Ma késő este két sokk is ért.
A Pax tévén láttam egy kártyavető jóst. Szakállas, alkesz, kigombolt tescó hawaii-ing. Emeltdíjas. Még jó, hogy márnákat nem belez, és nem ikrából vagy kisfröccs-zaccból olvassa ki a jövőt. Úgy artikulál, mint a legantiszociálisabb BKV-sofőr. De még nála is meredekebb volt a Túlélésből jeles (2003) című Dolph Lundgren opusz az RTL Klubon.
A filmet csak a dadaizmus keretén belül tudnám elhelyezni. Hiányzik belőle minden értelem, vagy kohézió, ezért hát előre közlöm: ez az ismertető is teljesen zavaros lesz, mert ez a mozi nem más, mint egy másfél órás delirium tremens - a rosszabbik fajtából. A rendező (Sidney J. Furie) ipari szeszt kombinálhatott technokollal. A végén már azt vártam, hogy a teljes zűrzavarból mikor emelkedik ki egy fehérre mázolt Szikszai Etus.
Annyi biztos, hogy Dolph Lundgren valami kiégett és meghasonlott veterán, egy ex-elit, aki egy középiskolában vállalt történelem-testnevelés (!) szakos tanári állást. Feszülős, rövid kék klottgatyát visel, a félig kigombolt ing itt is játszik, nyakából pedig a síp éppúgy elmaradhatatlan, ahogy a leprásokéból a csengettyű. Arcáról a plasztikai műtétek se tudták eltüntetni a múló idő barázdáit, gyűrött, mint Melanie Griffith. Persze a diáklányok így is buknak rá, még egy ingerszegény jelenetre is futja, ahol egy feslett erkölcsű leányzó talán a szertárban próbálja meg elcsavarni a gránitból faragott Dolph fejét, csikorog rajta egy keveset (o tempora, o mores!), aztán snitt. Feltűnnek a terroristák, vagy mik.
Hogy mit akarnak ők az iskolában, az különösebben nem derül ki. Van valami homályos utalás heroinra, meg az elnökre. A főgonosz első, és talán második ránézésre is szerzett immunhiányosnak tűnik, enyhén frusztrált, na jó, őrült, és időnként Shakespeare-t parafrazál, minthogy „lenni, vagy nem lenni; ez itt a szívás”, aminél már csak Dobó Kata alakítása szánalmasabb, ki a főgonosz menthetetlenül romlott asszonya szerepében csillogtatja meg kétes képességeit.
Itt térjünk ki Dobó Katára, mert ő még Baumgartner Zsoltnál is égőbb exportcikkünk. Hollywood egyik legbefolyásosabb producere, Andy Vajna volt az ura éveken át, és még ekkora hátszéllel se tudott befutni. Szerepelt valami görkorcsolyás fosban, egyszer feltűnt a Helyszínelőkben, de a csúcs az volt, amikor A professzor című kulturális környezetszennyezésben Seagal felesége volt, kétszer megcsavarták a bal mellbimbóját, aztán a tizedik perc tájékán lelőtték, mint egy kutyát. Ám ebben a filmben végre főszerepet kapott! A magyarok nyilaitól ments meg uram minket. Meggyőződésem, hogy Dobó Kata egy kiküldött szabotőr, mert ennyire rossz senki sem lehet. Nemeskürty István vele akarta tönkretenni az amerikai filmipart.
Eme filmben a mindvégig ízléstelen rózsaszín parókát viselő Dobó Kata a Gloria névre hallgat, aminél autentikusabb kurvás nevet el se tudnék képzelni, hát annyira kurvás, hogy már-már kilóg a seggéből az ürömi elágazás, pisztolyán pedig akkora a hangtompító, mint egy Nagy Medve műfasz, ami vibrál, reszel, perisztaltikusan mozog. Dobó Kata már nem ennyire többfunkciós. Leginkább semmilyen. Amiről mindent elmond, hogy nem ő saját maga szinkronja, hanem más hangján szólalt meg az RTL-en.
Persze a másodvonalbeli gonoszokról is érdemes pár szót ejteni. Az egyikük valami orosz vagy ukrán lehetett, legalábbis gondolom erre akart utalni, hogy a szinkronban idegesítő akcentussal beszéltették. Egy másik meg elvileg a főgonosz bátyja: orrából, szájából láncok lógnak, mintha a Mortal Kombatból lépett volna elő. Mulatt színész alakította, úgyhogy itt vagy örökbefogadásról, vagy rendezői bakiról lehet szó, merthogy az öccse színfehér. Több szót ne is vesztegessünk rá, mert Dolph Lundgren őt öli meg először az iskolában, ahova máig ismeretlen okból behatolnak a terroristák. Legalábbis nem értem, hogy mit kereshet ott egy raklapnyi heroin. Az elnökről addigra a terroristák is megfeledkeztek.
Nos, itt egy kis változatosságnak lehetünk tanúi, mert a gonoszok nem a Dolph Lundgren-filmekben jól megszokott lengyelpiacos, locsoló öltönyben jönnek lövöldözni, hanem punk-cuccokban, akár a Bosszúvágy II.-ben. Libasorban hatolnak be, feszesen, Dobó Kata pedig didaktikus okokból lelő egy kétes munkamorálú iskolai culágert.
Óh, de rábasznak, mert Dolph Lundgren megvédi a diákokat, akik közül tízből hét olyan hokimezes agglomerációs néger, tudjátok, amilyeneket a Coolio-klipekben látni.
És nemsokára jön is a film katartikus csúcspontja, mikor Dolph Lundgren kap egy vállövést, de a kémia-szertárban kiégeti a sebet egy hordozható propán-bután hegesztő alkalmatossággal, Ő, a rettenthetetlen, miközben valami lecsúszott Vangelis remek zenét pötyög alá. Ezt kivéve amúgy az egész filmben szintipop az aláfestő muzsika. Analóg. Mint a Kommandóban.
Ettől a csúcsjelenettől kezdve sajnos már csak lefelé visz az út, úgyhogy csak egy-egy mozzanatot ragadok ki ebből a minden értelmet nélkülöző dadaista műremekből.
Talán leginkább azt, mikor egy óra tíz perc tájékán, Earl, a terroristákkal kollaboráló korrupt rendőr lerántja a leplet, mitől is ennyire kemény a svéd acél, mert „ő nemcsak egy tanár; elitkommandós volt, együtt harcoltunk Boszniában.” A kurva életbe, ugye, ahogy mondani szokták, tiszta Panoráma. És persze nemsokára jön az elmaradhatatlan megrázó visszaemlékezés is, mert anélkül szart se ér egy akciófilm.
De a szürrealitást fokozandó, meghatározott időközönként feltűnik egy fél-automata tolószékkel közlekedő diák is, kinek dramaturgai fontossága az utolsóelőtti pillanatig kérdéses, ám akkor váratlanul fejbeszúrja Dobó Katát egy csavarhúzóval, és minden a helyére kerül. Leginkább a csavarhúzó.
Asszonya halálával már végleg egyedül marad a megkattant főgonosz, már nem is érdekli a heroin, csak menekülni akar az iskolából. Jön is egy helikopter, hogy kimentse őt, ám annál a helikopternél még Vili, a veréb is combosabb lehet, merthogy Dolph Lungren egyetlen pisztolylövéssel felrobbantja. A többi néma csend.
A fináléban még megjelenik egy szakállas néger, valami pedagógus, megveregeti hősünk vállát, és közli: „Életeket mentettél, büszke lehetsz rá.”
Majdnem annyira, mint mi Dobó Katára. Felemelheti fejét a magyar.