DAS BLOG - Közélet Kultúra Kritika (de Győrffy Miklóst itt ne keressék!)

Csucsu - REFLUX

Szellem a gépben (Roman Polanski: Szellemíró, 2010)

2010. augusztus 23. - csunderlik.péter

A tizenkilencedik század végére a britek az ismert világ minden részébe eljutottak.

Én meg már megírtam a sötét foltból, táguló-szűkölő fellegváram repedt kis bürójából, hogy aki Polanskit bántja, magát az Istent bántja, és nem örül neki, annyit elárulhatok. Akkor kellőképpen pozícionáltam magam, hogy tizennyolc évesen mennyire megérintett a riadt pocokként pislogó Polanski szuperhaja, és hogy én is ugyanúgy kezdtem fésülni a magamát, míg mostanra egyik legkedvesebb rögeszmémmé vált, hogy én vagyok a honi historiográfia Roman Polanskija, és csak bólogatnak a hullámzó tükrök, ahogy a kamaszlányok és a táti mazsorettek is elhinnék, hogy kifizetem a buszjegyüket és híres színésznővé teszem őket, csak meg kell feszíteni a bicepszed és közben azt suttogni, hogy "egzisztencializmus", nyilván.

Szóval reflexből ráizgultam új filmjére, a Szellemíróra, még ha nem is kezdtem menten fel-alá mászkálni, mint egy Filmvilág-kritikus a hetvenes években, hogy ta-ta-ta "ezúttal milyen szörnyű tudásba avathat be minket Polanski", mert hiszen életművének utóbbi huszonöt éve meglehetősen felemásra sikeredett, mondjuk ki, már-már a kurva szörnyű és a nagyszerűség határán mozgott, félve nyitottam ki mindent a Kalózoktól a Keserű mézig, de az, hogy politikai krimit forgat, bűnügyi filmet, hogy ezzel a késő esti műsorsávba száműzött ex-tetthelyes fogalommal éljek, jó okot adott a bizakodásra, mert noha Polanski mindhárom egymásba kevergő kultúrparadigmában megmutatta, legyen szó az ún. klasszikusról (a kultikus Kés a vízben), az önsorsrontó avantgárdról (a főiskolás rövidfilmek, Zsákutca) és a populárisról (Rosemary gyermeke, Kínai negyed), igazi műfaja mindig a klausztrofób borzongatás volt, mondhatni a specialitása, hogy fiatal nőket idegösszeroppant. A 'lakás-trilógiája' (Iszonyat - Rosemary gyermeke - A lakó) a maga nemében felülmúlhatatlan, erre írta Popper Leó esztéta, hogy "örülnék, ha Polanski seggbe baszna, megtisztelne vele", mert ezekben van a feszültség, nem Ludwig Lakatos Európa-esszéiben. Ahogy a Magyar Narancsban írták, Polanski "séróból vágja a thriller-atmoszférát", akár én az intellektuális rasszizmust, ebben szinte nem tud hibázni. Emlékeim szerint az egyetlen, igaz már-már arcpirító mellényúlása a Sátán hüllőszerű megfestése a Rosemary... rémálom-jelenetében, hiszen mennyivel sokkolóbb lett volna, ha Czeizel Endre mászik rá a hallucináló Rosemaryre, de fátylat rá.

Az iszonyatos, és az ahhoz hasonló (mint pl. a Macbeth szuggesztív tükrös víziója) grand guignolos képei miatt sokan vádolják hatásvadászattal Polanskit, amire én azt mondom, hogy baszki, legalább hat, egy-egy borotvavillanásnál torkomra tekeredik a zsinórmérték, miként a kánon is rögzíti, hogy a formában lévő Polanski 'a maga művészi törekvéseit mindig tisztes közönségsikerrel tudta egyeztetni', ami nem kevés egy olyan korban, amikor a fiatal költők két alapítvány leszopása között arról lamentálnak, hogy őket nem olvassa senki sem, csak egymásnak leveleznek papírfecniken, és ide most bele van húzva  az intertextus is, csak ehhez látni kell tárgyalandó filmünket.

