hogy mindig kérj nyugtát, mert most a feketegazdaság a kirakat-ellenség, hisz ez van olyan káros, mint anno a Colorado bogár, mely felzabálta a szocialista termést. Most megint kell a népfrontos összefogás, kaszaegyenesítés, hát emiatt van a közszolgálati harangozás. A tatai harckocsizó zászlóalj is pöfékelne feszt a lengetett véres kard ütemére, csak azt az idén felszámolták anyaghiány miatt. Szegény Szekeres Imrének lassan csak a Rizikó marad, mert a Gripen gépeket is megfertőzte a feketeség, de a személyiségi jogok miatt úgyse tudjuk meg, ki volt abban az üzletben a nulladik beteg. Legfeljebb a tisztek majd falanxba zárnak, s ráböknek egy feláldozható, senkihelyettes sötét parasztra.

De egyelőre kanyarodjunk vissza az arcunkba tolt üzenethez. Mindig kérj számlát, mert nemcsak neked jó, de egész népednek. Te csak blokkal tudod érvényesíteni a garanciát, és csak akkor gördülnek tallérok az államkincstárba, hogy aztán építhessenek mindenféle csudát a magyarnak, ha van könyvelés. Persze a bírós reklám a fogyasztói érdekekre helyezi a hangsúlyt, ami számomra kissé absztrakttá teszi az egészet, mert ha nem egy kiló banánt veszek, hanem tévét vagy éppen urándúsítót, akkor eddig is kértem nyugtát, ahogy gondolom minden élő, izzadó ember. Hülye aki nem ezt teszi.  Nem ezért kellett a reklám, nyilvánvaló.

Hanem, hogy ne köpj a padlóra, és szorítsuk vissza a feketegazdaságot, ahogy a TBC-t vagy a himlőt, annyira, hogy hosszú-hosszú évek múlván már csak lefagyasztva vizsgálhassák a kutatók egy laboratóriumban, és esetleg elrettentésül mutogassuk a jövőnek, mint a Terror Házában Péter Gábor dolgozószobáját.

Egyet is értek ezzel, akár én is egyenesítem a magam kaszáját, és mondjuk minden törvényes vásárláskor ejtek egy aprócska sebet a feketegazdaságon. Csak van egy aprócska problémám.

Honatyák! Hogy is vagyunk ezzel a lelkiismereti alapon működő képviselői költségtérítéssel?

Nem tízezrekkel, hanem milliókkal nem kell a parlamentben elszámolni. És hiába van ennek megszüntetésére minden szezonban tucatnyi javaslat, csak megbukik mindig a képviselők vasbeton közegellenállásán. Az a már említett falanx, ugyebár. Az országházban úgy tenyészik a panamázás, mint egykor a kulálok ágyékában a Colorado bogár. Ne köpjünk a padlóra, de az urak nagyobbakat csuláznak, mint Sebők Vili egy jól sikerült szerelés után. Szemüveget a bírónak!

Mert másban a szálkát is, magukban a gerendát se. Mesterek! Így nehéz lesz az Új Magyarországot felépíteni - mely nem rés, hanem erős bástya a feketegazdaság ellenii harcban -, mert gerendák nélkül összeroskad. De minek is, amíg megszoríthatunk, és csak akad mindig egy bebetonozható Kőműves Kelemenné, ugye.

Ez fölöttébb rossz pedagógia.

Tanító Úr! Képmutatás, amit a tévében csinál. A katedráról osztja az észt, hogy az alkohol öl, butít és nyomorba dönt, dobálja a kincstári krétát, hogy odafigyeljen a nép, de hoppácska, kétpercenként leejti a szivacsot, hogy gyorsan tudjon inni egy kis szíverősítő szeszecskét az asztal alatt, ahol egyébként az ellenzéki Tartuffe dugja az asszonyságot.

Bíró úr! Először inkább oda fókuszáljon.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr30269983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

periklész 2007.12.22. 10:07:22



kéne egy véleménynyilvánító népszavazást kezdeményeznie valakinek a képviselői költségtérítés elszámoltatásáról :)))

