Húsz évvel ezelőtt, 1994. április 5-én lőtte főbe magát Kurt Cobain. Urbán Bálint esztéta barátunk, az angolai irodalom, Adorno és az ananászfrizurák szakértője fantasztikus nekrológot írt nekünk a Page not found történelmi stúdióblogra:
A 90-es évek volt a világtörténelem legrövidebb és legintenzívebb évtizede, mivel Kurt Cobain 1994-es öngyilkossága visszafordíthatatlanul berekesztette azt a kulturális mozgást, amely a berlini fal leomlása után életre hívta a grunge zászlóját büszkén hordozó "Nevermind-generációt" mely ezeknek az éveknek a kavargását fémjelezte. Kurt Cobain halála az ellenkultúra és az underground Auschwitza.
Ha Adorno egy New York-i protohipszter, mátépéterszemüveges zenekritikus lett volna a 90-es években biztos megírja, hogy Cobain öngyilkossága után egyszerűen nem lehet több dalt írni. Kevés olyan ellentmondásos figura van, mint Kurt Cobain. Egy fundamentalista szisztematikusságával építette fel saját karrierjét, hogy végül ugyanilyen szisztematikussággal le is lerombolja azt. Taszította a sztárság és a média, közben naponta telefonálgatott be az MTV-be, hogy miért nem játsszák eleget a Nirvana-klipeket.
Cobain a tinilányok és a drogosok bálványa egyszerre, kiszámíthatatlanságától ugyanúgy rettegett a Nirvana-menedzsment, mint a hangtechnikusok és a gyártásvezetők. A Fábry-show amerikai változatában, a Saturday Night Live-ban, ugyanolyan erővel verte szét a berendezést, mint a legendás readingi koncerten.
A legelismertebb és leghypeoltabb dalszerző-énekesként harmadik nagylemezének a kellőképpen merész I hate myself and I want to die címet akarta adni, végül In Utero lett. Az In Utero egyébként Nietzsche, Schopenhauer, Kierkegaard, Rilke, Freud, Georges Bataille és Émile Cioran kedvenc lemeze volt, de hatott O.J. Simpsonra, Gianni Versace gyilkosára, valamint Tarr Bélára is.
1994 áprilisában talán nem csak egy egész évtizedet és a hozzátartozó ideológiát rántotta magával a Rolling Stone-okkal, fecskendőkkel és kitűzőkkel borított asztal alá ez a posztromantikus zseni, hanem egy még szilárdabb metanarratívák alá rendeződő könnyűzenei modernséget is. Aki meghallgatja a Rape me-t tudja nagyon jól, hogy utána minden dal súlytalan, kábé mint Faulkner után fellapozni egy jó Márait.
Itt pedig meg lehet hallgatni az Érdekfeszület Kurt halott című ommázsát:
Még egyszer köszönjük Urbán Bálintnak.
Én még minden idők legjobb Come as you are-ját tenném hozzá. Cobain milói Vénusza.