Igaz, Polanski zsenije mostanra beledesztillálódott a rutinba. Hogyha arról van szó, akkor farzsebből előrántja a pszicho-kliséket és értően nyúl régi önmagától, ami miatt persze a Szellemíró genetikailag képtelen arra, hogy gyenge legyen, olyan jó a génállománya, amelyet csak dúsított a kiváló színészekkel. Ugyanakkor ne higgyen senki az Index szokásos harsány ajánlójának, miszerint "ugyanolyan kultfilm, mint a Kínai negyed", amivel 1974-ben Polanski végleg szupersztári státuszba emelkedett, mikor bepörögve megvágta Jack Nicholson orrát, mert a két film egyszerűen nincs egy súlycsoportban, bármennyire is jól megcsinált a Szellemíró, csak hát a régi ihlet és invenció, az hiányzik, amit nem takarhat el a szürke, szemcsés fényképezés. Dehát egy hetvenhat éves rendezőtől ne is várjunk már forradalmat vagy formabontást, örüljünk, hogy még működik, és legalább ő nem keresi a Pilisben a szívcsakrát, meg hogy így nem a Twist Oliver lesz az utolsó filmje, amit egyébként nem láttam, de állítólag én olyan vagyok, hogy amit nem ismerek, az szar, már ha egyáltalán elfogadom a létezését, bár a mesében ott legalább a gonosz elnyeri méltó büntetését, ami miatt, és leginkább emiatt, annyira idegen lehet az igazságot megkérdőjelező Polanski-világban, hogy troposzférája felső határát súrolja.

Ellenben ha a titkosszolgálatos Szellemíróhoz rendszertanilag legközelebb álló darabot keressük, akkor adja magát az 1988-as Őrület, amely egy onanizáló intellektuális síkon Orpheusz-parafrázis, mások szerint inkább egy fáradt Hitchcock-stílusgyakorlat, én azonban nagyon kedvelem: az első negyven perce egészen zseniális, sőt, tökéletes a főhős Harrison Ford téridő-nézőpontjának abszolutizálásával, és egyéb finomságokra is juthatnánk, ha keményen ráküldenénk Borisz Uszpenszkijtől A kompozíció poétikáját, például, hogy bár Párizsban játszódik, Polanski tudatosan kerülte benne a filmekből ismerős obligát francia helyszíneket, ezzel rántva ki a néző alól (is) a talajt. Ezekre érdemes igazán odafigyelni, nem arra, hogy egyszer beszúrta análba egy kis nimfának.

A hangulatkeltéshez elengedhetetlen a filmzene, ugye, az azzal, vagy éppen annak hiányával való játszadozás [mint amikor az Iszonyatban csak óraketyegést hallunk a síkitíozós képek alatt], és Polanski mindig jó érzékkel választotta ki a közreműködőket, gondoljunk csak Krzysztof Komeda 'hibbant ophéliás' bölcsődalt imitáló melódiájára a babahorrorban, amely miatt méltán azé a filmtörténelem egyik legjobb intrója, vagy az előbb említett Őrület zenéjére, ahol már-már egy pszeudo-Richie Sambora penget a Morricone-témákhoz idegpattogást. És hát a Szellemíróé se adja sokkal alább az első képektől Escher-lépcsőként önmagába csavarodó fúgájával, amelybe az ember könnyen beleszédül, lezuhan és kómába esik, mint Mars Wurmbrand özvegye.

Persze, nehéz a filmről írni, hogy az ember ne gyilkolja le a poénokat, úgy még inkább, hogy nem olvastam az alapul szolgáló Robert Harris bestsellert, egyáltalán, eddig azt se tudtam, ki az a Robert Harris, úgyhogy nem tudom a könyvvel kontrasztálni, ami jelentékenyen leszűkíti recenzens horizontom. Maga a film a hetvenes évek összeesküvős politikai krimijeit idézi meg, vannak elemlámpák és ún. gyanús dokumentumok,  és ha harminc évvel előbb forgatják, akkor az elhagyhatatlan Robert Redford a főhős, akit viszont Ewan McGregor akkor is lejátszik, ha előtte egész éjjel nőzött.