harcimaci 2007.12.22. 10:59:40

Na errol nem fog egyik part sem nepszavaztatni,meg alairast gyujteni.Miert vennek ki a penzt a sajat zsebukbol.Kulonben is amig egy olyan tarsadalomban ahol senki nem ker szamon semmit a hatalomtol nem is kell felni attol ,hogy megszunik a hasonlo rablas.Amig a birosagok csak aszisztalnak a hatalmon levoknek addig nem erdemes egy par milliardos szamla nelkuli koltsegteritesen reklamalni.Az a baj,hogy ezek az emberek a magyar nep adojat koltik esz nelkul,felelotlenul,hibat hibara halmozva,neha a sajat zsebukbe is dugva nehany milliardocskat es senki nem rugja seggbe oket.Valaki szamonkerte ,hogy ha 4 evig semmit nem csinaltak csak "elkurtak" akkor miert kaptak a tisztelet dijjakat es a koltsegteritest?!!! Senki. Valaki ragodik azon ,hogy az olajszokitesi perekbol mindenki tisztan jott ki,felmentve.Vagy itt a legutolso botrany ugye a Grippen repcsik.Majd a kulfoldi vizsgalobizottsagok meg meg a CIA is bebizonyitja ,hogy bizony mentek a kenopenzek stb.... de Magyarorszagon nem lesz erre felelos akitol majd szamon lehessen kerni,hogy esznelkul kotnek elonytelen szerzodeseket.Sot felveszik a fizetesuket,bizottsagi jutalekokat es meg hozza a szamla nelkuli koltsegteritest.Ha meg valaki szamon meri kerni toluk,hogy ugyan mar eroltetitek a szamlaadast es ti szamla nelkul koltsegeltek, engem ezert az apeh hamar elkapalna .Amig kepviselok buknak meg olyan auto utani koltsegteritessel,hogy egy honap folyamatos vezetes nelkul nem lehetne levezetni olyan iszonyatos mennyisegu kilometert.De sebaj a magyar embernek kuss, csak fizesse nekik a penzt mert megdolgoznak erte.

Kampfer 2007.12.22. 11:22:57

Na ez nagyon ut!!!

Ez a topic otos volt! Minden szavaval egyetertek! Szivembol szolt a szerzo! Ezt minden nyomoronc hiteltelen kis mocskos szarrago kepviselo gepere el kellene kuldeni napont aotszor! S minden kis ferges allat haza elott nagyplakatra kitenni, hogy meg a csaladja is ezt lassa eloszor, mikor kilep a nagy magyar tarsadalom altal lakott utcakra! Talan akkor elgondolkodna ez a mocskos banda, mikor a gyerek folyton emiatt rangatna a nadragjat, hogy "de apu, miert mondanak rolad ilyet..."! Az asszony nyilvan nem kerdezi, hisz jol tudja o is, mibol van a nercbunda meg az Audi a neogazdag segg ala! Bar, felek, ahogy az asszonynak egyszer megmagyarazta (Audi a segg ala, nercbunda a vallakra), ugy a gyereknek is megmagyarazza (mert neked van szep kisautod, nekik meg nincs...) s innen mar a gyerek is ebben zocializalodik, ez lesz neki a termeszetes. S aztan husz ev mulva valami veletlen folytan talan ot is megvalasztjak kepviselonek...
Kampfer

feriapu21 2007.12.22. 12:03:27

A tisztelettlen kormányatyák is csak olyanok mint a rossz papok.
Számlakérést prédikálnak nekünk, ugymond a por népnek, és ök számlanélkül vesszik igénybe a szolgáltatásainkat. Arra hivatkoznak, hogy nekik lakni keél valahol, és ehezkapják a költségtéritést. EDDIG hol laktak amig nem voltak képviselök. Talán a semibből éltek meg, és a hid alatt laktak, hogy nincs fogalmuk arrol, hogy a saját embertársik kinkeservel megkereset és leadózott pénzéből élösködnek. Azt már elfelejtették, hogy ők is voltak kétlábbal földön járó " EMBEREK ".

Cotugno 2007.12.22. 12:34:20

Ez így semmi információt nem hordoz, nem több egy felháborodásnál korsó sörrel a kézben.

Talán írhattál volna arról, hogy volt egy javaslat a költségtérítés bérré történé konvertálásáról, csak ez bruttó fizetésemelést jelentett volna (persze, hiszen adózatlan juttatásból csinálnak adózottat), és a FIDESZ-KDNP-nek fontosabb volt, hogy ájtatosan forgassa a szemét (Micsoda szemetek, több pénzt akarnak keresni!), mint hogy tisztuljon a rendszer.

KopaszMercis 2007.12.22. 14:17:30

Harcimarci:
ami negy evente van az a lehetoseg a szamonkeresre. Tudom, hogy te olyankor az arpadsavos bortangadban maszturbalsz a viktor beszedjere, de valojaban az tokeletes alakalom annak a kiertekelesere, hogy hogyan zajlott a kormany munkaja. Ha nem tetszik, ahogyan a tobbseg velekedik, akkor adtak mar jo tanacsot a te oldaladrol, hogy mit kell csinalni kotellel stb.
Ez a demokracia, hiaba sirod vissza a kommunizmust, az mar elmult, meg akkor is ha esetleg elhiszed, hogy dehogyis!
Sok hulye majom azt hiszi, hogy a demokraciaban az van, amit o akar.. nem a demokraciaban az van amit a tobbseg akar. A kissebbseg meg elmehet a picsaba.

Doki 2007.12.22. 16:05:29

Csucsu!

Most sajna egyet kell értenem Cotugnóval.Habár Ferikéjék sportot űznek mostanában abból, hogy elbasszák a dolgokat (lásd: egyetlen korrekt, progresszív reform - felsőoktatás - menne minden, csak a lényeget (kötelező 15%-nak a tandíjmentesség) kihagyják a törvényből, utólag kapkod a fél kormány),ezt valóban megpróbálták rendbetenni. De azok akik rosszabbul élnek nem engedték. Nem csoda. Gondold el milyen jól élhetett a szocik előtt az a Lázár János, aki most 18 miskát vett fel 4 év alatt.

