DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csucsu - REFLUX

Az ördög szeme

2007. szeptember 27. - csunderlik.péter

A minap az UFI utódlapjában, a Reakcióban olvastam egy interjút, melyben az ifiurak Szombathy Pált, a Magyar Televízió műsorvezetőjét faggatták, aki a kézenfekvő kérdésre, miszerint milyen műsorokat szokott nézni, a legnagyobb megdöbbenésemre azt felelte, hogy már hat éve (!) nincsen televíziókészüléke, mert azelőtt ülni csak időpocsékolás. Igen, ezt mondta Ő, a foglalkoztatott tévés műsorvezető (Á la Carte). Hát erre menten megindult a nyálelválasztásom.

Mikor Erdélyben voltam osztálykiránduláson, volt szerencsém meghallgatni egy falusi plébános prédikációját. A jó pásztor kifejtette, hogy a televízió, az a Sátán szeme, megigéz, megbabonáz, és hatalmába kerít, mert a Gonosz abból támad, kinyúl, és belevájja magát a retinánkba, mint a Poltergeistban, és beférgeli magát az agyunkba, mint egy egzotikus galand. Veszélyes, no. Pozor!

Míg ezalatt az aftámra felírt szilvaszesszel öblögettem, hamvas deista lelkemmel azt gondoltam, hogy ez a szegény bácsi vagy a szükségből kovácsol erényt, vagy pedig valóban halál komolyan gondolja, és akkor itt ragadt a középkorból. De mivel igazán jó ember volt, hát ráhagytam. Az egyszemű ördög, na persze. Lehetne küklopsz is, csak azt már hazavágta Odüsszeusz.

Aztán még sokat hallok-olvasok én mindenféle turulreptetőket is, kik inkább a Mammon-hívő (értsd: zsidó) dekadens Nyugattal ijesztgetnek, hogy a tévéből csak az ő romlottsága árad: mocsár, gyilkosság, pornográfia, és ha mélymagyar vagy, ne nézd, mert különben mi lesz belőled, hát buzeráns, rút szibarita váz, vagy valami olyasmi. Mert a nemzetmegtartó erő a Károly Bibliában van, Szabó Dezsőben, Wass Albertben, Pusztaszerben és a Trianon-kazettákban.

De persze ez regisztrált faszság, csak nem kell részletezni, ugye. Ennél még az is jobb érv, hogy nincs tévém, mert félek, hogy megbasz az áram.

Jó, azt elfogadom, hogy a tévéből úgy ömlik a fos, mint egy kolerás segglyukból, azt is, hogy nem lehet mindenki annyira fekalofil, mint én, aki minden szart megnéz, de azt, hogy a tévéből eredendően csak a rossz jöhet, akár Kaliforniából, azt már nem.

Mert mindenki tud értékes műsorokat mondani, a sportcsatornákon át a természetfilmekig, ahol "a távolságot, mint üveggolyót, megkapod." Meg hát amolyan adók is vannak, igen. Csak kapirgálni kell, és néha aranyat találhatsz. Nota bene, én rengeteget fikázom a TV2-őt, de mégiscsak volt ott egy Kubrick-sorozat, még ha vasárnap éjfélkor is. Köszöntem is.

Épp ezért, ha valaki olyat mond, hogy minek is készülék, hisz soha nem néz tévét, mert annál csak jobb van, azt olyan sznobságnak tartom, ama orr oly fennen hordásának, ahonnan már az Istent is látni, hogy egy amúgy gyengécske sorozatból idézzek. De ez jó szöveg volt. Éppenséggel.

Aztán ha éppen nincs semmi érdekes, akkor ne tessék tévézni. Nem kényszerít rá senki. Nem kell rögtön ludditának állni. Egy készülék fenntartása meg csak nem akkora luxus már a huszonegyedik században.

De azért az már kissé zavaró, hogy éppen az MTV egyik műsorvezetője nyilatkozza le, nem tart tévét, mert az egész úgy szar, ahogy van. Mert őt mégiscsak közpénzből fizetik, hogy nézhető műsorokat produkáljon az állami tévé. Ha meg olyanok nincsenek, akkor valóban luxus fenntartani, mint ahogy például a sokat emlegetett Tóta W. Árpád permanensen szorgalmazta. Eddig.

Merthogy mai hír, hogy Árpád úr a jövőben már egy állami felvilágosító, reformokat népszerűsítő (gyurcsányista?), agitprop rajzfilmsorozatban fog közreműködni, konkrétan szövegeket írni. Biztos egy rakat pénzért, hát azért én is elvállalnám, noha a publicista hitelességem kissé bánná.  Hát mégis van értelme a királyi tévének, ugye. Meglássuk milyen lesz a Tóta fémjelezte sorozat. Mindenesetre ez újabb érv a mélymagyaroknak, miért is ne nézzünk tévét. Mert "un-do-rí-tó", hogy Pozsonyi Bucót idézzem, aki, no mindegy, ezt múltkor megtárgyaltuk (?). 

Pedig azért kell Magyar TV. Hát mennyivel szegényebbek lennénk is az ilyenek nélkül:

Na ugye. A hasonlókért kell televízió. Mert van benne "mindenféle csuda."

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr11178233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tóta W. Árpád · http://w.blog.hu 2007.09.27. 05:38:04

Agitprop a faszt. Egyébként meg egy állat vagy. Az egyetlen szemet szúró hiba az, hogy "egy készülék fenntartása meg csaknem akkora luxus", ahol is a csaknem kettő szóba írandó, mert mást jelent.

