DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Csucsu - REFLUX

Ilyen a szép élet: Szabó Ervin, a radikális könyvtáros

2014. szeptember 30. - csunderlik.péter

"Látjátok, ilyen a szép élet: tiszta célok felé tiszta eszközökkel haladó, friss megismerésben naponta újjászülető, az egész világ vérkeringését magában átölelő, az Eszme keresztjét derülten viselő, minden vereség és minden győzelem által új erőkifejtésre serkentett heroikus és lendületes alkotómunka" - Jászi Oszkár mondta eme beszédet a magyar könyvtárügy atyjának és a korai magyar munkásmozgalom agyának, az 1918. szeptember 30-án elhunyt Szabó Ervinnek ravatalánál. Nagyobb életmű Szabó Erviné, mint Pierrot produceri munkássága.

Szabó.jpgSzabó Ervin, Polányi Károly unokatestvére és Jászi Oszkár barátja spanyolnáthában hunyt el, mindössze negyvenegy évesen. De akkor már tizenöt éve tbc-vel küszködött, amin nem segített a nyirkos könyvraktárak nem éppen szanatóriumi légköre sem. A tbc miatt veszítette már el 1905-ben egyik szemét, ezért üvegszemet kapott, akár Peter Falk. De kortársai többségét Columbo helyett Nietzschére emlékeztette.

A 2010-es könyvtár-átnevezési kulturkampf óta - mikor Szabó Ervin nevét el akarták az általa felépített Fővárosi Könyvtár homlokzatáról takarítani - tudjuk, hogy Szabó Ervin milyen erők ágense: kommunista és a Tisza István elleni merényletek felbujtója.

Nagyon adja, hogy ezt mondjuk, mindezt Frei Tamásról is lehet mondani, mégis helyet kaphatott újra és újra a tévékben, de ez igazságtalan poénkodás lenne mind Szabóval, mind Frei-jel szemben.

Egyfelől Szabó könyvtárszervezési munkája valóban korszakos volt (ő vezette be Magyarországra az egyetemes tizedes osztályozást, lásd a könyvekre pecsételt számokat pl. 943.9 - Magyarország története), ugyanezzel a "korszakos" jelzővel már kevésbé illethető a Dosszié. Másfelől Szabó nemcsak megkérdezett egy moszkvai bérgyilkosnak beöltöztetett kárpátaljai zöldségest, hogy mennyiért ölné meg a miniszterelnököt, hanem konkréten rábeszélte a galileista diáklányt, Duczynska Ilonát, lopja el a magyar antialkoholista propaganda korabeli vezérének, a baloldali radikális Madzsar Józsefnek pisztolyát, és puffantson. A Good Templar-tag Madzsar ugyanis elvből nem tartott otthon rumot, de pisztolyt igen. Duczynska megszerezte a fegyvert, de ekkoriban - mindez 1917 nyarán történt - mondott le Tisza - és ez a merényletet tárgytalanná tette. (Tiszával aztán 1918. október 31-én végeztek teljes bizonyossággal máig be nem azonosított katonazubbonyos férfiak Hermina úti villájában.)

Minderről ajánlom a Múlt-Korban megjelent cikkem a Galilei Körről: "Titkos társulat zsoldján kitartott bárgyú eszmezavarosok"? - 105 éve alakult a Galilei Kör

A merényletről ennyit. Koncentráljunk a könyvtárszervezésre.

Szabó Ervin.jpg

Szabó Ervin 1901-től dolgozott a Fővárosi Könyvtárban, amelynek 1911-től igazgatója is volt. A könyvtár ekkoriban csak úgy hemzsegett a radikális figuráktól, mert Szabó ilyeneket vett maga mellé. Ha bementél akkoriban egy szakácskönyvért, tuti legalább Bebellel távoztál, annyira nyomták a kezedbe.

A gyerekeknek pedig Karl May helyett Vernét. Mikor nagyrészt szabadkőműves támogatásból létrehozták a főváros első gyerekkönyvtárát, Szabó Ervin személyesen ellenőrizte az állományt. A gyerekkönyvtár földgömbjét pedig éppen az említett Madzsar József kislányától vették el, mert Szabó és az apja azt mondták neki, ez az egy földgömb van az ismeretségben, ennek könyvtárban a helye.

Szabó egész életében a tudást és az olvasást propagálta. Azért kezdett hozzá a fővárosi kölcsönkönyvtár-hálózat szervezéséhez is, mert hitte, hogy új társadalmat parancsszóval nem, csak műveltségemeléssel lehet csinálni.

Legendás mondata Szabónak, hogy egy könyv akkor teljesíti be küldetését, ha olvasás könyvben tönkremegy.

Arról pedig, hogy kommunista volt, mondjuk azt, hogy Szabó Ervin majdnem két hónappal hamarabb halt meg, minthogy Magyarországon megalakult volna a Kommunisták Magyarországi Pártja 1918. november 24-én. Szabó Ervin papíron szociáldemokrata volt, de a Magyarországi Szociáldemokrata Pártban egész életében szívatták. Szabó ugyanis nem tűrte a pártfegyelmet, nem afféle Szijjártó-droid volt, hanem vállaltan anarchoszindikalista, olyan, aki az egyéni akciók fontosságát hirdette akár a pártfegyelemmel szemben is, ajánlom például a Pártfegyelem és egyéni szabadság című 1904-es írását minden pusztán gombnyomogatásra programozott parlamenti képviselőnek.

Latinovits Zoltán mondta, hogy az igazi művész sosem sorkatona, hanem mindig partizán. Szabó Ervin partizán volt.

És hogy még mindenre rátegyünk egy lapáttal, egy Szabó Ervin-előadás ihlette Babits Mihálynak Free Trade című versét.

Olvassa el: "A nemzetölés céltudatos kitervelőinek vak eszköze" - Babitsot megtámadják nemzetgyalázásért a Játszottam a kezével miatt

Jól gondolják, hogy még egyszer sem idézte Bogár László az Echo Tévében.

A bejegyzés trackback címe:

https://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr676746299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vasárnapi húsleves (törölt) 2014.09.30. 21:32:31

15 év tbc, 13 év üvegszem? Szép élet? El vagytok tévedve.
süti beállítások módosítása