Az egész világ Michael Jacksont gyászolja.
Igen? Ki gyászolja? Csak egy körkérdés, hogy megszondázzam az éjjeli lepkéket, mert én nem. Aki utálta, az most rotyog magában, köpködi ki a répát, hogy tessék, már éppen kezdték elfelejteni, ahogy a másik buzit, Freddie Mercuryt, most meg megint ő folyik minden csatornából, félbeszakad a Walt Disney, mint amikor meghalt Antall József, hát basszák meg. Aki pedig menthetetlenül szerelmes volt belé, tízezer kilométerről, és most napszemüvegben fulladozik, azt meg elküldeném negyedórára követ törni.
Talán Michael Jacksonnal is ezzel tehettük volna a legtöbb jót, két hét lágerrel, még kilencvenkettőben. Vegye már észre magát, bár nem tudom, mert menthetetlenül beteg volt az ürge, mértani romlás, és az ilyeneknek kell autóbalesetben meghalniuk, mikor már túlélték magukat. Ő pedig ebben az évezredben már csak úgy volt, mint önmaga paródiája, ahogy az egyiptomiak. A paradigmaváltó popkirály már régen meghalt, a 2009-es Michael Jacksonért meg nem kár. Kellett ez még nekünk?
Mondanám, hogy olyan, mint amikor kicsit örülsz, ha már nem látod tovább az elmeszesedett nagyapád végvonaglását, aki egykor annyi mindenre megtanított, de nem mondom, mert Michael Jacksonhoz közöm se volt nagyon, és egyáltalán, az is jobban megrendít, hogy a szenilis Peter Falk másfél éve végigfossa Los Angelest, mikor a ferenceseknél mennyi Columbót néztünk, és a Bankesszal csak csettintettünk, hogy de briliáns a faszi. Fénykorában Jackó is az volt, micsoda észrevétel, és a nyolcéves kisöcsém elképedve kérdezte tőlem, hogyan csinálja, mikor látta a tévében a holdsétát. És ennél jobban már csak akkor képedt el, mikor elárultam neki, hogy ez az ember néger. Annyira megzavarodott, hogy menten megtámadta az Ablak-Zsiráfot, érted, mert megingott a newtoni világképe.
Halottról jót vagy semmit. Kitalálta ezt valamelyik adócsaló, és úgy maradtunk, mint azzal az álszenteskedő pofátlansággal, hogy az öngyilkos tragikus hirtelenséggel elhunyt. Aztán most szörnyülködnek az üzenőfalakon, ha valaki elsüt valami pedofil vagy ilyen-olyan poént. Könyörgöm, ezen az emberen már X éve csak röhögtünk, mióta beleborult egy hordó lombhullató vegyszerbe, vagy csak beleborzongtunk, mert ha beledugta valahova a kisujját, rögtön kipusztult minden angolna, és akkor még kössük hozzá Macaulay Culkint, Zsákos Frodót, meg a kis barátait. A sok milliója is erre ment el, hogy lefizesse a szülőket, egyébként meg cirkuszban kellett volna mutogatni, mint a szakállas nőt vagy a Rippel-fivéreket. Már egy szemüveges néger is mennyire durva, nemhogy egy fehér.
Szinte adja magát, hogy Michael Jackson halálára ráharapjunk, mint egy pióca, aztán írjunk egy olyan gusztustalankodó jópofi nekreológot, ami annyira mocskos, hogy csak gumikesztyűben lehet legépelni, az olvasónak meg küretkanállal kell kikaparni belőle bármi mondanivalót. Lehet, hogy ilyen is az enyém, légy hű önmagadhoz. De még mindig zsigeribb, mint az az álszenteskedő izé, amikor Détár Enikó elcsukló hangon jelenti be a celebmagazinban, hogy meghalt a popkirály, és könnyezik is hozzá, mert előtte a rendező fokhagymával dörzsölte meg a retináját.
Vagy a magyar MTV, azzal a kisállami nyomorúsággal, hogy megemlékezés címén három napig ugyanazt a tizenkét Jackó-klipet ismétli, és ha lement egy kör, csak benyomnak egy táblát, hogy köszönjük Michael Jackson, sosem feledünk. Legalább behívhatták volna beszélni Czeizel Endrét. Inkább, mint Tóth Gabit vagy az Anti Fitness Clubot a szemfestékkel összefolyó közhelyfőzelékkel. Nem mintha az enyém annyira odabaszós lenne, de én legalább nem a Thrillerrel gargalizálok, mint Zséda, vagy az utolsó esztergályos, akit beültetnek, és ezt mondják neki. Mert ezt kell, hálából, tapintatból.
A Thriller videója egyébként a nyolcvanas évek mércéjével is meglehetősen béna a patkányarcú farkasemberrel, meg a többi gumibábos hülyeséggel. Nem értem, miért folynak el tőle, mint minden idők legjobbjától. Peter Gabriel ezerszer odabassza a Sledgehammerrel, ha már az évtized forradalmi klipjeiről van szó.
De a Smooth Criminalért odavagyok, mégha a filmben teljesen hiteltelen is, totálisan, ahogy a csontfertőzéses Jackó szétveri azt a csehót, és egyébként is, itt van a nagy kérdés, attól, hogy átoperáltatta magát egy ilyen gyíkfing fehérnek, attól a farka még megmaradt harminc centis négernek? Milán szerint megint rátapintottam a lényegre, mikor ezt májusban (!) felvetettem Kant és Hegel között. És akkor már be is illesztek egy idevágó Hegel-idézetet: "Olyan lángelme volt, aki önmagát tette tönkre, azáltal, hogy szembeszegült a történelem törvényszerűségével." Közben meg eseti jelleggel elüvöltöm magam és kiakasztom a villanyórát, hogy "dörti dáh-ján-nnahh, nóóóh." És ekkor éppen le van szarva a sok megrontott kisfiú Amerikában. Mert ez nagyon oda van téve.
Baszki. Francokat kell itt tapintatoskodni. Mintha a zenéje kevésbé működne amiatt, hogy Ő egy ilyen borzadály volt. De attól ez még hozzátartozik, mint Michelangelóhoz a buziság, vagy hogy Márkus László volt az első AIDS-halott Magyarországon. És?
Jön a tévében a Jackó-dokumentumfilm, mire kötelezően bemondja a Hang:
"Következő műsorszámunk megtekintését tizenkét éven aluli nézőinknek csak nagykorú felügyelete mellett ajánljuk."
Ezen a szövegen összefostam magam, a nagy tapintatosság, ugye. Húsz év múlva már biztos nem röhögünk ezen, nem értjük, csak lessük, hogyan tolja Michael Jackson. És akkor a helyére kerül, hogy valami szétfolyó bölcselkedéssel zárjam. Addig is, és azután is: Annie are you OK?
Zseniális refrén. Csókolom.
Update: Az ostoba kommentek miatt írtam ehhez egy többé-kevésbé sikerült állatmesét.
Nyugodjék békében a pop királya
