Megjöttem a daloló Párizsból, életemben először voltam. Igaza volt Adynak, amikor egyik levelében megírta: "Párizsban minden más. Itt még a Big Mac is Le Big Mac." Hazafelé bele is pötyögtem a repülőgépen egy fél Ady-ciklust a telefonomba. Ez az első vers, nyilván nem függetlenül attól, hogy ahogy leszáll az ember Ferihegyen, már szar minden automata.

Magyar Temető

Iharos, köd-temetőben, hol a Vajda sírja,
Érzem utóját savanya bor-íznek,
Ott egy bagoly, itt egy kút, öblögetnék,
Ha nem lenne dögszaga a temetői víznek.

Moha, rozsda, műanyagvirágok.
Minden magyar sorom egy kitépett rózsatő.
Pofán vernélek vele, hazajáró lélek!
Ha nem fogna le a Magyar Temető.

Varjú károg, hideget érzek, mi ez? Rémes!
Koporsófedélként csapódik a csendre,
Nézem, csont-kezem van, bassza meg,
És a síron a név: Ady Endre.