Vannak örök vesztesek.
Ilyen a Prérifarkas, Al Bundy, a balfasz Gyagyás Tódi, vagy nálunk az öngólok legnagyobb mestere, a TV2, amely minél inkább kapálózik, annál jobban csak a saját érdektelen szarába süllyed.
Nos, ez a mesterlövész, kifordított bűvös vadász, most ünnepli tizedik születésnapját. Kamaszkorba lépett. Vágjunk hát az arcába egy tortát, mert jó poén az; ha fingunk is mellé, talán van akkora humor, hogy beférjen a Citrom-kabaréba. Mert volt ilyen is, igen. Mire nem jó egy visszatekintő, húzzunk papucsot, szolidan szaros csíkos köntöst, és menten csoszogjunk ki cavintonért, ki ne maradjon bármi is.
Az én életemben is voltak igazán cinkes pillanatok, sőt, néha egész periódusok, de mégse teszem ki azokat az ablakba, mint egy páfrányt, Brezsnyevet, vagy egy csokimikulást, hogy mindenki lássa. A TV2 ellenben most heteken át ezt teszi, minden hétvégén, főműsoridőben, közel két órában.
Most ment le a harmadik rész. Tehát nem egyszeri kisiklásról van szó, szögezzük le.
Futurisztikus stúdió, high-tech minden, tiszta Robotzsaru, a műsorvezetői székben Jakupcsek Gabriellával, az emancipált modern nővel, ki valósággal sziporkázik, túladagolta a bifidus essensist, hahaha, mi sem szőrös pöccsel születtünk, ilyenek voltunk, 220 Volt, neki a haja áll égnek a hajlakktól és a magasfeszültségtől, nekem minden más a borzalomtól.
Az idomított közönség persze tapsol, óbégat. Vagy agymosáson estek át, vagy csak szimplán reszketnek, ha nem elég hangosak, akkor előugrik a részeg Damu Roland, és felpofozza a terhes asszonyokat. Ez nem utópia, hanem a való világ, hogy adjunk egy oldalbökést. A lét a tét, vagyis a nézettség, jönnek is hát a sztárvendégek az istenadta népnek, egymásnak adják a kilincset.
Jön Bodrogi Gyula. Elmond egy frankó viccet a papról és a párttitkárról. Mérsékelt siker, mert nem érti a közönség, a többség csak a második elektromos sokkolásra kezd hahotázni. A jó öreg Süsü-bácsi sztorizni kezd, engem érdekelne a történet, de Jakupcsek egy-két kezdeti empatikus ’aha’ után már minduntalan közbevág, hát nagyon dolgozik benne a gomba, no és régen volt kiemelt idősávban.
Hagyják is inkább kibontakozni, lekeverik Bodrogit, és a háziasszony percei következnek, megpróbálja betölteni a Szulák Andrea távozásával keletkezett több fényévnyi fekete lyukat. Bakiparádé jön, de nagyon minimál. Még csak vissza se játsszák az eredeti felvételt, hanem csak felolvassák, minthogy Pálffy István, Tények, „a hangadók között több süketnéma is van”, és erre Jakupcsek bemondja a viccesnek szánt bratyizós kommentet. Egyik se volt vicces.
Hát jön is inkább Galla Miklós, aki előad valamit. Én bírom Gallát, eredeti fazon, de sajnos még Csiga TV se volt, mikor már végleg meggyőződésévé válhatott, hogy akármit mondhat, mert az már attól vicces lesz, hogy ő adja elő orrhangon zöld locsolóöltönyben, mint most is. Gyenge volt, no, de a show-nak folytatódnia kell.
A hörgésből-zihálásból ítélve először azt hittem, hogy ACC reklám következik, de nem, Verebes István a Svábhegyről leugrott pár percre, robban egy rádiókabarés humorbomba, egyszemélyes szuperprodukció, hát nem hittem volna, hogy valami még ma felvidít, majd helyet foglal, és most vele beszélget Jakupcsek. Sajnos Verebes mondandójára nem tudtam figyelni, mert végig azon agyaltam, mekkora bunkóság, hogy valaki ilyenkor se veszi le a napszemüveget, továbbá, hogy Verebes fia mekkora zseni lehet, ha elsőfilmes rendezőként rögtön 90 millió forintos állami támogatást kap, mikor Antal Nimród is csak tízet kapott a Kontrollra.
És nem állunk meg, addig üsd a vasat, amíg meleg. Best of címszó alatt hát Usztics Mátyás is feltűnik egy magánszámmal, majd bejön a többre hivatott, ám sajnálatosan korán kiégett Bagi-Nacsa páros, persze Gyurcsányként-Orbánként, mire Jakupcsek úgy indít, hogy „érdekes, szakasztott úgy néznek ki, mint a Bagi és a Nacsa.” Felüvöltök, és az egekbe kiáltok, könyörgöm, ekkora szar poént, mi jöhet még, Sas József?
Talált, és süllyedt is, mint a legtöbb TV2 produkció az elmúlt évtizedben.
Mert jön is, ő, ez a köztörvényes figura, a kabaré alfája és omegája. Előadja, hogy „az utolsó zászlóvivői vagyunk a hagyományos magyar kabarénak”, mire az első reakcióm, hogyha ez a magyar kabaré, akkor nem is kár érte, hogy veletek és az utolsó munkásőrrel együtt egyszer kihal, mert ez egy evolúciós zsákutca, és még van pofájuk alá is támasztani egy szilveszteri bejátszással.
Téboly. És egyre csak jönnek, jönnek, megbukott műsorok, igen, ez egy permanens haláltánc, egy danse macabre, repülő disznók, kárhozott szellemek, fröccsöntött magyar sztárok, szürreális fos; valami ilyenről rémálmodhatott a beszívott Hieronymus Bosch.
Még hány rész lesz ebből?
Várjunk, még nem tekerték vissza, ahogy Renátó megfarkalja Évit a Big Brotherben, se a nagy seggre esés, a Sztárok a jégen nem volt, a Tea, vagy a magyar Rém rendes, ami az emberiség elleni bűnök regisztrált netovábbja. A Jurassic Parkban nem volt ennyi kihalt állat, de az mégis érdekesebb volt.
Ezért inkább egy szerény javaslatom volna.
A következő évfordulónál inkább tartsanak egy zártkörű céges bulit, kokóval, kurvákkal, és inkább adjanak valami filmet, mondjuk a vasárnap éjféli remek Képírók sorozatból valamelyiket. Mindenki jobban járna, a múltat pedig fedje jótékony homály, és bízzunk a szebb jövőben: tízévesek, kamaszodnak, jön a pubertás, nagyon lassan érik az első magömlés, menzesz, és talán végre termékenyek lesznek, hátha.
De nincsenek illúzióim.
Tombol a kereskedelmi tévék háborúja. Minden eszköz megengedett. Hidrogénbomba vagy Lagzi Lajcsi, egyre megy. Szarnak ezek a genfi egyezményre.