Mert ő a gyűrött arcú fantomszerző [ti. 'irodalmi néger' aki mások nevében ír], akinek a nevét, és ez csak másodszori megnézésre tűnt föl, mikor letüdőztem, pedig annyira polanskiánus húzás, nem is említik, nem tudjuk, névtelensége pedig egyben utal(hat) identitászavarára, de most inkább érzelmi ürességére, és ezért paradox, mikor  az expozícióban arról arspoétizál, hogy "a szív adja el az életrajzokat", mert, már amennyi kiderül, életének egyetlen stabil pontja lényegében a szállodai minibár: szíve helyén egy jól behűtött Finlandia van, miként a leharcolt bárzongoristáknak egy csikkel teli hamutartó. Karaktere hű lenyomata Hunter S. Thompson tézisének, miszerint az írás olyan, mint a nőknek a baszás: a hivatásosok legtöbbször nem élvezik. Ez a cinikus figura kapja a megbízást, hogy effektezze a brit ex-miniszterelnök, a Tony Blairről kopírozott Pierce Brosnan/Adam Lang fekete dobozban őrzött emlékiratait, hogy befejezze az előző, rejtélyes körülmények között elhalálozott titkár-szellemíró feladatát, mert "a szavak már benne vannak, csak rossz sorrendben", meg persze a titok is a rózsa nevéről.

(Anti)hősünk meg is érkezik, hogy munkába álljon egy szigeten, és ez a zárt helyszín meg is adja a Zsákutcához vagy a Halál és a lánykához hasonló kamaradráma-jelleget, ahol Adam Lang/Pierce Brosnan titkárnője, az amerikai Liptai Claudia, Kim Cattrall kalauzolja, aki filmes előélete okán pesszáriumként van belehelyezve a prime minister-i kontextusba, az ex-elnök felesége éppen ezért elhanyagolt, úgyhogy két lóugrással ki lehet sakkozni, hogy mi fog történni, miközben a Tony Blair-alteregót háborús bűnökkel kezdik vádolni, ami miatt rászáll a keselyű média, úgyhogy kétszeres konnotáció van: egyfelől az aktuálpolitikai inszinuáció, másfelől meg a kézzelfoghatóbb Polanski-üldözöttség, de önvallomás helyett inkább csak egy jó zsánerfilmet kapunk, amelyben ugyan nincsenek táncoló törpék, román kémnők és hímprostituáltak, Donald Sutherland se, de Polanski hűvös profizmussal, rezzenéstelen kézzel, rutinból bontja ki a cselekményt: az anonim írót metaforikusan kísérteni kezdi elődje szelleme, meg eddig elfojtott hiúsága, és nyomozni kezd, nekem meg közben egyre erősödött az érzésem, hogy a Pendragon legendát Polanskinak kellett volna filmbe öntenie, amely az egyik kedvenc könyvem és biztos világsiker, ha a Greenwichtől nyugatra születik, így meg Szerb Antalt lelőtték, mint egy kutyát, amely reprezentálja, milyen lehet, amikor egy filosz a birkózófülű keretlegények játékába sodródik, ahogy itt Ewan McGregor a titkosszolgálatéba, és ez van annyira érdekes, mint az egyszeri ember névcserés tévedése, ami pedig szintén Polanski-fabula, akár a személyiség entrópiája, ahogy a helyét nem találó főszereplőt felmorzsolja az idegen környezet inváziója. Ugyanakkor a Polanski-(anti)hős ezúttal nem hullik szét, nem kezd el hallucinálni: a Kubatov-szavazóként semmiből felbukkanó kaffogó fekete autó nagyon is valóságos, tényleg a tökére akar lépni, de a fantomszerző kijátssza, ahogy a szálat is kibogozza: nem ugrik vissza a keresőmotor, nem mintha a cselekmény túl bonyolult lenne, csak rá kell küldeni egy másodfokú egyenlet megoldóképletét. De a legeslegvége mégis hamisíthatatlan romanpolanskis megoldás.