Szal ez most nem jön be.Kell ilyen is néha.:)

Na a kefélő Tartuffe azért üt!:)

travis 2007.12.22. 19:27:18

Mi van KopaszMercis, te itt?
Kiutáltak a Tótawétől? :DDDDDD

"A kissebbseg meg elmehet a picsaba."
Tévedsz, barátom. Ez a mondatod teljesen ellentétes a demokrácia alapszabályaival.
A "kissebbseg" nem elmehet a picsába, hanem nem kerül kormányra, és hagyjuk, hogy gyúrjon a következő meccsre. Ez még Ferencéknek hátra van leckeügyileg.
Egyébként meg elitista vagyok, és nem hiszek a többség akaratában. De ez már az én bajom.

Doki 2007.12.25. 09:46:35

travis!

Az, hogy a kisebbség elmehet a picsába, az nem ellentétes a demokrácia alapszabályaival. Azért, mert a demokráciában mindig és mindnekor csak a többség döntése számít, bővebb felvilágosításért fordulj Rousseauhoz.

Azért születtek meg a liberális demokráciák, hogy a kisebbség jogait is érvényesíteni kelljen a demokratikus jogállamokban.

Szal, ha te hagyod a liberálist a demokráciától elszakítani, valóban mehet a kisebbség a picsába.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2007.12.26. 03:22:28

Doki! Téged tettelek volna be Collina helyett, kerestem is rólad képet, de csak egy DVTK címertöredéket láttam, és alatta a játékvezetők felsorolását. Cikkecskémhez egy kis adathalmaz: index.hu/politika/belfold/koltsg071108/

Doki 2007.12.26. 16:35:15

Csucsu!

Akkor jobban tetszett volna tuti!:)

Hé! Félreértettél, én nem azt mondom, hogy ezek jobbak lennének, sőt, Szilitől a hideg ráz, amikor nyilatkozott az ügyről a baloldal élő lelkiismerete, a szocik Teréz anyája, mindenik élő balosak guruló könnycseppe, még a problémát se értette.

De konkrétan a törvényjavaslatot a bérük bruttósításáról kénytelenek lettek volna megszavazni, azt a Viktorka csapata tolta el.

Ettől még nem különb egyik se. Fair play paraszt!

Gallion 2007.12.27. 19:57:03

Csucsu!

Jól hangzó populizmus ez. Aztán a rendőrség se merjen börtönbe zárni senkit se, amig nem lesz totál tiszta mindenütt, ugye? S amig ez nem következik be, addig vonuljanak el és malmozzák ki a megoldást, minket meg hagyjanak békén...?
Ha ezt az irást valami béna polizitáló oldalon találom még rábolintok, de te okosabbnak tüntél... a csupa hozzáértő és példamutató tagból álló Parlamentet abban a világban érdemes keresni, ahol a joviális mosolyú, mindenkinek a kedvére tevő jó-királyok és a húsvéti nyuszi leledzenek.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2007.12.27. 22:01:01

No, én azért ezt nem mondtam/mondom.

Ajtony 2007.12.30. 10:34:00

Sziasztok!

Jó téma. Azért is, amit Csucsuka nyom ellenpontnak, de!
Bizonyos esetekben eszement módon takarékoskodnak császári és királyi őfenségéék, és szó szerint filléreskednek.

Más esetekben meg jöhet az úri-muri. "Eccerélünk abcug parasztjai!". Maga a "nagy kulminátor" ismerte be, hogy mindössze 800 milliót spórolnak évente a vasúti szárnyvonalak megvalósult, és tervezett bezárásaival. Lol!

1.4 milliárdot költöttek a pályázható 800 millió reklámozására (GM).

Az üzlethez értő cégek kiseggeltek az eszement kormányzati központ építéséből. Még a "nagy csók" Wallis is. Ha nem épül meg, ki téríti meg az államnak, az-az nekünk a már tízmilliárdosnál is nagyobb költséget jelentő előkészítő munkák árát?

Bíró úr, nem látom, hogy a nyugati mögül kiugorva fütyülne egyet!(A Pisis Kiss ugyan fütyül ott is, de csendben a menedzser tablettától)

Üdv Csucsu! Boldog Újévet Neked, és olvasóidnak!

Mixer 2008.01.13. 16:35:18

igényt tartok Toller László költségtérítésére, képviselői tiszteletdíjára, az agyhalált felőlem megtarthatja

v. 2008.03.03. 18:07:21

a feketen vasarolt banannal nem az a baj, h a kepviselok meg tobbet tesznek zsebre (nem banant, penzt:-), minden rossznal van megrosszabb. hanem hogy mondjak mar meg, hogyan jatsszak fair playt, ha negyedannyibol meguszom feketen, es nem keresek annyit, hogy ebbol erkolcsi kerdest csinaljak. asszem gallion is erre celzott. marmint, hogy ne mossunk ossze mindent mindennel.