DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Karl Marx visszavág (Steven Seagal: Ölve vagy halva, 1990)

2007. március 24. - csunderlik.péter

Ma este megnéztem az Ölve vagy halva című opuszt, a filmtörténelem eme jelentékeny korpuszát, melyben a halálból visszatérő Steven Seagal leszámol a gonosz szenátorral, akinek agyára ment az Egy Gyűrű. Az egyik legnagyobb hősköltemény ez, mit ide Nibelung-ének, és az Íliász is csak alulról nyalogathatja eme film heréit. Aztán ki tudja, lehet, hogy csak azért láttam ennyire jónak, mert ismételten túladagoltam a paracetamolt.

A film a kilencvenes évek legelején készült, amikor itthon az MDF kormányzott és a Padödő volt a sláger. Érdekes idők voltak azok. Steven Seagal szokása szerint úgy néz ki, mint egy kiöregedett pornósztár és egy ótvaros strici keveréke, lófarokkal, lengyelpiacos cuccaival, éppenhogy nem szotyolázik. Ha Kojak találkozna vele, gondolkozás nélkül felpofozná. A tricepszét már itt is nagyítóval kell keresni, de legalább nincs még akkora segge, mint a Rutger Hauernek abban a tengeralattjárós filmben. Önmagához képest csúcsformában van, nem úgy, mint mondjuk A professzorban, ahol már csak egy Dobó Kata jut neki asszonyul, s csak deréktől felfelé veszik a kamerával, mert amúgy egy szélesvásznat is betöltene. De itt még ő a faszagyerek, nem úgy, mint a Tűzparancsban, ahol két mondat és hat perc után lelövik. Nem is szeretem azt a filmet.

Filmünkben nyomozó, a végtelenül eredeti Mason Storm néven. Már az elején megtudjuk, hogy ő a legtisztább ember. Tisztább, mint az egész csoport együttvéve. Mert rajta kívül már mindenkit elöntött a sár, a rendőrök korruptak, tiszta Rómeó vérzik, és nincs itt a Gergényi, hogy seggberúgja őket. A bonyodalom ott kezdődik, mikor Mason Storm / Steven Seagal kamerára veszi, ahogy a gonoszok egy parkolóban kifecsegnek mindent, szóval nagyon rafkós ez a Seagal, de annyire mégse, mert elköpi az egészet a korrupt kollégáknak. Toporzékolni kezd a szenátor, rászabadítja vérebeit, hogy öljék meg Seagalt, és szerezzék meg a kazettát. Úgy látszik, akkor még nem voltak diszkek. A mai filmekben már azért megy a gyilok.

Egy kis intermezzó után, mikor is Seagal egy dramaturgiailag teljesen szükségtelen jelenetben Kobra-módra atomjaira ver egy non-stopot terrorizáló biciklisbandát, Seagalt már otthon találjuk. Imádkozik egyet a gyerekével, mert ő ilyen ember, aztán az asszonnyal jön egy hiteltelen szexjelenet. Ha az alkotók azt hitték, hogy ezt látva a néző nagyot csettint, hogy no lám, ez a Seagal nemcsak nagy harcos, hanem érzékeny szerető is, akkor nagyon tévedtek. Seagal mester a mellbimbókat is úgy csavargatja, mint a bekokszolt Ricsi Maldánó karját a Törvényre Törve című kultikus filmjében. Tudjátok, amelyikből megtudjuk, hogy az istenek minket csak madzagon rángatnak. Egyébként ebben a filmben is van filozófia, de erről csak később.

Szóval jönnek a gonoszok, akik négyen vannak, akár a Honfoglalásban a besenyők, s mivel Seagal éppen az asszonnyal dugik, meglehetősen lankadt a figyelme, s rövid úton lelövik. Szép felesége elpusztul, ő csak kómába esik. Ám a gonoszok úgy tudják, hogy hősünk is meghalt, és ezért hátradőlnek. Hát persze, ciki lenne, ha már a huszadik percben elvágnák a torkát a kórházban, ahol John Doe néven fekszik aléltan. A négy percre redukált hét év gyorsan lepereg, mert ennyi telik el, míg feleszmél 1990-ben. Akkor már Bush az elnök, és csak döglődik a Szovjetunió. Mert újjáéled, akár egy főnix, most már tudjuk, Tarantino innen koppintotta a Kill Bill-t. És maga az újjáéledés, hát mekkora dráma, mekkora színész, egy Laurence Olivier, aki egyedüliként képes arra, hogy a világ minden érzését egyetlen arckifejezésbe sűrítse. Igen, abba.

Mikor feléled, már akkora haja és szakálla van, mint Karl Marxnak. Nagyon aljas a kinézete. Karl Marxon túl leginkább Szaddam Husszeinhoz tudnám hasonlítani. Ő nézett ki így, mikor az amik rátaláltak, amikor éppen egy kempingrezsón melegítette a babkonzervet valahol a föld alatt. És a Karl Marx kinézetű Steven Seagal bosszút esküszik. Az őt kezelő kedves nővérke farmjára vonul vissza, amely egyébként egy falatnyi Távol-Kelet: van ott füstölő, kimonó, dzsungelnyi banzáj, már csak a kopasz kertész hiányzik az Ameriai nindzsából, és a nindzsás filmekben mindig visszatérő jellegzetes 'piuí' aláfestő effekt. Összességében egyébként helyén volt a kántor szíve, remek zenét pötyögött a film alá. Seagal visszanyeri az erejét, füstölőket szurkál magába, de hogy miért, az talán csak ő tudja, meg a Maria Treben. Közben olyan bölcsességeket tudunk meg, minthogy "előbb tanulj meg gyógyítani, hogy nagy lehess, mert bántani könnyű." Nincs is szükség már Mao Ce-tung-ra, jó ide a szerencsesüti is. Seagalban egy Hamvas Béla veszett el.

És miután visszanyerte az erejét, és kettétört megannyi deszkát, felkiált, hogy "itt az ideje, hogy fizessen szenátor, elő a készpénzzel." És nem kegyelmez. A halálból visszatérve leszámol a gonoszokkal a hátralévő negyven percben. Közben még azt is megtudjuk, "biztosan tudni, hogy meghalunk, rosszabb, mint maga a halál." Köszönjük, Mester! A film végén már a szenátor tökeit szorongatja, amikor minden előzmény nélkül, mintegy deus ex machina, jönnek a jó rendőrök, megbilincselik a rókalelkű honatyát, s lőn a megoldás.

Mit is mondhatnék zárszónak. Talán csak annyit, mint a jó rendőrök vezetője, amikor a film végén lekapcsolják a szenátort: "Szép volt, Storm!"

És tényleg. Ez nagyon szép volt, Storm.

Ölve vagy halva (színes, amerikai akciófilm, 1990) Rendezte: Bruce Malmuth

Csunderlik Filmlexikon a Facebookon

Ölve vagy halva.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr1850314

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Learn Even more 2017.10.12. 12:44:05

Top 10: 2016 legjobb filmjei - DVDNEWS

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kooszs 2009.01.26. 14:36:19

Hihetetlen!Olyan stilisztikai érzéked van..:D egyszerűen imádom!

makuj 2010.06.20. 15:34:34

Ha csak itt láttam volna, távol állna tõlem a kekeckedés:

banzáj = "tízezer év" / éljen!
bonszáj = agyonnyomorgatott (törpe)fenyõ

Péter-szan melyikre gondolt? Egyébként teljesen okés a poszt :) Amióta túlsolyodik, Szegel mintha többet használna közelharcban lõfegyvert... :>