Ám fölöttébb banális, sőt, komikus, és aki még nem látta, az most ugorjon egyet, Pierce Brosnan totálisan hiteltelen, teátrális lelövetése a lehető legszélesebb barlangrajzos mozdulatokkal, mert ezzel az erővel akár szívrohamot is kaphatott volna, amint leszáll a repülőgépről, úgyis épp előtte izgatta fel magát. Ha jóindulatú akarok lenni, akkor ebben a Polanskinál visszatérő elidegenítő effektust vélném fölfedezni, amikor saját filmjét játékként tudatosítja a kikacsintó iróniával: ezt fénykorában, pl. az Iszonyatban úgy oldotta meg, hogy miközben a játékszínről kicipelik a katatón Catherine Deneuve-öt, az egyik szomszéd lekapcsolja a villanyt, ti. 'vége az előadásnak, tessék hazamenni' (erre a szakirodalom hívta föl a figyelmem), később meg már csak olyan környezetidegen húzásokkal, hogy A kilencedik kapuban az elborzasztóan felöltöztetett Emmanuelle Seigner kvázi repülni kezd, míg a neonoir Johnny Depp is csak kamillázik és torkán akad a metanyelv. Ugyanakkor felhívnám a figyelmet, és mi más lenne a dolgom, ha nem ez, Adam Lang/Pierce Brosnan utolsó monológjára, mert az egy érdekes, igaz, már rojtosra kúrt biztonságpolitikai diskurzusba vezet, de arről mindig lehet beszélgetni, csak előtte igyunk egyet.

Mondanám, hogy egy jól megcsinált, de szellemtelen zsánerfilm a Szellemíró, ha magában a témában, és az annak formát adó klisékben, toposzokban nem lenne ott az egykor a pszichoműfajt megújító Polanski szelleme, igaz, immáron megfakulva, szürkén fényképezve: a relatíve zárt játéktér, a félig szent - félig kurva nőalakok, a rejtvényfejtés, az üldöztetés, és leginkább az elődje bőrébe bújó identitászavaros főhős, mert azt hiszem az 1976-os A lakó az életmű kulcsfilmje, önmagával címszerepben.

De ha a Szellemírót nem ezzel hasonlítjuk össze, hanem más mostani tucatfilmekkel [nem Az eredettel, amely a legjobb, amit idén láttam, és igazán kezet ráznék az írójával] és nem várunk olyan válaszokat, minthogy hány százalékkal csökkenti a Facebook a nemzetgazdaságok GDP-jét, akkor nem lehet panaszunk, bátran ajánlom bárkinek, bár messze jobban pánikoltam, mikor tegnap este nekem zuhant egy chemotoxszal lefújt denevér, és még hatásosabb lenne, ha az első egyharmadát felcserélnénk az Őrületével, meg még sorolhatnám, de erre mondom, hogy ne legyünk telhetetlenek, persze, hiszen az is mennyivel jobb lenne, ha a fogorvosnál a szádba akasztott nyálszívó helyett egy huri szürcsölné ki belőled a nyálad szívószállal.

Vagy egy tizenkét éves kislány.

Szellemíró.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

http://csucsuka.blog.hu/api/trackback/id/tr312240286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2010.08.23. 22:33:27

Láttam a filmet. Kicsit fáradt az egész, és a forgatókönyv néhol nem koherens szerintem, vagy egyes részletek a vágóasztalon maradtak...

Kicsit hiányoltam viszont az esőben biciklizős metefora megfejtését.

Medzsik 2010.08.24. 14:20:33

Láttam a filmet.Nekem kimondottan tetszett.
Hozza a Polanski-feelinget.
A hangulatot talán lehetett volna még nyomasztóbb is kicsit,de nem panaszkodom.
"szellemi néger" ez viszont ötös.
És az utolsó mondat.
Meg az egyszer beszúrta análba egy kis nimfának.
Isten vagy :D

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2010.08.24. 20:23:52

@Reckl_Amál: "esőben biciklizős" Nem éppen összkomfortos, akár Polanski albérlete A lakóban. Ráadásul a biciklivel könnyen pofára esik a kisember ), a borús idő, háborgó tenger meg zsánerfilmben obligát, mikor egy sodródó vízihulla rejtélyéről kutakodnak. De nem tudom, hogy te mire gondolsz, ez bennem nem sok mindent indított el. A végső simításokban Polanskit már akadályozta a háziőrizet, az utómunkálatokat már nem is felügyelhette.