Mikroszoft vindóz kilencvenöt program, mesterien beágyazott product placement. Ennél mi százszor szubtilisebbek leszünk. Olyanok, mint a Matrixban a Nokia, vagy a James Bondban a BMW. De nem az MSZP a termék, hanem a jövő.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2007.09.27. 08:46:36

akárhogy is csavarod, Árpád, a jövő nem termék, ti pedig ideológiát propagáltok.

majd kiderül, hogy tetszik-e nekem, de szubjektív nézőpont fog kifigyelni abbúl az ürdügszembül, az ugye kétségtelen.

wice 2007.09.27. 08:46:57

en se nagyon nezek tevet, az internet szamologepes vilaghalozata koraban mar vannak jobb modszerek is, h hozzajusson az ember ahhoz, ami tenyleg erdekli. javaslom neked is ugyanezt, ha erted, mire gondolok. az persze hulye, akinek nincs "televiziokeszuleke", mert monitoron eleg maceras ketten nezni a magyarorszagon soha, v jo esetben egy ev mulva, ejfel utani idopontban levetitendo kult sorozatokat. meg persze ott figyel a komplett upc* csomag, mert neha igenis jo elbambulni a kizarolag a legdragabb csomagban elerheto ismeretterjeszto csatornakon (monnyuk neha mar azokon se, annyira elmentek bulvar iranyba), v akar epp az a la carte-on, ami telleg egy egesz jo musor, ha nem szamitjuk, h minimum ketszer annyi vendeg van mindig, mint amennyit szombathy kezelni tud.

btw, mult heten para-kovacs volt benne, ma meg worluk mester nyomja.

* kormonfont product placement, vagod.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2007.09.27. 09:42:13

Az elmúlt 17 évben egy rövidke szakasza volt csak életemnek, amikor volt tévém, amikor a csajomhoz költöztem. Aztán 2 év után elköltöztünk, ekkor véletlenül lelöktem a hangfal tetejéről, és azóta sincs.

Annyira hiányzik, mint a cigi. Semennyire (sose bagóztam).

Amióta meg gyerekek vannak, egyértelmű: a fiatalok nagyon rácuppannak a mozgóképre, és nagyon nincs rá szükségük. Számomra biztosan lennének műsorok, de lemondtam róla azért a szabadságért, amit így nyerek. És ez a szabadság nem abból áll, hogy a Barátok közt és a Jóban Rosszban (brrr. ne a tévéből tanuljatok helyesírást, gyerekek) közül választhatok.

(A MS-Windows product placement még bőven internetes idők előtti, de informatikai szakmai körökben volt akkora siker, mint mondjuk a török Mahir, mivel egyszerűen zseniális.)

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2007.09.27. 11:19:53

Árpád, kösz a figyelmeztetést, kijavítottam az elírást. ez meg: "De nem az MSZP a termék, hanem a jövő." óh, ez csodaszép. De azért vannak fenntartásaim. Meglássuk majd.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2007.09.27. 14:12:09

Nabaz, nekem meg nincs tévém.

Herr András 2007.09.27. 14:30:37

CSUCSUKA!

Kikkel nem levelezgetsz Te itt... :)


B.

gege 2007.09.27. 14:41:39

Számomra a lényeges különbség a tv- nézés vagy a neten lógás között az hogy a tv előtt képes vagyok zombivá merevedve, órákig bámulni a szart, mintegy adiktiven, kikapcsolásra képtelenül. Ezzel szemben ha itt nem találok semmi érdekeset, simán képes vagyok tovább állni, semmi kényszert nem érzek hogy még végignézzek 15 semmit mondó akármit.
Szóval személy szerint tv nélkül nagyon jól elvagyok, itt van egy karnyújtásnyira de 2 hónapja be se kapcsoltam.

Linda 2007.09.29. 17:12:44

De sok klassz ember van ebben az országban! Hogy hogy tudtok ti spórolni az árammal! Szerintem igenis kell néha tv-t nézni! Kell egy kicsit zombisodni is, ha meg nincs semmi, akkor ki kell kapcsolni, aztán irány Surány!
Aki semmi olyan műsort nem tud találni, amiben van számára mondandó, az meg menjen el MTA tagnak!

Zsirparaszt 2007.10.01. 19:39:49

Asszem az agyamban becseréllek arra a polcra, ahol Tóta volt, mielőtt heti ikszet kötelező írnia (gondolom). Vagy agyrabló parazita vagy, és kiloptad valamelyik féltekéjét.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2007.10.01. 21:02:23

Szerencsere nekem nem kell heti fixet irni. Bar inkabb kene, mert akkor biztos kapnek erte egy kis dudvat, ehhe. Az agyrablo parazitakban nem hiszek. A tanulasban annal inkabb.

Zsirparaszt 2007.10.01. 22:42:52

Na, ezért vettek ki az index nyitólpjáról. Ott találtam rád.(off: előbb-utóbb kibaszom ezt a rohadt corás billenyűzetet, de kellett nekem beleborítani a sört az előzőbe). Az agyrabló parazitákban nem hinni kell, azok vannak. Nem láttad a kúlon pucérkurvás (aktmodell, vagy mi) döntőt? Várnék valami iránymutatást, vagy mi. Hamár egyesülünk Fény Seregében.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.10.05. 14:41:04

Ideológiai prostitució ez. Tóta W. már lefeküdt a kormánynak. Sohanem tudni, hogy mikor fog lefeküdni a papoknak is.

vilagnezet.blog.hu/2007/09/28/tota_w_lefekudt_a_kormanynak

süti beállítások módosítása