Üdv mindenkinek! Megérkeztünk Görögországból. Először arra gondoltam, hogy írok valami szaftos beszámolót nektek, aztán mikor megláttam, hogy az MSZP milyet szülinapozott, akkor a színes szoci lufik menten beindítottak valami pavlovi reflexet, de sajnos csak odáig jutottam, hogy leírjak pár kulcsszót, minthogy szafaládé, füstölt sprotni, öregasszonyok korpás papucsa, aztán nem jutottam tovább, mert hiába volt a mediterrán napsütés, agysejtjeim megfáztak az  aldehidben, és egyelőre a depóban nyögnek. Kell kis idő, kis csipkebogyó, majd valamikor a héten sort kerítek a szocikra, fix ez, mint a gázáremelés. Addig is jobbulást Horn Gyulának, én pedig előkapartam Nektek egyetlen görög témájú versikémet (ha leszámítjuk a "szeretném megbomlott héroszként Thessalia zord, vad hegyeit járni / bódult cafkák korbácsolt hátát üvöltve lehányni..." csilliárd-milliárd éves kétsoros töredékemet, amiben majd egyszer biztos lesz egy ének-vének rímpár, ha). Ez az alábbi itten jó régi alkotás. De mennyire. Mirelit, kissé rágós tintahal, de asszem fogyasztható. És az egyetlen GÖRÖG. Minden jót. Köszönöm az érdeklődést.

Az áldozat

Egykor útra keltem hatalmas briganti armadámmal,
Hogy felgyújtsam Tróját, s megszerezzem Helénát,
De a Tenger közepén mintha bilincsbe vertek volna,
Mert nem haladtunk, noha még el se hagytuk Thérát.

A skorbuttól kihullott minden fogunk, mert már
Évek óta csak vesztegeltünk, ernyedten és puhán,
Szélcsend volt, az áramlatok kómában heverésztek,
S nem segített sem ima, szeszgőz, vitriol vagy urán.

Mert az éhes Tengeristen áldozatra vágyott, ezért, hogy
Végre elengedjen, naponta vízbe dobtunk répát, rókát;
Majd disznót, galambot, bocit, birkát, kövér Jónást; 
S végül tegnap már csak egy megfakult nyalókát.

Mikor nem segített, megkérdeztem a Tengert, mit kíván,
S az éhes szakállas azt mondta, csak a szép Iphigéniát,
Kit csak elhoztunk, hogy árbocok tövében táncoljon részegen, 
Mégis úgy megszerettem, ahogy a jó pásztor a kis gidát.

Összeszorult a szívem, de magamhoz hívtam, s míg
Ő részegen öklendezett, elmondtam, mennyire szeretem,
De ahhoz, hogy végre továbbmehessek, az egyetlen
Megoldás, ha most azonnal a tengerbe vetem.

Reszketett rongy életéért, de míg a papok bólogattak,
Szépen megkértem, hogy ne kapaszkodjon belém,
Én is sajnálom, de ez a sorsa, az istenek így akarták,
S ne szóljon bele, mert ez az én görög regém.

Ennek így kell lennie, hogy végül egy örvény nyeljen el;
Nem kellett volna, de megszerettelek: hiányozni fogsz Iphigénia,
És fáj, ha arra gondolok, hogyan fojt meg a kanos Tenger,
És ázott hulládhoz hogy simul majd egy kéjenc szépia.

De ha tovább mehetünk, hogy elérjem Tróját, s ha majd
Újra büszkén dagadnak a mostani lankadt vitorlavásznak,
Tán mindenki elfelejti, hogy egykor voltál, haltál, s hogy
Csontjaid halak köpték vissza pár krétai halásznak.

 :'(  hahaha