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2010.08.24. 20:37:01

@Medzsik: az Oxford szótárban is (irodalmi) "néger" a 'ghost writer' fordítása, ahogy magyarul is négermunkát használunk erre a tevékenységre. Csak hát a filmben annyi "szellemes" beszólás-utalás van, hogy ezt a címet kellett adni, ami jó eséllyel meg is honosodik. Pedig milyen jó lett volna, ha itthon ezzel fut a film: A néger. (felirat: Achtung, néger!)

(Ha már filmcím: az említett Eredet megnézése után a Corvintól a Blaháig azon röhögtem, mikor Kalmár cimborám benyögte, hogy a nyitott befejezés miatt biztos lesz folytatás is: Eredet II. - Az arany eredet.)

"egyszer beszúrta análba egy kis nimfának" Kösz. Pedig ezen nem is gondolkoztam, csak automatikusan leírtam, mint a szürrealisták a pszichoanalitikus íráskísérleteikben.

Medzsik 2010.08.25. 12:30:00

:D:D klassz cím .

A független filmekkel hogy állsz?
Néha belebotlani igazi gyöngyszemekbe,mindenekelőtt ajánlanám a Hank & Mike című alkotást.

Ízelítő:

www.youtube.com/watch?v=GgkObVLnRN4

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2010.08.25. 12:39:16

@Medzsik: "A független filmekkel hogy állsz?"

Osztom Eric Cartman álláspontját.

Medzsik 2010.08.26. 01:12:07

annál azért kicsit többek:D

NitroN 2010.09.26. 16:52:45

@Csunderlik Peti: Ja biztos,de inkább hagyjuk abba a "sárdobálást".

borovi 2010.10.28. 15:01:28

Ej, hát beszippantott téged az a fránya államigazgatás? (www.nefmi.gov.hu/logo) Vagy az a Csunderlik nem ez a Csunderlik? És fordítva. Hát ezért nincsen idő a blogra, ugy-é? Mer folyton kommunikálni kell. Lógóról, miegymásról. Azért vigyázz, hogy az a sörözős, albérletes, világra nyitott és fordítva élős Peti gyerek bele ne szürküljön a sok unalmas, öltönyös nyárspolgár közé ott, a magos minisztériumban...

borovi 2010.10.28. 15:05:51

@borovi: Valamiért nem működik a link. Biztos komoly államvédelmi veszélyelhárítás, meg az ellenség kezének kiiktatása a lábára lépéssel, illetve nehogy ürgebőrbe kötve átjátszhassam az észak-koreai békaembereknek. Vagy ilyesmi.
De azért is!
Íme:
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium hivatalos logóinak katalógusa
2010. szeptember 20.

A logók többféle formátumban, méretben és nyelven kérhetők a NEFMI Sajtó és Kommunikációs Főosztályától.
E-mail: peter.csunderlik@nefmi.gov.hu.
Tel: (1)-795-1042

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2010.10.28. 18:06:19

@borovi: Igen, én vagyok. Öltönyös kormánytisztviselő lettem. Szept. 1. óta a NEFMI Sajtó és Kommunikációs Főosztályán dolgozom. Jó hely. Most már akkor kiadok erről egy közleményt is, külön posztban.

NRG44 · http://althir.org 2010.10.29. 05:41:35

@Csunderlik Peti: ez alapvetően a zsidesz szégyene, tekintve az előéletedet, libsikém... :))) remélem polákihoz MÁSban nem hasoníltsz

Valerya2 2013.07.26. 19:00:50

Az a helyzet, hogy elfogult vagyok Polanskival. Ezért aztán kétszer is megnéztem a Szellemírót. Nekem tetszett.